Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

8 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1993. SZEPT. 1. KI Levélcímünk: Dki macv akoks/ac Szerkesztősége, Szeged, Sajtóház, PF.: 153.6740. Telefon: 481-460 Ez a vonat Vácra megy? Augusztus 28-án, a szombati napon kora délelőtt az I -es villamoson utaztam. Egyszer csak megszólít egy fiatal lány, és kérdezi: Tessék mondani, ez a vonat Várra megy ? Rábámulok, de relflexszerűen válaszolok: ez nem vonat, ez villamos és nem megy Vácra. Elóször valami férfiúi büszkeség kezdett elönteni, hátha tetszem neki és ki akar velem kezdeni a kislány, de rögtön elvetettem ezt a lehetőséget, még van önkritikám. Szórakoznak a gyerekek. Mellettem áll egy fiatal mama, karján kisgyerekével, hozzáfordulok: mit marháskodnak ezek a fiatalok! A kismama azonban meglepő felvilágosítással szolgált! Ezek a gyerekek nem marháskodnak, hanem iskolai feladatot végeznek, mert ezt írták elő számukra. Hülye kérdéseket kell nekik feltenni idegen embereknek és a válaszokat összegyűjtik, amiből majd dolgozatot írnak! Annyira elámultam, hogy a szám is tátva maradt, és már csak azért is szeretném, ha ezen levelem megjelenne, hátha szakszerű választ is kapnék erre a jelenségre. Akadna egy pedagógus, aki felvilágosítana, hogy ez milyen pedagógiai módszer, a Makarenkó-féle e, vagy egy nyugati, mit lehet ebből mémi a tanulókról, mit fejleszt, a logikát, az intelligenciát stb. Ami az utazó nép, mint egyszerű állampolgárok véleményeit illeti, arról meg én írok a tanítónéninek majd egy dolgozatot. Erről most többet nem, mert akkor biztosan nem jelenne meg a levelem. Készülődöm a leszálláshoz, és látom, hogy egy másik kislány a kismamához lép, tőle is ezt kérdezi. Ósszemosolygunk! Lehet, hogy a kismama azon mosolygott, hogy beugratott engem, hiszen még ő is olyan fiatal volt hozzám képest! Néhány szó a bizakodásról Tápai Antal Horthy István portréjáról Érdeklődéssel olvastam a DM augusztus 26-i számában a „Pénz ki, kamion he"... című írást, melynek egy részéhez szeretnénk némi optimista megjegyzést fűzni. Nevezetesen: „nehogy abban tessék bízni, hogy majd megépül az E75-ös meg a Déli autópálya..." Mi meg azt mondjuk, hogy csak lessenek nyugodtan bizakodni, mert az M5-ös autópálya (tehát nem a Déli!) már itt épül a kertek alatt. Az Autópálya Igazgatóság által kiírt országos pályázatot - mely az M5-ös autópálya Röszke-újhartyáni szakaszának területkisajátítására, terület megszerzésére vonatkozott - a Pergola Bt., valamint az F és E Klasszik Bt. nyerte meg, igaz, csak RöszAz elmúlt év augusztus 20-án volt ötven esztendeje annak, hogy Horthy István tartalékos repülő főhadnagy az ilovszkojei repülőtér fölött lezuhant és meghalt. Horthy István, a kormányzó idősebb fia, a József Nádor Műszaki és Közgazdasági Egyetemen (Műegyetem) gépészmérnöki oklevelet szerzett. Már nagyon korán megismerkedett a repüléssel, huszonhárom éves korában repülógépvezetói vizsgát tett. A csepeli Weiss Manfréd gyár repülőmotor osztályán vállalt üzemmérnöki állást. Egy évig az amerikai Ford műveknél előbb munkásként, majd tervező mérnökként dolgozott. Katonai szolgálatát a magyar légierőknél látta el. 1929-ben tartalékos repülő hadnagyi, majd 1939-ben tartalékos repülő főhadnagyi rangot ért el. 1930 és '40 között a Mávag főmérnöke, majd igazgatója. Ebben a minőségben 1939 június végén az Arado típusú sportrepülőgépen egyedül repült Bombay-be, hogy cégének, a Mávagnak 100 darab 424-es gyorsvonati mozdony eladását biztosítsa. Ez tehát üzleti út volt. Itthon senki sem (szülei kétől Szatymazig terjedő szakaszra. A kisajátítási eljárás megkezdődött, s a röszkei polgármester, Magyari László hathatós segítségével rövidesen Röszkén be is fejeződik, s a munka Domaszék-Dorozsma irányába halad. A terület mintegy 1 kilométeres szakaszon birtokba lett véve, azon a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészei kutatnak, ősi kulturánk nyomai, netán Attila koporsója után, nehogy az új út betonszarkofágja végképp eltemesse. Egyébként elindultak a földgépek, dózerek ezen a szakaszon. Igaz, hogy egyelőre a határ másik oldalán megálltak az előkészülettel az ismert sem) tudtak erről az útról, csak amikor hazaérkezését jelezte. Ez a repülés akkor kiváló sportteljesítésnek számított! 