Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-23 / 222. szám

6 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. SZEPT. 23. Szegedi Atilla? Szörényi Levente és Lezsák Sándor új roekoperáját fanyalgással fogadta a kritika. Még a kormánypárti lapok elemzéssel megbízott munkatársai sem leplezték csalódásukat. Illetve aki dicsérte közülük a Margitszigeten bemutatott produkciót, az is inkább a szándék, a történelmi háttér értékelésébe menekült, a megvalósításról szemérmesen hallgatott. Körülbelül így összegezhetők az eddig megjelent vélemények. Annyit tennék hozzá a kritikai megjegyzésekhez, hogy egy vonatkozásban indokolatlannak rémlik a liberálisabb szemléletű ítészek fenntartása. Az Atilla nem föltétlenül az MDF nemzeti zászlóbontása, ahogy az feltételezhető az MDF-es tulipánt megtervező (!) Szörényi Levente zeneszerzői bekapcsolódása és a lakitelki sátorverő, mostanában pedig az MDF-ben ügyvezetősködő Lczsák Sándor szövegfrói közreműködése alapján. A margitszigeti Atilla egyszerűen jellegtelen, szerintem politikai szempontból is. (Nem a szándékról beszélek, hanem a megvalósításról.) Mindenesetre ha akadtak volna olyanok Szegeden, akik sajnálják, hogy a magyar rockopera nem a Dóm téren került a né/ók elé, mondjuk 1993. augusztus 20-án, Szent István napján, azok föllélegezhetnek. A város néhány millióval gazdagabb és egy kudarccal szegényebb lett. Dc mit kezdjünk azzal a gondolatmenettel, amelyet az Atilla koreográfusa. Diószegi László fogalmazott meg, éppen a Délmagyarország hasábjain? Csak emlékeztetőül: a Szegeden is jól ismert folklorista, aki az idei nyáron a néptáncgála rendezőjeként debütált a szabadtéri színpadon, azt fejtegette egy interjúban, hogy a rockopera némileg átdolgozott változatával jó volna találkozni a Dóm téren jövőre, a választások után, amikor lehiggadnak majd a darab körül hullámzó politikai kedélyek. Feltételezését valószínűsíti az, amit más interjúkból és egyéb újságcikkekből tudhatunk: a szabadtéri játékok igazgatósága annak idején szerződést kötött Szörényi Leventével és tíródy Jánossal az Atilla című rockoperára. Közben azonban az István, a király jól összeszokott szerzőpárosa szétvált, nem is nagyon titkolják, hogy a politikai nézetkülönbség választotta el őket. A zeneszerző az MDFesekhez húz, a szövegíró pedig inkább az SZDSZ-esek közül keres magának barátokat. A következményt ismerjük. Szörényi Levente szövetkezett a Lakitelep-alapítvány költőként indult vezetőjével, Lezsák Sándorral, s a margitszigeti produkció fölé a sokszáz milliós vagyonnal „megáldott" egyesülés emelt védemyőt. íme, a kritikákból kihüvelyezhető az eredmény. Csakhogy a rockopera margitszigeti változata nem tragikusan, hanem tanulságosan rossz. Érdemes tehát eljátszadozni a gondolattal, vajon nem kellene-é jövőre a Dóm téri óriásszfnpadra segíteni? Kár volna, persze, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója helyett töprengeni - munkatársaival együtt bizonyára meghánytavetette már a témát, ha nem is tárta a nyilvánosság elé. De a magam módján eltűnődhetek azért a kudarc lehetséges okain. 1. Az István, a király nagyjából hasonló alkotógárdáját valószínűleg megtévesztette a tíz évvel ezelőtti siker. Akkor, Budapesten, a városligeti Királydombon, majd a szegedi Dóm téren az áthallás nyilvánvaló volt: „veled Uram, de nélküled." Vagyis a szocialista táborhoz tartozó Magyarország megadja a szovjet-orosz birodalomnak az együvétartozás illúzióját, egyébként azonban megy a maga útján. Az áthallást olyan közszájon forgó és az egész világon elterjedt kifejezések nyomatékosították, mint a „gulyáskommunizmus", vagy „a legvidámabb barakk