Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-27 / 250. szám
SZERDA, 1993. OKT. 27. Hiánycikkek már nincsenek A piac hozta a boltot GAZDASÁGI MELLÉKLET III. A Szent István téri Kiss Béla üzlete évek óta az a fix pont, ahová autósként időről időre betér az ember. A kocsik válítoznak az ember alatt, Kissék boltja marad. Szinte lehetetlen olyat kérni a családi vállalkozás éppen ott lévő tagjától, amit ne tudnának teljesíteni. Amikor Kiss Béla bejött hozzám a Sajtóházba még nem tudtam, hogy egy kicsit haza jön. - Édesapámé volt egykor az egész épület. Gabona nagykereskedő lévén ingatlanokba fektette pénze egyrészét, erre adtak annak idején kölcsönt a bankok. - Akkor volt kitől örökölni a kereskedői hajlamot! - Édesanyám is üzletet vitt egész életében. - Úgy tudom, Ön sokáig a KlOSZ-nál hivatalnokoskodott. - Az adóközösségnél dolgoztam. Az iparosoknak ez jelentette az Apeh elődjét. - Pandúrból lesz a jó rabló? - Tréfásan így is mondhatnánk. - Mi köze volt előtte az autós szakmához? - Volt egy Trabantom, de ahhoz se nyúltam soha, mindig szerelő javította. Nyolcvanhatban otthagytam a KlOSZ-t, örököltem ezt az üzlethelyiséget a Szent István téren. Akkoriban ott volt a használtautó piac. Ezért nyitottam alkatrészüzletet. Gondoltam, aki használt kocsit vesz, annak alkatrész is kell hozzá. Fotó: Nagy László Kiss Béla: A maszekok a résekben éltek! - A piac viszont nem sokáig maradt ott. - De akkora az üzletem már bejáródott. Még a jugók is ismertek. Sokan átjártak vásárolni, mert nálunk negyed annyiba került a Lada alkatrész, mint náluk. - Azért ez is egy szakma, ezt is tanulni kellett valahol. - Szerencsém volt ebben is. Összeakadtam egy jó pesti nagykereskedővel, akitől ellestem az apróbb trükköket. Most Makón nyitunk egy másik boltot a két gyereknek. - Mikor volt könyebb vállalkozni: a nyolcvanas években, vagy most? - Annak idején sokkal egyszerűbb volt. Nem kellett .akkora tőke hozzá. Nyolc év alatt megtízszereződtek az alkatrészárak. - Az autós szakmát sokan aranybányának tartják! - Lehet, hogy valamikor az volt. Annak idején alig volt alkatrészt árusító üzlet Szegeden. Most legalább harminc van. Radásul a nyolcvanas években a nagy monopol cégek mindig éppen azt hozták Szegedre, ami nem kellett az autósoknak. A maszekok meg tudtak élni a hiánycikkekből. Ma már óriási a verseny a kereskedők között. - Hiánycikkek? - Szinte nincsenek. Minden kapható, csak az ár kérdéses. - Létezik árverseny a kis boltok között? - Hat éve ugyan azzal az árréssel dolgozunk. Az autósokat már nem lehet jobban megvágni. Látszik, hogy drágul a benzin, kevesebbet gurulnak az autók, lasabban kopnak az alkatrészek. Szóval, csak azzal tudunk árban versenyben maradni, ha végigjárjuk az összes pesti nagykerest, s ott vásárolunk, ahol a legolcsóbb. - Hogyan fest egy alkatrész üzletből a magyar autópark? - Még mindig a keleti alkatrészek jelentik a forgalom 70 százalékát. Hosszú távon azonban biztos eltűnnek majd ezek a tipusok. - Milyenek a vevők? - Szélsőségesek. Akadnak néhányan, akik meg sem kérdezik, mennyibe kerül az alkatrész, csak blokkoltatják. A húsz éves Ladáknak meg gyertyáit is nehezen cseréli ki a többség. - Nyugaton csak a márkaszervizeknek és kereskedéseknek van jövője. Nálunk mi lesz a kis alkatrész kereskedésekkel? - Valószínű egy-egy tipusra fogunk specializálódni