Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-22 / 221. szám
22 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. SZEPT. 23. • A szervezők az akadályokat már leküzdötték m Délután két órától „ál" a Széchenyi tár • Ovimaraton és alsó tagozatosok váltója Szombaton ismét utcai futóverseny a Pick Kupáért Á/.oknuk, akik a sportot egy kicsit is értékelik nem kell különösebben ecsetelni, hogy mit jelent egy olyan rendezvény Szegeden, amelyhez hasonlót még nagy'itóval sem lehet találni ebben az országban. Azonban nem ezek az emberek azok, akik a vélt sérelem, vagy makacsság miatt keresztül tudnak húzni egy jó ötletet. Itt van a Pick Kupa utcai futóverseny, amely immáron tizedik éve köszön vissza minden szegedinek. Lassan oly anyucira hozzátartozik a városhoz, mint az ünnepi játékok, vagy a vásár. Volford László, a szervezést és lebonyolítást vállaló SZOLTESZT Klub vezetője, azonban tegnap a sajtótájékoztatón elmondta, még az elmúlt pénteken is bizonytalan volt, hogy egyáltalán most szombaton megtarthatják-e a jubileumi futásukat. A megbeszélésen például az SZKV képviselője csak arra volt kíváncsi, hogy menynyivel tudják kárpótolni őket a járatritkításból adódó bevételkiesés miatt... A futás szervezői egyáltalán annak örülnek, hogy ha szerényen is, de minden kiadásra fedezetet találtak az idén is. Ez pedig nem megy ma már másként, mint hogy végig koldulják a várost. A helyi (rott és elektronikus sajtó képviselői a Pick Klubban tartott tegnapi sajtótájékoztatón megtudhatták, hogy két okból is jubileumi lesz az idei, szeptember 25-én 18 órakor rajtoló, Pick Kupa utcai futóverseny. Egyrészt, mert már a tizedik sorszámot viseli, s egyetlen évben sem kellett „pihentetni" a rendezvényt. A másik oldal éppen az előbbihez kapcsolódik annyiban, hogy már 10. alkalommal vállalta fel a szegedi Pick Rt. a főszponzort szerepet. Volford László múltbatekintése annyiban jó volt, hogy megtudhattuk: hogyan került a KISZ-től a városi sportosztályhoz, majd három évvel ezelőtt a SZOL-TESZT Klubhoz, amely azóta is végzi, a szervezői szerep. Az előadó arra is emlékeztette az újságírókat, hogy eddig minden esztendőben igyekeztek maradéktalanul eleget tenni a névben szereplő futófesztivál jelleg megtartásának. A Széchenyi téren jóval a nagy attrakció előtt már szórakoztató program várta a futók apraját nagyját és a kíváncsiskodókat egyaránt. Ez az idén sem lesz másként, hiszen már 14 órakor a térre kilátogatókat műsor fogadja. 16 órától pedig, az országban szintén egyedülállóan, ovimaratonira invitálják a 3-6 éves fiúkat és leányokat. Őket a tér sarkán lévő édességbolt elöl indítják el. hogy 195 méter megtétele után kiderüljön ki a legjobb szegedi 3, 4, 5 és 6 éves futó. Nevezéseket a rajtnál 15.30-tól fogadnak el. A futóverseny rajtját megelőző egy órában az MG Fittnesz Club aerobic bemutatót tart, majd az LND majorett-csoport veszi át a terepet. Ami pedig a verseny fő programját illeti: 18 órakor vágnak