Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-08 / 260. szám
HÉTFŐ, 1993. NOV. 8. KÖZÉLET 7 JON A TWINGO! RENAULT ÉLMÉNY VELE ÉLNI! LAPUNK ÉS A SZEGEDI RENAULT SZALON KÖZÖS NYEREMÉNYJÁTÉKA! A játékszabályt a szombati számunkban olvashatják! Csinovnyikok Nemzeti ünnepünk alkalmával az ünnepi szónokok gyakran hangoztatták, a teljes rendszerváltás hátravan még. Egész mást értett ezen néhány szélsőjobbos politikus, mint a centrumpártok képviselői. Az igazságtételi törvény hatálybalépésével lényegében lezártnak tekintik ez utóbbiak a kérdést, a szélsőséges nézeteket vallók viszont nagyobbat akarnak meríteni azon a hálón, melyben a múlt bűnöseit akarják a felszínre emelni. A kérdés lényege az, vajon ki nevezhető a múlt rendszer kiszolgálójának? Ha sikerül behatárolni ezek körét, a második fázisban bűneik nagysága dönti el, hogy elég csupán megnevezni őket, vagy komoly felelősségrevonást kell alkalmazni. Ez utóbbi kérdésben folyt eddig is a legnagyobb vita, ezután is más mércével fognak mérni a pártok a bűnösség mértékének megállapításakor. Az ellenzéki pártok eddig attól tartottak, hogy az igazságtételi folyamat egy általános leszámolást indít el. Kimondva vagy kimondatlanul a kormány is tartott ettől a folyamattól, amit később az MDF-ből kivált szélsőségesek a szemükre is vetettek. A jelenlegi helyzetben megszületett az a konszenzus, ami mindenkit némi megnyugvással tölt el. Az a nómenklatúra ugyanis, mely kiszolgálta a régi rendet, már annyira beépült a jelenlegi bürokráciába, hogy nehéz lenne most egyik napról a másikra lekommunistázni. Bebizonyosodott ismét, egyszer mindenki köpönyeget válthat büntetlenül, azaz csak majdnem mindenki: a szélsőségek automatikusan leszámolnak egymással, ahogy tették 19-ben, 45-ben és 56-ban is. A „kishalak" pedig mindig átsurrantak a felelősségrevonás hálóján. Ők nem kommunisták, nem kormánypártiak, nem ellenzékiek, nem konzervatívok és nem baloldaliak, hanem mindig azok, aminek lenniük érdemes, vagyis, csinovnyikok. Olyan kaméleonok, akiket nem szeretnek, de megtűrnek, mert tudnak valamit, ami pótolhatatlan. Ezek az emberek ugyanis tartópillérei minden konszolidálódó rendszernek. Többször hallottam már kormánypárti politikusoktól azt az indoklást, miért nem csinálták meg a választások előtt beígért tavaszi nagytakarítást? Ervük lényegében a csinovnyik réteg védelme volt. Ebben a kérdésben nagyon pragmatikus volt a centrum politikája, az őket támadó szélsőségesek pedig naivnak bizonyultak. Igazságot tenni ugyanis a csinovnyikok ügyében nem lehet, vagy ha mégis lehet, nem érdemes. Ők a szükséges rossz minden rendszer gépezetében, amit nem mer kiiktatni semmilyen hatalom sem. A csinovnyikok tisztában vannak az erejükkel, ezért nem idegeskednek semmit a tavaszi választások miatt sem. Szincsok György A ciprusi Larnaca delegációja volt szombaton este a Szegedi Nemzeti Színház Mecénás-bérletsorozatának meghívott vendége. Délután 5 órától az Imperial Casino emeleti dísztermében a Georges Lycourgos, Larnaca polgármestere és Othon Theodoru, a Larnacai Mezőgazdasági és Ipari Kamara igazgatója által vezetett ciprusi küldöttséggel bemutatkozó beszélgetésen találkozhattak a Mecénásbérlet tulajdonosai. A színház célja ezzel a rendezvénnyel az volt, hogy gyakorló üzletemberek számára közvetlen tájékozódási, ismerkedési lehetőséget teremtsen. A beszélgetésen a ciprusi delegáció mellett a franciaországi Finistere megye két parlamenti képviselője, Jacques de Menou és Andre Angot is részt vett. Dr. Lippai Pál polgármester köszöntőjét követően dr. Horváth Lajos, a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Ipari Kamara