Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-22 / 272. szám

HÉTFŐ, 1993. NOV. 22. A megrajzolt vándorsólyom A VÁROS 9 Lelkes Istvánról, ismerősei, tanítványai jól tudják, hogy évtizedek óta hódol a vadászat szent rítusának. Szenvedé­lyesen kedveli az erdő, mező vadon élő állatait. A ván­dorsólyomnak, e nemes ma­dárnak most egy egész grafikai sorozatot szentelt. A tusrajzok a hódmezővásárhelyi Vándor­sólyom Fogadó szobáit díszí­tik. Hogy ne csak az itt meg­szálló vendég gyönyörköd­hessen bennük, kilenc lapból álló albumot jelentetett meg a művész. Az előszó megírására Koós Judithot kérte fel, aki, tanulmányában a művészet­történeti korok madárábrá­zolásait taglalja és egyenként elemzi Lelkes István rajzait, melyeken a Bibliában is emle­getett madár, a sólyom, Ma­gyarországon honos állatok társaságában jelenik meg. Koós Judith egyhelyütt így ír: „E tollrajzokkal a művész­nek az volt a célja, hogy hű ábrázolással, de egyéni kife­jezésekkel és különleges rajztechnikával örökítse meg a vándorsólyom alakját, a kü­lönböző élő, hazai, természeti környezetben. Érezzük, hogy a témához nem kívülről, nem távolról közelítő illusztratív lapok, olyan művész alkotásai, aki tevőlegesen és tevékenyen benne él a solymászat, a sóly­mok, a vadászat, az állatok világában." A szegedi Móra Ferenc könyvesboltban tartott könyv­premieren egy igazi sólyom is szerepelt, valamint, a vadászat hangulatát felidézendő két kürtművész muzsikált: Oga­savara Kazuhira és Kecskés György. A hódmezővásárhelyi nyomda által, ezer példányban elkészített mappa első száz példánya számozott kiadásban jelent meg. Lelkes István és Koós Judith Madarak a mű­vészetben című albumát a könyvesboltokban még meg­vehetik a témát és a kép­zőművészetet kedvelő olvasók. P. E. (Lolytatás az I. oldalról.) Ami a francia szellemi életben a párizsi École Nor­málé Supérieure, az Buda­pesten az Eötvös József, Sze­geden pedig az Eötvös Lóránd Kollégium. Diákjai kezdettói fogva nem csupán bentlakó kollégisták voltak, de a ki­választottak közül is a leg­ereménytelibb kiválasztottak, azok, akiket tehetségük és szakmai törekvésük kiemelt a hallgatók sorából. A kollégium nem csupán életteret, de szel­lemi környezetet is teremtett, és alapító elve a szigorú mun­kát, az alkotási életszabadságot az évek során a színvonalas tudományosságnak rendelte alá. Akit ide felvettek, az tudta (és róla is tudták): elméjével és alkotókészségével a magyar művelődés és tudomány re­ménybeli alakítója lesz. A szegedi kollégium a budapesti mintájára alakult meg 1931-ben. Már elsó atya­mesterei nagy nevek a magyar tudományban: Dr. Bay Zoltán és Dr. Náray-Szabó István professzorok, akik annak előtte Budapesten maguk is Eötvös­kollégisták voltak. Az első kollégiumi pályázatot Kle­belsberg Kunó kultuszminisz­ter engedélyével és támoga­tásával 1931 áprilisában írták ki, s a szegedi kollégium első igazgatója Náray-Szabó István professzor lett - akit később, 1947-ben a rendszer meghur­colt, és egy időre eltávolított az egyetemi életből. A pályázat nyomán 9 akkori hallgató lett az Eötvös-kollégium „alapító" diáktagja. Egyetemi képzésük mellett szaktanárok foglalkoz­tak nyelvi és szakmai többlet­képzésükkel, többek között Bay Zoltán is, s az eredmény már az elsó években rendkívüli volt - évtizedek óta akkor először nyerte el vidéki egye­tem hallgatója az országos fizikai verseny egyik díját. Az elsó 9 hallgató közül ketten jöhettek el a kollégisták baráti találkozójára. Szőkefalvi Nagy Béla és Sasvári Kálmán