a keleti blokkban". Ráadásul az akkori rockopera történelmi képlete világos, legalábbis a magyarországi nézők számára. Aki látogatta valamelyik hazai iskolatípust, az hallott harangozni arról, hogy ezer körül őseink fölvették a katolikus vallást, István király vezetésével lettek pogányból kereszténnyé. Erre a történelmi bázisra könnyen rakodhatott rá mindaz, amit az átütő erejű előadás váltott ki belőlünk. Most? Az Atilla történelmi alapja korántsem magától értetődő. E sorok írója történeletntanár végzettségű, kutatóintézetben is dolgozott, újságíróként a történelem jegyében tevékenykedik, nos, a Margitszigeten ugyancsak figyelnie kellett, hogy az életképek kusza sorozatából kihámozza a hun uralkodó tragédiáját. Feltételezhető, hogy a többi néző sem volt sokkal kedvezőbb helyzetben. Márpedig, ha a történelmi bázis hibádzik, akkor reménytelen asszociációkat építeni rá. 2. Maga a nyilatkozó koreográfus is önkritikusan említi, hogy drámaírói vagy legalábbis dramaturgi segítség kellett volna az Atilla előadásához. S itt kell szóba hozni Nemeskürty István nevét. Történetírói teljesítménye elismerésre méltó, jómagam néhány esztendeje könyvben próbáltam elemezni az életművét. Aligha sértem meg azonban a Tanár Urat - a magyar szellemi életben így nevezik -, ha megismétlem az egyik akkori állítást: nem biztos, hogy drámaíróként a legerősebb. Nélkülözhetetlen alapember a tanítvány Koltay Gábor rendezéseihez (megható, hogy a Budapesti Szabadtéri Színházak igazgatója ennyire ragaszkodik mesteréhez). De gyanítható, hogy Nemeskürty István munkáját nem mindig a legjobb helyen használják föl. Ő az, aki a darabra való felkészülés közben képes elmondani az alkotóknak, hogy milyen korban illő kereskedniük, s a korabeli mondandóra milyen mai jelentésrétegeket lehet építeni. Nála jobb szakember kevés van, aki az előadás történelmi-irodalmi hátterét képes felvillantani. Csakhogy ezt a tudásanyagot el kell „felejteni", a témát egy drámaíró kezébe érdemes adni, aki életképek füzére helyett robbanékony helyzetekben és sistergő indulatokban gondolkodik. Az elbeszélő hajlamú háttérszerző mellett drámai hatáselemekből építkező íróra is szükség lett volna. 3. Lezsák Sándor politikai pályafutása lehet rokonszenves vagy ellenszenves, költői attitűdjét lehet akár korszerűtlennek is vélni - szövegírói tevékenységével más a baj. A dalszövegírás ugyanis nem művészet, hanem mesterség. Megtanulható, gyakorolható, de ha valaki esténként kiteszi magát ezrek értékítéletének, akkor nem árt megtanulni, és érdemes kisebb produkciókban gyakorlatot szerezni. Az énekes-színészek fülhallomást szenvednek, mert a prozódia nem úgy hangzik, ahogy az éneklés megkívánja. Bródy János bizony ezt a feladatot ügyesebben oldotta volna meg. Most már „csak" az a kérdés, hogy mit tennék, ha én volnék a Szegedi Szabadtéri Játékok tisztségviselője? Örülnék, hogy az idén más vitte el a balhét? Vagy azon fáradoznék, hogy jövőre épkézláb előadás legyen az Atillából? Ha rajtam múlna, az utóbbira szavaznék. Mert Szörényi Levente nem felejtett el zenét írni (az ősmagyar aneugot meg majd csak leveti egyszer). Nemeskürty tanár úr háttéranyaga nagyon is alkalmas arra, hogy egy drámaíró-munkatárs megér/ékítse azt a helyzetet, amely ismerős-átélhető a mai magyar néző számára. Lezsák Sándor nehezen énekelhető dalszövegei helyettesíthetők (volna is tippem a prozódia-szakértő személyére, nevének kezdőbetűi: B. J.) S ha a hun király legendájához némi ismeretterjesztés is párosul, akkor jövő nyáron, a választások után, amikor a politikai indulatok már kevésbé befolyásolják egy előadás fogadtatását, az érdeklődő kellőképpen