1940 júniusában kinevezték a MÁV elnökének. 1942. február 19-én az országgyűlés egyhangúlag kormányzóhelyettessé választotta. Megválasztását a baráti államok vezetői is - elsőként Mussolini - sorra üdvözölték. (Kivéve Hitlert! Horthy István németellenes megnyilatkozásai előtte ismertek voltak.) Ekkor már folyt a Szovjetunió elleni háború. A trianoni békében hazánktól elszakított területek egy része (Felvidék, Észak-Erdély) az első és második bécsi döntés következtében került vissza átmenetileg hazánkhoz. Minthogy a politikában nincsen barátság, csak érdekek vannak, hazánknak is részt kellett vállalni a Szovjetunió elleni háborúban. Bár Horthy István magas beosztásában ugyan nem volt harctéri szolgálatra kötelezve, mégis úgy érezte, hogy személy szerint neki is ki kell helyzet miatt, de majd hátha rendbe jönnek ott is a dolgok és épülhet az új határátkelő, és onnan tovább az autópálya. Az is igaz, hogy először a kecskeméti kikerülő szakasz épül meg, de már van a reménynek látható, fogható alapja. Amikor a Deák Ferenc utca sétáló utcai szakaszát építették, kivágták a régi fákat. Valakik aggódón ma is látható nagy zöld betűkkel kiírták a falra akkor: „És a fák hol vannak?" Ma már dúsan zöldellnek a földlabdával odaültetett fák. Nézzék meg: ott vannak! Azért hát tessenek bizakodni, bizakodjunk: egyszer majd... F. B. vennie részét a 2. magyar hadsereg - körülbelül 200 ezer fő - háborús erőfeszítéseiből. 1942. június 5-én indult ki a frontra. A vadászrepülőknél teljesített harci feladatokat. Már augusztus 10-én, leszálláskor a gépe szaknyelven szólva - „átvágódott", azaz a hátára feküdt. Ezúttal szerencséje volt. Horthy István főhadnagy utolsó bevetését augusztus 20-ára tervezte. A következő napokban a 2. hadsereg egyes arcvonalszakaszait kívánta meglátogatni. Úgy számította, hogy szeptember 1. után hazaindul Budapestre. Nem így történt. Augusztus 20-án, Szent István napján, leszálláskor gépe lezuhant. Tiszti szolgája naplót vezetett. Augusztus 19-i bejegyzése szerint gépén előző nap kisebb javításokat végeztek. Horthy főhadnagy „a gépet rendben találta". Megismétlődött a tíz nappal korábbi eset, de most már szerencsétlenül. A baleset körülményei a mai napig sincsenek egyértelműen tisztázva. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége augusztus 18-án a Csongrád Megyei Önkormányzat Sárgán lévő üdülőjében találkozott tagjaival, azok családtagjaival, vendégeivel. Lassan már hagyományossá válik a kirándulások, találkozók megrendezése, ami igazi „szövetséggé" kovácsolja a tagokat. A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetségének szegedi elnöke, Héder István meleg szavakkal köszöntötte a 72 megjelentet, a Budapestről érkező Palotás Mihály és Lizig Sándor urakat, akik megtisztelték a találkozót. Az elnök beszédéből csupán egy-két gondolat, amit hatalmas taps fogadott: „ Ötven éve, amikor még ropogtak a fegyverek, mellettünk estek el bajtársaink ezrei, nem Amikor Horthy István a MÁV elnöke volt, a szegedi igazgatóság elhatározta, hogy szobrot készíttetnek róla és azt az üzletigazgatósági épülettel szemben, a mai Annakút helyén állíttatják fel. Az akkori igazgató, Szilbereky Béla, egyik kollégáját, Kassay Artúrt bízta meg a terv kivitelezésével. Ő Tápai Antalt, a már országszerte ismert szegedi szobrászt bízta meg a szobor elkészítésével. (Városunkban már akkor is több szobra volt látható!) Tápai örömmel vállalta el a rábízott feladatot. Három változatban