Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-26 / 276. szám
16 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. NOV. 26. • Labdarúgó NB Hl. m Szombaton 11 órakor: Szegedi Dózsa-Törökszentmiklós Csak keretet adott az edző A magyar játékosok arcképe és a/ angol válogatott névsora Hidegkutiék egyik gólja a hat közül Eredetileg úgy volt, hog£ a Szegedi Dózsa NB Ill-as labdarúgócsapata ezen a hétvégén már pihenhet, hiszen a nyári sorsolás erre lehetőseget adott volna. Azonban a korán beköszöntött tél miatt az NB II 1-as együttesek - így a Dózsa is kénytelenek túlórázni. Ezért szombaton, ha az időjárás nem szól közbe, akkor a Hunyadi téren ismét szurkolhat a közönség, mégpedig ebéd előtt, ugyanis a találkozó délelőtt 11 órakor kezdődik. A Szegedi Dózsa ugyanis igazodott a Szegedi TE NB ll-es csapatához, hiszen a Felső Tiszaparti stadionban ugyancsak szombaton játsszák az elmaradt találkozót. így hát, aki ebéd nélkül btrja, szinte egy szuszra megnézhet két mérkőzést, közben persze néhány percet utazni kell. A Szegedi Dózsának - mint azt Protity Sándor edző elmondta - nem jött jól a ráadás, hiszen Kubát Balázs begyűjtötte harmadik sárgalapját, s Válasszon A CSLSZ- Játékvezetői Bizottságával karöltve, játékra invitáljuk azon kedves olvasókat, akik imádják a labdarúgást, s annak szabályaival szeretnének megismerkedni. Az egyszerűnek tűnő kérdésre talál háromfajta megoldást. Önnek csak annyi a feladata, hogy kellő megfontolás után válassza ki a helyes játékvezetői döntést, s annak betűjelét küldje be szerkesztőségünkbe november 30-ig. Címünk: Délmagyarország sportrovata 6740 Szeged, Stefánia 10. A borítékra vagy levelezőlapra kérjük írja rá: „Mesél a harmadik félidő!" A múlt heti rejtvényünk jó válaszának betűjele: „C"..Az egyre népszerűbb játékunkra 151 megfejtést küldtek olvasóink, melyből 145 volt helyes betűjellel ellátva. A sorsolás ezúttal Nagy Attila szegedi lakosnak kedvezett. Nyereményét, egy ezerforintos vásárlási utalványt a Ménesi Borozó (Szeged, Szt. Mihály utca 1. szám) tulajdonosa, Ménesi Imre ajánlotta fel. Ráadásképpen Zsemberi nem játszhat a Törökszentmiklós ellen. Hegyeshalmi az elmúlt héten még harminckilencfokos lázzal feküdt, s csak most kezd lábadozni, tehát rá sem igazán lehet számítani. Ráadásul, Miklós Zoltán még a bajnokság elején erre a hétre felvállalt egy munkát - ugyanis azt hitte, hogy időben befejeződik a szezon s ezért nem jár edzésre, s a szereplése is kétséges szombaton. A sok rossz hír között van viszont egy jó is, Sahin Dezső eltiltása lejárt, így a törökszentmiklósiak ellen már játszhat. Az pedig nem kérdés, hogy milyen eredményre számítanak a lila-fehéreknél, hiszen a három pontos vendégek ellen - a Dózsa hetet gyűjtött csak a győzelem az elfogadható. Ezt pedig a Kadnár, Magyar, Bóka. Horx'áth. Rácz, Szalai, Sahin, Vándor, Dézsi, Telek, Hegyeshalmi, Bosánszki. Márton, Miklós, Gil, Kubát Á. keret harcolhatja ki. - ezerért! István, a CSLSZ főtitkára által ajándékozott szabálykönyvvel (Hornyák Lajos: Focitesz) gazdagíthatja házi könyvtárát. Heti kérdésünk: Küzdelmes, élvezetes mérkőzésen a vendégcsapat csatára, válogatott kar- és testmozdulatokkal hergeli a szépszámú nézősereget. A közönség „veszi a lapot" s nyomdafestéket nem tűrő hangnemben utasítja rendre az impertinens játékost. Egy összecsapást követően a labda kikerül az oldalvonalon túlra. Ekkor egy magáról megfeledkezett néző átbújik a korlát alatt, befut a játéktérre és leköpi a vendégcsapat csatárát, s mint aki jól végezte dolgát, elvegyül a nézők között. A három válaszból válassza ki a helyes játékvezetői döntést. A. A mérkőzést be kell fejezni. B. A nézőt figyelmeztetni kell. C. A nézőt a sporttelepről ki kell vezettetni. Bokor Béla • A sporttörténelem - a „Felejthetetlen élmény, hibátlan futball-drágakő, a labdarúgás igazi művészete" -, a londoni „Évszázad mérkőzése" a szegedi Lapis András szobrászművészt is megihlette'. Csodálatos érmet alkotott, aminek egyik oldalán a 12 Wembleyhős portréja látható. A szépséges, 1 uncia tiszta ezüstöt tartalmazó műalkotás kereskedelmi forgalomba nem kerül, ám korlátozott darabszámban, sorszámozott minőségi bizonyítvánnyal, díszdobozban vehetik át, akiket érdekel.. A 6:3-as győzelmet illusztráló emlékérmet a Gold Line Kft. menedzselésével az Adler & Társa Kft. (Szeged, Zászló u. 3. sz.) bocsájtotta ki, megrendelni is ott lehet. Csütörtök este - ez volt a harmadik nap, hogy együtt eleveníthették fel az emlékeket - a Budapest Kongresszusi Központ Pátria-termében mintegy 600 vendég jelenlétében találkoztak az 1953. november 25-iki „évszázad mérkőzésének" még élő magyar, és a fővárosba eljött angol tagjai. Emlékezetes, hogy 40 éve a londoni Wembley-stadionban 90 éves hazai veretlenségétől fosztotta meg a magyar futballválogatott Angliát, 6-3 arányban diadalmaskodva. Kedd óta együtt „nosztalgiáznak" Puskásék, Matthews-ék, ám pénteken elérkezik a búcsú ideje, az albioni vendégek hazautaznak. A szekszárdi fogadásról érkező egykori futballhősöket a Pátria-terem színpadán az est avatott szóvivője, Vitray Tamás üdvözölte. Miközben két vetítővásznon felelevenítették a kilenc gól történetét, Vitray rövid interjúkat készített az idős labdarúgókkal. Ezek során A Szegedi Hermán Ottó HE november 27-én (szombat) környezetvédelmi napot tart a Fehér-parton és a Szilváson. Az egyesület vezétése ezúton is kéri tagságát, minél többen vegyenek részt a partrendezésben és takarításban. GyülePÉNTEK Kosárlabda NB II. Férfiak. Szegedi Postás-DEAC, Űrhajós u„ 18. SZOMBAT Kosárlabda NB I. Nők. Szeged TESzekszárdi KSC, újszegedi Sportcsarnok, 17.30. NB II. Férfiak. SZEDEÁK-DEAC, Deák F. Gimnázium, 10. többek között kiderült - maga a holland Leo Horn, az 1953as londoni barátságos találkozó játékvezetője vallotta be -, hogy 1-0-ás magyar vezetésnél, amikor Hidegkúti a 11. percben újabb gólt lőtt, 40 évvel ezelőtt tévesen jelzett lest, azért nem adta meg a teljesen szabályos gólt. Grosics Gyula, az egykori „fekete párduc", a sokszoros válogatott kapus arról emlékezett, hogy 6:3-as állásnál, amikor a világraszóló magyar győzelem már biztos volt, kicsit „eljátszotta" kézsérülését, mert ezzel kívánt lehetőséget adni Gellér Sándor tartalékkapusnak arra, hogy ő is védhessen a világ egyik leghíresebb stadionjában. Az akkori szabályok szerint ugyanis cserére nem volt mód, csakis sérülés esetén lehetett ilyesmire sort keríteni. A hangulatos emlékezést követően Gallov