Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-10 / 185. szám

10 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. AUG. 10. 1993. AUGUSZTUS 10., KEDD NÉVNAP: LŐRINC A latin Laurentius név rö­vidüléséből. Jelentése: a Róma melletti Laurentum vidékéről származó férfi. A Nap kel 5 óra 33 perckor, nyugszik 20 óra 05 perckor. A Hold kel 23 óra 9 perckor, nyugszik 13 óra 46 perckor. A Tisza vízállása Szegednél hétfőn 79 cm; vízhőfok: 23,6 UC; Mindszentnél -19 cm; Csongrádnál -132 cm; a Maros Makónál -69 cm. SZÁZ ÉVE született Bereczky Albert (1893-1966) református püspök. 1945 után vallás- és közoktatásügyi államtitkár. Egyházi lapokai szerkesz­tett. NYOLCVANÉVES Paul Wolfgang (sz. 1913.) Nobel-díjas némei fizikus. A díjat 1989-ben az ionok mérésére szolgáló eszköz fölfedezéséért kapta. NYOLCVAN ÉVE hunyt el Péterfy Sándor (1841-1913) tanár, szakíró. 1877-1895 közt a budapesti tanítónőképző tanára, az Eötvös-alap kezdeménye­zője (1875). Szerkesztette a Népnevelők Lapját. 1899­1900-ban ő adott kvártélyt Móra Ferenc tanárjelöltnek, aki ennek fejében a tanító­jelöltek dolgozatait javít­gatta. Péterfy segítségével kapott segéd tanári állás Felsőlövőn. ORVOSI ÜGYELETEK • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (13/57-es), este 8 órától reggel 7 óráig. • BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebeszeti (nem baleset!!) felvételi ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) látja el, urológiai felvételi ügye­ietet a 11. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el. • ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére, Szeged, Szent­háromság u. 1. sz. alatt. Telefon: 310-100. • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30­tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • ÉJSZAKAI ÜGYELET: hét­köznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sür­gős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül. 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Telefon: 435-535. • GYERMEK FÜL-ORR-GÉ­GÉSZETI ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig az újszegedi gyermekkórház tart ügyeletet (Temesvári krt. 37., tel.: 435-535). • CSALÁDVÉDELMI TANÁCS­ADÁS: kedden, szerdán és pénte­ken délután 3-6 óráig a család­segítő szolgálatnál, Eszperantó utca I. szám alatt, telefon: 324-824. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTER­VEZÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó. Debreceni u. 2. Telefon: 322-740. • MÓRAHALMON REUMA­TOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15-18, pénteken 11-12.15 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLY­SZOLGÁLAT: éjjel-nappal hív­ható. Telefon: 311-000. A hívás ingyenes. • IFJÚSÁGI DROGTELEFON 436-355. Munkanapon 8-16 óráig. • ADD1KTOLÓGIAI (alkohol­gyógyszer) krízisellátó, ambuláns segélyszolgálat 0-24 óráig. II. Kórház pszichiátriai osztály. Kál­vári sgt. 57. KŐZCRISnt TáJÉKOXTiTáS • MENTÓK: 04. • RENDŐRSÉG: 07. • MEGYEI BALESETMEG­ELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 477-577/ 14-93. • TŰZOLTÓSÁG: 05. • MÁV-1NFORMÁC1Ó: 310-906. • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 313-098. • AUTÓMENTŐ: 470470. • ZÖLDTELEFON: 475-375. • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HI­BÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • GÁZSZOLGÁLTATÁSI HI­BÁK BEJELENTÉSE: munkana­pokon 7-18 óráig: 312-287; 312487. CELSIUS KFT.: 485-649. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 314-968,472-572 (Dégáz) • GÁZKÉSZÜLÉK-JAVÍTÁS. HIBABEJELENTÉS: 314-097 (SZÉSZ); 485-649 (CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG) • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588. éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁ LÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. • ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK érdekvédelmi szervezete: Szeged, Teleki u. 3. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-16 óráig. Telefon: 324-057. • AUTÓKLUB SEGÉLYSZOL­GÁLAT 088. • TIN1TELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. • VÁMUDVARI szolgáltatás: Zoll-Platz Kft. 325-788 • POLGÁRŐRSÉG, Szeged, Rókusi krt. 66. • NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT - testi, lelki támaszadás daganatos betegek és hozzátartozóik számá­ra: kedden 8-12, csütörtökön 13-16 óráig. Telefon: 483­583/257, 258-as mellék. Rákóczi tér, megyeháza. • GYERMEKSORS ALAPÍT­VÁNY - a nevelőotthoni gyer­mekekért. Szeged. Londoni krt. 15. Tel.: 311-090. MNB 289­98008-34080-1. • TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház. Szeged, Kereszt­töltés u. 13. Telefon: 326-636. Fogadóórák munkanapokon. • KÖZÉP-PONT Diákszolgáltató és Információs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Telefon: 321-103. • IFJÚSÁGI IRODA Információs és Tanácsadó Szolgálat, Szeged Arany J. u. 7. Telefon: 480-166. • DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALA­PÍTVÁNY, Szeged, Tisza Lajos krt. 47. Irodaház. Tel./fax: (62) 323-425. • VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. I. Tel.: 313-740. • GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLETVI­TELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Szé­kely sor 21. Nyitva: hétfő, kedd 8-10, szerda-péntek 14-16 óráig. Tel.: 313-740. SZEGEDI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Információk albérlettel, munka­lehetőséggel, oktatással, kulturális programokkal, olcsó szálláshe­lyekkel kapcsolatban; korrepe­tálás, gyermekfelügyelet közvetí­tése. Szeged, Felső Tisza part 2. Tel.: 314-344, fax: 313-647. 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfíilké­hez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. SZILÁNK ÜVEGEK, NSZK TÜKRÖK; FÜST­ÜVEGEK méretre vágása, beépítése expressz határidővel HŐSZIGETELŐ ÜVEG garanciával. Teréz u. 42. Telefon: 63326-095. Tükör-bemutatóterem: Rókusi krt. 78. m SZABADSAGON VANNAK MUNKATÁRSAI? Váratlan megrendelést kapott? Mi megoldjuk gondját: „a rugalmas munkaerő" Szeged, Honvéd tér SB. Telefon/fax: 313-320. ^NtVMWÁRjyA, tímiÓKtSZÍTtS kULCSMÁSOLÁS, * % ARCUtAUmZÉS, V BORÍTÉKOK, flYOMTATVÁnYOK EMBLÉMÁK, CÉGES LEVÉLPAPÍROK Kedvező áros I Ügyfélfogadás: héifótól pántok* 7-30 -U-ig. szombaton I -12-ig. 6724 Szeged, Menhely u. 7. Telefon: 62/310-464 Panasonic SERVICE PROCONTROL Fax-, telefon-, alközpontjavítás, szerelés, karbantartás. Panasonic konszignációs raktár. Telefonberendezések, hálózatok szerelése, üzembe helyezése. Veres ács u. 28/B. Fax: 326-181. Tel.: 326-692,472-372. Nyomdaipari Névjegykártya, céges levélpapír, boríték, öntapadós címkék, matricák, nyomtatványok, bélyegző­készítés magas színvonalon 1 óra alatt a legkedvezőbb áron! Számítógépes betűkivágás Szeged, Szentháromság u. 6. (a régi Hunyadi János sgt.) Tel.: 62323-400, 310-966 PALMA I Szeged Nagyáruház emelet és Szeged, Bartók tér 6. Telefon: 62312-133. Igazolványkép 1 perc alatt színesben és fekete-fehérben. © ! ADMIRALITÁS > Hajózási és r Kereskedelmi Kft. FOLYAMI HOMOK és SÓDER házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313-470,312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget RENTaCAR AUTÓ­KÖLCSÖNZŐ Újszeged, Kállay Albert u. 13. Ügyfélfogadás hétköznap 9-16 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnap: 9-13 óráig. Telefon: 431-577,430-194 (fax is) CELSIUS KFT. Hűtési ügyelet szombaton. Hűtőgép, hűtőkamra, klíma, gázkészülék, gázkazán,valamint háztartási, nagy­konyhai készülékek beüzemelése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. NONSTOP hibafelvétel (16 óra után üzenetrögzítő) Telefon: 485-649,485-652. Üzlet: Budapesti körüti szolgáltatóház. Telefon: 485-650. 