fölkészítve ülhetne a megújított Dóm téren. Egy felújított magyar rockopera majdnem-ősbemutatóján. Zöldi László • A A zenei világnappal indul az idény A Weiner kamaraegyüttes őszi első hangversenye szeptember 29-én a zenei világnap (október 1.) szegedi koncerteseményeként és egyben az osztrák „Zeitgenössicher Herbst" elnevezésű kortárs zenei őszi sorozat részeként szólal majd meg a konzervatórium nagytermében. A Weninger Richárd vezényletével fellépő Weiner Kamarazenekar ezen az estén Iván Ildikó szoprán énekművészt, a Szegedi Nemzeti Színház egykori tagját látja vendégül. A Szegeden ma is népszerű kiváló operaénekesnő Mozart (Exultate, Jubilate), Schubert (Salve Regina) és Villa-Lobos (Bachianas Brasileiras) művekben lép fel. Az előadáson két kortárs osztrák szerző darabja is megszólal: a kamarazenekar Baksa András erdélyi származású, Bécsben élő zeneszerző Concerto gorsso-ját és Schmetterer Divertimento című darabját adja elő. (A hangversenyt a Szegedi Operabarátok Egyesülete támogatja). A két osztrák darabot, kiegészítve Huszár Lajos Kamarakoncertjével (szólista: Sin Katalin csellóművész) és Csajkovszkij Vonósszerenádjával, a Weiner zenekar november elején két bécsi koncertből álló turnéján is előadja a Zeitgenössischer Herbst keretében. Elutazása előtt a Szegedi Kamarazenei Napok november 9-i hangversenyén a zenekar ismét találkozik a szegedi publikummal. A „vendég"-szólista ezúttal Bálint János fuvolaművész, aki Madarász Iván Concerto F(I)A című művét és Mendelssohn d-moll hegedűversenyét játssza - fuvolán. A hangversenyen Weninger Richárd vezényletével megszólal még Weiner Leó Románca (a szólisták: Sin Katalin csellóművész és Felletár Melinda hárfaművész), valamint Csajkovszkij Vonósszerenádja. A Weiner Kamarazenekar idei B-hérletének műsorán négy hangverseny szerepel. Februárban ismét Szegedre látogat Ruha István Kolozsvár világhírű hegedűművésze, és ezúttal eljátssza a tavalyra tervezett Leclaire F-dúr hegedűversenyt, a Rameau Táncszvitet és Chosson Poem-jét. Weninger Richárd ezen az estén Brahms Scherzzo, Puccini Chrisantemi és Stravinsky Concerto in Re című darabjában vezényli még a kamarazenekart. A következő koncert vendége márciusban, előreláthatólag a nyolcvanéves Fischer Annié lesz; Mozart zongoraversenyt játszik majd. Az esten Bach d-moll kettősversenyében Kosztándi István és S. Dobos Márta hegedűművészeké, Erkel Versenymű hegedűre és vonószenekarra című művében (Huszár Lajos átirata) Szecsődi Ferenc hegedűművészé lesz a szólószerep. A márciusi koncerten a Vaszy Viktor Kórus közreműködésével felhangzik még Vántus István Fragmenta Bathoriana című darabja is. A bérletsorozat utolsó előadását áprilisban hallhatja a közönség. Áprilisban két vendég jön: az iráni származású bécsi hegedűművész, Bijon Khadem-Missagh, aki Baksa András Symfonie Concertante című darabját és Bach E-dúr hegedűversenyét játssza, valamint Valentin Fejgin orosz csellóművész, aki Saint-Seans Csellóversenyét és Csajkovsz.kij két darabját (Notturno és Pezzo Capriccioso) adja elő a Weninger Richárd vezette Weiner Kamarazenekarral. S. P. s. Izraeli est a Magyar Televízióban Berni barangolók Program, kívánság szerint Alkotó cseregyerekek „ Kapcsoljuk Jeruzsálemet" címmel izraeli estet sugároz szeptember 27-én, hétfőn a Magyar Televízió egyes csatornája. A korábbi nemzeti estek hagyományait folytatva, a program bepillantást nyújt Izrael kulturális és gazdasági életébe. A kilencórás műsorfolyam ugyanakkor szakít az eddigi gyakorlattal: Izraelt nemcsak a helyi, hanem a hazai alkotók szemüvegén keresztül is bemutatja. Á magyar stáb többek között Tel-Avivban, Jaltában, Jeruzsálemben