Rezső államtitkár, az OTSH elnöke lépett a mikrofonhoz, és felolvasta kezés reggel 8 órakor a Fehérparti lejárónál, aki tud, szerszámot vigyen magával. • Az egyesület következő'börzenapja november 30-án (kedd) lesz 16.30-tól 18.30 óráig az irodában (Szeged, HuTekc Nők. Szuper Liga. Szegedi ESK-Ózd, Délép tekepálya, 12. Tömegsport Sport és népijáték minifesztivál. Újszegedi Sportcsarnok, 10. Labdarúgás NB II. Szeged TE-Tiszakécske, Felső Tisza-parti stadion, 13. Antall József miniszterelnök üdvözlő sorait, amelyet a betegeskedő politikus megemlékezés gyanánt küldött a Kongresszusi Központba. A levél felolvasása u(án Gallov Rezső ezt mondta: „Jó egészséget miniszterelnök úr!" Ezt követően dr. Boross Péter belügyminiszter emlékezett meg a történelmi magyar futballhőstettről, és ezüst emléktárgyat nyújtott át többek között Sir Stanley Matthews-nak, George Robb-nak, Jackie Sewe/1-nek, akik az évszázad mérkőzésén az angol együttesben szerepeltek, és kedd óta a magyar főváros vendégei. Ugyanezt az emléktárgyat kapta meg Leo Horn is, továbbá az Angol Labdarúgó Szövetség jelenlegi elnöke. Sir Bert Millichip. A belügyminiszter aranygyűrűvel ajándékozta meg Buzánszky Jenőt, Czibor Zoltánt, Gellér Sándort, Grosics Gyulát. Hidegkúti Nándort, Puskás Ferencet, Várhidi Pált és Sándor Károlyt (utóbbi nyadi J. sgt. 63. sz.). A korábbiakhoz hűen horgászeszközöket, tapasztalatokat és élményeket cserélhetnek az érdeklődők. • Az „il bigattino" horgászboltban (Szeged, Berlini krt. 1. sz.), a közelgő karácsonyra való tekintettel, november 29én 5-25 százalékos árengedményes akció kezdődik. NB III. Szegedi Dó/.sa-Törökszentmiklós. Hunyadi tér, 11. VASÁRNAP Kézilabda NB I. Férfiak. Pick Szeged-Nyíregyházi KC, újszegedi Sportcsarnok, 17. Kosárlabda NB II. Férfiak. SZEDEÁK-Békés, Deák F. Gimnázium, 9.30. Röplabda NB I. Nők. Szegedi DREBVSC, Arany J. Általános Iskola (Kossuth L. sgt.), 15. nem volt jelen). Boross Pétertől megkapta az aranygyűrűt Szepesi György is, aki az éter hullámain keresztül (ő közvetítette a 6-3-al) egy egész országot „ajándékozott meg" Londonból a magyar diadallal. A továbbiakban dr. Laczkó Mihály, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke tekintélyes méretű aranyozott kupát nyújtott át a magyar és angol játékosoknak, majd zárásként Gallov Rezső adta át dr. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke nevében a hazai ötkarikás mozgalom elismerő ajándékát. A hivatalos perceknek ezzel vége lett, az egykori labdarúgók elhagyták a színpadot, kialudtak a fények, kezdődött a díszvacsora, s közben az emlékek újabb, ki tudja hányadik felelevenítése következett. Puskásék azzal búcsúztak régi nagyszerű angol ellenfeleiktől, hogy ha lehet, tíz év múlva, az újabb megemlékezésen azok a szigetországi futballisták is vegyenek részt, akik ezen a három napon nem tudtak Budapesten lenni. • Labdarúgás Argentínai túra is lehetséges A Luxemburg elleni 1-0-ás győzelemmel fejezte be (?) idei szereplését a magyar labdarúgó-válogatott, a jövő évet pedig a tervek szerint Bécsben kezdi a Verebes-legénység. Az. osztrák és magyar szövetség vezetői ugyanis megegyeztek, hogy március 23-án találkozik egymással a két ország nemzeti tizenegye. Verebes