neki a vállalkozókedvűek a 7,5 kilométeres távnak. A hazai legjobb hosszútávfutók mellett külföldi résztvevőket is várnak. A hagyományhoz htven az amatőröket külön értékelik korcsoport alapján, az előzőekkel ellentétben, most nekik is ünnepélyes díjkiosztót tartanak. Továbbá, ha nem is teljesen, de „visszacsempészték" az iskolákat is a versenyre. Ugyanis minden intézménynek lehetőséget biztosítanak, hogy három fős váltót állítson ki az első és második, illetve a harmadik és negyedik osztályosokból. A verseny tisztaságára a Szokol Lajos vezette SZVSE tájékozódási futói, valamint a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola sportszervezés szakos hallgatói vigyáznak. A fő ceremónia mesternek pedig Pleskonics Andrást kérték fel. A nagy futás után a Riveregyüttes szórakoztatja a nagyérdeműt. Ma már nem zárul le egyetlen sajtótájékoztató sem, hogy ne sorolnák fel a szponzorokat, segítőket. így volt ez tegnap is a Pick Kupa utcai futóverseny kapcsán. A Hobby játék és modellbolt, a szegedi sportigazgatóság, a MATÁV Rt., a Mega világítási stúdió, a Papagáj markét, a Fani Kft, az Oroszlán utcai sportbolt, a Tisza Volán, a megyei szabadidősport szövetség járult - lehetőségeihez mérten - ahhoz, hogy létrejöjjön ez az országban egyedülálló esti városi futóverseny. Süli József • A hét elején már a juniorválogatottak is bekapcsolódtak a Pick Szeged felkészülési hajrájába. Borsodi Péter és Nagy Zoltán ugyanis a korosztályos kézilabda világbajnokságon vett részt Kairóban, ahol a magyar együttes végül is a hatodik helyen végzett. Meglepetésre, a világbajnoki címet az egyiptomiak szerezték meg, akiket - mint mondták a szegedi fiúk - 32 ezren biztattak a döntőben. Ha ennyien nem is férnek be az újszegedi Sportcsarnokba, azonban arra szá* mttani lehet az idén, hogy teltházas meccseket játszik majd a Magyar Kupa-győztes. Az első hazai bajnoki mérkőzés ugyan még odébb van, azonban a Pick Szeged NB l-es gárdája ma elkezdi az évadot Tatabányán, szombaton pedig már KEK-mérkőzést játszik Kijevben. A mércét az elnökség igen magasan határozta meg, hiszen Bartókéknak a bajnokságban az első három helyen kell végezni, a Magyar Kupában pedig a döntőbejutás a cél. Ezenkívül az sem ártana, ha a Pick Szeged együttese több fordulón túljutna a Kupagyőztesek Európa Kupájában. Ma, Kővári Árpád edző 14 játékossal utazott Tatabányára, s ebből marad ki két kézilabdás. A keret egyébként tizenöt sportolóból áll, azonban Csavar Zoltán játékengedélyét felsrófolta a Román Kézilabda Szövetség. Ugyanis mfg az első évben 400 dollárt kértek a játékosért, most „kicsivel" többet, kétezret... Az egyesület ezt nem hajlandó kifizetni, ugyanis Csavar Zoltán már régen beadta állampolgári kérelmét. Az edzőnek van még egy gondja: az egyetemisták és főiskolások a tanév kezdetével csak az edzések felén tudnak részt venni, igaz még ez is • Tatabányán kezd a Pick Szeged • Csavarért 2000 dollárt kér a román szövetség Dobogón