Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-09 / 210. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAQYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. SZEPT. 9. OLVASÓSZOLGÁLAT Levémímiink: I)h ma<;yakok.n/\<; Szerkesztősége, Szeged, Sajtóház, PF.: 153.6740. TLUWT 481-460 • Őt esztendő múltával... A 88-as tüntetésről • Nehéz, vagy talán merész dolog egy olyan eseménynek NEM tapsolni, ahová miniszterelnökünk koszorút küldött, és több magas rangú személy - akiktől életünk, sorsunk függ - rótta le kegyeletét. Mégis úgy érzem, meg kell tennem, mert ez is az (I)gazsághoz tartozik. Nem szeretném, ha úgy, mint Semmelweist az anyák, úgy Horthy Miklóst a budapesti zsidók megmentőjeként zárná szívébe az utókor. Amenynyiben ez mégis így volt, akkor valószfnűleg vidékről szállították Budapestre a zsidókat, hogy őket a Dunába lőjjék. Lehet, hogy a tisztesség és becsület megtestesítőjének - ahogy Kéri Kálmán képviselő úr fogalmazott - nem volt tudomása, mert nem tájékoztatták róla, de ez sem lehet elegendő kifogás, hiszen a Budai Vár ablakai a Dunára néznek. A másik aggályom a kormányzó úr „humánus" cselekedetével kapcsolatban: Gondolatok a kriptából ha valóban megmentette volna a budapesti zsidóságot, akkor a svéd Vallenbergnek nem lett volna munkája. Miután csak 600 000 embert küldött a halálba vidékről állítólag azt sem tudta, hova és mi célból mennek a vagonok -, igazán el lehet nézni ezt az apró kis botlást, és köszönet jár érte, hogy ezek után egyetlen vagont sem engedett ki az országból. Hisz a Duna-part is sok mindenre alkalmas, és még közelebb is van. Valójában a budapesti zsidóságot nem Horthy mentette meg, csak Hitlernek nem maradt IDEJE, hogy befejezze, amit elkezdett. írásomat úgy kezdtem, hogy ez is az igazsághoz tartozik, pedig Ez az Igazság! Ekkor még mindig válaszolatlanul marad bennem néhány kérdés. - Miért lett nemzeti megmozdulássá egy olyan ember újratemetése, akit a háború után Jugoszlávia háborús bűnösként nem kapott meg? - Horthy menye miért jobb keze - félre nem téveszhető - felemelésével került néhány sajtótermék címlapjára? - Minden embernek joga van hozzá, hogy hamvai a szülőföldjében nyugodjanak. De hogyan éljen a jogaival az a több százezer ember, akiknek a hamvai a kéményeken távoztak?! '88 szeptemberében szenzáció készült Szegeden is: tüntetést rebesgettek Bós-Nagymaros ellen. Mi, vízügyiek, az „átkozott lobbisták", a „népharag" várható célpontjai, már csak a tájékozódás érdekében is elhatároztuk a részvételt. Kellemes volt a meglepetésünk, amikor a helyi főszervező, Ö. T. személyesen jött el hozzánk meghívni mindannyiunkat. Nagy tömeg töltötte be a Dugonics teret, volt szónoki emelvény, hangosbeszélő, megkezdődtek a szónoklatok azon a hétfőn, szeptember 12én, úgy délután 5 óra tájban. Volt, aki támadta, volt, aki védte a vízlépcső-építkezést, úgy illett, hogy támadóból legyen több. Már majdnem szólásra jelentkeztem - természetcsen, a vízlépcső védelmében -, amikor Gh. J., aki budapesti főszervezőként tisztelte meg a szegedi demonstrációt, hirtelen átváltolt a vízlépcsőről a szovjet csapatok távozásának követelésére. Régi kívánsága volt ez minden jelenlévőnek, sőt, szinte mindenkinek ebben az országban. De ki