Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-01 / 203. szám

2 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1993. SZEPT. 1. Milliárdosok De jó a szomszédoknak, konstatáljuk gonoszkodó iróniával, hiszen jelenleg a világon sehol sincs annyi milliárdos, niint Kis Jugo­szláviában. Ez végtére nem is meglepő, ha tud­juk. hogy egy átlagnyugdíj egy-másfél milliárd dinár körül alakul, de ez márká­ra átszámolva - a tegnapi feketeárfolyam szerint 260-270 millió dinár egy márka - alig 4-5 l)M-ct vagy 300-600 forintot tesz ki. A fizetések is 20-30 márka körül alakulnak, de ha az ember nem költi el lehetőleg még aznap mize­ráhilis embargós járandó­ságát, magára vessen, mert napi majd 20 száza­lékos infláció mellett - ez továhb-bontva óránként körülbelül 1 százalékos pénzromlást jelent - a hó­nap közepén már semmit sem vehet a könyörado­mányból. Teljes káosz uralkodik a társadalom­ban, a gazdaságban, a belgrádi pénzverde nem győzi az értéktelen papí­rok nyomtatását, meg az újabb nullák ragasztga­tását, mindenfelé bűnözés, feketézés, korrupció, rette­gés a még kilátástalanabb jövőtől, a fehér, hideg fagyhalállal fenyegető tél­től. Nyilván sohasem ké­szül majd el olyan statisz­tika, amely kimutatja. hány beteg, idős ember életét lehetett volna meg­menteni, meghosszabbí­tani azáltal, hogy idejeko­rán gyógyszert biztosíta­nak a számukra. Jelenleg ugyanis a komoly betegek, akik filléres nyugdíjukból tengődnek, eleve halálra vannak ítélve, hisz az álta­lános gyógyszerhiány kö­vetkeztében senki sem ké­pes megfizetni az életet je­lentő orvosságért a 20-50 márkát. Szerbiában hama­rosan bevezetik a segély­csomagokat, minden rá­szoruló nyugdíjas, munka­nélküli, vagy létminimum alatt élő (ki fogja ezt meg­határozni, amikor az or­szág lakosságának 60-70 százaléka eleve ebbe a ka­tegóriába tartozik) havon­ta, viszonylag olcsó pén­zért kap fél liter olajat, egy kiló cukrot, meg vala­mennyi lisztet. A belgrádi hatalom já­tékai nem ismernek hatá­rokat, csak az a kérdés, hány ember fogja bevárni sorsának jobbra fordulá­sát, hányan élik túl. Az embargó szorítása, min­den jel szerint, nem szűnik meg egyhamar. Tehát mi marad: a büszke és méltó­ságteljes - hiszen nemes nemzeti célokért harco­lunk - fűrágás, magyarul legelés, meg gyökérevés. T. T. • Közel-keleti tárgyalások Megállapodás Washingtonban A palesztin ideiglenes kormány székhelye Jerikó lesz. (MTI - Telefotó) Teleszkópóriás Új-Mexikó amerikai állam­ban, Socorróban felavatták a világ legnagyobb rádiótelesz­kópját. A teleszkóp ttz óriás­antenna összekapcsolása, ame­lyek mindegyikének átmérője 25 méter. A Very Large Basw­line Array (VLBA) rendszerű teleszkóp egyes antennái kö­zött a legnagyobb távolság K000 kilométer. A 85 millió dolláros költséggel létesített berendezés ezáltal egy nyolc­ezer kilométer átmérőjű egyet­len teleszkópnak felel meg és ezerszer olyan érzékeny, mint az optikai teleszkópok. • Az izraeli és a palesztin tár­gyaló fél megállapodott a Gá­za-övezetben és Ciszjordániá­ban megvalósítandó palesztin önkormányzat alapelveit rög­zítő nyilatkozat szövegében ­jelentette be kedd délelőtt Wa­shingtonban egy palesztin tisztségviselő. Az amerikai fővárosban tartják a közel-keleti tárgya­lások tizenegyedik fordulóját. A palesztin illetékes közöl­te, hogy a végleges aláírás