Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-17 / 191. szám
KEDD, 1993. AUG. 17. BELÜGYEINK 3 Bemutatkozott a keriiletparancsnok A laktanyákban nincs politizálás Végh Ferenc bemutatta a parancsnoksága alá tartozó kerületet. Olyan adatokat közölt, amelyek nemrégen még a hétpecsétes titok kategóriájába tartoztak. Csongráddal együtt hét megye tartozik hozzá, 41200 négyzetkilométernyi terület. Huszonöt laktanya, 11000 katona életét irányítják, 835 kilométer határszakaszra vetik vigyázó szemüket. Az ezredes a jövőre vonatkozó elképzeléseit körlevélben fogalmazta meg. Ezen túl a tájékoztatón elmondta, hogy a honvédségnek az eddigieknél nagyobb társadalmi nyilvánosságra van szüksége. Hiszen nincs olyan család, amelynek ne lenne valamilyen kötődése a hadsereghez és egyébként is jó, ha tudja az adófizető állampolgár, hogy mire fordítják a költségvetés katonai forintjait. A hivatásos állomány szociális helyzete lehangoló. A tisztek 24, a tiszthelyettesek 45 százaléka a létminimumkörnyékén, vagy az alatt tengeti életét. A szakaszparancsnokok fizetése nettó 14000 forint, ami AmeriA honvédelmi miniszter augusztus l-től Végh Ferenc ezredest nevezte ki a 3. Katonai Kerület parancsnokává. A főtiszt tegnap sajtótájékoztatót tartott Cegléden, a parancsnokság székhelyén. A 45 éves ezredes katonai pályafutását harckocsizó szakaszparancsnokként kezdte, volt törzsfőnök, ezred és dandárparacsnok, szolgált Baján, Kalocsán, Mezőtúron, Szabadszálláson. Három évig tanult a Szovjetunióban, legutóbb pedig Texasban, katonai akadémián mélyítette vezetői ismereteit. kával összevetve - példálózott a parancsnok - egy kukás ember két napi keresetének felel meg. A nehézségek ellenére a a tisztekben munkál a hivatástudat, de nem árt, ha érzik, hogy társadalmi kontroll övezi tevékenységüket. A rendszerváltás a seregben is éreztette hatását, sokan nyugdíjba mentek a régi garnitúrából. Civilben bárki kifejtheti nézeteit, ám a laktanya kerítésén belül nincs helye a politikának- fejtette ki Végh Ferenc. A parancsnok a bevezető után válaszolt a hozzá intézett kérdésekre. • A tiszteket méltatlanul alacsonyan fizatik. Emellet, főleg az elmúlt időszakban az átszervezések miatt, sújtotta őket a költözések össze hátránya is. Ön hogyan élte meg a vándorlásokat? - A költözés a katona életformájához tartozik - válaszolta az ezredes. - Igaz, legtöbbször ez együtt jár a szamárlétrán való előmeneteléssel is. Az viszont tény, hogy a család mindig megsínyli a dolgot. A feleségnek munkahelyet kell keresni, a gyerekeknek új közösséget megszokni. Ez a hivatással jár. En ezt tudomásul vettem. • A vásárhelyi laktanya mostanában a „kirakatba " került. Van ennek valami különleges oka? - Nincs abban semmi szégyellni való, ha egy alakulat remekül felkészült, ütőképes és jól teszi a dolgát. Szerintem nagyszerű, ha a katona büszke saját egységére. Az utóbbi időben sokat áldozott a honvédség arra, hogy az ország keleti részében lévő laktanyák utói éljék a dunántúliakat. Ez a vásárhelyi dandáron is meglátszik. Más kérdés, hogy 15 millió kellene az új konyha megépítésére. • Önt a Varsói Szerződés keretei közt képezték ki, ugyanakkor „első fecskeként" a NATÖ szakembereitől is tanulhatott. Ha öszszehasonlítja a kettőit, milyen alapvető különbségeket tapasztalt? - Moszkvában kimondottan szakmai