Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-01 / 229. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. OKT. 1. IS OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Az utolsó szó jogán Egy beteg kisgyereket és aggódó anyukáját szállítottam kérésükre az újszegedi gyermekkórházba. így keveredtem bele a belváros vitézkötéses forgalmi rendjébe jövet-menet. Ezen kissé tényleg kiakadva, bátorkodtam megbírálni a közlekedés rendjét. Vártam a Torony alól a választ, reményeim szerint korrekt, tárgyilagos, közérthető magyarázattal, nehézségek stb. közzétételével, mintegy a gondok és gondolatok kicseréléseként, megosztásaként a város polgáraival. A DM biztosan helyet adott volna ilyennek is. Ezzel szemben mit kaptam válaszként? A DM szeptember 20-i számában Borvendég Béla személyeskedő hangvételű Rükverc című cikkében, a hatalom birtoklásának sértegető stílusában, fennkölt módon kioktatott, mint egy óvodás hülyegyereket. A belváros fogalomszervezési gondjait pedig vigye kánya. Cikkének háromnegyed része sárdobálásból áll, a tényleges témára már nem maradt ereje. Válaszom tehát. 1. A szakmai csőlátás bélyegét valamire rásütni Barbatrükk. Akkor szoktuk alkalmazni, amikor a partnert nem tudjuk észérvekkel meggyőzni. Ez legyőző és nem meggyőző érv, amit rendszerint a pozícióban lévő, hivatalból „főokos" mond ki, kollégáinak helyeslő bólogatása kíséretében. Most úgy látszik. Borvendég úr az ügyeletes! 2. A belvárosba tévedésem oka ismert. Valahogy átevickéltem azzal a szerencsétlen beteg kisgyerekkel, aki még csak nem is rokon, a nevét sem tudom. Ezért elnézését kérem Borvendég úrnak, ígérem, hogy többé jó fiú leszek és sohasem teszem. Csak ha szükséges lesz! 3. Új várospolitikai elem Borvendég írásában a belvárosi és külső területeken lakók egymásnak ugrasztási szándéka a helytelen közlekedési rend ürügyén. Higgyék el, hogy a nem belvárosiak sem kopoltyúval lélegeznek. Mi egy város polgárai vagyunk, és előző cikkemet a belváros telefüstölése ellen írtam. Ha már a belvárosban csak gyalog járhatunk, nem tudná véletlenül elintézni az önkormányzatnál, hogy az átlag 2000 forint/ személygépkocsi súlyadónk - amelyet egész évre és az egész városra befizetünk — idő- és súlyarányos részét visszakaphatnák karácsonyig? Az önsúlyom (nettó) 75 kg. Ugye furcsa lenne? 4. Megdöbbenve jöttem rá, hogy a szerző nem tud pontosan olvasni. Én ugyanis nem írtam semmiféle kapcsolatról a benzinmaffia és a polgármesteri hivatal között. 5. Borvendég Béla úr szerint én „visszapillantó tükörből szemlélem a világot". Erre is vevő vagyok. Mert a tükörben tisztán láthatok minden magam mögött hagyott dolgot. Remélem, hogy a belváros jelenlegi közlekedési „rendjét" is megtekinthetem benne hamarosan. 6. Miért nem tudunk mi szót érteni? Mert az én fókául (és magyarul) előadott kritikámra - amely személytelen volt és jószándékkal csipkelődő rozmárul érkezik meg a válasz. A két kifejezésmód között pedig tudvalevőleg semmiféle lingvális, kommunikatív összefüggés nincsen. Legfeljebb szép, közös anyanyelvünk. De csak ha akarjuk! 7. Jól tudom én is, aki a belváros közlekedését mindenki megelégedésére meg tudja oldani, az lovasszobrot érdemel a Széchenyi téren. Erre mindenki, így Ön is joggal pályázhat, mert vesződik vele. De most még ne kapkodjon, se kengyelhez, se kantárhoz, inkább szálljon le a magas lóról és úgy próbáljunk meg a szolgálat alázatával érintkezni a város polgáraival, normális emberi hangvétellel. Ezt a gittet én nem rágom tovább. Talán mások tovább « folytatják a témát. Ha nem, hát nem. Kíváncsi volnék a belváros szenvedő lakóinak, a környezetvédőknek, a zöldeknek, fehéreknek és vörösöknek stb., egyszóval a várost szerető és féltő