Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-25 / 248. szám

Senna győzött Suzukában A brazil Ayrton Senna győzelmével fejeződött be Su­zukában a Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság idei utolsó előtti futama. A McLaren-pilóta mögött a már világbajnok francia Alain Prost érkezett célba má­sodikként, harmadik pedig Senna csapattársa, a finn MikaHakkinen lett. Teke EK Hat fán múlott a SZESK ezüstérme Bécsben 11 ország női teke­csapata randevúzott az Európa Kupa keretében. A mezőny, a szakemberek egyöntetű véle­ménye szerint is, még erősebb volt mint tavaly. A nemzetközi szövetség döntése értelmében ugyanis a csapatok létszámát hatról négyre csökkentették. A magyar színeket, mint koráb­ban is hírt adtunk róla, a Sze­gedi ESK képviselte. Tót Zsolt edző a gárdát a dobogóra várta. A selejtezőt nagyon jól vette a Tisza-parti együttes, hiszen elsőként jutottak a négyes dön­tőbe. Különösen Vidácsné re­mekelt, aki az EK legjobb tel­jesítményét (463 fa) érte el. Azonban a döntőben a szegedi gárda kissé leengedett, s így meg kel lelt elégednie a bronz­éremmel. EK-győztes: Autohrvatska Zagreb (horvát) 1689, 2. Blau­Weiss Hockenheim (német) 1659, 3. Szegedi Egységes SK 1653 ( Vidávs Györgyné 390, Török Mariann 413, Sáfrány Mihályné 418, Bödőné Mracs­kó Annamária, Kormányos Edina (tartalék), 4. Sparta Krakow (lengyel) 1578. SPORTilA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE Nincs már veretlen csapat Az EK-bronzérmes Szegedi ESK Papironbravúr a szlovén bajnok otthonában Kalandos körülmények előzték meg a Papíron SC Sze­ged vendégszereplését Mari­borban. A Tisza-partiak autó­busza ugyanis csak a harmadik határátkelőn jutott be Szlové­niába. Az első próbálkozásuk­nál a horvátok a két ukrán mi­ar - arra hivatkoztak, hogy Ukrajnában kolerajárvány van - nem engedték be a röplabda­csapatot. Letenyénél a körzeti orvos, aki egyébként Szegeden végzett, mindent megtett, hogy oltási papírt szerezzen, de nem járt sikerrel igyekezete, azon­ban később kiderült, hogy egyébként sem lehetett azon a határátkelőn autóbusszal átjut­ni. A harmadik próbálkozást mar nem bízta a véletlenre Nyári Sándor, gondolt egy na­gyot és merészet, amikorra oi tért volna az útlevélkezelő, a zegediek mestere a két uk­rá • játékossal, Voronkovval és A;, khinnel a mellékhelyiségbe kéredzkedett útlevelet lobog­ta'va, s csak akkor jöttek on­nan ki, amikorra minden admi­nisztratív dologgal végeztek. A bai azonban nem járt egyedül, mert a szegediek belefutottak egy felhőszakadásba, majd egy kamionraj lassította haladásu­kat. így a mérkőzés kezdete előtt 18 perccel érkezett meg a Papíron gárdája. Nyári Sándor edző pedig hiába hivatkozott a Szuper Li­ga kiírására, hogy technikai okok miatt a vendégcsapatnak 40-50 perc bemelegítést illik biztosítani az „aklimatizáló­dásra". A mariboriak kegyesek voltak ttz percet adni... A hazaiak ki akarták hasz­nálni lépéselőnyüket és gyor­san döntésre szerették volna vinni a partit. Óriási lendülettel vetették magukat a küzdelem­be, és agresszív játékkal pró­bálták sokkolni a „bemelegítő" szegedieket. Nyári Sándor edző 8:l-es hazai vezetésnél már kétszer kért időt, s állandó cserékkel próbálta megfékezni a szlovénok „ámokfutását". Szerencsére Csíkos hamar fel­vette a kesztyűt, óriási ütések­kel jelezte, hogy a Papiron sem mondott le az esetleges győze­lemről. Az egyre jobban beme­legedő szegediek Schildkraudt pontos feladásaival, a román légiós Pop Sorin kiváló sánc­munkájával, s