végezni, a kupában a döntőbe jutni mint a Forrás szállóban, a Volánsport Kft-nél. Ezek ezer forintért vásárolhatók meg, s ezért nemcsak a tizenöt hazai bajnoki mérkőzést tekinthetik több, mint amennyit a Szeged SC NB Il-es labdarúgói edzenek... Természetesen az edzők szive joga megszabni a tréningek számát. - Azt szeretném - mondta Kővári Árpád -, hogy minél több játékosomnak legyen végzettsége, azonban a felsőoktatás és az élsport között nincs összehangoltság. Hallgatólagos dolgok vannak, de szinte minden tanár saját tárgyát misztifikálja. Nem azt mondom, Fotó: Gyenes Kálmán hogy az élsportolókhoz igazítsák az órarendet, de legalább adják meg a lehetőséget más órák látogatására. Az említett probléma visszavetheti néhány játékos , s ezáltal a csapat teljesítményét... A Pick Szeged sportigazgatója, Teimel Zoltán arról tájékoztatott, hogy a 93/94-es bérletek már kaphatók a Somogyi utcai Alföld Toursnál, valaBeoltották a játékosokat A bajnokság előtti izgalmakat csak fokozta egy hfr, amit az Egészségügyi Világszervezet juttatott el a sajtóhoz. Eszerint több országban, fgy Ukrajnában is tombol a diftéria járvány. Ennyi elég is volt a Pick Szeged vezetőinek, akik úgy döntöttek, hogy nem kockáztatják a játékosok és környezetük egészségét. A pénteken Kijevbe utazó húsztagú küldöttség hétfőn reggel már megkapta a védőoltást, mégpedig stílszerűen, az egykori válogatott játékos, Szabó „Sonka" feleségétől. Egyébként a csapat, az injekciózás után fél órával már edzett az újszegedi Sportcsarnokban... meg a szurkolók, hanem a Pick Szeged magyar és nemzetközi kupameccseit is. Egyébként az egy alkalomra érvényes belépő 100 forint lesz, míg a diák és a nyugdíjas jegyeket 50 forintért lehet váltani. Cs. Gát László Atlétika Versenyek futószalagon A hét végén 13 ország sportolóinak részvételével gyalogló gálát rendeztek Balassagyarmaton, ahol a felnőtt férfiak 20 km-es számában a Szegedi VSE kitűnősége. Dudás Gyula immár harmadik alkalommal végzett az első helyen. Ugyanitt a magyar ifjúsági versenyzők (a Szeged SC-ből Pesti Mónika és Lengyel Gábor is meghívót kapott a válogatottba) Szlovákia, Románia és Lengyelország fiataljaival mérték össze tudásukat. A lányok győztek, mfg a fiúk számára csak a negyedik hely jutott. A gála keretén belül tartották a fiatal gyaloglók idei országos csapatbajnokságát, melyen a Szegedi VSE és a Szeged SC sportolói is jó néhány érmet gyűjtöttek. A Szegedi VSE fiataljainak eredményei. Serdülő „B", fiú, 5 km: 1. Papp Ferenc, ... 8. Kulik Ákos. Csapat: 1. SZVSE (Papp Ferenc, Kulik Ákos, Zsiga Péter). 1 km: ... 2. Papp Ferenc. Leány, 3 km: ... 8. Benkő Anita. Csapat: ... 3. SZVSE (Benkő Anita, Zsiga Beáta, Krámli Annamária). Serdülő „A", leány, 5 km. Csapat: ... 4. SZVSE (Nagy Krisztina, Szarvas Györgyi, Szögi Eszter). 1 km: ... 7. Király Csilla. Nők, 10 km: ... 7. Szászi Beáta. Férfi, 20 km: 1. Dudás Gyula. Edzők: Antal Andor és Kéri Ferenc. A Szeged SC versenyzőinek eredményei. Serdülő „B", leány, 3 km: ... 