tudhatta azt, nem a hatalom provokációja-e ez a felszólalás, hogy azután a túl viharosan helyeslőket „be lehessen gyűjteni"? így hát magam is, kollégáim is visszautasítottuk a szónoki felkéréseket, s inkább egy-egy fenyegető hangulatú kör közepére álltunk, várva a közösség olykor talán heves kérdéseit. Esett olt szó mindenről: drága a hős, kevés a nyugdíj, de a fizetés sem sok. Mindezt, persze. Nagymaros okozza. Hiába mondtam, hogy mindent osztrák kölcsön fedez, és azt az erőmű árama téríti meg majd, nem az adófizetőink. Istenem, ha visszaállíthatnánk csak az akkori húsárakat, akár a fizetéseket is, akár a nyugdijakat... Minden keserűség kitört az emberekből, mindennek Bős és Nagymaros volt az oka, mindenki azt hitte, hogy az építkezés beszüntetése minden bajunkat megoldja..., csak arra nem gondolt senki akkor sem, hogy a szlovák gazdatársat kihagyta a vásárból, és gazda nélkül akar vásárt csinálni. Vajon tisztelt tüntető társaim látták-e előre a következő öt évet, a „C"-változatot, azt, hogy amitől ők is féltek, kizáijuk magunkat Dunkilitinél a vfz szétosztásából, és Szigetközünk tönkremegy a vízpótlóberendezések és a szennyvíztisztítók elspórolása miatt? Mi vezesek, ugyanis ezt már akkor is láttuk. Hosszú pályafutásom alatt tartottam már sok előadást, jót is, rosszat is, olyat is, ami tetszett hallgatóságomnak, olyat is, ami nem. Kettőt azonban bizonyosan nem fogok elfelejteni soha. Az egyiket 1970. május 21-én, hajnali 2 és 3 óra között rögtönöztem a maroslelci községházán, az akkor éppen kitelepített helység árvízi ügyeletén arról, mi az árvízi helyzet, mi várható, bejöhet-e a Maros vize? Soha olyan érdeklődő közönségem nem volt, soha olyan intelligens kérdéseket nem kaptam... A másik hfres előadási alkalmam meg éppen azon a tüntetésen adódott. Beszélhettem én tudományról, hidrológiáról, fizikáról, matematikáról, sőt ökológiáról is. Az értelem senkit sem mozdított meg, csak az érzelem. Soha ilyen elkeseredett közönségem nem volt, csak az volt a baj, hogy egészen másért voltak elkeseredve, mint ami állítólag a tüntetés napirendjén kellett volna, hogy legyen. De hát, hála Istennek, Magyarországon voltunk. Szegeden, s az itteni nép józan, még ha elkeseredett is. Egy percig sem kellett féltenem ott a kör közepén épségemet. Leszállt már az alkonyat, mi még mindig ott; amíg egyszer helyi főszervezőnk áttörte a gyűrűt a következő szavakkal: „Menjenek már haza, megígértem a rendőrségnek, hogy én megyek el utoljára a térről, s addig nem mehetek, amfg maguk itt vitatkoznak! Végét vetném a zenének, hazaindultak a legények (illetve a lányok), s nekem akkor már csak egy nagyon régen olvasott történet jutott az eszembe. A 30-as években, amikor még tudtunk futballozni, Bécsben kupameccset nyert a Ferencváros. Szurkolói közül akkor még a szurkolók is több illemet tudtak - vagy öten, hangos nótázással fejezték ki örömüket a kora éjszakában, mfg végül egy rendőr utánuk eredt. Futva igyekeztek menekülni, de a rendőr hosszú üldözés után utolérte őket. Elfulladva csak ennyit kérdezett: „Az Istenért, urak, mennyi az eredmény?" - Erről lenne szó? Ebben, sajnos, tévedtem. Pedig: ha ez után a nagy vita után ilyen szellemben oldottuk volna meg a bős-nagymarosi kérdést, magunkkal