ügyvezető igazgatója adott tájékoztatást a régió gazdaságáról, majd a ciprusi és a francia vendégek mutatkoztak be. Este az ünnepi Anyegin-előadás szünetében Larnaca polgármestere a színház előcsarnokában megnyitotta Lelkes László Larnaca tegnap és ma című fotókiállítását, majd dr. Lippai Pállal szándéknyilatkozatot frtak alá a két város közötti kapcsolatok szorosabbra fűzéséről. CSAK TÁRCSÁZNI KELL TELEFONOS S HIRDETÉSFELVÉTELÜNK VALAMELYIK SZÁMÁT, | 481-444, 7-19-ig | 320-239, 7-is-ig Q 318-999 8-12, 14—17-ig • Hom Gyula: A külföld közömbös az új baloldallal szemben Egész Közép-Kelet-Európa számára történelmi jelentőségű az, ami végbement az országban az új baloldal építése terén. Meggyőződésem, hogy az új Európát csak a három fő politikai erő - a baloldal, a liberalizmus és a jobboldal - közösen tudja megteremteni hangsúlyozta Horn Gyula szocialista pártelnök a Baloldali Tömörülés szombati ülésének meghívott előadójaként. A szocialisták törekvéseit alapvetően támogató személyiségeket összefogó Tömörülés a rendezvényen az MSZP választási programtervezetéről mondott véleményt. A pártelnök előadásában elemezte az MSZP múltját. Kifejtette, hogy az MSZP a régi párt reformszárnyának az utóda; azon csoportosulásnak, amely megfogalmazta, hogy szakítani kell az előző rendszerrel annak antidemokratikus. pluralistaellenes és teljesítményellenes volta miatt. Elutasította ezzel kapcsolatosan azokat a törekvéseket, amelyek megkísérlik egyoldalúan kisajátítani 1956-ot. Emlékeztetett arra, hogy a reformszárny rehabilitálta Nagy Imrét és társait, tette lehetővé az 56-ban eltávozottak hazatérését és nyitott utat a piacgazdaság kiépítésének. A politikus név szerint említette Pozsgay Imrét, Grósz Károlyt, Nyers Rezsőt, Szűrös Mátyást és Németh Miklóst, mint akiknek elévülhetetlen érdemei voltak a reformszárnyban. Kitért arra, hogy 1989-ben gazdasági-társadalmi rendszerváltást képzeltek, ám naivak voltak az új hatalom természetét illetően. Felvetette: talán célszerű lett volna annak idején azt is rögzíteni, hogy '90 után melyek a főbb követendő politikai célok és magatartásformák. Horn végezetül utalt arra, hogy az MSZP igen kemény támadásokon ment keresztül az elmúlt négy évben. A belső bírálatok mellett meg kellett küzdeniük azzal is, hogy a külföld közömbösséget tanúsított az új baloldallal szemben. A rendezvényen Krausz Tamás történész az elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb ünnepét jelentő Nagy Októberi Szocialista Forradalommal kapcsolatosan fejtette ki véleményét. Szerinte tudomásul kell venni, hogy a forradalom már a 20-as években elbukott, mert olyan célokat tűzött maga elé, amelyeket nem lehetett és így nem is sikerült - megvalósítani. Ugyanakkor az a tény, hogy az októberi forradalom lekerült a napirendről, meglátása szerint nem jelenti azt, hogy annak teljesen hátat kell fordítani. Történelmi feladatnak tartja megőrizni mindazt az értéket, amit az államszocializmus előtt és után az emberiség felhalmozott. rádiakat, az összefogást, a cserkész-testvériességet hangsúlyozta. Gyulay Endre, a püspöki áldás előtt fölelevenítette saját cserkészmúltjának néhány emlékezetes mozzanatát, életreszóló élményét. Mondandóját eképp summázta: a cserkész sohasem a fél-, hanem az egész munkára készül fel. A következő helyszínen, a Mámai révnél, a szemerkélő esőben a vízicserkészek otthonánál, az elhagyott révészháznál, melyet használatba kaptak, a cserkészmúlt elevenedett meg Bokody József szavai nyomán. Vekerdy Sándor parancsnok ezt érdekes részletekkel egészítette ki, majd Losoczi Zoltánné polgármester jelentős eseménynek nevezte a cserkészek ünnepét