2. Bondor Krisztina. Ifjúsági leány, 5 km: ... 2. Pesti Mónika, ... 5. Vass Edina. Serdülő fiúk, 10 km: ... 3. Bondor Csaba. Ifjúságiak: ... 9. Lengyel Gábor. Csapatverseny. Serdülő „A", fiúk: ... 2. Szeged SC (Bondor Csaba, Lehotai Győző, Ésik Róbert). Ifjúsági fiúk: I. Szeged SC (Lengyel Gábor, Zsiga Ákos, Kószó Ádám). Ifjúsági leány: 1. Szeged SC (Pesti Mónika, Vass Edina, Szabó Tünde). Edző: Balog István. A minap Budapesten, a Tüzér utcában tartották a szenior atléták idei országos pályabajnokságát, ahol a szegedi versenyzők az alábbi eredményeket érték el. Nők. N 35 kres. Gerely: 1. dr. Trényiné dr Rákóczi Zsuzsa. Kalapács: 1. dr. Trényiné. Diszkosz: ... 2. dr. Trényiné. Súly: ... 3. dr. Trényiné, 4. Bódi Katalin. Távol: 1. Bódi Katalin. N 40. 400 m: ... 2. Fehér Ágnes. 800 m: ... 2. Fehér Ágnes. Férfiak. F 60. 10 000 m: ... 2. Csűri László. F 65. 10 000 m: 1. Csamangó Ferenc. 1500 m: I. Csamangó Ferenc. • Ma délután Női kosárlabda-mérkőzés Másfél hete ke/.dődütt a kosárlabda NB I. küzdelemsorozata, amelynek egyik érdekessége, hogy sűrített fordulókban zajlanak az összecsapások. így nemcsak szombatonként és vasárnaponként, hanem hétközben is pályára lépnek a csapatok. Az átszervezés, a nőknél is létrehozott Szuper Liga miatt az. „A" csoportban maradt Szeged SC csapata egy győzelemmel és egy vereséggel várja a mai találkozót, amin a Tungsram SC lesz az. ellenfél. A mérkőzés délután Tél 6 órakor kezdődik az újszegedi Sportcsarnokban. • OBI., női labdarúgás Sok kihagyott helyzet Tüvati-I.ászló Kórház SCSzegedi TE 7-0 (3-0) Vegyész. u„ 200 néző. Vezette: Lovász. Szeged: Lcle - Koromné. Fodor. Gécz.iné (Augusz 60. p.), Gracium. Bugyi, Nagy (Kovács É. 60. p.). dr. Kékes-Szabó, Márki. Péhl. Nemesné. Edző: Molnár Ferenc. Góllövő: Szarka és Schumi (3-3). Kovácsévá. Kiállítva: Nemesné a 63. percben megjegyzésért. Már az első félidőben megmuttatkozott a hazaiak nagyobb játékludása. de ekkor még Lcle és a szerencse jó néhányszor megóvta a góltól a Szeged kapuját. Szünet után egyoldalú lett a jálék. A Tüvati sziporkázott, szebbnél szebb gólokat rúgott, teljesítménye méltán aratott tetszést a nézők körében. Jók: Mester (a mezőny legjobbja). Kovácsévá, Szarka, Schumi, illetve Lele, Fodor és Nagy. Teschner Emil: - Az eredménnyel elégedett vagyok, ám helyzetkihasználásunk és játékunk időnkénti akadozása kevésbé tetszett. Molnár Ferenc távollétében Nemes István: - A határozottan és a mérkőzés nagy részében jól is játszó Tilvati ilyen kiilőhbséggel is megérdemelten nvert. Uflhy Dávid lános (Szeged SC) OB-harmadik Nyíregyházán találkoztak a felnőtt súlyemelők az országos bajnokság keretében. A Szeged SC versenyzői, a nehéz anyagi körülmények ellenére, kitűnően helytáíltak: egyéni csúcsokat javítva, vagy eddigi legjobbjaikat megismételve dobogós és közeli helyeket szereztek. Ördögh István edző nagyon elégedett volt tanítványaival. Közülük is különösen kitűnt azonban Dávid János, valamint Gajda Zoltán. Az előbbi az idei szereplésére tette fel a bajnoki bronzéremmel a koronát, mfg ez utóbbi egyéni csúcsot ért el, amely első osztályhoz közeli eredmény. A Szeged SC versenyzőinek pontszerző helyezései. 