is, a szlovákokkal is, ha az elért politikai győzelem, a rendszerváltás után hagytuk volna az építést menni rendes útján, s ha a tünetőkkel együtt avathattuk volna fel a vízlépcsőrendszert: mindenki jól járt volna. De 'gy? Dr. Vágás István • Lapunkban másnap terjedelmes tudósítás jelent meg a tüntetésről, valamint egy interjú is dr. Vágás Istvánnal, aki akkor az Atikövizig mérnök főmunkatársa volt. Érdemes idézni ebből az öt évvel ezelőtti beszélgetésből. „- Miért van szükség az oldalvíz- vagy üzemvlzcsatornára? - Azért, mert a Dunát az oldalvlzcsatornánál lényegesen kisebb esésben lehet csak „vezetni". A csatorna medre aszfaltos, a Dunáé vízáteresztő, ezért is kell a mesterséges meder. - Miként oldódik meg a Szigetköz árvízi tiztonságának kérdése? - Nagyon egyszerűen szólva: két Duna lesz, s ezekbe kétszer annyi vtz fér el, mint eddig. - Sokan érvelnek a bősi erómü csúcsüzeme ellen... - ...erre én azt mondhatom, hogy Kisköre is csúcsra van állítva, s Szegeden észre sem vesszük, amikor lejön a vfz. - A környezetvédők szerint az üzemvtzesatorna miatt pocsolya lesz az öreg-Duna. - Amennyiben a Tiszát pocsolyának lehet nevezni. Ugyanis a Duna vízhozamának 8-10 százaléka marad csupán a régi medrében, ám ez pontosan annyi, amennyi nyaranta a Tiszán lefolyik. - Összességében tehát? - A sajtóembargó a vízügyi szakmának ártott a legtöbbet. Nem tudhatta meg a lakosság, hogy mi már az ötvenes években foglalkoztunk a vízlépcsővel, hogy csehszlovák kollégáink 14, mi, magyarok 12 tervet készttettünk, s közösen is tizet, melyekből három a kormányok elé került. s ha valaki azt mondaná, hogy „De milyenek ezek a tervek!", akkor szakmai önérzettel felelek: a magyar vfzi mérnök százötven éve felelősséggel szolgálja ezt a népet. A Tisza szabályozását országépltésnek nevezték. Ne mondják pusztításnak a Duna alakilását!" Válaszok a Lapjuk szeptember 3-i számának „Csörög...,, rovatában vállalatunk számlázási módjáról olvastunk észrevételt. Ezzel kapcsolatosan a következő tisztázó információt adjuk: - vállalatunk hőenergia szolgáltatási árai - az általános forgalmi adó.tól eltekintve 1992. ősze óta nem változtak, - fogyasztó közösségeinknek - külön szerződés alapján - átalánydíjas formában karbantartási, hibaelhárítási munkákat is végzünk az épületek belső, /a fogyasztó tulajdonában lévő/ fűtő és melegvízellátó berendezései vonatkozásában. Természetesen a lakóközösségek saját elhatározásuktól függően kötnek, vagy nem kötnek erre velünk szerződést. Karbantartási számlát csak azok a közösségek kapnak, akik ezt a szerződést velünk megkötik. • Lapjuk tegnapi számának „Csörög" rovatában megjelent fogyasztói észrevételekkel kapcsolatsoan a következő információt adjuk. - Használati melegvíz szolgáltatásunk - rendeletben meghatározott - minőségi kritériuma hőmérséklet vonatkozásában minimum 40 fok. Ezt mi sem tekintjük forrónak. Üzemeltetési gyakorlatunkban kazánházainkból 50-55 fokon adjuk ki a melegvizet, ami a tapasztalatok és mérések szerint többnyire 45-50 fokos hőmérséklettel jelenik meg fogyasztóinknál. Természetesen előfordulhatnak és elő is fordulnak meghibásodások, műszaki problémák, melyek eredményeképp alacsonyabb hőmérsékletű vizet kapnak fogyasztóink. Ilyen