Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-26 / 249. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. OKT. 26. Aranyló 0 ISZ X X OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Nemzeti lobogónk '93 „Kellőképpen elviselni az öregedést a bölcsesség mester­műve, és egyik legnehezebb része az élet nagy művészeté­nek." - ennek a mottónak a szellemében került megrende­zésre az Acél utcai Idősek Ott­honában az Aranyló ősz ren­dezvénysorozat. Az otthon lakói és dolgozói nevében hálás köszönetünket fejezzük ki Szervánszky Zoltán úrnak, a Virág Cukrászda tulaj­donosának, Nagyiván Miháy pékmesternek és a Csongrád megyei Tejipari Vállalatnak a Az Antall-kormány beter­jesztette negyedik, immár utolsó költségvetési törvény­javaslatát, amelynek végre­hajtása, a csaknem biztosan szükségessé váló módosítá­sokkal együtt, már nagyobb­részt a következő kormány feladata lesz. A költségvetés tervezett mérlege 230 milliárd forint hiányt mutat, az eddigi tapasz­talatok alapján azonban bizto­san lehet állítani, hogy a valódi hiány ennél akár HM) milliárd forinttal is nagyobb lehet. Miből adódik ez a horribilis túlköltekezés, s hogyan próbál a tervezet gátat vetni a hiány további növekedésének? Az elmúlt három év során a költségvetési hiányt általában belföldi értékpapírok kibocsáj­tásával finanszírozta a kor­mány. Ezek kamatterhe mára akkorára nőtt, hogy a kommu­nista kormányok által felhal­mozott külső adósság és az Antall-kormány alatt össze­gyűlt belső tartozások kamat­terhe nagyjából ugyanakkora, 110-110 milliárd forint! Nyil­vánvaló, hogy a hatalmas fize­tési kötelezettségek jövőjének felélésére kénysjerítik az or­szágot, a Fidesz ezért is tilta­kozik a költségvetési reform további halogatása, a hiány növelése ellen. Az állami bevételek a jelen­legi gazdasági szerkezetben tovább nem növelhetők. Illúzió lenne azt gondolni, hogy tőlük kapott adományért. Kö­szönetet mondunk a műsorral közreműködő Konzervatórium hallgatóinak (felkészítő mű­vésztanár: Dobos Márta), az Algyői Altalános Iskola táncta­gozata és hagyományőrző együttesének (vezető: Eke József), az Odessza II. Alta­lános Iskola tanulóinak (vezető tanár: Györkéi László) és a Zalka Máté Altalános Iskola jazzbalett duójának (betaní­totta: Kovács Mária). Tarnai Lászlónc igazgató növekvő exportunk fogja az országot újabb bevételekhez juttatni. A vállalatok többsége már csak vagyonfelélésből tudott korábban is exportálni, kereskedelmi partnereinknél pedig 1994-ben sem várható gazdasági fellendülés. Az a terv, hogy bevételétől függet­lenül valamennyi vállalkozás minimum nyereségadót kell hogy fizessen, nem ered­ményez bevételnövekedést, csupán tiltakozást és további adóeltitkolást fog eredmé­nyezni. A Fidesz szerint a jelenlegi csapdahelyzetből csak egy kiút van: a gazdasági növekedés mielőbbi megindí­tása. A beruházásokat adóked­vezményekkel kell támogatni, mert csak így indulhat meg a gazdasági növekedés és a költ­ségvetés egyensúlyba hozása. Ismét meg kell teremteni an­nak a lehetőségét, hogy a magánerős építkezések után kifizetett áfá-t vissza lehessen igényelni, vagy azt kell lehe­tővé tenni, hogy a lakástör­lesztésre fizetett összegek leír­hatók legyenek az adóalapból. Az adóbevételek pedig további szigorítás nélkül is növelhetők, ha megerősítjük az adóhivatalt és a Vám- és Pénzügyőrséget. Az egyedüli kiutat jelentő növekedés megindítása érde­kében véleményünk szerint az IMF is hajlandó lenne a költ­ségvetési hiány további, kb. 30 milliárd forintos növekedé­sének megengedésére, mivel a Az október 22-i Délma­gyarországban megjelent kedves felhívásra számosan kitették a nemzeti lobogót az ünnep tiszteletére. Olva­sónk (név és cím a szerkesz­tőségben) már 22-én eleget tett a felhívásnak. A ma­gasan elhelyezett zászlót még 23 órakor is lengette a szél. Azonban az ünnep reggelére a sok vihart meg­ért nemzeti lobogó eltűnt. Ez a piros-fehér-zöld tri­kolor sok dicsőséget, sajnos konkrét összegnél fontosabb az, hogy megindulhat-e a ki­lábalást jelentő gazdasági nö­vekedés. A most benyújtott költség­vetési javaslat sajnos, az előző három évhez hasonlóan túlbe­csüli a bevételeket, miközben annyi kiadást irányoz elő, amennyinél a kormány már A Szegedi Nemzeti Színház kamaraszínháza az évad első bemutatójára készül. 