ismereteket sajátítottunk el, míg Amerikában vezetőnek képeztek bennünket és a jövő várható feladataira készítettek fel - mondta a parancsnok. - Itt tanultuk meg, hogy milyen valójában egy demokratikus ország hadseregében szolgálni. A békét a kollektív védelem biztosíthatja számunkra. Önmagában ez az ország sem képes megőrizni saját biztonságát. V. Fekete Sándor Új rendelő Újszegeden? Újszegeden, a Csikós iskolában rendezett lakossági fórumot tegnap, hétfőn a Fidesz helyi csoportja. A meghívottak, a Marostői városrészben élők saját, közeli orvosi rendelő kialakításának lehetőségét vitatták meg. Moldován Judit, a szegedi Fidesz elnöke, önkormányzati képviselő az előzményekről elmondta: egy hónapja napirendi pont volt az egészségügyi bizottság ülésén ez a téma, akkor azonban elódázták a döntést. Újszeged két rendelőjében - a Korondi és a Bérkert utcaiban - öt körzet lakóit fogadják, az ott dolgozó orvosok, állításuk szerint, eleget tudnak tenni az elvárásoknak. Ahhoz azonban, hogy a vállalkozóként háziorvosi teendők ellátására pályázó orvos működési engedélyt kapjon, módosítani kellene az eddigi körzethatárokat. Ennek föltétele, hogy bebizonyosodjék, valóban van jelentős lakossági igény erre. Mivel időközi önkormányzati képviselői választások lesznek ebben a választó kerületben, a Fideszesek, tájékozódván az ott élők gondjairól, egy héten át „szondázták" a városrész lakóit. Bárhová csöngettek be, elmondásuk szerint szinte mindenütt első számú óhajként hangzott el. hogy szeretnék, ha otthonuk közelében nyílna fölnőtteket és gyermekeket ellátó rendelő. Eddig 300 aláírással hitelesítették ezt a kérést. A tegnapi fórumon Vincze Tibor képviselő, az egészségügyi bizottság tagaja nem rejtette véka alá a Fidesznek azt a szándékát, hogy a rendelő létesítése érdekében nyomást akarnak gyakorolni az önkormányzatra. A rendezvény meghívottjaként jelen lévő dr. Oláh Júlia, a népjóléti iroda vezetője válaszában elmondta: az aláírások számának ismeretében reményt lát arra, hogy módosítsák az eddigi körzethatárokat. Ennek föltétele, hogy 500 állampolgár szándéknyilatkozatban kérje a rendelő kialakítását, és hogy az ott ellátandó lakosság létszáma elérje az 1700-at. Volt, aki amiatt aggályoskodott, hogy majd a többi újszegedi orvost „fosztja" meg kártyáitól egy új körzetben tevékenykedő kollega. A Fideszesek érve: ettől nem kell tartani, hiszen az öt újszegedi körzet közül háromban meghaladja az ellátandó betegek száma a kívánt 1700nak a dupláját is, így elérték az orvosok azt a határt, amely fölött már nem érdekük a betegszám növelése. A tegnapi fórumon a Fidesz bemutatta a jelenlévőknek VÍII-as választókerület jelöltjét, dr. Várnay Ernő jogászközgazdászt. Ch. A. Gombhoz a kabátot? A gombhoz készül a kabát jellemezte e helyzet dr. Orbán István, a Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara, illetve a Magyar Köztársaság Szociális Tanácsának elnöke a kormánykoncepció tegnapi szakmai vitája után. Az e területen dolgozó szakemberek érdekvédelmi szervezetének, a kamarának 7 fős elnöksége és a szakmai kollégiumok vezetősége ugyanis hétfőn délelőtt a Csongrád Megyei Közgyűlés Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézete újszegedi épületében ülésezett. Az ifjúságvédelmi szakemberek 15 megyére kiterjedő, 1500 tagú szervezete a gyermekjóléti