esetben munkatársaink mindent megtesznek - többnyire sikerrel - a megfelelő minőségű szolgáltatás helyreállítására, amit a fogyasztónál hiteles mérőeszközzel végzett méréssel leeltenőrzünk. A mérés korrektségét és eredményét ilyen esetben fogyasztóink aláírásukkal igazolják. A megjelent fogyasztói észrevétel vonatkozásában is haladéktalanul intézkedünk a megfelelő szolgáltatás biztosítására. Vállalatunk a múltban számos esetben kezdeményezte az ellenőrző mérések független szervezettel való elvégeztetését. Egy időben erre az Energiafelügyelet szegedi irodája vállalkozott, de ma már nem vállalkozik rá. Szegedi Távhőszolgáltató Vállalat, Szőcs Mihály főmérnök Lapjuk augusztus 24-i számában, a „Csörög a Westel,, cfmű rovatban két, postai szolgáltatást érintő olvasói észrevétel jelent meg. Cz. László azt kifogásolta. hogy elveszett csomagjának postai kereséséért 30 forintot kellett fizetnie. Cz. László úrnak a postai tudakozvány díját kellett megfizetnie. Ha küldeménye a posta hibája miatt nem jutott el a címzetthez, ezt az összeget a küldemény feladási díjával együtt visszatérítjük. A küldemény esetleges elveszése, megsemmisülése esetén ezen felül a postatörvényben meghatározott kártérítési összeget fizetünk. Sándorné nevű olvasójuk azt panaszolta, hogy szombaton feladott esküvői dísztáviratának kézbesítését a posta csak hétfőre vállalta. A Délmagyarország augusztus 6-i számában .Akár vasárnap is kézbesítenek" cfmmel tájékoztattuk a lap olvasóit a hétvégi távfralkézbesítés szabályairól. Ebből kiderül, hogy szombaton és vasrárnap is kiviszi a posta a dísztáviratot, ha azt legalább két nappal előbb, „H" jelzéssel adták fel, megjelölve, melyik napon kérik kézbesíteni. A Délmagyarország augusztus 18-i számában az augusztus 20-i ünnepi postaszolgálatról tettünk közzé tájékoztató, amelyben ismételten felhívtuk ügyfeleinket arra, hogy szombaton vagy vasárnap kézbesítendő dísztáviratukat két nappal előbb adják fel. Úgy látszik, mindkét tájékoztató elkerülte a telefonáló figyelmét. Magyar Posta Vállalat Gyimesiné dr. Estscdy Sarolta igazgató • Újfent a Börtönpasztorációs Társaságiéi Smasszer volt az ügyvezető elnök • A Délmagyarország 1993. szeptember 1-jci számában V. Fekete Sándor tudósításában Roszik szelleme kísértett cfmen tudósítás jelent meg a Magyar Börtönpasztorációs Társaság szegedi közgyűléséről. A címnek nem túlságosan örültem, mert jobb lett volna, ha személyesen vehetek részt a közgyűlésen, meg különben sem szeretek „kísérteni". Mindenesetre az írást nagyon pozitívnak tartom, mert abból egyértelműen kitűnik, hogy valami nincs rendben a Börtönpasztorációs Társaságnál. Azonban ez nem biztos, hogy mindenki számára világos, ezért szeretnék a cikkel kapcsolatban néhány dolgot én is elmondani. 