Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-19 / 244. szám

KEDD, 1993. OKT. 19. , r . / y , y llr KOSZOIÚ 0 névodónok ^Dugonics Tarsasag ,... . _ idei évadja BELÜGYEINK 3 S okan vadásszák a hirdetéseket munkahely reményé­ben. Persze, hogy felcsillan a szemük, amikor olyat olvasnak, hogy 40 ezer fölötti fizetés, különösebb előkép­zettséget nem igényel, elég, ha fiatal az illető és annyi hely van, hogy alig győzik betölteni. Magam részéről szkeptikusan fogadom az eféle hirde­téseket. (Nem hiszek a csodatablettákban, az olyan „recep­tekben" sem, amelyek 1000 forintért elárulják, hogyan csináljak 500-ból 500 ezret.) Amikor lapunk Csörög rovatában volt szerencsém emelgetni a telefont, többen elpanaszolták, hogy bedőltek a fent idézett reklámszöveg­nek. Jelentkeztek, megváratták, letegezték őket, majd az orruk alá dugtak egy adatlapot. Miután a kérdéseket túl intimnek, személyesnek találták, nem válaszoltak mind­egyikre. Ez hiba volt. Megköszönték közreműködéseket és fel is út, le is út! És úgy lettek elutasítva, hogy fogalmuk nem volt, milyen feladatra alkalmazták volna őket. Fur­csa. Az egyik hirdető cég magára vette az újságban megje­lent néhány soros panaszt. Vezetője megkeresett és pró­bálta magyarázni a bizonyítványt. (Megjegyzem, a telefonáló nem erre a vállakózásra neheztelt, hanem má­sikra, bár hasonló módszerekkel, adatlappal dolgoznak.) leássuk azt az adatlapot! A szokásos kérdéseken túl kíváncsiak az adószámra, a betegbiztosítási adatokra, hajszínre, az autó rendszámára. Iskolai végzettségre, ko­rábbi munkahelyekre. Egyik pontban három olyan sze­mélyt (címüket, foglakozásukat, telefonjukat) kell meg­nevezni, akit legalább egy éve ismer a jelentkező. A végén pedig aláíratják az emberrel, hogy büntetőjogi felelősséget vállal a leírtakért. r\Tjegkérdeztem a menedzsertől, hogy mi célból kérik J/J a három ismerős nevét? A válasz: ha valami történne az illetővel, akkor lehessen kit értesíteni. Az én válaszom erre: ha-ha...Mellesleg a negyvenegynéhány ezer forintos fizetés mese, illetve csak egy lehetőség. Ki, mennyit ügynököl össze... Jogászoknál érdeklődtem, szabad-e ilyen kérdéseket feltenni a gyanútlan jelentkezőknek. Olyasmit mondtak, szabadni szabad, de ezekre szabad nem válaszolni. Mind­enkinek magánügye, hogy kiszolgáltatja-e adatait. Azt tudjuk, ha nem teszi, akkor kirúgják. Ha megteszi? Akkor sincs garancia rá, hogy alkalmazzák. Egy a biztos: letegezik, mert ez a cégarculathoz így passzol. Szevasztok! V. Fekete Sándor Szenzációs ZANUSSI mosógép-és gáztűzhelyvásár ZF 411 C automata mosógép 39 900 Ft helyett 35 900 Ft ZC 500 G gáztűzhely 25 900 Ft helyett 23 900 Ft Bármilyen típusú ZANUSSI mosógép vásárlása esetén 4 kg OMO mosóport adunk ajándékba. ZANUSSI LEHEL, ITT NOKIA, SAMSUNG TERMÉKEKRE 10% ENGEDMÉNY, OKTÓBER 30-ig! Szeged, Tisza L. krt. 42. Tel.: (62) 322-786 A világunkba csöppent számítógép • Az újjáalakult szegedi Du­gonics Társaság legutóbbi köz­gyűlése döntött úgy, hogy évadját a névadó, Dugonics András születésnapján, október A liberális városvezetés látványos hátra arc!-ot vezé­nyelt magas beosztású állami hivatalnokoknak - többek kö­zött a Magyar Honvédség vezérkari főnökének, illetve a Határőrség országos parancs­nokának -, valamint nyugdí­jazott és aktív minisztereknek is. Nem engedélyezte a belé­pést a díszterembe Koha Ró­bert önkormányzati képviselő­nek, hogy nagyszabású fórum­sorozatát a honvédelemről, a nemzetbiztonságról, a határvé­delemről, a sportról, a kül­ügyekről és más közérdekű kérdésekről a városházán tartsa meg. A múlt heti incidensről már részletesen beszámoltunk olvasóinknak. A vita elfaju­lását jelezte, hogy Tűhegyi I8-án kezdi, amikor is koszorút helyeznek el az Izsó Miklós szobrászművész által készített alkotásnál. Tegnap zuhogó esőben gyülekeztek a Társaság József SZDSZ-es alpolgármes­ter egyik országos napilapunk­ban azt állította, hogy Póda Jenő szegedi országgyűlési képviselő a rendezvények céljára akár erőszakkal is el­foglalja az épü'etet. A honatya levélben kereste meg a Dél­magyarországot, s ebben kije­lentette, hogy inszinuációról, rágalmazásról van szó. „Ez nem Moszkva." „A nekem tulajdonított, vagy ahhoz ha­sonlatos kijelentést soha nem tettem, idegen képviselt cél­jaimtól és habitusomtól is." „A témával kapcsolatban egyetlen nyilatkozatot sem adtam, új­ságíróval nem beszéltem... Mindez könnyen ellenőriz­hető." Ó. J. Fotó: Nagy László tagjai, hogy meghallgassák dr. Veress Sándor szervezőtitkár emlékező szavait. Többek kö­zött művészet és tudomány kapcsolatáról beszélt, az 1939­• A kárpótlási jegyek tőzsdei piacát október, második hetében igen élénk üzletmenet jellemezte. A jegyek tőzsdei adásvétele mintegy 14 millió forinttal haladta meg az előző heti forgalmat. Összességében 79 üzletkötésben, mintegy 92,4 millió forintos forgalmat értek el a brókercégek. A kárpótlási jegyek tőzsdei átlagára 595 és 599 forint között mozgott. A múlt héten kedden, volt a legnagyobb a forgalom. Az értékpapírcégek ezen a napon 40 üzletkötésben közel 46,8 millió forintos forgalmat realizáltak. Az átlagár is ezen a napon érte el a legmagasabb értéket 599 forinttal. Az üzletmenetet egyébként nagy eltérések jellemezték. Míg a Fegyveres rablás Hétfőn délelőtt egy isme­retlen, 35 év körüli álarcot viselő férfi kirabolta az eger­bocsi takarékszövetkezeti fió­kot. A körözött személy a rab­lás során egy kispuskával kényszerítette a fiók dolgozóit a pénz átadására. Az ismeret­len rabló egy Opel, vagy BMV típusú személygépkocsival menekült el a helyszínről. Arról, hogy a rabló mennyi pénzzel távozott a helyszínről, a hatóságok nem rendelkeznek információval. Kábítószeres bélyegek Harminckét, kábítószerrel átitatott bélyeget, valamint 7 gramm amfetamint találtak a rendőrök B. Viktor 22 éves budapesti lakosnál a Hungária körúton, a Reggae bár előtt, ahol igazoltatták a fiatalembert és társát, a 25 éves H. Le­ventét. H. Leventénél 9 gramm drogot találtak, amikor ruhá­zatát átvizsgálták. Kábítószer­rel történő visszaélés miatt mindkét fiatalember ellen el­járás indult. B. Viktort őrizetbe vették, társa szabadlábon van. ben elfogadott alapszabályzat fényében. Ünnepi megemléke­zésében elmondta, hogy a Dugonics Társaság kezdeti problémái megoldódtak, az új vezetőség rendezte a Társaság felépítését, meghatározta, kor­szerűsítette alapszabályát, me­lyet igyekszik méltó tartalom­mal megtölteni. Jelezte, hogy a megalakult szakosztályok be­mutatkozására október 26-án, kedden este 6 órakor kerül sor a városháza dísztermében, amikor is a néprajzi és nyelv­járási szakosztály mutatkozik be. Programjukban a követke­ző előadások hangzanak el: Bárkányi Ildikó Sportszerű gyermekjátékok Szeged kör­nyékén, Juhász Antal A sze­gedi tanyavilág kialakulásának és fejlődésének sajátosságai, ifj. Lele József Búcsúk a Tápai­réten és Szabó Magdolna A parasztház lelke (kemenceha­gyományok). A Dugonics Társaság elnök­sége az évadnyitó beszédet követőefl koszorút helyezett el a névadó szobránál. Kárpótlási jegyek a tőzsdén keddi üzleti nap után pénteken is több, mint 26 millió forintos forgalmat bonyolítottak le a brókertcégek, a többi napon az adásvételek összértéke jóval alatta maradt a 10 millió forintnak. A forgalom csütör­tökön volt a legkisebb, mint­egy 3,2 millió forinttal. • Hogyan hat életünkre az elektronikus kommuniká­ció? - kérdeztük A társa­dalomtudomány és infor­matika című szegedi kon­ferencián Horányi Özséb­től, a pécsi tudományegye­tem tanszékvezető egyetemi tanárától. - Az elektronikának mint új kulturális műterméknek a meg­jelenése jelentősen átalakítja életmódunkat. A számítógépes hálózatokkal megjelenő kom­munikációs forradalom viszont nem hathat az egész társada­lomra. - Mert a számitógépes rendszerek gyors terjedése megosztja ezt a társadal­mat? - A mi nagyon kis orszá­gunk társadalmának túl nagy részét szakítja le. A szindróma oka a 10 százalék alatti tele­fonsűrűség, szemben a fejlett országok 40-60 százalékos arányával. Telefonvonal, egy 40-50 ezer forintért megszerez­hető egyszerű számítógép, 10 ezer forintba kerülő modem. Ez kell ahhoz, hogy egy mezei állampolgár egy oly hálózathoz kapcsolódjon, mely a most folyó kommunikációs forrada­lomnak majdnem minden új­donságát tartalmazza. A postai telefonszolgáltatás balkáni mi­volta azonban sokakat eleve kizár e kommunikációs lehető­ségből. • De nincs is mindenkinek szüksége e lehetőségekre. - Kommunikáció nélkül nincs társadalom. A nálunk most teijedő elektronikus kom­munikációs médium jelentősen hat például a kultúrára, a társa­dalom szerkezetére. Ezzel szembe kell nézni. De kétség­telen, hogy ez az új eszköz­rendszer egyetlen országban sem az egész társadalom sajátja. • Hogyan változik meg embernek emberrel való kommunikációja? - Az új szolgáltatások közé tartozik, hogy például a számí­tógépeknek az úgynevezett „világpostához" tartozó posta­ládájában üzeneteket lehet hagyni, meg lehet vitatni kü­lönböző témákat, sőt nyomást lehet gyakorolni. Tehát a szá­mítógépek rendszere alkotta világ nyilvános életében lehet részt venni. Ez átértelmezi a szomszédosság, a távolság fo­galmát. E kommunikációs for­radalom sajátja, hogy olyan gyorsasággal olyan mennyisé­gű információ válik elérhetővé, ami a korábbi technológiákkal lehetetlen. Ebben az értelem­ben e változásnak nincs nem­zeti sajátossága és színezete. Olyan gondolkodási sémák ki­alakulásához és elterjedéséhez segít hozzá, mint például az analitikus vagy az alternatívák­ban gondolkodás,, a problémák diszkurzív megközelítése, a kritikus mentalitás, melyek nem egy-egy társadalomra jel­lemzőek, hanem ember-speci­fikusak. • A más országok által már befutott úton járunk vagy a vargabetűk, a zsák­utcák, a veszélyek elkerül­hetők? - A mi körülhatárolt vilá­gunkba csöppent ez a lehető­ség, s nekünk kell megfigyel­nünk, ettől hogyan alakul át a világunk. A veszély észlelésé­nek felelőssége a társada­lomtudósoké, akik most ismer­kednek az eszközrendszerrel, akikben még nem alakult ki a problématudat. Mert többről van szó, mint hogy ceruza he­lyett tollal írunk... • Hogyan változik meg az ember, aki használja ezt az eszközrendszert? - A nyilvános társadalmi szerepek egy része újraértel­meződik. A külsődleges kötött­ségektől megszabadulva a tudós, de a könyvelő is olyan életmódot folytathat, mely szá­mára mindenképpen kedve­zőbb, miközben a végzett mun­ka mennyisége is nő. Az élet­formák változatossága keter­jed, sokak számára elérhetővé válik. Az idegen nyelv(ek) is­merete ismét érték lesz. A bölcsészetre jellemző szerzői­ség, a mű befejezettsége mint kulturális toposz alapjaiban megrendül. Nézzük csak iro­dalmi lecsapódását, Eszterházy Péter szövegeinek építkezését. A mű befejezésének ezentúl nincs határa... • Ezt a beszélgetést se lehet lezárni? - Szerintem soha semmit nem lehet lezárni. Csak kérdé­seket, s újabb kérdéseket fel­tenni... Ujszaszi Hona A kenyérlopásról A nénike kicsi volt'és ősz hajú, barna esőköpenybe bur­kolózva lépegetett a polcok között, kezében műanyag szatyor. - Nem arra van ám a kijárat! - harsant a fölvágottpultos eladónő hangja, amire a belvárosi csemegebolt vásárló­közönsége egy emberként kapta föl a fejét, az ösztönös mozdulatból némi kíváncsiság ébredt, mert hát azért tolvajt nem minennap látni. A kicsi néni közben - engedelmeskedve a távirányításnak - a pénztár felé vette útját, s amíg (kosár nélkül!) a gondolák között evickélt, a feje fölött elszállt még egy mun­katársi figyelmeztetés valami kenyérre vonatkozólag, amelynek föltalálási helyeként a nénike műanyag szatyrát jelölte meg a hangos fölvágottas. A kasszánál sort állók mögött akkor föltűnt a néni alakja (bár apró termete miatt nem volt könnyű észrevenni), s amíg átpréselte magát a pénztáros előtti szűk folyosón, halkan mentegetőzött, hogy ő a fél kiló kenyerét már kifizet­te, csak egy kis papírért ment volna vissza, ezért nem vett magához kosarat. Arca nem mutatott bosszúságot, ráncainak elrendezése inkább arra utalt, hogy viselőjük a világot némi csodál­kozással vegyes derűvel szemléli. így hallgatta a pénztáros rosszalló megjegyzését is, amely a kenyér gyanúra okot adó elhelyezésére vonatkozott. Amíg becsukta maga mögött az üzlet ajtaját, és kilépett az októberi esőbe, azért páran utána néztek, ki volt az, akit majdnem kenyérlopáson értek. Nyilas • „Ez nem Moszkva" Összetűzések a szegedi városházán

Next

/
Oldalképek
Tartalom