előtt a nyilatkozattervezetet még jóvá kell hagynia a PFSZ Vég­rehajtó Bizottságának. Warren Christopher ame­rikai külüüyminiszter kedden jelezte, hogy a közel-keleti fej­lemények fényében az Egye­sült Államok fontolóra veheti a Palesztin Felszabadítási Szer­vezettel való kapcsolatfelvétel tilalmának feloldását. A kül­ügyminiszter közölte azt is, hogy az izraeli-palesztin meg­állapodás aláírási ceremóniá­jára Washingtonba érkezik Szergej Kozirev orosz külügy­miniszter. • - A PFSZ fokozatosan fel­oszlatja önmagát, hogy ideigle­nes kormánynak adja át a he­lyet, amelynek fel kell építenie • Borisz Jelcin ezentúl sze­mélyesen kívánja ellenőrizni a fegyveres erők helyzetét, mivel nem elégítik ki teljesen védel­mi miniszterének, illetve a katonai körzetek parancsnokai­nak jelentései. Az orosz elnök ezért havonta egy napot a hadsereg alakulatainál tölt. Ezt Pavel Gracsov orosz védelmi miniszter közölte annak kapcsán, hogy az elnök kedden két elitegységet is megláto­gatott. Jelcin először egy Moszkva környéki gépesített lövész gárdahadosztálynál járt, majd egy ejtőernyős alakulatot keresett fel. Megfigyelők szerint az elnöki látogatás azt jelzi, hogy a palesztin államot - mondta kedden Abu Serif, Jasszer Ara­fatnak. a PFSZ VB elnökének tanácsadója. A Tuniszban nyilatkozó palesztin politikus világossá tette, hogy ideiglenes palesztin kormányon a megszállt te­rületeken létesítendő palesztin autonómia testületét érti. ,,A Jelcin, aki egyben a, hadsereg főparancsnoka is, az egyre kiélezettebb orosz belpolitikai helyzetben mindenképpen ma­ga mögött akarja tudni a hads­ereget. Az ezentúl rendszeressé váló látogatások azon túl, hogy a súlyos helyzetben levő hadsereg felé tett gesztusértékű kormány székhelye Jerikó lesz, vezetője pedig maga Jaszszer Arafat, tagjai a megszállt te­rületekről való és azokon kí­vüli személyiségek" - hangoz­tatta. Abu Serif biztosnak mondta, hogy a kormány még ez év vége előtt létrejön. Az Arafat ellenzéke által he­vesen támadott autonómiaterv­lépést jelentenek, azt is jelezhetik, hogy az elnök nem bízik már teljes mértékben védelmi miniszterében. Jelcin hadsereg felé for­dulása azért is különösen fi­gyelemre méltó, ugyanis az elnök két héttel ezelőtti sajtó­értekezletén közép-éurópai útja ről közvéleménykutatást vé­geztetett a palesztin körzetek lakosai körében a Jediot Ahro­not című izraeli újság. A ked­den ismertetett eredmény sze­rint Ciszjordánia és a Gáza­övezet palesztinjainak 74 szá­zaléka támogatja a Gáza­Jerikó megoldást, az ellenzők aránya 24 százalék. kapcsán egy kérdésre vála­szolva határozottan cáfolta, hogy bármi rendkívüli is tör­ténhetne az országban távolléte alatt. Moszkvai elemzők sze­rint ugyanakkor összefüggés lehet Jelcin hadsereg felé for­dulása és egy keddi elnöki ren­delet között is. Az államfő mellé rendelt nemzetbiztonsági tanács két szürke eminenciását is menesztette Jelcin. Jurij Na­zarkin a stratégiai biztonsági osztályt vezette eddig, Vla­gyiszlav Csaszinovszkij pedig az információs-elemző osztály élén állt. A személycserék oká­ról egyelőre csak annyit tudni, hogy mindkét politikus más beosztásba került. • Havonta egy napot a hadseregnél tölt felein lesz az ellenőr EURÓPAI DEMOKRATA UNIÓ csúcstalálkozó Budapesten -1993 szeptember 1 - 3. között -

Next

/
Oldalképek
Tartalom