is készített makettet. A gipsz makettnek bronzba öntését a MÁV budapesti öntőműhelyében kellett volna megvalósítani. Ám éppen ekkoriban amerikai repülőgépek bombázták a főváros stratégiai célpontjait és ennek az öntőműhely is áldozatul esett. A szép terv - az adott háborús körülmények között - nem valósulhatott meg. Dr. Máriaföldy Márton tudtunk rajtuk segíteni, közös sírba temettük ókét és még ma is idegen földben nyugszanak. Isten segítségével hazakerültünk szeretteink körébe, és most itt, a legmagyarabb folyó, a Tisza partján szabadon szórakozhatunk, emlékezhetünk." Palotás Mihály a kárpótlásról adott részletes tájékoztatást, majd a hozzá intézett kérdésekre válaszolt. A nagyon finomra elkészített halászlé és birkapörkölt elfogyasztása után, a citerazenekar kísérete mellett egyre vidámabb lett a hangulat. Azzal búcsúztunk egymástól, találkozzunk mielőbb hasonló rendezvényen, mert a bajtársi szövetség csak így töltheti be rendeltetését. Tapod! Ferenc Irodalomtörténeti és magyartanítási körkép Milyen más ugyanaz bentről, mint kívülről szemlélve! Amikor gyülekeztünk az Értelmi Fogyatékosok Országos Érdekvédelmi Szervezete Csongrád megyei csoportjának kirándulására, még nekem is az volt a legelső (és legbelső) gondolatom, hogy most még meg lehetne lépni, valahogy ki kéne magyarázkodni... Milyen ijesztőnek, idegennek tűnnek azok a tekintetek, amiket most, néhány nap után a legmelegebb, a legőszintébb és a világon a legragaszkodóbb emberérzésnek érzek és tudok... Értelmi fogyatékos és csökkent látású emberek körében töltöttem nemrégiben nyaralásom másfél hetét. Tavaly, „értelmileg" inkább túlfejlett egyetemistákkal sorsolt egybe jósorsom egy külföldi utazásra, ami az egymás iránti legteljesebb értetlenségben és érzéketlenségben telt el, megannyi zűrrel és vitával. Ezúttal viszont kihevertem tavalyi és több éve begyűjtött „lelki lórúgásaimat"... Kezdjük azzal, hogy ezen „nagy utazás alatt nem hallottunk egyetlen nyűgös, vagy ellenkezős megnyilvánulást sem, ámde láthattuk a szerctetnyilvánítások mindenféle szép nemeit. A kézenfogva járás, az átölelve üdvözlés, a puszi itt mindennapos, és természetes. A ragaszkodás életfunkcióHuszonnégy „gyermek" (így hívják „házon belül" a Az önállóság próbája felnőttkorú ápoltakat is) és hat gondozó közös nyaralásában „vegyültem el" családostól. mivel feleségemnek is volt feladata a tábor munkájában. Mindez, természetesen csak felerészben volt nyaralás. A csoportvezetők ugyanis jól megtervezett és tudatosan felépített foglalkoztatás forgatókönyvét teljesítették. Weiszhaár Beáta és Szabó Mónika gyógypedagógiai tehetségének, játékos leleménytárának és emberszeretetének bűvkörében valósággal melegedhettek és felszabadultan élvezhették a maguk teljesértékű nyaralását a felnőttarcú, de gyermeklelkű emberek. A páratlanul sugárzó egyéniségű derekegyházi gondozónő, Vida Lajosné, „Marcsi mama" anyai jósága - a főzéstől a közkívánatra fekvőtámaszozáson át a sírást nevetésbe átfordító mindennapos szeretetgyarkorlatokig - átjárta valamennyiünk lelkét. Úgy tűnik, ezt a lélekpróbás munkát csak az ő derűs szenvedélyével és pezsgésével lehet maradandó eredménynel és szépséggel végezni. A szilvásváradi Mozaik Gyermeküdülő békés körletében hamar otthonossá vált a tábor élete. A bőségesre tervezett programválasztékból reggelente realizált egy-egy kirándulást, séta-, vagy játékprogramot a női „vezérkari főnökség", Lajkóné Hegedűs Valika, az Éfoész megyei titkára „pénzügyi tárcájával" egyeztetve. Az önállóság nagy próbája volt ez. Sikeres önigazoló kísérlet arra, hogy helyi erőből és a gondozottak adottságaira (korlátaira) jobban építő program szervezésével, mindenekelőtt nekik emlékezetes napokat lehet szerezni; több eredménnyel és örömmel, mint az eddigi gyakorlat szerint, „központi lag"... • A sorolhatatlanul sok élmény múltán, töredékes