Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

Kutya gyilkosságok Szegeden a Cserzi Mi­hály utca környékén ölik a kutyákat, mégpedig igen kegyetlen módon: szöget vernek a koponyájukba. Az esetre úgy derült fény, hogy nyáron a Vasas Szent Péter utcai kisállat-ambu­lancián megjelent egy kö­zépkorú férfi, karjában egy szenvedő kutyával. El­mondta, több kutyát is talált már a környéken, amelyek­nek szög volt a fejében. Sa­ját házőrzőiből kettőt pusz­títottak el ilyen módon is­meretlen tettesek. - A kutya moribund (köz­vetlen elhullás előtti) stá­diumban érkezett az ambu­lanciára - meséli a törté­netet dr. Rengey Antal állat­orvos. Megpróbáltuk kihúzni a fejéből a szöget, de láttuk, iszonyú fájdalmai vannak. Függőleges és oldalirányú röntgenfelvételt készítettünk az állat fejéről, majd végleg elaltattuk. Ezután is meg­próbáltuk kihúzni a százas szöget, de az úgy ült a ko­ponya közepén, hogy hara­pófogóval sem bírtuk kirán­tani. A tizenöt kilogramm körüli, fekete, hím négylábú nem valószínű, hogy kóbor kutya lett volna. Nem volt csapzott, gondozatlan vagy sovány, átlagos kondíciójú kutya volt, amelyet agyba­főbe rugdoshattak, mire megfogták. A kutyának ugyanis hatalmas véröm­lenyek borították a testét. A szöggel annyi kosz jutott be az agyba, hogy nem lehetett volna megmenteni akkor sem, ha sikerül kihúzni, ugyanis nincs olyan antibio­tikum, amely eljutna az agyba. Dr. Rengey Antal el­mondta: praxisában talál­kozott már söréttel szétlőtt kutyával, légpuskával sze­men lőtt macskával, hosszú pengéjű késsel nyakon szúrt kutyával, de ilyen bru­talitással még nem. Szabó C. Szilárd » A hét karikatúrája Thomas Chippendale neve hallatán minden régi­ségkereskedőnek felcsillan a szeme, gyönyörűen ívelt és mívesen kidolgozott fa­bútorai még ma is a kiváló minőséget jelentik. Egyéb­iránt közvetlen ihletője a Chippendales nevezetű fér­fitánccsoportnak, melynek hallatán - és láttán - a gyengébb nem szíve kezd el gyorsabban verni. Márpe­dig rövidesen láthatják, hi­szen az eredeti, amerikai Chippendales szeptember 23-án a Budapesti Kong­resszusi Központban lép fel. Egy kaliforniai üzletem­ber, Steve Banerjee 1979­ben új klubot nyitott Los An­gelesben, ahová olyan tánc­műsort akart, amilyen még soha nem volt. így született meg a Chippendales, a fér­fishowműsor - nőknek. Öt­lete egyébként olyan sike­resnek bizonyult, hogy 1983­ban New Yorkban megnyílt a második klub, s a Chip­pendales harmadik cso­portja keresztül-kasul turné­zik az Amerikai Egyesült Államokban. Táncműsort írunk ugyan, ez azonban nem fedi telje­sen a valóságot. Dalok és táncok montázsszerű ösz­Férfishow - nőknek szeállításáról van szó, me­lyeket úgy válogattak, hogy a női nem leghűvösebb kép­viselőinek a szívét is meg­dobogtassák. Magába fog­lalja mindazt, amit a hölgyek legvadabb álmukban az ideális férfiról fantáziálnak. A zene egy részét erede­tileg a Chippendales részé­re írták, a maradék pedig nem maradék, hiszen ismert világslágerek alkotják. A muzsika ugyan szalagról szól, ám bevallásuk szerint az ének 90 százaléka élő. A műsorban 16-18 férfi lép fel, közülük tízen maga­zinok címlapjain szereplő modellek, a többiek hivatá­sos énekesek és táncosok. A Chippendales új koreog­ráfusa az amerikai Michael Darrin, aki számos díjat nyert már revüműsoraiért. A Variety folyóirat 1988-ban az év koreográfusának ne­vezte, megtervezte Paula Abdul díjnyertes videoklipjét (Cold hearted snake), meg­kapta a Billboards Music Videó díjat, 1990-ben pedig még egy Emmy-díjat is fel­é & i j . * JE^, • /ilMp - 4 ­> • * r: r * V pakolhatott a polcára trófeái mellé. S amíg a színpadon egy­től egyig válogatott férfiak szerepelnek, addig a közön­ség körében nem lehet átla­gos jegyvásárlóról beszélni. Természetesen nem tyúk­egyletekből és vihogó lány­kákból áll, hiszen megje­lennek itt anyák és lányok, nagynénik és unokahúgok, nővérek és barátnők, beleért­ve a a legmogorvább vén­kisasszonyt is, aki egyéb­ként soha nem megy eí se­hova. T. V. A hét fotója Gólyák az ablakban (Fotó: Gyenes Kálmán) Dohányos férfiak, figyelem! A legalább 20 éven át napi egy doboznál is több cigarettát elszívó férfiakat 40. életévük betöltése után még a ráknál is jobban fe­nyegeti a nemi teljesítő­képesség elvesztése. A dohányzásnak a szexre gyakorolt káros hatását már eddig is gyanították az or­vosok, de eddig nem volt tu­dományos vizsgálat, amely bizonyította volna a feltéte­lezést. A potenciazavarokkal küszködő férfiak (a 18 és 65 év közötti korosztály 10 százaléka) 20 százalékánál pszichés eredetű a jelen­ség, a fennmaradó 80 szá­zaléknál azonban szervi (hormonális, véredényrend­szerrel összefüggő) okai vannak a problémának - bi­zonyították be a pisai And­rológiai Egyetemen. Az arra kijelölt helyeken nem kötelező a számlaaadás Házon belüli munkanélküli a tévében Csevegés Antal Imrével - Rögtön az első számú öltöző ajtaján olvastam, hogy az Antal Imre szobája - firtatom az öltözőnélküli­ség rejtélyét először. - Igaz, meg az is ki van írva, hogy smink, ezért az­tán mindenki odajár smin­kelni. Szerencsére nem messze lakom, hazame­gyek, felvessem az öltönyö­met, itt nem is kell öltöznöm - magyarázza mosolyogva a megoldást. - A tévét nézve azt vet­tem észre, ma már mintha nem minden csapból Antal Imre folyna. A Szeszélyes Évszakokat és a Ki Mit Tud?-ot leszámítva hirtelen­jében nem is tudnék fix mű­sorokat megnevezni. - Az elmúlt évben jófor­mán házon belüli munkanél­küli voltam. A fix valóban a Szeszélyes Évszakok, s nagyobb tervekről, soroza­tokról most sem tudok be­számolni. Azért csurran­cseppen egy-egy műsor, az egykori Nyílik a rózsa ver­seny győzteseivel ülünk le hamarosan nosztalgiázni egy film keretén belül, majd felvesszük Fellegi Ádámmal az Új a Nap alatt tehetség­kutató műsort. E pillanatban ezek várnak rám. - A tétlenség oka keres­hető a Magyar Televízió élén bekövetkezett válto­zásban? - Engem valaha azért hívtak oda, hogy a Zenei Főosztály munkatársa le­gyek. Az is voltam. Most művi úton leoperáltak a komolyzenéről a tévén be­lül, aminek személyes okai vannak. - És a Szórakoztató Főosztály? - Az most alakult vissza, s nem tudom, hogy kik a munkatársai, vagy például helyileg hol is van... - Nem hívták oda? - Nem, teljesen érthetet­len módon betettek a Szer­kesztői Főosztályra. Ami azért meglepő, mert életem­ben nem szerkesztettem televíziós műsort, és nern is fogok. Hát akkor hol legyen a helyem? - természetesen a Szerkesztői Főosztályon. - Egyfajta levitáció alakult ki ezek szerint. - Végülis igen. Annak idején kitalálták ezeket a kis Ki gondolná, hogy Antal Imrének, az idei Ki mit tud? műsovezetöjének nincs öltözője az amatőrök vetélkedőjén, így „összefutásunk" színhelye - a Madách Színház büféje - maradt az interjú tetthelye; szombat délután, az első középdöntő élő adása előtt. alkotó közösségeket, produ­cer-irodákat, amelyek igye­keztek jobbnál jobb műso­rokat kitalálni, hogy a másik elől elhalásszák a lehető­séget. Ezt most megszün­tették, visszaállt a régi struktúra, főosztályokkal, főosztályvezetőkkel, helyet­tesekkel - megint felépült a piramis. - S ebben nem sok hely maradt Önnek? - Nem tudom, hogy ben­ne vagyok-e egyáltalán. Én a televízióba akkor megyek be, ha dolgom van. Nincs egy íróasztal, nincs egy szék, amire azt mondhat­nám, hogy az enyém. Vi­szont nem is marakodok a televízión belül. Én csinálom a televíziót. Ez is valami. - Máshová nem hívták? - De igen. Egy másik televízióhoz, ami állítólag nemsokára indul. Rendkívül kecsegtető ajánlattal álltak elő, melyet azt hiszem, ko­molyan fontolóra veszek. Külföldi tőkével induló mű­holdas tévéadásról van szó egyébként. - Akkor viszontlátásra, talán az égi csatornákon... Takács Viktor

Next

/
Oldalképek
Tartalom