törvény tervezetéről már véleményt mondott. Most az ehhez tartozó koncepcióról is megállapította, hogy nem kellően előkészített, nem a helyzet, hanem csak statisztikai adatok elemzésére támaszkodik, azaz e koncepció megfogalmazása nem időszerű. De a szakma se készült föl, s a gazdasági és pénzügyi feltételek se adottak az elképzelések megvalósítására. A gyermekek érdekeit nem az szolgálja, hogy a törvény és a koncepció csupán a különböző nemzetközi szociális kartáknak és egyezményeknek feleljen meg, hanem hogy az itteni társadalmi viszonyokból induljon ki. Tehát a családokat kell segíteni és támogatni, hogy alkalmasak legyenek a gyermekek nevelésére. Az állami gondoskodásba kerültekkel Először a gyermek- és ifjúságvédelmi törvénytervezet szövege született meg. Az ennek kiindulóponjául szolgáló koncepciót, a törvény filozófiáját csak mostanában, utólag fogalmazta meg a kormány. kapcsolatos szemléletváltozásra is szükség van, hogy a társadalom befogadja az ilyen embereket. A Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Kamara Szegedre kihelyezett elnökségi ülésén előkészítette a gyermekvédelem első országos tanévnyitóját. Dr. Surján László népjóléti miniszter augusztus 27-én, Kaposváron ünnepélyes tanévnyitó értekezleten fogalmazza meg a gyermekvédelem időszerű feladatait. Erre szekcióüléseken reagálhatnak a szakemberek. Az ünnepség után megvitatják, a kereszténydemokrácia mit tesz a humánszolgálatért és a humánszolgáltatásért; tanácskoznak a bentlakásos intézmények vezetői és szaktanácsadói, valamint a szociális munkások és szociális intézmények vezetői; értekezletre hívják a nevelőszülőket, a család- és utógondozókat, a társadalmi pártfogókat. Ú. I. ff] vasárnap délutáni és esti csúcsforgalmat, meg a _fj rekkenő hőséget elkerülendő csak hétfőn hajnalban indul vissza a család a rövid balatoni nyaralásról. A döntés egyhangú, nincs apelláta, mindenki vállalja a korai ébreszJést, ébredést. Egyszerű a számtan is: ötkor indulás Szárszóról, a feltételezhető érkezés Szegedre - délelőtt nyolc, fél kilenc. Csodálatos a balatoni hajnal. Hűvös, üdítő, öröm korán kelni! (Kár, hogy ezt az ember elutazása napján fedezi fel...) A forgalom gyér, Zamárdi után az autóúton alig találkozik az ember valakivel. S akkor mit sem sejtve fordul a volán délnek, vagyis az Enying-DunaföldvárKiskőrös-Kiskunhalas-Szeged útvonalnak. Az első kisebb „ Útépítés miatt óvatosan hajtson!" valahol Cece és Alsószentiván között vár bennünnket. Azután egyre több helyen fordul elő hasonló figyelmeztetés, forgalomkorlátozás és útelzárás. Meg várakozás. A nap egyre magasabbra kapaszkodik az égen, a kocsiban mind elviselhetetlenebb a hőség, a munkába igyekvők miatt a forgalom is erősödik, sőt, Dunaföldvár körül már a balatoni üdülőkbe igyekvők hosszú sorával találkozunk. A rádióban nyolcat üt az óra, híreket mondanak. A család pedig a változatosság kedvéért most egy zárt sorompó előtt vesztegel. Az utolsó megpróbáltatás Bordány. A falu főutcáját szélesítik, van vagy kilóméter hosszá az építendő szakasz, így csak egy sávban, felváltva közlekedhetnek a jármüvek. És várnak türelmesen. Egyesek. Mások dudálnak, kihajolnak az ablakon és szitkozódnak. Aztán elindul a kocsisor, lomhán, döcögve, mérhetetlen mennyiségű füstöt okádva - egymás nyitott ablakába... t*Dumma summárum: a három