és ígéretet tett, hogy ezután is segítik áldásos tevékenységüket. Majd püspöki áldással fejeződött be a tábori ünnepség a festői Tisza-parton. Ünneplőbe öltözött Bokros várta a püspököt és vele tartó csongrádi és távolabbról érkezett papokat. A cserkészvezetők is jelen voltak a bokrosi templom alapkőteltelénél, mely a püspöknek szervezett sűrű program miatt nem déli tizenkettőkor, hanem háromnegyed egykor kezdődött. Borult volt az idő, de néhány percre kisütött a nap, rámosolygott az igyekvő, szorgalmas falura, mely jelenleg közigazgatásilag Csongrád külső városrésze. Rég látott ilyen fölszabadult ünnepséget Bokros népe. A püspökkel együtt hat pap misézett a szabad ég alatt. Sokan adakoztak a templomépítés javára. Mert az alapokat lerakták ugyan, de még sok pénz kell. A püspök a Bokrosiak Baráti Körének nagy örömére 200 ezer forintot ajánlott fel az építkezéshez. Bálint Gyula Gyöigy • A kárpótlási hivatalok öszszesttése alapján mintegy 50 ezerre tehető azoknak a száma, akik a határidő lejárta után nyújtották be kárpótlási igényüket, ezért a kormány beterjesztette a határidő 30 napos meghosszabbításáról szóló javaslatát - jelentette be szombaton Kónya Imre, az MDF országgyűlési frakciójának vezetője azon a sajtótájékoztatón, amelyet a parlamenti csoport elnökségének kétnapos mátraházai ülését követően tartottak a Heves megyei üdülőhelyen. A tanácskozáson Sepsey Tamás, az Országos Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal elnöke elmondta, hogy a privatizáció során eddig négy és fél milliárd forint értékű állami vaNegyedmillió új földtulajdonos gyon talált gazdára kárpótlási jegyekért, a felkínált 12 és fél milliárdból. A közeljövőben lehetőség nyílik a gyógyszeripar és a MOL Rt. részvényeinek megvásárlására is. Raskó György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára hozzátette, hogy negyedmillióan szereztek ez idáig földtulajdont, összesen egymillió hektár területen, ami 20 millió aranykoronaértéket jelent. Bejelentette: tekintettel arra. hogy a földalap kimerülőben van, még ebben a hónapban pótlólagos földalap-kijelölésekre kerül sor. Kapcsolatépítés Larnacával Táborhely, nemcsak vízicserkészeknek, a Mámai révnél... • A szeged-Csanádi püspök Csongiádon Bokros hisz a templomépítésben Csongrád és Bokros vendége volt a szeged-csanádi püspök. Gyulay Endre, aki szombaton délelőtt kilenckor a Nagyboldogasszony-templomban misézett, a csongrádi cserkészek hálaadó istentiszteletén, s prédikációjában szólt a cserkészmozgalom emberformáló tevékenységéről. Nem sokkal tíz óra után került sor Csongrádon a József Attila utcai plébánián a cserkészek otthonának fölszentelésére és megáldására. Dr. Vekerdy Sándor, a Szent Imre nevét viselő szerkészcsapat vezetője köszöntötte a vendégeket, a cserkészek pártfogolóit, majd elmondotta, hogy eddig nem volt otthonuk, de a Csonk István, Fekete Albert és dr. Eke Károly kezdeményezésére létrejött alapítvány lehetővé tette, hogy cserkészműhelyeket alakítsanak ki. hogy legyen állanAz alapkőletételnél, középen a püspök. (Fotó: Enyedi Zoltán) dó táborhelyük, s erre a célra megkapták a megüresedett kántorlakást. A segítők között említette a bútorgyárat és a honvédséget (Szentes) és másokat. A cserkészek rövid műsorral kedveskedtek az egybegyűlteknek, fölelevenítették Szent Imre herceg életét és elhangzott Sík Sándor cserkészekhez írott verse. Ezután a cserkész-szövetség nevében Bokody József, országos vízicserkész-vezető szólt, emlékeztetve arra, hogy öt éve, hogy Szentendrén, hosszú idő után ismét avathattak cserkészeket. Megtört a „jég". Majd Kovács Mihály az ötödik kerület nevében köszöntve a csöng-