1993. október 29-én Shakespeare: Szentivánéji álom című vígjá­tékával fogadják a Premier­bérlet tulajdonosait a Horváth Mihály utcában. Ebbe a két mondatba sűrí­tett tényközlés bennem feled­hetetlen színázi élményt idé­zett fel. Az 1950-5l-es évad­ban is bemutatta a színház Shakespeare e remekművét (ez akkor nagyszínházi pro­dukció volt). Ezt a produkciót én gimnazista diákként Békés­csabán láthattam. A városnak akkor még nem lévén társu­lata, a Szegedi Nemzeti Szín­ház kapta a kor kulturális kormányzatától azt a feladatot, gyászt is, hosszú időn át hirdette. Az „akrobaták" által meggyalázott lobogó az ismeretlenség homályá­ba került. 1956. októbr 23­án gyászszalaggal átkötött lyukas trikolort a tüntetők könnyes szemmel emelték a magasba, ugyanígy az azt követő időkben is. Most azért könnyes a szemünk, mert az ezer sebből vérző, féltett trikolorunk a porba hullott. Miért?! többet vállalt. Az eladósodás csökkentését, az évek óta csök­kenő gazdaság növekedésének elindítását egyelőre nem re­mélhetjük. Náfrádi Zoltán a szegedi képviselőtestület Fidesz frakciójának vezetője, közgazdász hogy az évad végén (május­június hónapban) Békéscsabán szerepeljen. (Két ilyen évad volt, 1949-50, 1950-51.) A teljes társulat átköltözött arra a hat hétre Békéscsabára, hogy maradéktalanul eleget tehes­sen művészi kiküldetésének. Ez alatt a hat hét alatt az évad minden produkciójával meg­ajándékozták a város színház­kedvelőit. A békéscsabaiak nagyon megszerették a sze­gedi művészeket. Bizonyítja ezt az is, hogy az esetek több­ségében megtöltötték a néző­teret. Még az akkori politikai jelszavakkal teletűzdelt, sema­tikus művek (pl. Csillagtárna, Házasság hozománnyal, Szé­les mezők stb.) előadásait sem kellett érdektelenség miatt levenni a műsorról. A Szentivánéji álom az igazi nagy színházi élményre szom­jazok oázisa volt. Még ma is magam előtt látom a színházi pénztár előtt hosszú sorban várakozó tömeget, akik közül délelőtt sokan „kenyérért", s most délután lelket felemelő színházi élményért álltak sor­ban. Igen! A Szegedi Nemzeti Színház 1950-5l-es évadjában a Szentivánéji álom lelket felemelő, feledhetetlen előadás volt. Mint már említettem: nagyszínpadra rendezték, és az akkori színházi stílusnak meg­felelően óriási díszletekkel va­rázsolták színpadra Theseus palotáját, majd az athéni erdőt. Ebben a színpadi erdőben min­den együtt volt (fák, bokrok, cserjék, indák stb.) Színes, szakszerű megvilágításban a valóság teljes illúzióját keltet­ték. Fantasztikus játékteret teremtve a mesterembereknek, a két szerelmespárnak, vala­mint a tündérkirálynak, a tün­dérkirálynőnek és kísére­tüknek. Amikor a függöny fel­gördült, már a színpadképeket Milyen jó is nekünk szegedi polgároknak, hogy olyan or­szággyűlési képviselőnk van, aki az igazság mellett kérlelhe­tetlenül kiáll, s aki - mert hogy a Nagyvárosban a Parlament­ben bejáratos - Szegeden is el­osztja a becsületesség és igaz­ságosság, az erkölcsösség ba­bérjait. Vajon ki előtt is áll­hatna meg az a (al)polgár­(mester), aki előtte meg nem állhat?! Justitia kegyeltje bizony nem felejt, évekre visszame­nőleg is emlékszik, hogy akkor a képviselők, akik görnyedtek vidéki városunk érdekeinek képviseletében, nem kaptak a városházán szobát (mert a megyeházán kaptak), ahol a megváltásra váró szegediekből azok a köztudottan hosszú sorok kényelmesebben állhat­nak. És most, amikor a teljesen politikanetes eszmecserére nemet mond a város alpolgár­mestere, akkor végre megkap­hatja a politikától teljesen függetlenül, az objektív tisztes­ség szellemétől ihletve a dör­gedelmes kritikát: itt kérem is vastaps fogadta. Ez a forró hangulat átragadt a színészekre is, csodálatos alakításaik csak fokozták a nyitó vastaps kel­tette hangulatot. Az egész elő­adás alatt szinte izzó, forró katlanná vált a nézőtér. Az előadás végén a közönség alig tudta elhagyni a színházat. A vastapsot kiváltó díszle­tek után meghatottan emléke­zem a varázslatos előadást megteremtő színművészékre, akik közül többeknek is a magyar színházművészet tör­ténetének arannyal bevont lapjain van a helye. Külön meghatottsággal és főhajtással emlékszem azokra a színművé­szekre, akik azóta már eltávoz­tak közülünk. A mostani bemutató szerep­lőinek ugyanolyan forró sikert kívánok, mint amilyet kollé­gáik arattak annak idején. Az előadás leendő nézőinek Puck szavait idézem: „Most uraim, jó'tszakát. - Fel, talpra hát, ki jó barát!" Gulyás János Szeged valaki magát előtérbe tolja a várost meg háttérbe. Milyen jó is érezni nekem, szegedi polgárnak, hogy a városházán és persze az or­szágban is, a bárányok és a far­kasok tiszta - és egyértelmű (kimenetelű) - küzdelme fo­lyik! Milyen fenséges érzés várni a percet, amikor majd a makulátlan bárányokra leadha­tom csekélyke szavazatomat és tudhatom, hogy ezzel apró szemcseként hozzájárultam a nagy eszme honifiainak nemes küzdelméhez. Sajnos nincsen akkora laká­som, hogy a meggyalázott és kiebrudalt országos nagyságo­kat mind befogadhassam, s a Szegeden esett morális foltot így helyrehozhassam, de annyit polgári eszemmel meg­ígérek, hogy ha szeretett kép­viselőurunkat az az elvetemült alpolgármester valóban kitil­taná a városházából, netán az egész városból, akkor első le­szek, aki tiltakozásul ülősztráj­kot hirdetek - sportszerűen. Feltétlen híve és lelkes tisztelője Máté-Tóth András Emlékezés egy előadásra Na de Jenő! • Válaszok a Csörögte és A fűtésről a tavhöszolgaltato Az utóbbi napokban a táv­hőszolgáltatás beindulása kap­csán megjelent fogyasztói észrevételekkel kapcsolatosan a következő információkat adjuk: A hivatalos fűtési idény indításának időpontja októbr 15. Ettől az időponttól kezdő­dően vállalatunk a mindenkori külső hőmérséklettől függő hőmennyiséget köteles a fo­gyasztók részére biztosítani az épület becsatlakozási pontján ügy, hogy a fogyasztói be­rendezések megfelelő állapota és üzemeltetése esetén az mi­nimálisan 20 fokot biztosítson napközben a lakószobákban. Ennek érdekében fűtőműve­inkből és hőközpontjainkból a külső hőmérséklet függvényé­ben változó hőmérsékletű fű­tővizet adunk ki, illetve 15 fokos külső hőmérséklet felett a hőkiadást megszüntetjük. Éjjel 23 és 04 óra között meg­határoz.ott mértékű fűtéscsök­kentést alkalmazunk, mely ezen időszakban +5 fok külső hőmérséklet felett fűtésleál­lásként realizálódik. Ezen üzemvitelt vállalatunk több éve alkalmazza. Ettől eltérő szolgáltatás igénybevételére - a műszaki lehetőségek és korlátok figye­lembevételével - azon fo­gyasztói közösségeknek van lehetőségük, akik vállala­tunkkal hőmennyiségmérés alapján számolnak el. Jelen pillanatban mintegy 30 ilyen fogyasztónk van, melynek mintegy kétharmada lakóépü­let. Egy évvel ezelőtt vállala­tunk Tarján városrész II, illetve VI. ütem mintegy 60 lakóépületét hőmennyiség­mérővel látta el és számukra felajánlotta a mérés alapján történő elszámolás lehetősé­gét. Ezzel két lakóépület élt. A fűtésindítással kapcso­latos hibabejelentéseket ügye­leti szolgálatunk éjjel-nappal fogadja és az elmúlt néhány napban minden hibabejelen­tésre még aznap, de jellem­zően egy-két órán belül tud­tunk intézkedni. Rovatukban kiemelt Petresi utcai óvoda esetében a hozzánk érkezett bejelentést követő három órán belül a hibát elhárítottuk és a fűtést újraindítottuk. Mára egyébként jelentősen csök­kentek a lakossági hibabe­jelentések. A fűtés indítása során prob­lémát okozott, hogy a fo­gyasztói - épületen belüli ­rendszerek csak mintegy 50 százalékban vannak - külön szerződés keretében - keze­lésünk és karbantartásunk írásainkra alatt. Ezekben tudjuk időben és szakszerűen biztosítani az indítással kapcsolatos felme­rülő légtelenítési, hibaelhárí­tási munkák elvégzését. Szak­szerűtlen légtelenítésből adó­dó nagy vízveszteség miatt szerdán (okt. 20.) több órán át mintegy kétezer lakásban nem tudtunk fűteni. Kérjük a lakó­közösségeket, hogy rendsze­reik üzemeltetését ilyen esetek elkerülésére lehetőség szerint bízzák szakemberekre. Vállalatunk részéről szeret­ném biztosítani fogyasztóin­kat, hogy szakembereink min­Október 7-én Telefondorlat címmel megjelent tárcában foglaltakra az alábbi tájékoz­tatást adom. A Matáv Szegedi Igazga­tósága lehetőségeihez mérten nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a tele­fonra várakozók minél előbb telefonhoz jussanak. Ennek érdekében folyamatosan bővíti a távbeszélőhálózatot. Ez évben Szegeden a Nagykör­úton belüli területeket érintette a hálózatrekonstrukció. Ez többek között azt jelenti, hogy egyes részeken új hálózat épül, a régi pedig részben le­dent megtesznek annak érde­kében, hogy szolgáltatásunk megfeleljen a fentebb leírt ­és rendeletben is szabályozott - követelményeknek. Továbbra is kérjük fo­gyasztóinkat, hogy amennyi­ben szolgáltatásunk nem éri el ezt a szintet, haladéktalanul értesítsék ügyfélszolgála­tunkat, illetve ügyeleti szolgá­latunkat a 488-588-as telefon­számon, vagy személyesen a Csongor téri szolgáltatóház­ban. Szűcs Mihály a Szegedi Távhőszolgálató Vállalat főmérnöke bontásra kerül. Ez sajnos azzal jár, hogy egyes iker telefo­nokat szét kell választani, azok a régi műszaki megol­dással - azaz ugyanazon az áramkörön - nem üzeme­lhetnek. A szétválasztást azon­ban sajnos csak számvál­tozással lehet megoldani. (Egyébként az említett terü­leten száznál több számvál­tozást kellett eszközölni.) A fenti okok miatt vált szükségessé a cikk szerző­jének előfizetésében lévő ikerállomás szétválasztása és az azzal együttjáró számvál­tozás. Természetesen el kell ismernem, hogy a lebonyo­lítást végző Csongrád megyei Távközlési Üzem nem kellő körültekintésésel, nem az előfizetők által joggal elvár­ható módon járt el. Először is, a kiküldött értesítés tartal­milag hiányos volt, kevés információval rendelkezett. Másodszor, a számcserét a megjelölt időpontban nem hajtották végre. Ezeken túl­menően a tényleges végre­hajtás több hónapot késett, s azt az előfizető újabb értesí­tése nélkül végezték el. Ezek a momentumok okozhatták a tárca írójának jogos felhábo­rodását. Az ügyben illetékes Csong­rád megyei Távközlési Üzem nem megfelelő eljárásáért, az okozott kellemetlenségért ezúton is kérem az érdekelt szíves elnézését. Ugyancsak szíves elnézést kérek azoktól, akikkel esetleg hasonló eset fordult elő. Ezúton tájékoztatom a számváltozásban érintett elő­fizetőinket, hogy a régi szá­mot hívókat az új számról több hónapon keresztül auto­mata berendezés díjmentesen tájékoztatja. Egyúttal intéz­kedés történt, hogy az or­szágos tudakozószolgálatban is az új számok szerepeljenek. Hasonló esetek elkerülése érdekében a Csongrád megyei Távközlési Üzem felé a SZ.. K­ségds intézkedést megtettem. Kérem, hogy tájékoztatá­somat fogadják megértéssel Vojnár László igazgató A bűtoivól az áruházigazgató Október 12-i számukban, a Csörög rovatban egy, a Do­mus Áruházat elmarasztaló cikk jelent meg. A vásárló által közölt árak a valóságnak megfelelnek, de a megvásárolt és a 11-én látott bútor nem azonos. Az eltérés a két garni­túra között a következő: a Ko­vács János úr által megvásá­rolt bútor 3 üléses kanapé ré­szének hátoldala ugyanazzal a bútorszövettel került bevo­násra, mint a bútor ülő rés -e. Az október 11-én a mir. a­teremben levő garnitúránál a 3 üléses kanapé hátoldala egy lényegesen olcsóbb szövet­pótló anyaggal volt bevonva, és ez okozta az árkülönbséget. Kovács úrnak telefonon ezt a különbséget tájékoztatásul elmondtam. A vásárlót az áruház nem károsította meg. Galamb Sántlur ügyvezető igazgató A telefonról a Matáv

Next

/
Oldalképek
Tartalom