és a Vörös-tenger partján forgatott, de készítettek felvételeket a kibuc-beli „A mi falunk rétje" elnevezéssel pályázatot indtt iskolásoknak a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMH), valamint a Világ Természetvédelmi Alap (WWF) magyarországi képviselete. Mint a szervezetek képviselői az MTI érdeklődésére elmondták: az iskolások vállalhatják a laki'Uerületük szomszédságában lévő rét értékeinek védelmét. országos bemutatását. írásos beszámolót kémek a pályázat kiírói a teriilet helyzetéről, használatáról, gondozásáról, védelméről, a területen található növény- és állatfajokról. A feladathoz tartozik térképvázlat, fénykép beszerzése, készítése is. A legjobb munkákat értékes tárgyjutalommal, természetvédelmi táborozással ismerik el. A pályázatok beéletről és ifjúsági szórakozóhelyeken is. Á délután háromkor kezdődő program szakértője Popper Péter, műsorvezetője Héder Barna lesz. A „Kapcsoljuk Jeruzsálemet" első órája a fiatalokról szól, negyed öttől az étkezési szokásokkal és a kibucokkal ismerkedhetnek a nézők. Fél hatkor a „Cicahadművelet", nyolc órakor az „Avanti poppolo" című izraeli játékfilm látható. Zenei ősbemutató is lesz: tizenegy órakor Láng György: Concerto Ebraico című művének dallamai csendülnek fel. adása folyamatos. Az értékelésre minden év tavaszán és ősszel kerül majd sor. A természetvédők felhívással fordulnak a falvak lakosságához is, az ..Egy falu — egy rét" mozgalom indításával, a faluszéleken meghúzódó gyepek védelme érdekében. Ez azért fontos, mert az elmúlt évtizedekben mintegy 400 ezer hektárnyi nedves rét és 100 ezer hektárnyi legelő szűnt meg. A mennyiségi csökkenésen túl számottevő veszteség a gyepek gondozatlansága. Ötven évvel ezelőtt a mai Magyarország területére számítva mintegy 2,8 millió hektár gyep volt található hazánkban. Ma a rétek, legelők összterülete nem éri el az 1,2 millió hektárt. Csendesen szorgoskodnak a gyerekek a Dél-Alföldi Népművészeti egyesület Árboc utcai alkotóházában, papfrt hajtogatnak, szőnek és tojást festenek, miközben a magyar szavak közé német mondatfoszlányok keverednek. A Tömörkény gimnázium tanulói mellett ugyanis a berni testvériskola 28 küldötte ismerkedik most a magyar népművészettel. Látható örömmel nézegetik a kész műveket, s büszkén mutogatják alkotásaikat, melyeket természetesen hazavihetnek magukkal. így változnak a saját készítésű tárgyak kedves emlékké - Magyarországról. - Az általunk kínált húszféle szakág közül választották ki a nekik tetsző hatot, mellyel most alaposabban megismerkedhetnek - fogad Jetiinek Márta népi iparművész, az Alkotóház vezetője. - Rendszeresen látunk vendégül diákcsoportokat, külföldieket, magyarokat egyaránt. - A svájci diákok kívánságai alapján állítottuk össze egyébként a heti programot is, s ők döntötték el, hogy mit szeretnének látni Magyarországon - magyarázza a heti beosztást Tari Gáborné Lovász Márta, a szegedi gimnázium tanárnője. így a vasárnap vonattal érkezett csoport hétfőn megnéztek néhány órát, majd rendhagyó városnézésen vett részt, a panorámabusszal furikáztak körbe és a kalauzolást szemléltetéssel spékelték - a Boszorkány-szigetnél boszorkányok, a Dankó Pista szobornál pedig egy hegedűs kislány várta a csapatot. Másnap Kecskeméten a puszta mellett megtekintették a rajzfilmstúdiót, ma pedig Ópusztaszerre látogatnak el. Este búcsúbulivá változik a Tömörkény szalagavatója, hiszen elköszönnek egymástól a svájci és szegedi diákok - rövid időre. Október 25-én ugyanis a tömörkényesek utaznak ki egy hétre Bernbe. T. V. Berni és szegedi diákok „kézközeiben" a magyar népművészettel. (Fotó: Gyencs Kálmán) A mi falunk rétjei-pályázat