órásra tervezett át • J majdnem még ugyanennyit vett igénybe... Nyilván nem csak egy család, hanem sok-sok üdülésből hazatérő, munkába igyekvő, vagy egyszerűen országot látni kívánó turista esetében. Az biztos, hogy januárban és februárban nem „szokás" utat építeni. De áprilisban és októberben már nem tűnne furcsának az efféle szorgoskodás...Mindannyiunk megelégedésére. kJÍoioMX-N-'Í g CD-AKCIO A LEGÚJABB CD-K IS 1 5% KEDVEZMÉNNYEL! A FILMKÖLCSÖNZÉS TOVÁBBRA IS CSAK 69 FT! Klauzál tér 6., üzletház udEO BANK A tévé tetején Egy fiatalember felmászott Budapesten a televízió Szabadság téri épületének tetejére hétfőn, a kora délutáni órákban. Azzal fenyegetőzött, hogy ha vélt anyagi sérelmét a Magyar Televízió nem rendezi, leugrik. A helyszínre érkező tűzoltóknak sikerült öngyilkossági szándékáról lebeszélni, és biztonságba helyezni a fiatalembert. A KOZMIKUS ÚT TÁRSASÁG 6701 Szeged, Pf.: 233. PETŐ FERENC az emberközi és nemzetközi erkölcsi mozgalom, A Kozmikus Üt alapítója Amerikába, Texasba való visszautazása előtt arról beszél az „útkeresőknek": hogyan fejlesszük akaraterőnket és hogyan valósítsuk meg céljainkat. Az előadás ideje: 1993. augusztus 17. (kedd) 18 óra Helye: a szegedi városháza földszinti negy klubterme (Széchenyi tér 10.) • Tegnap délelőtt ünnepélyesen megnyitották Szeged legújabb kisáruházát a Mars téren. A vásár területén lévő A pavilonban (a Vidia Markét helyén) alig két hét alatt létrehozott Mars üzletház bejáratánál dr. Farkas László, a régió köztársasági megbízottja, címzetes államtitkár vágta át az ünnepi szalagot. Röviden méltatva a vásárigazgatóságnak azt a dicséretes szervezőmunkáját, melyet a magasabb szintű szegedi kereskedelemért végez. Hangsúlyozva: azok a kereskedők, akik áruikat ebbe az üzletházba hozták, hosszabb távon gondolkodó, tisztességes piacot teremteni kívánó üzletemberek, törekvéseik minőségi előrelépést jelentenek. Az üzletház megteremtőjétől. Bera Józseftől megtudtuk. az egyre jobban elszegényedő Vidia-ház szinte kíÜzletház a Marson nálta magát a Bessy Kft. számára, hogy a szomszédos területen lévő kereskedőbázisát egy magasabb színvonalúval egészítse ki. A pavilonban kis üzletekben igen széleskörű választékot szeretnének kínálni: a 26 butikban kapható gyermek-, női- és férfi divatáru, sportruházat, fehérnemű, méteráru, lakástextil, műszaki cikk, illatszer, fodrászkellék, bőrdíszmű, bizsu, gyermekjáték, ajándéktárgy. A pavilont három évre bérelték a vásárigazgatóságtól, klimatizálták, kellemes vásárlási körülményeket igyekeztek teremteni. A fiatal sándorfalvi vállalkozó az üzletház bemutatásakor beszélt terveikről is. Ezek szerint havonta rendeznek majd árúkészletükből a Mars téren divatbemutatót. Gondolnak a szerényebb jövedelműekre is, időről időre lesznek akciós vásáraik. Természetesen igyekeznek majd kapcsolódni a szegedi vásárigazgatóság rendezvényeihez is. Konkurenciát szeretnének jelenteni minőségi árukészletükkel és áraikkal a bóvlipiacnak. A „Mars-ház" kis üzleteinek kínálata alapján a tegnapi nyitáson résztvevők úgy vélték, a kereskedők - a hadak istenének nevével megsegítve - megnyerhetik ezt a „háborút". S hozzájárulhatnak ahhoz, hogy kulturált, legális kereskedelem legyen jellemző a városban. Szabó Magdolna Dr. Farkas László é{fp egy kosztüm iránt érdeklődik. (Fotó: Schmidt Andrea)