és megmaradnak nekünk az atóápolási- és felszerelési cikkek is. Rafai Gábor A porlasztó Bánki Donát és Csonka János (Szeged Alsóvárosának főutcáján, a Földműves utca 8. szám alatt született Tsonka Vince kovácsmester fiaként) 100 éve, 1893. február 11-én nyújtotta be az Újítások petróleummotorokon című találmányát, amelynek egyik igénypontja volt, a világ első karburátora, fúvókás üzemanyag-porlasztója. A belsőégésű motorok hasznosítható munkáját a motor hengerébe juttatott keverék (folyékony üzemanyag és levegő) elégetése adja. Kezdetben a motorok gázzal üzemeltek. A folyékony üzemanyagok használatának bevezetésével a motorszerkesztők nagy feladatát jelentette a biztonságos és gazdaságos karburátor tervezése s kivitelezése. A motorok egyre szélesebb körű elterjedésével már nemcsak műszaki kérdéssé, hanem égető gazdasági szükségességgé is vált olyan tökéletes megoldás, amely minden igényt kielégített. Ez Bánki Donát és Csonka János közös munkájának eredményeként sikerült. (Megjegyzem, hogy Csonka János 1883-ban készítette az első magyar gázmotort, amely a műegyetemi gépműhely energiaszükségletét biztosította.) Bánki az elmélet, Csonka a gyakorlat embere volt, és nagyszerűen kiegészítették egymást. Kettejük együttműködésének csakhamar kimagasló, meghatározó szerepe lett a magyar motorgyártás kibontakoztatásában, az autógyártásban, általában a műszaki tudományok fejlődésében, újabb és újabb találmányaikkal. Addigi eredményeik arra bátorították a két feltalálót, hogy egy teljesen önálló konstrukciójú motort építsenek, amely addigi találmányaikat tartalmazza. A tervezéssel és a kivitelezéssel 1890-re készültek el, és a szakembereknek 1893. február 10-én mutatták be, majd szabadalmi védettségi igényüket másnap nyújtották be. (Később a porlasztóra önálló szabadalmat is kértek, bizonyíthatóan a német Wilhelm Maybachot megelőzve.) A korabeli szakmai cikk így számol be a nagy találmányról: „A Bánki-Csonka-féle petróleummotorok című cikkében a következőképpen írja le a porlasztó működését: „Két ventilen át jön tehát a petróleum és a levegő a porlasztóba, és pedig oly módon, hogy a motor dugattyúja, mely alul a nyitott munkahengerben jár, lefelé való útjában, maga után légritka tért hagy. minek következtében a megnyitott szelepen át a külső levegő nagy sebességgel betódul a hengerrel összefüggésben álló porlasztóba, és elmenvén a petróleumba nyúló esővég fölött, az abban lévő petróleumra szívólag hat, úgy a kissé megnyitott csővégen át a petróleum kitódul, még pedig a nagy sebesség következtében pára' alakjában, és a levegővel a porlasztóban keveredik." Bátvai Jenő NISSAN SZEGED, RÁKÓCZI TÉR TEL.: 62/474-433 Made in USA Reális áron megvédjük autóját IIKt TM 32 USA-ban gyártott és ÜUM. a Magyar Biztosítók Szövetsége VEHICIE SECURITY ,,. , . . ... , ,, _ . „ ymr--jjr altal tesztelt es elfogadott riasztócsaládunkkal. Igényeihez igazodva kínálunk Vétén^út&f' "9t(Pusbó1"különböző kényelmi Tel 1 161 2422 szol9áltatásokkal autóriasztókat 9 000 Ft-tól 27 250 Ft-ig (áfával.) Minden riasztóhoz örök GARANCIA tartozik. Kínálatunkban még szerepelnek különféle autóextrák: - központi zár, - távcsipogó (Pager) - egy- és négymondatos, változtatható szövegű beszélőmodul. Viszonteladóknak és szerelőknek kedvezményes vásárlási lehetőség. Felvilágosításért Szegeden