a már említett Csíkos-bombákkal 13:13-nál utolérte ellenfelét, sót még for­dítani is tudott. Ezzel a vendé­gek megadták a mérkőzés alaphangját. Nem sokkal ké­sőbb azonban kiderült, hogy ennek a kiizzadt játszmának ára lett. A második játékrész­ben „pihente ki" a csapat az előzményeket, s ekkor az orosz Röplabda I Férfi I Szuper Liga idegenlégiósokkal erősített ha­zaiak szinte „kiütötték" a Papi­ront. 1:1 után óriási adok-kra­pok következett, szinte per­cenként változott a kép: hol a Papiron irányított és örült, hol a Maribor csatakiáltása jelezte, hogy a kezükben van a lehe­tőség. A kölcsönösen kibir­kózott szettek után következett az ötödik játszma. A Szeged 4:l-re elhúzott, majd a szlové­nok vezettek 7:6-ra. Térfél­csere után 12:9-re a Maribor „megugrott" a hazai közönség már felállva helyéről ünnepelte csapatát. A szegediek mozgó­sították erőtartalékaikat és küz­deni tudásból csillagos ötösre vizsgázva fordították meg a játszmát a rendkívül izgalmas végjátékban. Vlado Stribac: - Színvo­nalas, nagyszerű mérkőzésen egy szépséghibát megjegyez­nék: a Szeged nyert! Teljesen megérdemelt a vendégek si­kere, úgy tűnik rendezettebb, jobb csapatuk van, mint tavaly volt. Nyári Sándor: - Az előz­mények és az oldalbíró megne­hezítette a dolgunkat... Tíz, ki­válóan küzdő játékos elégtételt vett a negatív külsőségekért. Győzelmünk rendkívül értékes. Vileda Maribor­Papiron SC Szeged 2:3 (-13,1,-12,12,-14) Maribor, 600 néző. Vezette: Vojevic, Pazlagic. Papiron: Hulmann, SCHILDKRAUDT, Vámos, CSÍKOS, POP, VORONKOV. Csere: Petheő, Alekhin, Melkvi, Polgár. Edző: Nyári Sándor. Nusser Elemér. • Lapzártakor érkezett: Salo­nit Anhovo-Papiron SC 3:0. Nincs már veretlen csapat a labdarúgó NB L-ben! Pén­teken este ugyanis az addig veretlen Ferencváros 1-0-ra kikapott Újpesten, s mivel a Vác gyó'zött, egy pontra megközelítette a zöld-fehéreket. Vereséget szenvedett (ez már sorrendben a harmadik kudarca) az addig nagyszerűen menetelő Debrecen is Pécset, de ennek ellenére tartja helyét az élbolyban. Sajnos a színvonal továbbra sem emelkedik, a mérkőzések zöme unalmas, érdektelen és alacsony színvonalú volt. Ez alól kivétel talán csak a békéscsabai találkozó, ahol a hazai együttes 6-1-re szinte kiütötte az addig „menetelő" Csepelt, visszavágva neki azért, mert az elmúlt bajnokságban éppen ő ütötte el a Békéscsabát az UEFA Kupa-szerepléstől... Siófok-Szombathely l-l (0-0) Siófok. 2500 néző. Vezette, dr. Bozóky. Siófok: Bíró - Meksz, Bim­bó, Szabadi. Barna - Keszeg, Varsányi, Kovács, Király - Fi­scher, Hausner. Edző: Pusztai László. Csere: Meksz helyett Pervu­sin a 63., Hidvégi helyett Berbás a 72., Kovács helyett Csák a 86. percben. Gólszerző: Farkas (1 l-esből) az 55., Pervusin a 89. pereben. Újpesti TE-Ferencváros 1-0(0-0) Megyeri út, 15 000 néző. Vezette: Nagy L. UTE: Praj - Füzesi, Molnár, Szőnyi, Tomka - Kozma, Véber, Kecskés, Szlezák - Belvon, Ko­vács L. Edző: Garami József. Ferencváros: Szeder - Hrut­ka, Kuznyecov, Szekeres, Keller - Páling, Albert, Détári. Lipcsei - Kovács J., Cigan. Edző: Nyi­lasi Tibor. Csere: Kuznyecov helyett Szűcs a 11., Szőnyi helyett Eg­ressy a 29., Kovács J. helyett Wukovics a 74., Véber helyett Túri a 77. percben. Gólszerző: Belvon az 53. percben. Labdarúgó - NB I. Vác FC-Samsung­BVSC-Dreher 3-2 (l-l) Vác, 4000 néző. Vezette. Varga S. Vác: Koszta - Nagy T„ Pug­lits. Aranyos, Hahn - Nyilas, Kriska, Simon. Romanek - Füle, Répási. Edző: Csank János. BVSC: Balassi - Kósa, Sza­bó. Zentai, Nagy