polgárainak véleményére is. Őszinte tisztelettel: Koitál Ernő (a közlekedési belharc nemecsekje) • Sorban állunk a boltban, ahol mindent kapni, tán még úthenger- alátétet is. Reggel mindig itt sorakoznak a környékbeliek évek óta. Főleg nők, de néha férfiak is. Halkan beszélgetnek, így mindig hallható, ki mit rendel. Ez persze elsősorban a boltosnak fontos, aki idős nénikével társalog éppen. A néni kifogásol valamit: - Józsikám, ezt a szörpöt a múlt héten 35-ért kaptam. Most miért több hárommal? - Mert nem szatymazi. Ez drágább. - Akkor nyilván itthagyom. - Ugyan már, kezét csókolom! Három forint miatt? - Az is pénz. Bizonyos szinten tényleg pénz három forint is. Mondjuk, a nép zömének oda kell figyelnie minden fillérre. A kisbolt akár igazi Parlament. Itt megszólalhat maga a nép is. A valódi. Cérnahangú gyerek a következő vevő. A többi vásárló még az iménti nagy Iskolatej kérdést vitatja, hogy a forint bizony, bizony, bizony... sokat ért valaha. Valaha! De a gyerek hangosan beszél, így meghallom, mit kér: - Iskolatejet apunak. - Iskolatejet apukának ismétli a boltos jó hangosan, és ezzel vége az eddigi témának. Most valami más kerül terítékre. Figyelem a jónépet, miként reagál a gyerek rendelésére. Meglepetésemre, amikor a boltos ismételi, hogy „iskolatej az apucinak", derültség tölti be a kis helyiséget. Kivált, amikor az eladó rákérdez a nebulóra: -Aztán milyenfajta legyen az iskolatej? Mert elég sokféle van ám, kisöreg. A gyerek csak áll a magas - neki magas — pult előtt, az ő aprócska mélységérzetével, és hallgat. Én meg azon gondolkodom, amit a boltos mondott, hogy hát sokféle iskolatej van. Ennyire elmaradtam volna? Tudom, hogy tej van többféle, rendes, 2,8-as, 3,8-as zsírtartalmú. Van persze másfeles is. Százalékban. Van tartós, van kakaós, karamellás. És lehet, hogy még másmilyen is. De a gyerek nem tudja, milyet vigyen. Amíg így morfondírozom ott helyben, a többi vásárló már kacag. Jóízű földszintes, utcai nevetés tölti be a szatócsboltot. Nekem meg még mindig nem esik le a tantusz. Csak akkor kapok a fejemhez, amikor az eladó - hiába faggatván a gyereket - maga próbálja megoldani a nagy kérdést: milyen féle iskolatejet küldjön apukának? - Apucikának - mondogatja hangosan Józsi -, apucinak iskolatej kell, mint rendesen. Nevetgél a jónép. A boltos kézbe veszi a palackot, amit a gyerek hozott vissza, és felmutatja, hogy lássa mindenki. Én is látom. Azt is, hogy a gyerek egyáltalán nincs zavarban, hanem olyan nyugodtan áll a helyén, mintha senki más nem lenne az üzletben, nem kacarásznának a megrendelésén, hogy apunak iskolatej kell, hahahaha. Jó vicc. A palackon, amit a vidám kedélyű eladó felmutat, jól ismert felirat olvasható: „ Rizlingszilváni". Az egész bolt tudta, miről van szó. Csak ketten nem nevettünk: én meg a gyerek. Ennek okát is csak ketten tudjuk. De amint elteszi a palack bort a szatyorba, gondosan, láthatóan begyakorlott mozdulatokkal, némán, alázattal, és ahogy elköszön, azt is elképzelem: miért nincs kedve nevetni. Meg hogy miért kell neki hordania gyakran az iskolatejet apunak. Kaczúr István • Önök csörögtek, a Dómász válaszol Nem az övék füstölgött A Délmagyarország szeptember 29-i „Csörög..." rovatában arról panaszkodik az egyik olvasó, hogy egy ötödik emeleti zörögve füstölgő „áramszekrény" megjavításához a Démász ügyeletesei nem mentek ki, sőt azt közöték a 321-633-as telefonszámon, hogy fontolgatják az ügyeleti rendszer megszüntetését. Fentiekkel kapcsolatban a Démász Rt. a következő nyilatkozatot teszi: „Az olvasó által közölt telefonszám nem a Démász Rt., hanem az 1KV telefonszáma. Társaságunk az olvasó által említett ügyben nem érintett, kivizsgálásunk során nem találtunk választ arra, hogyan került kapcsolatba olvasójuk társaságunkkal. Valamennyi újságolvasó megnyugtatására ezúton közöljük, hogy a Démász eddig is, és az elkövetkezendő időben is a nap huszonnégy órájában áll fogyasztói rendelkezésére. Ebből következik, hogy az ügyeleti rendszer megszüntetését az elkövetkezendő néhány évtizedben NEM tervezzük. A jövőbeni félreértések elkerülése érdekében itt közöljük, hogy a Démász Rt. szegedi üzletigazgatóságának hibabejelentő telefonszáma: 474-574." A hivatkozott olvasói nyilatkozatból leszűrhető: „Nem minden Démász, ami zörögve füstölgő áramszekrény...!" Démász Rt. Aranydiploma Judovíkásoknak" Szép, megható ünnepélyre szólították szeptember 18-án az 1942-ben felavatott hadnagyokat, még élő tagjait, a .jogutód" Kossuth Akadémiára. Az ünnepség első része a Hadtörténeti Múzeum udvarán zajlott, ahol „tantermi nagyságú" fekete márványtábla kapott helyet az 1942-ben felavatott évfolyam hősi halottainak, valamint - külön - kivégzett mártírjainak nevével, elsőként Maiéter Pál, az 56-os Nagy Imre-kormány honvédelmi miniszterének nevével. Több közéleti személy is eljött, ötszáz körülire becsüljük a vendégek létszámát, tele volt velük az udvar. Szegedről ketten voltunk évfolyamtársak Csatári Zoltánnal. Az akadémia parancsnoka, Szabó tábornok átadta az 50 éves, szép kivitelű, vörös mű• Kazinczy Gábor, Csonka Pál és más kiváló statikus tudósunk jeles utódjának tartom Zsebik Józsefet, aki 1993. szeptember 19-én hunyt el, életének 65. évében. Békéscsabán született, 1928-ban. A szegedi tudományegyetemen matematikus-fizikusnak készült, majd 1948-ban iratkozott át a BME mérnökkarára, ahol 1952-ben szerzett diplomát. A Mélyterv acélhíd-osztályán kezdett dolgozni, ahonnan a Mezőtervhez került. Szegedre 1954-ben költözött, és az ÉM Szegedi TerA főstatikus vező Vállalatnál helyezkedett el. Néhány évre a kivitelezői szakmát választotta, majd visszatért előbbi munkahelyére. Számos alkalommal sikerült a különösen Szegeden gyakran előforduló nehéz alapozási problémákat a biztonság és a gazdaságosság szem előtt tartása melett mind statikai, mind talajmechanikai szempontból megoldania. Személyes és szakmai érdemei között tartjuk számon az új keresését és alkalmazását /előregyártott vázrendszerek, cölöpalapozások, térrácsszerkezetek stb./, amelyek a Szegedi Vágóhíd, Szegedi Kendergyár, a Gyulai Húskombinát, az SZBK, az Égő Arany-ház, de valósultak meg szaktervei Békéscsabán, Kiskunhalason, Dunaújvárosban és több más településünkön. Szakágának dinamikus mérnöke volt, aki szakmai egyesületekben is szívesen vállalt munkát, a MTESZnek 1964-től egy ciklusban titkára, majd a Technika Háza megteremtésében is érdemeket szerzett. Vállalatánál 1956-ban a munkástanács elnöke, a Szeged, Honvéd téri református egyháznak haláláig gondnoka volt. A jeles szegedi mérnököt tegnap temették. Bátyai Jenő szeptember 23-án sugározta.) Mint tudjuk a - filmből is - , a „Ludovika" névre keresztelt épület felépült az Üllői úton, de a magyargyűlölő Zsófia főhercegasszony (Ferenc József anyja) meggátolta fia támogatását a pápánál. Ludovika főhercegnő életnagyságú szobra újra ott áll az akadémia parkjában, két „díszmagyar" öltözetű férfi mellett. Butler János mellszobrát a háború végnapjaiban elszállították a hadtörténeti múzeum pincéjébe - kacatok közé -, Rákosiék nem ismerték fel, így maradt meg. Ma a Hadtörténeti Múzeum földszintjén, a ludovikás táblák, relikviák között látható. Endreffy Lóránt ny.százados APEH: vagy-vagy bőrbe kötött, címeres aranydiplomákat. Idehaza megkérdeztem fiatalokat, középkoriakat, tudják-e miért „Ludovika" a régi főiskola? Senki sem tudta! Nem csoda, hisz vagy 45 éven keresztül nem volt „illő" e témát emlegetni. Leírom hát: Erzsébet királynénak (Ferenc József felesége, „Sissi") édesanyja volt Ludovika főhercegnő. A különös házasság című film főhőse, Butler János gróf (erőszakkal létrehozott) házasságának felbontása ügyében járt el a császárnál (vejénél) azon ígérettel, hogy ha Ferenc József beleegyezik a pápának írandó levélben a frigy felbontásához, úgy Butler katonai akadémiát építtet, a rég esedékes magyar tisztképzés céljaira. (A filmet a Duna Tévé 1993. szeptember 21-én kaptam az APEH Csongrád Megyei Igazgatóságától egy általuk határozatnak nevezett irományt. E szerint 3000 forint mulasztási bírságot kell fizetnem vagy azért, mert elmulasztottam bejelenteni a bankszámlaszámomat, vagy pedig azért, mert késedelmesen jelentettem be. A vagylagos meghatározásból az alábbi következtetéseket vontam le: a./ rám bízzák annak eldöntését, hogy miért kívánok (?) bírságot fizetni; b./ halvány fogalmuk sincs róla, hogy mit követtem el, de mivel egyéni gazdálkodó vagyok, biztos, hogy engem feltétlenül valamiért meg kell bírságolni; c./ mivel a fenti iromány egy sokszorosított nyomtatványon érkezett, csak nevem és adószámom van rágépelve, elképzelhető, hogy az APEH ábécé-sorrendben bünteti meg a hatásköre alá tartozó egyéni vállalkozókat és gazdálkodókat, és most jutott el a Gy betűhöz. (H-betűsök figyelem! Lehet előkészíteni a pénzt!) Ez a rész azonban csak kezdete volt az APEH irományának. így folytatódik: „Az adózó adókötelezettségét érintő, bejelentési kötelezettség alá nem eső adatainak közlését elmulasztotta, mivel hatóságunkat nem értesítette, vagy késedelmesen értesítette a bankszámla számáról." Ebből a mondatból kiderül, hogy még mindig nem biztosak a dolgukban, mit vétettem - ezt értem, de nem értem, hogy egy bejelentési kötelezettség alá nem eső adatot milyen módon kell kezelni. Amennyiben nem jelentem be, vagy késedelmesen jelentem be, akkor a mellékelt ábra szerint megbírságolnak, de ha bejelentem és ráadásul időben, akkor is megbírságolnak, mivel az APEH indoklása szerint nem esik bejelentési kötelezettség alá? Tiszteletre méltó viszont az, hogy megadják számomra a fellebbezési jogot. Szívesen fellebbeznék is, ha tudnám, mi ellen tegyem. (Ha megteszem, akkor is megvágnak 600 forintra, ha megnyerem, akkor sem térül vissza az illetékre lerótt összeg. Az állam csak nyer, a vállalkozó csak veszít.) Úgy érzem, praktikus volna, ha az APEH pénzbehajtási orgiája közepette is megpróbálná fenntartani legalább a törvényesség látszatát, ne futószalagon gyártsa a bírságoló határozatokat, vagy azokat pótolni akaró irományokat, hiszen tevékenysége mellett Batu kán tatárdúlása lassan már csak egy vidám cserkészcsapat hétvégi kirándulásává törpül el. Györbiró Péter 6764 Balástya, őszeszék 117. r w Jutalom - véradásért A Délmagyarország 1993. szeptember 20-i számában megjelent Vészes vérszegénység című riportjában mint követendő példát említi meg a Démász Rt.-t. Társaságunknál valóban tisztelet és megkülönböztetett figyelem övezi az önkéntes váradókat. Fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy az önzetlen segítőkészség továbbra is megbecsült érték és követendő példa. Ennek bizonysága, hogy a részvénytársaság gazdasági vezetése - az érdekképviseleti szervekkel egyetértésben átérezve az ügy fontosságát az 1993. július 1-tól hatályos kollektív szerződésben a korábbinál fokozottabban elismeri véradóinkat. Például tíz véradásért a mindenkori társasági minimálbér 20 százalékát, azt fokozatosan emelve harmincötszörös véradásért 100 százalékát kapjákejutalomként. Őszintén hisszük, hogy az emberi önzetlenség propagálása, annak elismerése cselekvésre készteti mind több embertársunkat. Mag Edit PR-irodavezető