1 1 SZŐRI p j m SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI f í OKTATÓKÖZPONT o Alap-, közép­és felsőfokú szakképesítést adó számítás­technikai szaktanfolyamok. Iroda: Szeged, Debreceni u. 24/B Tel.: 62/326-642. UTAZÁSI IRODA Szeged, Deák Gimnázium Hétfő-péntek: 9-12 óráig TeL+fax: 62/48-45-32 Kongresszusok, üzleti utazások, szakvásárlisták. Szeged, Tisza L. krt. 11. Hétfő-péntek: 11-17 óráig Tel.+fax: 48-45-31 m 3S COMPUTER TEL: 62/326-277 Olivetti Számítógép javítás Ügyviteli szoftver, oktatás Hajnóczy u. 22. KFT. Szeged, Benczúr Gyula u. 62. Hűtőkamrák, ipari, kereskedelmi hűtőgépek, klímaberendezések és speciális gyógyászati hűtőberendezések készítése, javítása, karbantartása. Tel.: 62/330-037 ÚTÉPÍTÉSI MUNKÁK, TÉRBUKOLÁSOK Trcmix betonfelület kialakítása Csatornaépítések, ipari csarnokok építése. FÖLDGÉP TISZA ÉPÍTŐ KFT. 6750 Algyő, Pf. 9. TeL: 62/367-268 RUPESKY EUROSERVICE Áru­fuvarozás, tőzeg­szállítás. AJÁNLATAINK SEGÍTÜNK A VÁLASZTÁSBAN! U HUMANITAS - CD BÁR BT. K Szeged, Fekete sas u. 22. Telefon: 311-122. K HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ Rendkívüli CD-lemezvásár - komoly- és könnyűzenei anyagból, amíg a készlel tart. Egységár: 850 Ft GÉPSZOLGÁLTATÓ KFT. 6701 SZEGED, DOROZSMAI U. 35. Konténerajánlatunk: lakó-, iroda-, fürdő-, WC- és öltöző­konténerek szállítással, telepítéssel. Hidraulikus munkahengerek javítása és felújflása. Esztergályosműhely: forgácsolás, marás, munkadarab-készítés. Telefon: 62/484-133. A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat, leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 481-460-as telefonon (Czakó Julianna). •INRTT RAMOVILL-SZERDA AUGUSZTUS 11. Csak szerdán óriási árengedménnyel árusítjuk 37 cm képcsöves színes tévé K3915 típ. 30 110 Ft 27 140 Ft ETA 405 porszívó gép 8400 Ft 7400 Ft Koaxkábel 44-14 43 Ft Olajégő 01 360 Ft 40 360 Ft 30 900 Ft 36 900 Ft ÍGY IGAZÁN MEGÉRI Kétféle hitelvásárlási lehetőség! Kárpótlási jegyet beszámítunk. 1001 műszaki cikkből válogathat Cím: Ramoviil Műszaki Üzlet, tel.:321-724 Szeged. Bartók t. 9. Nyitva: h-p.: 8-16 óráigj sz.: 8-12 óráig. ENGEDMÉNYES műszaki vizsga klubtagoknak vizsgadíjjal + áfával. Személygépkocsi: 1975 Et, motorkerékpár 1100 Ft, lakókocsi 1851 Ft. Kedvezményes klubtagfelvétel! Autóklub Kossuth L. sgt.112. Telefon: 474-874. 'FÜRDÓKÁIT . , FELÚJÍTÁS ttkllt Herberts MULTIMIX festékkel! Több száz szín, 24 óra száradás, 1 év garancia. Szeged, írelhő u. 4. Tel.: 313-144 Szeged, Fonógyári út 2—6. Telefon: 62/324-800, 324-070 Ügyvezető igazgató A Majsa-Kuvert Kft. (a Petőfi Nyomda Group tagja) Jelentős tőkével létrehozott magyar-német vegyes vállalat, induló irodatechnikai és nyomdaipari termék gyártással és forgalmazással. Az Ön feladata a magas műszaki színvonalat képviselő termelő­berendezések működtetési feltételeinek biztosítása, a termékek hazai és export­értékesítésének megszervezése, a partnerkapcsolatok ápolása, továbbiak kiépítése. Ön felsőfokú műszaki, közgazdasági vagy kereskedelmi végzettséggel, tárgyalóképes német vagy angol nyelvtudással, vezetői gyakorlattal rendelkezik, és még nem töltötte be 38. életévét. Kreativitást, magas teljesítményt követelő munkáját versenyképes jövedelemmel, cégautóval ismerjük el. Ha felkeltette figyelmét a fenti lehetőség, kérjük magyar és idegen nyelvő, kézzel Irt részletes szakmai önéletrajzát fényképpel, 1993. augusztus 30-ig az alábbi címre megküldeni: Petőfi Nyomda Rt., Sohajda József controller 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom