Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-06 / 207. szám

4 llll SPORTJA 1993. szeptember 6. A néger fiú pulzusa harminc A Pick Szeged „laposra" verte az olaszokat Ez már kézilabdázás volt A Pick Szeged Magyar Kupa-győztes együttese cso­portjában két bajnokcsapatot is ellenfelül kapott a hétvégi Centenáriumi Kupán Buda­pesten. Az SSV Brixen együt­tese ugyanis 199l-ben és ta­valy aranyérmes lett az olasz első osztályban, s ráadásul négy válogatott játékosuk is van. Hat éven keresztül egyéb­ként a sokszoros válogatott, Kovács Mihály volt a Brixen sztárja, aki a nyáron visszatért az Elektromoshoz. Hírből, a másik rivális sem ígérkezett könnyűnek, hiszen Sándorék ellenfele szinte az osztrák válogatott volt, mivel sógoraink nemzeti hetese az UHC West-Vienre épül, ugyanis ebben az. együttesben játszik tíz kerettag. S mondani sem kell, hogy a bécsiek az osztrák bajnokok. Mindez, azonban nem ré­mítette meg a Pick Szeged együttesét, az olaszokat ugyan­is „laposra" verte, hiszen a 33-13-as győzelemre más jelző nem nagyon illik. Aztán következtek az osztrákok, akik már kicsit nehezebb ellenfél­nek tűntek, de igazából ők sem jelentettek nagy gondol a Ti­sza-parti együttesnek, s meg­lehetősen könnyedén, 30-20-ra nyertek Oszláncziék. A másik csoportban, ha nem is ekkroa különbségekkel, de a házigazda, bajnoki ezüstérmes Elektromos szintén túljutott az osztrák HC Graz, valamint a szlovák SKP Bratislava csapa­tán. A papírforma tehát iga­zolódott, azaz tegnap délben következhetett a Tromos és a Pick Szeged csatája a 100 ezer forintos pénzdíjért. - Igaz, csak előkészületi mérkőzésről van szó, azonban nem mindegy, hogy milyen meccset játszunk. - hívta fel a találkozó előtt játékosai figyel­mét Kővári Árpád, a Pick Szeged edzője. - Mint láttátok, teljesen átalakult Tromossal állunk szemben, mely jó erők­ből áll - mondta, majd testre­szabottan eligazítást tartott. Érdekes, az amerikai idegen­légiósra külön őrzőt nem szánt, mindössze védekezésben Osz­lánczit állította, a „Kenguru"­nak becézett „rugólábú,, kézi­labdásra. A mérkőzésen kide­rült. túlságosan nem kellett tartani a hórihorgas néger fia­talembertől, hiszen két lövését Fekete Robi úgy hárította, hogy a labda érkezése előtt jó néhány másodperccel már ott fütyörészett a megcélzott saroknál. - Akár hányszor jött. meg­próbáltam az ütemet meg­Totóeredmények A totó 36. játékhetén szereplő mérkőzések ered­ményei: 1. Debrecen-Haladás 1-0 1 2. Rába ETO-Siófok 3-1 1 3. VfB Stuttgart-Dortmund 2-2 X 4. Leverkusen-1. FC Köln 2-1 1 5. Freiburg-Mönchengladbach 3-3 X 6. Schalke 04-Frankfurt 1-3 2 7. Duishurg-Bayern München 2-2 X 8. Leipzig-Wattenscheid 0-0 X 9. Hannover-Bochum 0-0 X 10. Cremonese-Napoli 2-0 1 11. Roma-Juventus 2-1 1 12. Torino-Ataianta 2-1 1 13. Modena-Ascoli 0-0 X Pluszmérkőzés: 14. Pécs -Vác FC-Samsung 2-2 X Búcsú Olasz Lászlótól Sokadmagammal álltam a római katolikus temető ravata­lozója előtt. Körülöttem porce­lángyári dolgozók, sportolók, edzők. És még akkor sem akar­tam elhinni, hogy Lacit temet­jük. Pedig a világos színű koporsón aranybetűkkel ott volt előttem: Olasz László élt 42 évet. Miközben Dezső Im­re, a Servió Bt. munkatársa megható szavakkal búcsúztatta családjától, gyermekeitől, sporttársaitól, emlékeim a múltban kalandoztak. Egy mokány kis barna gyerek az Ág. Medosz csapatában Bozó Józsi bácsi irányításával ker­gette a labdát. A futball-szere­tete már akkor génjeiben volt, hisz bátyjai jólismert labdarú­gók, különösen János. A hat testvér közül öt fiú, vala­mennyi a labda bűvöletében élt. Pista. János, Sándor, de a legkisebb Imre is ügyesen terelgette már a labdát. A Por­celángyár megalakuló sport­körében Laci alapító tag lett. Tíz éven keresztül lépegetett a csapattal együtt előre, a Szen­tes járási bajnokságtól a megye 111. megye II. megye l-ig. Játékos társai szerették. KeWetben még úgy hívták a posztját, hogy összekötő. A jobboldalon gyűjtögette össze aőabdákat hangyaszorga­lommal. Ma középpályásnak nevezik ezt a feladatkört. Az összeszedett labdákkal indítot­ta társait. Szorgalmas és precíz volt. A pontrúgásoknál soha­sem könnyelmúsködött, ezért gyakran bízták rá, és ő végezte el eredményesen - mint ami­lyen szorgalmas volt a mun­kahelyén is. Munka közben érte a halál. Még lehajolt, még valamit mondani akart, de már nem tudott. Az orvos csak a vissza­vonhatatlan! tudta megállí­ptani. Megállt a szíve, ami pedig olyan sokat kibírt. Az élet viharait, megpróbáltatásait edzetten viselte. Idáig. Vagy talán éppen ezért, mert túl sok volt? Ki tudja ma már meg­mondani? Más emberek élete zenitje ez a kor. Biztos szerette volna még látni nagylánya ered­ményeit, kisfia, Lacika fejjlő­dését az általános iskolában, és a sport területén. Mert egész biztos örökölt valamit, amit úgy hívnak, tehetség. A nyáron - akkor még nem tudtam, hogy utoljára beszél­getünk - azt terveztük, hogy a következő júniusban össze­hívjuk egy beszélgetésre a város összes Olasz Lászlóját. Kapásból felsoroltunk tízet, de lehet, hogy több is van. Ter­vünket megpróbálom megva­lósítani. Laci, hiányozni fogsz'na-' gyon a tífVsttrolvasásnál... - OLASZ! LÁSZLÓ , érezni. A srác mozgása gyö­nyörű, de lövőereje hírül sincs akkora, mint azt mutatja, s a célzással is gondjai vannak. Ezt azt hiszem, Robi is meg­erősíti - mondta Oszlánczi András. Amit nemcsak a szegedi kapus hagyott jóvá, hanem Kovács László is aki, tíz perc után lecserélte Derek Heart-ot, s a találkozón többet nem is jutott utóhoz. Mindenestre az Elektromos mestere érezte, ha tovább erőltet^az amerikai fiú játékát, akkor a Pick Szeged elhúz. - Új játékosomnak még idegen a közeg, s a Pick Szeged nagyon jó csapat, nem csinálhatta zavartalanul azt, amit akart. Ráadásul ez a déli időpont nem a legideálisabb neki... nyilatkozta Kovács László. Ugyan miért? - tettem fel magamnak kicsivel később a kérdést. Talán az időeltolódás zavarja még mindig? A választ végül is Vass Károly, az Elek­tromos elnöke szolgáltatta: - Az orvosi vizsgálaton kiderült, hogy az amerikai fiú pulzusa nyugalmi állapotban harminc (!). S többek között ­mint mondták az orvosok ­ezért sem alkalmas neki a délelőtti kezdési időpont. Közben persze a két csapat gyűrte egymást, a Pick Szeged és az Elektromos is kiválóan védekezett, ami kitűnő kapus­teljesítményekkel párosult, hiszen Fekete és az orosz Ivanov barvúrt bravúrra hal­mozott. Az első félidőben így csak minimális előnyt szerzett az Elektromos, amit a második játékrész elején négyre növelt. Kővári Árpád húzásaival, cse­réivel azt bizonyította, hogy nem minden áron tartja szem előtt az eredményt, hanem lehetőséget ad az új emberek­nek is. Végül is így is szoros eredmény született, bár a kupát az Elektromos nyerte. Elektromos-Pick Szeged 19-17(9-8) Budapest, Népfürdő u., 800 néző. Vezette: Lubbe, Struik (holland). Elektromos: IVANOV ­Kertész 3, Németh 4, KO­VÁCS T. 4, Kovács M„ SZO­TYORI 5/2, Kiss 3. Csere: Lepsényi (kapus), Derek Hearth, Grundmann. Edző: Kovács László. Pick Szeged: FEKETE ­OSZLÁNCZI 3, SÁNDOR 5/1, Mezei 2, Borsodi, Bartók, Avar l/l. Csere: Nagy Z., Dobos J. (kapusok). Bajusz 3/1, Szenics, Dobos L., Grő­ber, ÖRDÖGH 2. Edző: Kővári Árpád. A Centenáriumi Kupa végeredménye: /. Elektromos. 2. Pick Szeged, 3. West-Vien, 4. Bratislava. A torna legjobb kapusa Fekete Róbert lett. CS. GÁT LÁSZLÓ A hét végén Lyonban foly­tatódott a III. ifjúsági uszonyos és búvárúszó világbajnokság, amelyen a szegedi versenyzők továbbra is kitűnően szerepel­tek. Savanya Norbert a férfi 1500 méteres uszonyos úszás­ban 13:25,33-as idővel, olyan nagy fölénnyel győzött, hogy közte és a második helyezett között 50 méter, egy uszoda­hossz volt. Pénteken Savanya Norbert a 400 méteres uszo­nyos úszásban is remekelt 3:20,9l-es idővel a második helyezett lett. Ugyancsak ezüstérmet akasztottak a 4x 100 méteres női váltóúszásban a magyar csapat tagjainak nya­kába, amelynek mindhárom szegedi, - Révész Judit, Bozsó Beáta és Újhelyi Adrién - is tagja volt. Szombaton, a férfi Savanya uszoda­hosszal győzött búvárúszásban Kanyó Dénes, míg az uszonyos úszásban Savanya Norbert a 200 mé­teren a negyedik helyen vég­zett. Az 50 méteres búvár­úszásban Kanyó Dénes a 9. helyezett lett. Vasárnap délelőtt, a 4x200 m-es női váltó (tagjai között mindhárom szegedi úszónő) a második, míg a 800 méteres búvárúszás női számában Ré­vész Judit a 4., a 100 méteres női búvárúszásban pedig Újhelyi Adrién a 9. helyet szerezte meg. Fischer lehet a nevető harmadik Két bajnok nem lehet!? Ma és holnap két sakkmér­kőzés kezdődik. Mindkettő a világbajnoki címért. A hétfőn, szerdán és pénteken asztalhoz ülő Anatolij Karpov és Jan Timman (holland) a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) címéért küzd majd, míg a ked­den, csütörtökön és szombaton játszó Kaszparov és Short a PC A („Profi" Sakkozók Szer­vezete) égisze alatt mérkőzik. A közvetlen előzményekről: az angol Nigel Short a FIDE szokásos hároméves világbaj­noki ciklusa végén a világbaj­nok Kaszparov kihívójává vált, miután elóbb Karpovot, majd Timmant győzte le a „hiva­talos" meccseken. Ezután gon­dolt egy merészet és Garri Kaszparovval, ellenfelével kar­öltve létrehozták a fent említett új sakkszövetséget, azzal a céllal, hogy a teniszhez, golf­hoz vagy a profi ökökvíváshoz hasonlóan a sakkozásba is sok pénz áramoljon be. Ehhez legelőször meg kell nyerni a médiákat. Nem véletlen, hogy az első rendezvény, a Kasza­prov-Short döntő a londoni Times napilap, valamint tele­víziós társaság szponzorálásá­val jön létre. Az 1,7 millió fontos díjalap 10 százaléka a PCA kasszájába kerül majd. De mi lesz a FIDE-vel? Mi­ből fog utazgatni a mindenható elnök Florencio Campomanes? Miből fedezik a selejtező ver­senyek költségeit? Nos, ez a fó probléma az új szervezettel. Elveszi a legfőbb bevételi for­rást, a vb döntőt. „Lefejezi" a FIDE-ciklust. A retorzió nem maradt, nem is maradhatott el. Nemcsak címeiktől fosztották meg a re­nitenseket, hanem már érték­számukat is „elvesztették". Tiltakozik is emiatt a jövendő ellenfelek nevében a lett Sirov. Sőt, a FIDE megrendezi a két utoljára kiesett részvételé­vel Hollandiában és Ománban a saját vb döntőjét. Ománra nyilván nem a sakksportban játszott szerepe miatt esett a választás... „A Timman-Karpov meccs a FIDE-titulusért semmilyen hatással nem lesz a sakkozás fejlődésének fő áramlatára" ­mondja Kaszparov. Nos az idő majd eldönti. A sakkozás évezredes törté­netében sokáig megvoltak hi­vatalos világbajnok nélkül, bár előfordultak periódusok, ami­kor sokan egyetértettek a vi­lágelső kilétében. 107 éve Wil­helm Steinitz (1836-1900) Zukertort legyőzésével került a trónra. Őt Emannuel Lasker (1868-1942) követte, majd jött Capablanca (1888-1942). Alexander Aljechin (1892­1946) uralmát Max Enwe (1901-1981) szakította meg. 1946-ban Aljechin halálakor maradt üres a trón először. Mihail Botvinnik nyerte az öt legméltóbb nagymester körver­senyét, 1948-ban. Ő ma már elmúlt 82 éves. Közben Vaszilij Szmiszlov (73 évesen is megszerezte a pontok felét a minap Bielben) a 7., Mihail Tal (1936-1991) a 8. „királya" a játéknak. Az ör­mény Tigran Petroszjan (1929-1984) győzte le utoljára Botvinniket, majd ót Borisz Szpasszkij (1937-) követte. Róbert James Ficher (1943-) új történelmet írt, amikor meg­szakította a szovjet uralmat, illetve amikor nem adott lehe­tőséget Karpovnak 1975-ben. Anatolij Karpov így játék nélkül lett világbajnok tíz évre. Garri Kaszparov 1985-ben a 13. bajnoka lett a sakkvilág­nak, s állandósult a K.-K. párharc. Vajon ebben a pillanatban nincs címvédő? Két hónap múlva lesz 14. világbajnok? Kaszparov szerint marad a 13. Karpov, aki másodszor is úgy lesz vajon bajnok, hogy nem győzi le az előzőt? Fischer szerint nincs semmi probléma, 1972 óta van méltó bajnoka a világnak. A többi csak szín­játék. BLÁZSIK ZOLTÁN Nem volt kegyes az időjárás az országos lábtenisz csapat­bajnokság résztvevőihez. Ami­kor szombaton délelőtt a Kis­stadionban a rajthoz gyülekez­tek az együttesek eleredt az eső, s később is kisebb-na­gyobb megszakításokkal vi­gasztalanul esett. A résztve­vőket azonban nem olyan fából faragták, hogy megijedjenek ettől az akadálytól. Nacsa Imrének, a Csongrád megyei sportigazgatóság vezetőjének megnyitó szavai után azonnal „munkához" is láttak, s birto­kukba vették a pályákat. Amig a bemelegítések tartottak Né­veli Endrével, az Országos Lábtenisz Szövetség elnökével, Bronner Dezsővel, a Szegedi LTC elnökével és dr. Vigh Józseffel a Szegedi LTC tech­nikai vezetőjével rövid beszél­getésre ültünk le. - Szövetségünk 1990-ben alakult, s azonnal csatlakozott a nemzetközi szövetséghez is ­kez.dte a beszélgetést Néveli Endre. - Sőt azzal is büsz­kélkedhetünk, hogy Magyar­ország nyerte az első ízben megrendezett lábtenisz Euró­pa-bajnokságot is. Aztán ne­künk jutott az a megtiszteltetés is, hogy Braziliában - ahol százezrek űzik ezt a sportot ­megismertessük a nemzetközi szövetség szabályait a be­mutató mérkőzéseken. Mind­ezeket azért tehettük, mert nálunk már megszerveztük az onszágos csapatbajnokságot. Országos lábtenisz-csapatbajnokság fiz esö sem fogott ki rajtok... A szegcdi Spitzer-Juhász kettős újabb pontot szerez. (Fotó: Gyenes Kálmán) amelyben nyolc együttes vesz részt. Köztük van Szeged csa­pata is, s ez azt jelenti, hogy az önök megyéjében is egyre népszerűbb lesz ez a játék. - Annyira - kapcsolódik a beszélgetésbe Bronner Dezső ­hogy az országban elsőnek a mi megyénkben alakult meg a lábteniszezők megyei szövet­sége.Csak az szomorít el ben­nünket, hogy a megye csapa­taiban kevés a fiatal, jobbára a középkorhoz tartozók űzik rendszeresen ezt a sportot. Itt szeretném megragadni az al­kalmatrhoay bátorítsam azokat a fiatalokat, akik szeretnek lábteniszezni: jöjjenek soraink­ba, mi mindenkit szeretettel várunk... Dr. Vigh József, a Szegedi Lábtenisz Club technikai ve­zetője, aki oroszlánrészt vállalt és teljesített a szegedi forduló megszervezésében és lebo­nyolításában arról beszél, hogy ebben a sportágban nemhogy pénzt kapnának a játékosok, de még ők fizetnek azért, hogy játszhassanak. - Fizetünk a tagságért, saját zsebünkből álljuk a kiszállási költségeket, s a felszerelést is mi szerezzük be magunknak... Szerencsére ebben a fordulóban két szpon­zorunk, a Szerencsejáték és a Szekolor Rt., is akadt. A találkozók során a Sze­gedi LTC (Bronner Dezső, Boros József. Juhász Antal, Spitzer LAszló, Tornyai Jenő és dr. Vigh József) egyszer győ­*zött, egyszer pedig szoros küz­delemben vereséget szenvedett a válogatottakkal felálló Fót 1. csapata ellen. A győzelmet Fót II. ellen érték el a szegediek 5-1-re. Mivel a Kaposvár és a Budai LTC csapatai nem érkeztek meg a küzdelem szín­helyére, s a szegedieknek a kaposváriakkal is kellett volna játszaniuk, a találkozó két pontját 6-0-as szettaránnyal a Tisza-partiak kapták meg. Ok azonban jobban örültek volna annak, ha a pályán dói el: melyik csapat a jobb... A hét forduló lebonyo­lítása után az első hat helyen a következők vannak: I. Balassagyarmat 14 p. 2. Szol­nok 13 p. 3. Fót I. 10 p. 4. Budai LTC 9 p. 5. Szegedi LTC 8 p. 6. Fót II. 7 p. A következő fordulót, két hét múlva, Szolnokon rendezik. SÁNDOR JÓZSEF

Next

/
Oldalképek
Tartalom