P. - Mundi. Ur­bányi. Bognár. Cseh - Borgulya, Anania. Edző: Egervári Sándor. Csere: Romanek helyett Mol­nár, Borgulya helyett Negrau, mindkettő a 62., Répási helyett Kasza a 87. percben. Gólszerző: Nagy P. a 10., Ré­pási a 37., Füle a 48., Anania az 51., Romanek az 53. percben. MTK-Vasas 0-3 (0-1) Hungária körút, 3000 néző. Vezette: Vágner. MTK: Piel - Híres. Turbék, Nagy, Talapa - Horváth, Van­csa, Komódi, Zsivótzky - Jován, Kenesei. Edző: Gellei Imre. Vasas: Babócsy - Juhár, Ge­ress, Maczó, Mónos - Gala­scheck, Sirinbekov, Pecha, Clau­de - Zvara, Földes. Edző: Mé­szöly Kálmán. Csere: Talapa helyett Tamási a 35., Mónos helyett Kecskés a szünetben. Nagy helyett Szabó az 50., Sirinbekov helyett Erős a 73. percben. Gólszerző: Claude a 29.. Zvara a 48.. Juhár a 68. percben. Kispest-Honvéd-Sopron 3-1 (1-0) Bozsik-stadion. 5000 néző. Vezette: Vavika. Kispest: Brockhauser - Sza­bados, Bánft, Cseh, Duró - Illés, Csábi, Stefanov - Orosz, Sallói, Vincze. Edző: Martti Kuusela. Sopron: Milchram - Nagy, Varsányi, Katona, Varga - Ko­vács L., Kovács T., Szántó, Ma­joros - Ördög, Chiratcu. Edző: Győrfi László. Csere: Szabados helyett Ha­mar a szünetben. Majoros helyett Horváth a 62., Sallói helyett Forrai a 66. percben. Gólszerző: Illés a 2., Orosz a 46., Varga az 58., Orosz a 79. percben. Rába ETO-Videolon­Waltham l-l (0-1) Győr, 3000 néző. Vezette: Tóth V. Rába ETO: Végh - Kuttor, Radics, Virág, Csikós - Csertői, Ingnácz, Bordás, Mikóczi - Her­czeg, Klausz. Edző: Verebes József. Videoton: Mitring - Balog, Kucselata, Lőrincz, Bekó - Zim­mermann, Czéh, Németh, Hor­váth L. - Takács Horváth F. Edző: Hartyáni Gábor. Csere: Csikós helyett Mak­kos, Ignácz helyett Faragó mind­kettő a szünetben. Takács helyett Salacz a 68., Kucselata helyett Heinczinger a 77. percben. Gólszerző. Horváth F. a 3., Csertői a 85. percben. Békéscsaba-Csepel-Kordax 6-1 (4-1) Békéscsaba, 7000 néző. Vezette: Marosvári. Békéscsaba: Baji - Szenti, Usmajev, Fabulya, Mracskó ­Fodor, Szarvas, Csató, Árgyelán - Váczi Z., Kulcsár. Edző: Pász­tor József. Csepel: Hajdú - Váczi D„ B-. ereczki, Tompos, Süveges ­Medgyes, Somogyi, Palacian, Szabó - Kámán, Pena. Edző: Varga István. Csere: Fabulya helyett Zaho­rán, Süveges helyett Tyukodi, mindkettő a szünetben, Szenti helyett Gyura az 58., Tompos helyett Jakab a 67. percben. Gólszerző: Szarvas a 4., Árgyelán a 23., Pena a 36., Fo­dor a 41., Szenti a 45., Szarvas az 53., Fodor a 71. percben. PMSC-Fordan-Debrecen 2-1 (0-0) Pécs, 5000 néző. Vezette. Vad. PMSC: Csabán - Dienes, Bódog, Braun, Pest - Ulveczki, Rózsa, Csoboth, Vókó - Azoitei. Tolocsko. Edző: Róth Antal. Debrecen: Horváth - Balogh, Goján. Pető, Dombi - Sándor T., Sándor Cs., Nagy. Madar - Gra­csov, Medvid. Edző: Garam­völgyi Lajos. Csere: Medvid helyett Ra­ducu a 12., Pest helyett Tököli a szünetben. Gracsov helyett Tóth a 69., Tolocsko helyett Kocsis a 72. percben. Gólszerző: Dombi a 48., Azoitei a 77., Rózsa a 88. percben. Az NB I. állása 1. Ferencv. 11 7 3 1 22-9 17 2. Vác 11 6 4 1 19-12 16 3. Debrecen 11 7 1 3 18-12 15 4. B.csaba 11 6 2 3 26-12 14 5. Kispest 11 5 3 3 26-13 13 6. Csepel 11 5 3 3 16-22 13 7. Rába ETO 11 4 4 3 16-12 12 8. UTE 11 4 2 5 12-13 10 9. Siófok 11 3 4 4 13-15 10 10. Vasas 11 4 1 6 16-18 9 11. Videoton 11 2 5 4 13-16 9 12. Sopron 11 2 4 5 13-19 8 13. PMSC II 2 4 5 10-20 8 14. BVSC II 2 4 5 10-22 8 15. Haladás II 2 3 6 12-18 7 16. MTK II 1 5 5 13-22 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom