Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-28 / 251. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. OKT. 28. HAZAI TÜKÖR 5 • '55-os nemzetőr - ma Kendi kálváriája folytatódik? Újsághír: „Az 1956-os forradalom és szabadságharcban tanúsított kiemelkedő magatartása elismeréseként a Magyar Köztársaság Érdemrend kiskeresztje kitüntetésben részesült Kendi József, a szegedi nemzetőr egység parancsnoka". A 65 éves, őserejű egykori birkózóbajnok az utóbbi időben sokat betegeskedett, régebb óta egyedül él Kelemen utcai lakásában. • Most boldog vagy, Jóska? - Én már soha nem leszek boldog. 1992 tavaszán örökre itt hagyott a feleségem. Amikor az ünnepségen Göncz Árpád köztársasági elnök úr kezet fogott velem, belém nyilallt: ha ezt láthatná Éva, ha itt lehetne velem az Országházban. De... nem volt, nem lehetett ott. Az egészségem is lehetne jobb. Hiába, a börtönévek nem múltak el nyomtalanul. Úgy fájnak a végtagjaim, hogy sokszor mozdulni sem tudok. A forradalom leverése után, 1956. november 19. és 1962. december 23. között a pokol összes bugyrát megjártam. Ne tudd meg, milyen szenvedésen mentem keresztül! • Mesélj, hadd tudják meg az emberek! - A dicsőséges napokban, ha jól emlékszem, október 28án Lazur Barna nemzetőr főparancsnok utasítására Borbély Istvánnal, Szabó Miklóssal, dr. Lakatos Istvánnal és még néhány bajtársammal körülnéztünk a makói pártbizottság épületében. A titkár ijedten közölte velünk, hogy éppen most oszlott föl a szervezet. Egyetlen hajuk szála sem görbült az elvtársaknak, mégis revansot vettek. 1957 tavaszán a makói rendőrkapitányságon ájulásig vert kilenc pufajkás. Eszméletemet vesztve feküdtem cellám padlóján, képtelen voltam fölmászni a priccsemre. A verőemberek másnap folytatták kínzásomat. Kértem, hozzanak vizet, mert ott pusztulok el, mire az egyik levizelt. „Fásult vagyok" (Fotó: Gyenes Kálmán) Két hét múltán, amikor Szegeden, a hírhedt Kossuth Lajos sugárúti „műintézményben" megvizsgált a rendőrorvos, eltorzult arccal fölkiáltott: „Ember, mit csináltak magával?!". A tárgyaláson az ügyész halálbüntetés kiszabását indítványozta. • Miként alakult az életed szabadulásod után? - Három évig refes voltam. Nem hagyhattam el a várost, minden szombaton jelentkeznem kellett a rendőrségen, ahol rendszeresen megaláztak. Évekig nem kaptam tisztességes állást, az első útlevelem 1986os keltezésű. Harmincegy esztendeje lakom ebben a szükséglakásban. A városháza nagyurai még csak nem is válaszolnak kérelmemre. Azt kérdezed: vannak-e indulataim? Nincsenek. Ma már nincsenek. Fásult vagyok. • Mi jelentene számodra elégtételt? - Ha feltámadna a feleségem. Csend, hosszú csend következett. A szálfaegyenes tartású, roppant erejű ember furcsán összegörnyedt. Aztán megtörte a némaságot: - Szeretnék a szemébe nézni annak a gazembernek, aki lehugyozott... (thékes) • Montanaro az IH-ban A XXI. század trubadúrja Michel Montanaro 1955ben született Hyeres-ben. Kezdetben éveken keresztül a provenszál muzsika hagyományaival foglalkozott. Közönség előtt szaxofonjátékosként debütált, hamarosan azonban új területek felé fordult, hogy saját zenei egyéniségét kifejlessze. Mára több száz koncertet adott a világ minden táján, Latin-Amerikától Közép-Európáig és Afrikáig. Részt vett különböző európai fesztiválokon Nantes-ban, Budapesten, Edinburgben és másutt. Hosszú ideig az amerikai jazzbőgős Barre Phillips partnere volt, de játszott már a magyar Kiss Tamással, a burkinabi Konomba Traoréval, a cseh Alan Vitousszal, a spanyol Pedro Aledoval, hogy csak néhányat említsünk. Több közös szerzeményen együttműködött a zeneszerző Henri Jarréval és Guy Bertrand-nal. Igazi kortárs zenei alkotásokat hozott létre azáltal, hogy a különböző és szerteágazó stílusok egybeolvasztásának útját választotta. A francia, magyar, cseh, szerb és spanyol muzsikusokból álló VENTS D'EST vezetője 1989 óta. A 17 muzsikusból álló együttes repertoárja a népzene, a jazz és a kortárs muzsika keverékéből áll össze, • Középiskolásoknak Alapítvánnyal az USA-ba Középiskolás magyar diákok tanulhaltnak 1 évig az Egyesült Államokban a Pupils Exchange Hungary Kft. szervezésében. A részletekről Boga Anikó ügyvezető igazgató szerdán sajtótájékoztatón számolt be. Elmondta: a gyerekek három amerikai nonprofit alapítvány támogatásával jutnak ehhez a lehetőséghez. Amerikai tartózkodásuk alatt családoknál laknak. Az elmúlt három évben - a kft. azóta működik - száz magyar gyerek amerikai tanulmányútját szervezték meg. Az ügyvezető hozzátette: Budapesten, a III. Berend u. 15. sz. alatti irodában 15-18 év közötti tanulók jelentkezhetnek alapfokú angol nyelvtudással és legalább egyfajta sajátos mozaikzenévé. Ez idáig hét önálló lemeze jelent meg és több mint harminc korongon jelent meg a neve közreműködőként. Foglalkozik még színházi, film- és balettzene komponálásával is. Montanaro 1993. október 28-án (csütörtök) 19.30 órakor a szegedi Ifjúsági Házban ad koncertet, mely az Alliance Francaise segítségével jön létre. Muzsikustársai hazaiak: Écsi Gyöngyi (a felvidéki születésű népi énekes, a nyitrai Ghymes, majd az Ifjú Szívek együttes szólistája), Kobzos Kiss Tamás, (magyar trubadúr: ének, koboz, tekerőlant), Ökrös Csaba, (Muzsikás együttes hegedűse, és saját együttese, az Ökrös Quartet vezetője). közepes bizonyítvánnyal. A Pupils Exhange Kft. szakemberei konzultálnak a jelentkezőkkel és a szülőkkel. A gyerekek adatait, bizonyítvány és egy kitöltött formanyomtatványt a kft. elküldi az amerikai alapítványokhoz. A tanulók felügyeletéért az alapítványok vállalnak felelősséget. Az éves tartózkodás dfja - az alapítvány támogatásától függően - 3450-től 4340 dollár. Ez az összeg nem tartalmazza a repülőjegy és a vfzum árát a szervezési költségeket, továbbá az egyéni kiadásokat sem. Elhangzott még, hogy a Center Homestay Institute alapítvány a testi és egyéni elbírálás alapján szellemi fogyatékos tanulókat is fogadja. Az IBUSZ Bank visszavásárolja a koronát A felülbélyegzett 50-es címletű szlovák korona bankjegyeket november végéig, a 20-as és 100-as címletűeket pedig december végéig visszavásárolja az IBUSZ Bank. A Szlovák Nemzeti Bank ugyanis ezeket az 50-es címletűeket október 31ével, a 20-as és 100-as címletűeket pedig november végén - kivonja a forgalomból. A felülbélyegzett korona bankjegyek helyett új pénzeket hoznak forgalomba. Az IBUSZ Bank a megadott határidőig forgalmazza a régi szlovák pénzeket, azt követően már csak az új bankjegyeket értékesíti. • Az első washingtoni reggelen arra riadtam, hogy otthon vagyok: az udvarban építkezés robaja zúzta szét a hajnalt. A szokásos mértékegységű révedezés után rögzítettem a tényt: ez, bizony nem Szeged, elkezdődött az a bizonyos harminc nap. Tizenhét éve ismerem a feleségem, soha ilyen hosszú ideig nem voltunk egymástól távol. Anyáméktól sem. És hiányozni fog a három gyerek. Ilyenkor másként nyújtózkodik az ember, sőt a borotválkozás közben egy közeli idegen néz vissza a tükörből. Ez az ember azt sem tudja még, egyáltalán megbánja-e az utat, protokoll vár-e rá (ami elől menekült Szegedről), vagy ujját a világ zajos ütőerére helyezheti. Próba lesz ez, nagyon nagy próba. Lementem sétálni a New Hampshire Avenue-ra, hogy legalább a lépteim szabdalják a hazafelé tartó távolságot. A korán kelő amcsik műanyagpohárral vagy bögrével, szendviccsel és újsággal a kézben vetették magukat a közlekedési káoszba. Errefelé azt mondják, hogy a gyalogosnak mindaddig elsőbbsége van, amfg el nem ütik. Nos, ebben a szellemben lépdeltek tökön és paszulyon által, fölidézvén bennem a francia közlekedési fegyelmet. Folytatván az összehasonlítást: az utca németesen tiszta, Hollandiára emlékeztetően mélyzöld és annyi a Honda, mintha Japánban lennénk. Az egyik ház udvaján apróságok neszeztek a borostyán alatt. Két kis mókus tűnt föl és szegődött mellém, ugrabugrált még az úttesten át is, kísérvén ezt a bama ballagást. Csaknem egészen a szállodáig. Magányomon, hála Istennek, nem volt sok időm évődni, csörgött a telefon, értem jöttek. Megismerkedtem Szentadorjány Gyulával, az egy hónapra mellém rendelt kísérővel, akiről biztosan sokat fogok írni. Egyelőre annyit: szakmája szerint diplomata, 71 éves, és 1956. november 18. óta nem járt otthon. Szóval irány az Egyesült Államok Tájékoztatási Hivatala, ahol Peters úr és két munkatársa bevezetett az egyéni program elkészítésének tudományos rejtelmeibe, ami azt is jelentette, hogy egy USA-térképre kirajzszögelt piros fonalcikkcakkon végigkövethettem tervezett utamat Új Mexikótól a kanadai határ legnyugatibb csücskén és Connecticuton át vissza nyugatra, New Yorkig. Amerikai mintára, egy alaposan kidolgozott programot és a - mindig kockázatos szabadságot vehettem át, utóbbit egy csekk formájában. Vagyis osszam be. A bankban egy órát álltam a sorban. A Kínai Népköztársaság demográfiai helyzetét reprezentáló küldöttség állta el az összes ablakot és ajtót. Sebaj, kicsit elkéstünk Restonból, az Újságíró Továbbképző Központból. Bryna Brennan igazgatónővel, talán épp a csúszás miatt, nagyon hamar egy húron pendültünk. Az intézet egyébként csupán nyolc éve működik - lám, itt is csak ekkor esett le a tantusz, hogy az újságok közötti információátadás is fontos -, eleddig négyezer kollégával foglalkoztak és a pacientúra 162 országra terjed ki. Adományokból élnek, alapítványi és kiadói források éltetik a szervezetet, amely mindössze hét főállású dolgozót foglalkoztatva tartja a kapcsolatot csaknem az egész világgal. Magyarországról például 150 különböző kiadványt kapnak rendszeresen. Távoztunkban a restoni intézet parkolójában Gyula bácsi egyszer csak odabökte: - Ugye nálatok Sz. Simon István volt a főszerkesztő? Még át sem villanhatott bennem, hogy kísérőm 37 éve nem volt otthon, jött a második áramütés: - Sokat olvastam a Csongrád Megyei Hírlapot is. És amikor rákanyarodtunk a washingtoni autópályára, fél perc alatt fölsorolta a vidék összes napilapját - főszerkesztőstül. - Miért csodálkozol? - mosolygott Jávor-bajsza alatt -, az amerikai külügyben én írtam a jelentést többek között a ti lapotokról is. Napi olvasótok voltam. Komócsin, Lacsánné, Koncz, mind régi ismerős. Bamba képet vághattam. - A kongresszusi levéltárban megtalálhatod mikrofilmen az összes évfolyamot. Hát, gondoltam, ebben is megelőztek bennünket. De ennyire? (Folytatjuk.) Dlusztus Imre • Régészeti előadás az egyetemen A perui Nasca-rejtély nyitja Az előadó és közönsége (Fotó: Schmidt Andrea) • A perui Nasca-fennsíkról a legtöbb embernek a híres, földbe vésett vonalak jutnak az eszébe. A 360 négyzetkilométernyi síkságot szabályos geometriai alakzatokban átszelő vonalak sokáig adtak okot a találgatásra; szélsőséges nézetek szerint nem is az őslakosok, hanem egyenesen az UFO-k készítették a rejtélyesnek tűnő ábrákat. Mára kiderült, a vonalrendszer elkészítése nem ördöngösség, és a kutatókat sokkal inkább foglalkoztatják a feltárt vallási központok építészeti és kézműves maradványai. A Nasca-programról tegnap a kutatást évek óta vezető olasz régész, Giuseppe Orefici tartott előadást az egyetem Ady téri épületében. A professzort, aki a Hispanisztika Tanszék meghívására érkezett Szegedre, elkísérte Peru magyarországi nagykövete, Bertha Vega Pérez asszony is. Az 1981-ben indult nemzetközi régészeti program kutatási eredményei megdöntötték a korábbi teóriákat és kimutatták, hogy a Nasca-kultúra az időszámítás előtti IV. századtól az időszámítás szerinti V. századig virágzott, Peru középső és déli részén, a Rio Grandé termékeny völgyében. A folyónak köszönhető egyébként az is, hogy a szakembereknek ma módjukban áll a leleteket vizsgálni. Az egykori kultúra maradványait ugyanis időről időre beborította és évszázadokon át megvédte a folyók lerakódott hordalékanyaga. S hogy hogyan volt lehetséges az, hogy hatalmas ábrarendszereket, több lépcsős piramisokat, szebbnél szebb tárgyakat készítsenek? Úgy, hogy sokkal többet termeltek a javakból, mint amennyire szükségük volt, így el tudták tartani azokat is, akik a kultúrával foglalkoztak.