forduljon Pusztai Zsolthoz (Mikes Kelemen u. 50. Tel.: 06/62-324-712) A _Fi J O> Autókereskedés kínálatából : Mercedes 190 2.5 turbó Diesel 1,5 éves extrákkai 2.600.000 Ft ~ Alfa Romeo 164 TD full extra 3 éves: 1.460.000 Ft - Opel Vectra 1992. X. hó 1.7D klíma, szervo: 1.380.000 Ft ~ Peugeot 405 GRD 1.9, 1,5 éves: 1.220.000 Ft — Peugeot 405 1.6, 1990. nov.: 980.000 Ft - VW Passat 1989 960.000 Ft — Fiat Tipo Turbó Diesel full extra 1991. XI.: 865.000 Ft ~ Audi 100 CD, Turbó diesel 1988-as 780.000 Ft — Opel Kadett 1.3 lim. 1990-es 815.000 Ft — Ford Orion 1.8 D. Ghia 1989 720.000 Ft - Ford Escort 1.4 i. Ghia 1991. 840.000 Ft — BMW 324 Diesel extrákkal 1987-es: 740.000 Ft - BMW 524 TD 1986 klíma, szervo: 560.000 Ft - VW Golf GTI 1986-os: 580.000 Ft Mercedes 200D 1989-es extrákkal: 1.600.000 Ft Szeged, Petőfi S. sgt. 85/B. T.: 311-024. Autókiállítás Tokióban A Tokióhoz közeli Csiba kormányzóságban megnyílt kiállítást az „ecolution" jelszó jegyében rendezték meg. A környezetvédelem és a fejlődés 'szavakból képzett angol szóösszetétel érzékelteti a gyártók azon törekvését, hogy környezetbarát üzemanyag fogyasztásának. a biztonságnak és az olcsóságnak adjanak elsőbbséget. Luxusautók helyett a praktikus járműveket, a motor mind nagyobb teljesítménye helyett a gazdaságosság szempontját, a sebesség helyett a biztonságot helyezik előtérbe. A kocsi külsejére az elmúlt évek lekerekített formáival szemben a szögletes forma a jellemző - úgy tűnik, a gyártók az egyszerűbb formákkal is alkalmazkodni kívánnak a recessziós körülményekhez. Hogy a csibai rendezők koPénteken megnyílt Tokió közelében az idei autós seregszemle, amelyen rekordszámú, 352 kiállító mutatja be 700 modelljét. A kéthetes rendezvényre 15 országból érkeztek a gyártók, akik abban reménykednek, hogy a nagyszabású autós show is segíthet a piaci tendenciák megváltoztatásában. A cégek elsősorban a fogyasztókat célozták meg az idén, szemben a korábbi bemutatókkal, amelyeken hemzsegtek a fantáziaautók, a jövő lehetséges autós kreációi. molyan veszik az „ecolution" törekvést, jelzi, hogy minden belépőjegyből egy százaléknyi összeget a környezetvédelmi tervek finanszírozására tesznek félre. A piac világszerte már jó ideje stagnál és új jelenségként Japánt is elérte a dekonjunktúra, az eladások már 29. hónapja egyhuzamban csökkennek. Valamivel kedvezőbb helyzetben vannak most a külföldi, az amerikai és az európai gyártók, mert a japán cégeket sújtja az erős yen és az autókat nehezebben tudják külföldön értékesíteni. A szigetország autóimportja ezzel szemben az év első hónapjában 12,4 százalékkal volt több. mint tavaly ilyenkor. Japánban a külföldi autók piaci részaránya jelenleg mindössze háromszázalékos, míg a japán autók 22-28 százalékos piaci részt hasítottak ki maguknak az ausztrál, a német, az olasz, az angol, vagy a francia piacon. HIVATALOS SZEMÉLYID Y| ÉS TEHERGÉPKOCSIÉRTÉKESÍTÉS! LÍZING, RESZLET, FORINT, VALUTA alkatrész és szerviz A japánok a közelmúltban már élőben is megcsodálhatták ezt a háromüléses McLarent. A kulcsszó minden szempontból a közép, hiszen középen duruzsol a motor és középen foglal helyet a vezető is. Olyan, mint „anyósülés" ebben a konstrukcióban tehát nem létezik. Az autó már szinte nem is gurul, sokkal inkább alacsonyan repül, de az ára is ennek megfelelő - közel 800 000 dollár.