József szövetségi kapitány többször jelezte, hogy a válogatott eredményes felkészülése érdekében minél több mérkőzést szeretne játszani az Európa-bajnoki selejtezők megkezdése előtt, szóba került egy esetleges argentinai túra is. Erről, illetve a csapat tovább programjáról december 3-i ülésén dönt az MLSZ Végrehajtó Bizottsága. • Első alkalommal Szegeden Regionális sport és népi játék minifesztivál Szegedi szobrászművész érme a 6:3-ról • Vajon honnan jött a sugallat? - kérdeztük Lapis Andrást, aki tegnap személyesen adta át az érmeket a Budapest Kongresszusi Központban a legendás Aranycsapat élő játékosainak, illetve az elhunytak hozzátartozóinak. - Fiatal, 11 éves gyermekként hallgattam a rádióban, éltem meg a felejthetetlen, világraszóló diadalt - emlékezett a dicső múltra a neves szobrászművész. - Hallva, olvasva a honi futball körül dúló vitákat, a nyáron belémvillant, jelentős évfordulóhoz közeledünk, amit bizonyára méltó módon óhajtanak megünnepelni a korabeliek és az utódok. Akkor határoztam el, a magam módján én is megemlékezem a jubileumról. • Hol talált rá az eredeti portrékra? - Elmentem a Somogyi Könyvtárba, ahol lapozgattam az akkori újságokat. Kezembe akadt a Béke és Európa, valamint a Nők Lapja, s mivel az elképzelés már korábban megfogant, az ezekben talált fotók alapján öntöttem gipszmintába a fejformákat. Az érmek kivitelezése különleges technológiát igényelt. Szabó Géza ötvösművész kezemunkáját dicséri. 5 Bizonyára nemcsak nekem, másnak is feltűnik: az érem egyik oldalán az eredmény így látható: 6:3, Magyarország-A nglia... - Értem, mire gondol, ez nem tévedés, az akkori újságok, híranyagok így közölték az eredményt. Jómagam is ragaszkodtam az eredeti dokumentumokhoz, ezért választottam ezt a formát, hiszen így hiteles. Megjósolhatjuk, ezt a rendkívül szép érmet, bizonyos, hogy nemcsak a numizmatikusok tartják majd nagy becsben... Gy. E. A Csongrád Megyei Szabadidősport Szövetség hagyományteremtő céllal, november 27-én - első alkalommal Szegeden - Magyarország délkeleti régiójához tartozó megyék sportolói számára játékos vetélkedőket szervez, A rendezvényre a Csongrád megyei „Amatőr Kupa" és a megyei szintű népi játékok döntőinek ez évi győztesein kívül Bács-Kiskun, Békés és Szolnok megyei sportolók kaptak meghívót. A versenyzők az újszegedi Sportcsarnokban, illetve a Szeged SC tekepályáján, három sportágban (teke, asztalitenisz, sakk) és népi játékokban mérhetik össze tudásukat. Az eseményen résztvevők emléktárgyakat, a győztes csapat tagjai a szponzorok által felajánlott díjakat, és az alkalomra alapított vándorserleget vehetik át. Az az együttes, amely három éven keresztül folyamatosan, vagy öt év alatt háromszor elnyeri a kupát, tulajdonosa lesz az értékes díjnak. A tervezett program: 8.00-9.30-ig: A szegedi Százszorszép Gyermekház játékos sportvetélkedője. 9.30-9.50-ig: A vendégmegyék sportolóinak fogadása. 10.00: Ünnepélyes megnyitó, melyen dr. Farkas László, c. államtitkár, köztársasági megbízott köszönti a megjelenteket. 10.20-13.00-ig: Mérkőzések, játékos vetélkedők, illetve termékbemutatók. 13.15: Eredményhirdetés. Az a dicső focimeccs és díszvacsora a Budapest Kongresszusi Központban Sportműsor Horgászhirek