54 kg: ...4. Kocsis Zoltán 172,5 kg (77,5, ill. 95). 70 kg: ... 5. Gajda Zoltán 255 kg (112,5, ill. 142,5).+108 kg: ...3. Dávid János 305 kg (140, ill. 165). • A hét végén rendezték meg a Szeged város nyílt asztalitenisz-versenyt. A fiúknál mindhárom kategóriában igen színvonalas mérkőzéseket játszottak. Eredmények. Újonc leány: 1. Lovász Anita, 2. Hódi Orsolya (mindkettő Szentmihálytelek), 3. Lukács Lilla (Madách u. isk.) és Kónya Csilla (Béke u. isk.). Újonc leány páros: 1. Agócs E.-Lukács L. (Móricz, Madách isk.), 2. Lovászi A.-Hódi O. (Szentmihálytelek), 3. Kónya-Sebők (Béke u. Móricz isk.). Újonc fiú: 1. Lukács Levente, 2. Fekete Sz. Tamás, 3. Simon Csaba és Rácz Attila (mindannyian SZAC). Újonc Asztalitenisz fiú páros: 1. Lukács-Fekete (SZAC), 2. Hamar-Papp V. (Madách isk.), 3. DeilingerRácz (SZAC) és Sipos-Papp Sz. (Zrínyi isk.) Serdülő leány: 1. Nagy Zsuzsa (Hmv. Főisk.), 2. Lovászi Anita (Szentmihálytelek), 3. Hódi Orsolya (Szentmihálytelek) és Lukács Lilla (Madách isk.). Serdülő leány páros: 1. Hódi-Lovászi (Szentmihálytelek), 2. Lukács-Nagy (Madách FHMVH). Serdülő fiú: I. Bunda Szabolcs (FHMVH), 2. Gáspár Balázs (SZAC), 3. Lukács Levente (SZAC) és Bácsi Tamás (FHMVH). Serdülő fiú páros: I. Bácsi-Bunda (FHMVH), 2. Gáspár-Lukács (SZAC), 3. Simon-Karin (SZAC, Csongrádi sgt. isk.) és Kovács-Fekete (SZAC). Ifi leány: 1. Szácsi Nóra (SZAC), 2. Békéi Judit (SZAC). Ifi fiú: 1. Takács Ajtony (FHMVH), 2. Lukács Levente (SZAC), 3. Csikós Gábor (SZAC) és Bunda Szabolcs (FHMVH). Ifi fiú páros: 1. Tóth Sz.-Takács (SZAC-FHMVH), 2. CsikósLantos (SZAC), 3. LukácsGáspár (SZAC) és Bunda-Bácsi (FHMVH). Vegyespáros, ifi: 1. Lantos-Békei (SZAC), 2. Gáspár-Szécsi (SZAC), 3. Tóth S.-Nagy (FHMVH). • Labdarúgó megyei II. osztály Kiszombor az élre „ugrott" A megyei II osztályú labdarúgóbajnokságban elmaradt mérkőzést játszottak a hét közben Szegeden. Az egyetemisták együttese még mindig nem állt össze... Ugyanakkor a Kiszombor ezzel a győzelmével a tabella élére „ugrott". JATE SC-Kiszombor 2-4 (1-2) Kertész utca, 50 néző. Vezette: Kószó JATE: Végh - Tussinger, Gardi, Csigér, Tóth K.. Molnár, Máté, Golyha, Imre, Vass, Kristán. Csere: Őszi, Varga N. Edző: Tóth Károly. Kiszombor: Gulyás - Botlik. Uracs, Petyó, Tóth A., Koczkás. Varga L.. Juhász. Kasza, Katkó. Szabó N. Csere: Dékány. Moldován. Rudisch. Edző: Haklik János. Gólszerzők: Vass, Holdarán (öngól), illetve Katkó (3), Juhász. Bár elmaradt mérkőzésének megnyerésével a Kiszombor a tabella élére ugrott, játékuk nem volt túlságosan meggyőző, ám ez is elég volt a gyengébb játékerőt képviselő egyetemisták ellen. Jók: senki. ill. Katkó. Ifjúsági: Szatymaz-Kiszombor 7-0 Elhalasztolt mérkőzésen: Röszke-Tanárképző 0-3