Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
SZOMBAT, 1993. NOV. 20. Legendás Kérdések Melyik volt az együttes legnagyobb sikert e;ért felvétele a 70-es években? a) Dream On b) Love Hurts c) Hold the ! ne Megfejtéseiteket a megjelenést követő szereiig küldhetitek be a Tinimagazin címére. A november 6-án megjelent Legendás Kérc'és megfejtése: c.) Gaudi. A szerencse Hajnács Tamás kiskundorozsmai olvasónknak kedvezett, nyereményét az Oskola utcai Disciplina CD-szaküzlet; *n veheti át. KRESZ-totó 3. Ingyen szerezhetsz jogosítványt! Itt a nagy alkalom, hogy megszerezd a jogosítványt - és könnyíts szüleid - vagy éppen saját magad - pénztárcáján. A Quality Autósiskola jóvoltából ugyanis a KRESZ-totó győzteseinek nem kell kifizetni a tanfolyamot és a gyakorlatot. Két kategóriában indítjuk KRESZtotónkat, a 16 éven aluliak segédmotorkerékpárra, az idősebbek pedig személygépkocsira szóló jogosítványért hajthatnak. Kérjük, ezért tüntessétek fel korotokat a beküldött megfejtések mellett. A legtöbb telitalálatos szelvény között sorsolunk, az első helyezett 100 százalékos - azaz ingyenesen -, a második 50 százalékos - azaz féláron a harmadik 75 százalékos kedvezményben részesül - azaz háromnegyedáron vehet részt a tanfolyamon. A segédmotorkerékpárnál egyébként 8900 forintba, a személygépkocsinál pedig 17 500 forintba kerül a tanfolyam. Érdemes tehát fejteni és küldeni. A kérdéseket a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai állították össze. A verseny négyfordulós, a tippeket hetente is beküldhetitek, de az utolsó forduló után egyszerre is postára adhatjátok szavazataitokat. Jó tippelést! Quality Autósiskola 6722 Szeged, Mars tér 20. Tel: 325-083 KRESZ-totó III. 1. Az alábbiak közül mit a legnehezebb felmérni előzéskor? a) A szembejövő jármű méreteit. • b) A szembejövő jármű sebességét. • c) A szükséges oldaltávolságot. • segédmotorkerékpár • személygépkocsi • 2. Szabad-e megfordulni útkeresz- j teződésben? a) Igen U b) Nem Q Nonstop koli-buli Kollégiumi Pajkosságok '93 Legendás Lemezek Nazareth: Malice In Wonderland Poplotyogó - Sztárpletykák Három nap és három éjjel állt a bál a Károlyi Kollégiumban. Szerdától egészen péntekig (pontosabban szombat hajnalig) pajkoskodtak az ifjak a Kopaj névre keresztelt rendezvényen. Volt itt minden mi (diákjszem-szájnak ingere: vetélkedő tréfás és halálosan komoly feladatokkal, körmérkőzéses sportverseny, esténként pedig természetesen buli buli hátán. A nonstop vetélkedőn a kollégium szintjei mérhették össze erejüket, az előzetes feladatok miatt már hetekkel a Kopaj előtt a készülődés lázában égett a diákotthon. Forgatták a bemutatkozó videókat, komponálták a szint-indulókat, s próbálták a saját termésű szint-darabokat - természetesen felsőszinten. A nagy megmérkőzésben aztán kiderülhetett, hogy ki a jobb, ki tud több vonatjegyet összegyűjteni - a rekord 500 fölötti eredmény volt, s természetesen a vágányok közül, hó alól előkapirgált jegyek is számítottak ki tudja gyorFotó: Révész Róbert sabban megtalálni a tíz, ruhába rejtett gombostűt a leányzón - csakis bekötött szemmel próbálkozhattak az ifjak -, no és ki tudja hatásosabban percben népszerűsíteni a rendezvény szponzorait - két percben... S ha már támogatók, akkor említsük meg, hogy a Délmagyarország Kft. mellett még kinek köszönhették meg a szervezők, hogy létrejöhetett az idei Kopaj. Ők pedig a következők: Boss Club Kft., Alabárdos Étterem, Görög Pizzéria, Cédrus Kft., Meló-Diák, Copy General, Burger King, Szegedi Nemzeti Színház, Volán Taxi, IVS Ker Diszkont, Papagáj Diszkont, SZOTE Menza, Techno Gym, Ciao Pizzéria, Christ Olivér - Német-Magyar Konzultációs K. P., Andreas Kft., Numero Uno, Z. Nagy Cukrászda, Dallas, Bár, Domino, Szuper Hamburger, Melinda Kozmetika, Eldorádó, Virág Cukrászda, Kakas, Zátony Söröző, Károlyi ABC. Az addig hagyományos kemény rockot játszó Nazareth 1980-ban úgy döntött, hogy vált és valami egészen mást fog csinálni. Az „egészen mást" persze bizonyos határokon belül kellett érteni. így például semmiképpen sem jelenthette azt, hogy a tagok ezentúl londínerként fognak érvényesülni, csupán arról volt szó, hogy az általuk játszott zenét megpróbálták színesebbé tenni. Mindehhez viszonylag áttekinthető módon kezdtek hozzá. Magukhoz vettek egy-két billentyűst, szaxofonost, továbbá - kettős célzattal egy női kórust és jó néhány karton sört, majd elutaztak a Bahamákra, hogy az ottani