professzorok. Mindketten úgy emlékeznek vissza az intézetre, mint elindítójukra, amely humánus és természetes kö­Régi és új Eötvös-kollégisták találkozója A kiválasztottak kollégiuma folyt benne. Szeretném, ha a mostani fiatalok is hasonló környezetből indulnának. A háború után azonban úgy látszott, a kollégiumnak vége, és vele együtt vége annak az egyetemi szemléletnek, amely létrehozta: 1947-ben bezárták, s csak 1956-ban, ismét egy volt kollégista, Grasselly Gyula kezdeményezésére in­dult be, 17 hallgatóval - és ko­edukáltam Többszöri költözés és létszámemelés (24, 36, majd 44, s mára 56 fő) következett, új nemzedékek és olyan veze­tők, akiknek diplomáciai érzékre is szükségük volt a kollégium fejlesztéséhez. A munka hangulata megmaradt ­de, amint a későbbi diák­beszámolókból kiderül, a koedukáltság azért változtatott a diákéleten... Az új nem­zedékek is úgy érzik, tartoznak a kollégiumnak. Garab Győző, a Szegedi Biológiai Központ kutatója (aki a hatvanas­hetvenes évek fordulóján volt kollégista), a találkozón el­(inondta: - Úgy érzem, ma ki-ki a saját területén támogathatja leginkább az Eötvös-kollégi­umot. Az SZBK például a diá­kok biológiai tudományos te­vékenységének segítésére ír majd ki pályázatot az Eötvös kollégisták között. Kik ők, a maiak? Ötvenhat diák, 23 természettudományi, 24 bölcsészkari és 9 jog­hallgató diák; 12-en felsőfokú nyelvvizsgával, 16-an de­monstrátorként, 11 -en köztár­sasági ösztöndíjjal, a tavaszi OTDK-ról összesen 70 első, 3 második és 3 harmadik hely birtokában, 6-an doktoran­dusként és 6-an külföldi ösztöndíjjal élnek, tanulnak az Eötvös -kollégiumban. Már nekik is van mire em­lékezniük. Panek Sándor zege volt tudományos felké­szülésüknek. - Annyira természetesnek tűnt a kollégiumi együttlétünk, és olyan dicsőségnek az, hogy Eötvös-kollégista lehetek ­vallja Szőkefalvi Nagy Béla professzor -, hogy Szegeden lakó hallgatóként is jelent­keztem, és bejártam az inté­zetbe. Emlékszem, az indu­láskor az akkori Horthy­kollégium egyik szárnyának egy emeletét foglaltuk el, a Boldogasszony sugárúton. Egymást bátorítva, egymás témáit vitatva dolgoztunk, s ebből a közegből nem hiány­zott a jókedv, a tréfa sem. Emlékszem a „gólyavizsgára", amelyet a mit sem sejtő újonnan érkezőknek a belső tagok „komoly" zsűrije előtt kellett letenniük, s a kérdé­sekre, amelyeket ijedten pró­báltak megválaszolni. Később aztán itt kezdődött az egyetemi pályám is, hiszen rövid ta­nárkodás után beosztott kö­zépiskolai tanárként az Eötvös­kollégiumba kaptam megbízást Szabó Zoltán Gábor igazgató mellé, akinek elfoglaltsága idején de facto én voltam a kollégium vezetője. Sasvári Kálmán professzor az „alapító" kollégista társakra emlékezik: - Hárman maradtunk, Szó­Fotó: Nagy László kefalvi Nagy Béla, Szepesi Zoltán, aki ma az Egyesült Államokban él, és jómagam. Strausz Antal korán elhunyt, pedig kiváló matematikus volt, ha tovább dolgozhatott volna, úgy hiszem ma a legnagyob­bak között emlegetnénk a nevét. Emlékszem, amikor a kollégiumba érkezett, azt mondta, csapjunk a falhoz egy fakanalat, s ő kiszámítja, hol törik el. A kollégium han­gulatára jellemzően, ettől kezdve csak „Fakanál"-nak szólítottuk. Papp György Bay Zoltánnal ment el, s az útja Franciaországon és Kanadán keresztül Amerikába vezetett, ott halt meg. Boros János útja Debrecenbe, majd Kolozs­várra, onnan Prágába aztán Budapestre vezetett, akadé­mikus professzorként hall meg két éve. Én magam Náray­Szabó István famulusaként kerültem Budapestre, és jelen voltam, amikor a professzort, a szegedi kollégium első igaz­gatóját 1947-ben a múin­tézetből elvitték a rendőrök. A börtönben írta meg három­kötetes szerves kémia könyvét, részenként küldte ki a gyöngy­betűs írást - én őriztem a fiókomban. Úgy hiszem, a kollégium igazi család volt. Szigorú, de barátságos han­gulata volt, és komoly munka • Hol kezdődik a zsidóság igazi szerepe Szeged város történetében? - A szabad királyi városoknak joguk volt azt megállapítani, hogy kit fogadnak be és kit üldöznek el. A rendi törvénykezésen belül II. József toleranciarendelete nem vonatkozott ugyan az izraelita vallásúakra. de a szabad foglal­kozásúzés elvének kimondásával óhatatlanul egy városi polgá­rosodási igényt elégített ki, mely gazdasági oldalról megtűrte a zsidókat. A zsidók, akik eredetileg falusi lakók voltak, a XIX. század első felében emiatt már szívesen költöztek a városba. Ideköltözésük oka az volt. hogy Szegeden kollektív védelmet élveztek. Kollektív védelem a reformkorban • Egyenrangú polgárként? - Nem, inkább úgy mondom, hogy a maga uraként. Házbérlő lehetett, de tulajdonosi fundus nem. Fundusi jog csak római katolikus hitű, városi polgár­sággal, foglalkozással, házte­lekkel, ingatlannal bfró polgárt illetett meg, pontosabban a kettő egymást feltételezte, mert polgár az lehetett, akinek volt fundusa, fundusa viszont annak lehetett, aki polgárjoggal rendelkezett. • Mivel járt a város kollektív védelme? - A zsidót nem lehetett ki­forgatni a szakmájából, nem lehetett elvenni a vagyonát, nem lehetett személyével, vagyonával korlátlanul rendelkezni, mert Zsidó polgárvilág Szegeden Marjanucz László történász a zsidóság szegedi múltiáról adózott, viselte a város közterheit. A város ezért megvédte őt. Kereskedők ás konkurencia • Lehetett-e már a reform­korban gazdag és befolyásos szegedi zsidóságról beszélni? - Ha Szeged gazdag polgárait nézzük a reformkorban, akkor azt kell mondanom, hogy a leggaz­dagabb emberek nem a zsidók közül kerültek ki. Kohen Ábra­hám, Vodiáner Sámuel, Spitzer Izrael, egy-két kereskedőcsalád gazdagnak számított, de akik később igazán meggazdagodtak, mint például Vodiáner vagy Eisenstatter. azok el is hagyták Szegedet. Ok olyan helyet vá­lasztottak, ahol az üzletmenetet jobban ki tudták szélesíteni, mert erre, főleg a reformkorban, Szegeden nem volt lehetőség. Úgyhogy a reformkor szegedi zsidósága kereskedő zsidóság, akik döntően nyersterményekkel, bőrrel, ronggyal, vassal foglal­koztak, akik a nagy forgalom, gyors forgatás, kicsi haszon klasszikus tőkés elvét követve kívántak meggazdagodni. • Mennyire sérthette ez a városi polgárság üzleti érde­keit? - A zsidók tevékenysége a A szegedi zsidóság történetéről is előadás hangzik el ma Kecskeméten, ahol a Zsidó Kulturális Napok ren­dezvénysorozatában tudományos tanácskozást tartanak a zsidóság szerepéről az alföldi mezővárosok fejlődésében. Az előadót, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főiskolai adjunktusát, Marjanucz László történészt a zsidó településtörténet szegedi vonatkozásairól kérdeztük. céhes keretekben dolgozó tra­dicionális várospolgárságot nem sértette érdekeiben, legalábbis nem támasztottak vele szemben igazi konkurenciát. Más volt a helyzet a tradicionálisan keres­kedő görögökkel, akik a mező­gazdasági termény vagy dohány­kereskedelemre építettek, vagy a rácokkal, akik monopolizálták a marhakereskedelmet. Az ők egzisztenciáját a mozgékony és főleg országos hálózattal rendel­kező zsidók szegedi jelenléte közvetlenül érintette. Zsidók a piaristáknál • Vallási szempontból később bizonyára Szegeden is meg­jelent az ortodox és a sza­badelvű zsidók ellentéte. Mi­kéntfolyt ez el a városban? - Ez elsősorban az iskolügyben jelentkezett. Tudniilik voltak úgynevezett talmudista magán­iskolák, ahol csak zsidó isme­reteket tanítottak, tehát a zsidó erkölcsöt, a vallási hagyományok magyarázatát, értelmezését. Ami­kor az 1850-es években Löw Lipót rabbi idekerült Szegedre, ő szem­beszállt az ortodox talmudista hagyományokkal, mert a zsidóság társadalmi érvényesülésének, polgári fejlődésének kiútját az asszimilációban, a minél tökéle­tesebb magyarosodásban látta. Sőt, a Löw Lipót előírásai szerint a hivatalos hitközségi iskola is magyar nyelvű iskola volt. Tehát az ortodoxia jószerével kívül­rekedt a hitközség keretein, úgy­hogy amikor a hatvanas évek vé­gén kettévált az ortodox és a neológ szekta, a szegedi hitközség erős neológ hitközségnek szá­mított. A hívek javarésze a hit­község iskolájába küldte gyerekét. Amikor ezen túljutottak, a mér­tékadó értelmiségi és gazdasági körök gyerekei a piarista gim­náziumba mentek. A múlt század társadalomszemlélete itt Szegeden nem ismerte azt a felekezeti szúk­keblúséget, hogy csak katoli­kusoknak tartotta volna fent az intézményeit, úgyhogy például a piarista gimnáziumban a zsidók túlreprezentáltak voltak. Hatszá­zalékos lakossági arányukhoz képest a piarista gimnáziumban 25-30 százalékos arányban jártak. Ez toleráns, befogadó típusú magatartás volt, ami a magyaro­sodni vágyó zsidóságnak szólt. Befolyás a városi közgyűlésben • A századforduló zsidó családjai már nem a reform­kor megtűrt zsidói. Mekkora befolyásuk volt a város ve­zetésében? - Ekkorra teljes mértékben élvezték a városi polgárjogokat, viszont nem sétáltak bele abba az utcába, hogy aktívan politizál­janak. Ha a szegedi politikai elitet, a választott tisztikart, a polgár­mestert, s a végrehajtó apparátust nézzük, nem jellemző, hogy a zsidóság tudását és gazdagságát politikai befolyás megszerzésére használta volna fel. Inkább a háttérben, a városi képviselők között maradtak. Más dolog, hogy ahol a város ügyeit legfelső szinten kellett intézni, a város polgárai elsősorban ismert tör­zsökös honoratior- vagy polgár­családok sarjait választották meg, mint a Pálffyakat, a Lázárokat vagy a Kállayakat. A polgár­mesterek is ezek közül kerültek ki. Nem volt politikai antiszemitizmus • Ebben a kialakult, pol­gárosodott rendszerben ho­gyan jelentkezett az anti­szemitizmus?„ - Én kutatási területemen, a dualizmus korában itt Szegeden antiszemita megnyilvánulásokat nem tapasztaltam. Nyilván le­hettek zsidóellenes magatartások, kifakadások, de módszeres poli­tikai antiszemitizmusról nincs tudomásom. Csak egy példa. Eisenstatter Lukács, akiről már szó esett, az akkori ellenzék, a Függetlenségi Párt helyi korifeusa volt, és mint ilyen, nagyon erősen szorgalmazta a 48-as szimbó­lumok ünneplését. Nem sajnáltak pénzt áldozni nemzeti nagyjaink Széchenyi téri szobrokrainak felállítására sem. Volt olyan közgyűlés, amikor bizony zsidó származású képviselők tiltakoztak az ellen, hogy Galíciából beván­dorolt zsidókat befogad Szeged városa. Minthogy azok szegé­nyebbek is, műveletlenebbek is voltak, és főleg kevésbé asszi­milánsak, a helyi, magyar módon öltözködő, gondolkodó zsidók megítélését veszélyeztették volna. Épp a szegedi közgyűlés katolikus lobbyja volt az, amelyik a humá­numra és az üldözöttségükre hi­vatkozva keresztülvitte a galí­ciaiak befogadását. Pauk Józsaf

Next

/
Oldalképek
Tartalom