emlékezőtehetséggel, mozaikos emlékcserepeket rakosgatok sorba... Személyes rezdüléseken túl, kislánykáim reagálásai jelentették a legemlékezetesebb pillanatokat. Az aggteleki kiránduláson a 22 éves, de igencsak infantilis Andi egy megdöbbentően mélyről jövő kérdéssel borzongatott meg legelőször. Kisebbik gyermekem ugyanis az ő sűrű és hangos közeledéseitől húzódozni kezdett. - Miéit félsz tőlünk...?! A többi néma csend... Én is csak annyit tudtam kinyögni, hogy Nórika kezdetben bárki mással is nehezen barátkozik meg. Abban a többes szám második személyű névmásban (tőlünk...) viszont mélységes mély értelem és tudomás lakozik és egy rejtett bátorítás, hívó gesztus. Megértettük. Többé egyikünk se fél - tőlünk legalábbis nem...! • Hol van már az én idegenségérzésem és feszélyezettségem!? Mindegyik „gyermeket" egy, csak önmagához hasonlítható egyéniségnek látok, stílussal és jómodorral. A majd kétméteres „bimbim"-et és „babatrükköt" gyakran brummantó mackó, Ernő barátom és kedves mongolarcú mátkája, a kis jóságos Marikabagolyka: gyengéd, cirókás kettősük a köznapi párkapcsolatok javított változata. A derekegyházi gondozott Terike, akinek megígértem, hogy szólok majd Szegeden az anyukájának, ha látom (?), hogy látogassa meg még egyszeri!) majd 40 éves gyermekét, mert nagyon sokat sír utána évek óta...! Azután a közel ötvenéves Lajoska, aki úgy belehasított nem kevéssé fals falzettjén a szilvásváradi szentmise zsoltáraiba, hogy az emberek összébbhúzódtak tőle, ámde jó keresztényként minden éneket és litániaszöveget kívülről fújt, a pápa elmaradhatatlan jelvényével a szíve fölött... • Emberek! Nem tűnik úgy, hogy mi vagyunk inkább fogyatékosok - ha értelmileg nem is (mindig), de bizonyos értelemben egészen bizonyos, hogy így van...! Aki nem hiszi, szervezzen ilyen táborokat, és majd rá fog jönni! Pleskonics András A közelmúltban mintegy harminctagú, főleg magyar tanárokból és tanítókból álló marosvásárhelyi csoportot láttak vendégül a Csongrád megyei pedagógusok és diákok. A program rendkívül változatosnak és tartalmasnak bizonyult; szakmai tapasztalatcsere, könyvtár-, múzeum- és iskolalátogatások, ismerkedés a megye történelmi és irodalomtörténeti nevezetességeivel, irodalmi kegyhelyek meglátogatása-megkoszorúzása, kulturális műsorok tarkították. A marosvásárhelyiek megismerkedhettek a megye minden egyes városával, és közben tovább ápolhatták a tavaly összefont személyes kapcsolatokat. A tavaly nyáron ugyanis a mostani vendéglátók barangolták be Maros megyét a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége meghívására. Mindkét program megszervezésében kivette részét Fábiánné Szenczi Ibolya, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Csongrád megyei tagozatának elnöke, valamint Károlyi Attila, a pedagógiai intézet munkatársa, ill. a Dugonics András Piarista Gimnázium tanára. A találkozó kimondott vagy ki nem mondott testvériskolai kapcsolatok létrehozásának serkentésén túl a Szeged és Marosvásárhely közötti hagyományosan jó együttműködést is bővítette. Egy apró indokkal több mutat a két város testvérkapcsolatának az újragondolása, kivitelezése irányába. Aztán a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban az az ötlet is elhangzott, hogy a mai „divat" mintájára kerüljön sor a jövőben egy olyan találkozóra, amelyre a kárpát-medencebeli Vásárhely nevű városok lennének hivatalosak. A Csongrád és Maros megyei tanárok és diákok egyhetes együttléte voltaképpen népfőiskolának is felfogható. A program szerinti, de mégis kötetlen ismeretszerzés, a közösségformálódás, a gyakorlati jelleg mind olyan népfőiskolai jegyek, amelyek a folytatás igényén túl alátámasztják az elképzelést, miszerint jövőre klasszikus népfőiskola szerveződjön a tavalyi, illetve idei résztvevőkkel. Reméljük, hogy a javaslatnak lesznek támogatói... Dr. Ábrám Zoltán Marosvásárhely Ezúttal a Sárgán