Nassau stúdióban felvegyék a Malice In Wonderland című lemezt. A korongról mindenféle kockázatvállalás nélkül megállapítható, hogy annak meghallgatása egy rockhívő számára zsoltáros boldogságot okoz. A megjelenést követő két héten belül az LP-ről már két nóta is slágerlistás lett. Mindkettő címe bibliai vonatkozást sejtet. A Big Boy-1 minden bizonnyal a Góliát nevezetű nagy fiú ihlette, a Holiday pedig biztos ama hetedik napról szól, amikor is a Teremtő hatnapi szorgos munkája után egy egész napot pihent ráeszmélve az ő mérhetetlen nagy tévedésére. A lemez egyébként -mm korszakalkotó mű ne stílusteremtő alkotás ,upán" végtelenül szórakoztató. Minden egyes szám, egy-egy stílus. Hallhatunk itt jazz-elemekkel bővített kompozíciót, kemény rockot és gyönyörűen felépített balladát is. A derék skót muzsikusoknak a stílusokat váltogatni annyiba kerül, mint Istennek a világ. Ennek ellenére a zenei anyag mégsem válik vegyesfelvágottá, hanem változatosságában is egységes marad. Ez elsősorban a szerző és szólóénekes Dan Mc Cafferty érdeme. Számára valóságos jutalomjáték volt ez a lemez, hiszen maximálisan megmutathatta, hogy mit tud. Na persze neki volt is mit mutogatnia! A Rolling Stone magazin a lemez kapcsán hosszú cikkben méltatta Mc Cafferty-t pironkodva egy kicsit amiatt, hogy bizony addig csak egy, a rockot döntögető iparosJoan Collins tele van bátorsággal és ambícióval: Londonban egy ügyvédi irodát nyitott. Szándékában áll meggyőzni a királynőt, hogy nemesi rangra emelje. God save Joan Collins! * A politikai élet nem könnyíti meg a házastársi kapcsolatokat. Bili Clinton elnöksége alatt még egyszer sem tudott édeskettesben vacsorázni feleségével, Hillary-val. * • Bo Derek tizenháromévi szünet után ismét forgat. Legújabb filmjében egy volt manökent alakít. * Arnold Schwarzenegger átszámítva 320 millió forintért vásárolta meg szomszédja, John Forsythe házát. Ezáltal kertjét bővítve helikopterének le- és felszállópályát létesít. Ha valaki esetleg nem ismerné fel: ő bizony személyesen Madonna. Legújabb ultrarövid és ultraszőke frizurájában. Epp most érkezett meg Ausztráliába, turnéjának következő földrészére. Tom Cruise ezúttal megúszta. Vannak olyan témák, melyekről nem szeret nyilatkozni. így nem vc hajlandó interjút adni egy nerikai lapnak, mert kére si a Szientológista egytu hoz való tartozását vetté- célponttul. * Arhur Ashe teniszt -nok özvegye, akinek férje • <z év februárjában halt meg AIDS-ben, sajtótájéke,, atót tartott a new yorki - yatt szállodában. Bejek tte, hogy hamarosan me 'endezik a férjéről elne\ 'zett második vándordíjas tí ;iszversenyt. McEnroe a versenyen való részvéte ével akar hozzájárulni a fc tegség elleni küzdelem!" z. A rendezvény másik hogy a sportolási lehetőségekben szegény ^kőnegyedek gyermekeit beszervezzék a tenisz világába. Miért éppen a Bibliában szereplő városról nevezte el magát ez a korántsem közel-keleti, hanem sokkal inkább távol-nyugati skót legényegylet? Sose tudjuk meg! Igaz, ami igaz, a tagok haja már-már messianisztikusan hosszú volt, de hát - kérdem én hova jutott volna a világ, ha minden hosszú hajú zenekar bibliai nevet választott volna magának! ^^^^MMHSI^MfKMWMnHNMnMMMNKni nak hitték az énekest. A szakmai elismerés mellett a közönség megbecsülése sem maradt el. Ezt a zenekar a lemezt bemutató koncertturné alkalmával tapasztalhatta meg. Teltházas stadionok várták mindenhol a bandát. így történt volna ez Názáret városában is, de a sors fintora és egyéb objektív akadályok miatt ott sohasem adtak koncertet. Mindezek után érthető volt a nagy várakozás: na vajon milyen lesz a következő album? Hát... az 1983as Sound Elixír épper csak egy hangyányival jobb mint az a bizonyos doro^ mai pofon vásár idején. A -inda népszerűsége innentől zuhanni kezdett. Ez jól lemérhető a magyarorszc .ii fogadtatásuk történeten is. 1983-ban Csobánkára még ezrek utaztak, hogy látassák az ott filmet fo gató együttest. Néhány évre rá a koncertjükre már alig telt meg a Sportcsarnok Szegeden. Idén pedig a PE CSA szabadtéri színpadán mindössze kétszáz ember előtt zenéltek a szebb időket is megélt legények. János könyvének egyik fejezetében Nátánáel így kérdezi Fülöpöt: „Származhat-e valami jó Názáretből?" A válasz azóta ismer, sőt Kr. u. 1980 óta ki is egészíthető oly módon, hogy az egyik legjobb rockler ez a Nazareth-től származik (A Disciplina CD-s. .köziét kínálatából ajá itta Papp Zoltán)