1992 tavasza óta vagyok tagja a Társaságnak, s azóta úgy is mint lelkész és országgyűlési képviselő minden lehetőségemmel azon voltam, hogy annak a nagyon fontos szolgálatnak a segítője legyek, amit börtönpasztorációnak vagy börtönmissziónak hfvnak. Támogatásomnak eléggé kézzelfogható eredményei voltak, de erről nem akarok én frni, egyébként is van rá célzás az említett írásban. Ennek ellenére a közgyűlésre nem hívtak meg, dc számomra természetes volt, hogy mégis elmegyek. Nem azért, mert én oda is el szoktam menni, ahova nem hfvnak, hanem azért, mert mint a Társaság tagjának jogom volt megjelenni, kötelességemnek is éreztem, hogy jobbító szándékú hozzászólásommal segítsek. Azt sajnos tudtam, hogy néhányan nem tartják kívánatosnak megjelenésemet, ezért is nem lopva vagy a hátsó ajtón igyekeztem a közgyűlésre, hanem előzetesen bejelentkeztem és jeleztem hozzászólási szándékomat is. Nem ért különösebben tehát váratlanul, hogy a bejárati ajtót Majzik Mátyás ügyvezető elnök (korábban hosszú ideig smasszer) elállta, s egyszerűen nem engedett be. Persze túlzottan nem is erőlködtem, mert azt azért nem gondoltam, hogy akár testi erőszak árán is bejutok a helyiségbe. Megérkezésem után néhány perccel pedig már szétosztották azt a szöveget, amit a közgyűlésen akartam elmondani. Aki ismeri a szöveget tudja, hogy azzal a szándékkal írtam, hogy testvéri szeretetben keressük az együtt való szolgálat útját, ugyanakkor rávilágítsak néhány problémára a Társaság, pontosabban annak vezetőségének tevékenységével kapcsolatban. Egyébként azzal, hogy. a közgyűlésre nem engedtek be, saját magukról állítottak ki szegénységi bizonyítványt, s nyilvánvalóvá vált diktatórikus viselkedésük, az alapszabály semmibevétele, szeretetlen magatartásuk. De ettől függetlenül is elgondolkodtató, hogy miért tart zárt ajtók mögötti közgyűlést egy szeretetszolgálatot végző társaság, amikor éppenséggel szélesre kellene tárni az ajtót, hogy minél többen menjenek be, hallják, hogyan végzik szolgálatukat, hogyan szeretik Jézus Krisztust, akinek a nevében cselekszenek... Nem ez történt, de nem is csodálkozhatunk rajta, hiszen a múltból átörökölt maj/.ikok ma is fgy csinálják. Elhallgatni a gondokat, ködösíteni, hazudni, s csak a jóról beszélni és önmagukat dicsérni, azután egy jót ebédelni a Csillagban, nyilvánvalóan nem börtönkosztból. Igen, azért nem engedtek be, mert féltek szembesülni önmagukkal, s ha ott lettem volna, nem válaszolhatták volna azokat, amiket válaszoltak távollétemben. Igaz, hogy szorgalmaztam, hogy a Börtönpasztorációs Társaság lépjen be a Nemzetközi Börtöntársaságba (Prison Fellowship International), mely egy csodálatos szervezete, közössége azoknak a hívő embereknek, akik az elítéltekkel kapcsolatban végeznek szolgálatot. Ennek a szervezetnek a létrehozója és vezetője az a Charles Colson, akinek ebben az évben ftélték oda a nagy tekintélyű Templeton dfjat, Angliában, a velejáró 1 millió dolláros jutalommal, melyet Colson úr a börtönmisszió javára ajánlott fel. (A Templeton dfjat tavaly pl. Teréz anya kapta meg.) Bartha Tibor református lelkész, a Börtönpasztorációs Társaság titkára kimerítő választ adott arra, hogy miért utasították el e nemzetközi szervezethez való csatlakozást. Azt mondta: őrültség lett volna. Ezt, azt gondolom, nem kell kommentálni. Azonban elmondhatom, hogy a Magyar Börtöntársaság már tagja a nemzetközi szervezetnek, s attól felbecsülhetetlen segftést és támogatást kap az itthoni szolgálatához. A Nemzetközi Börtönlelkészek Szövetségének (IPCA) - melynek tagja a Börtönpasztorációs Társaság is - egyre szorosabb kapcsolata van a másik nemzetközi szervezettel, egymásra kölcsönös megbecsüléssel és szeretettel gondolnak.