Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 22. MIRŐL ÍRT A DM? Forint, vagy aprópénz? Németh Dezső, szerszám­készítő: - Csak rés/ben va­gyok elégedett az új forinto­sokkal. Nem tetszenek a pén­zen látható virágminták, jobb iett volna, ha inkább az új cí­merrel díszítik őket. A címeres pénzek azért jobbak, mert azonnal látni róluk, hogy ma­gyar az érme. s bizonyos érte­lemben az országot is szim­bolizálják. Az egyforintoson és a tízesen látni, hogy magyar, de a többiről már nehezebb ezt kideríteni. Azt hiszem elég sokba kerülhet az új pénz elő­állítása, talán mindezt más, fonlosabb dologra is lehetett volna fordítani. A pénz anyaga is elég drága, úgy néztem, krómnikkel ötvözetből verték őket, a százas és a kétszázas, illetve a majdani ötszázas anyaga ezüst. Egyelőre még az. is gondot okoz, hogy az új pén­zek nagyon apróak, az ember alig tudja kibogarászni őket. Frankó Attila, takarékszö­vetkezeti kirendeltség vezetó: -Megmondom ósz.intén. nem nagyon tetszenek az új pénzek. • Újabb elemi csapás Jégverés Sándorfalván (Folytatás az I. oldalról) A kevésbé szerencsések kö­zül beszéltem olyannal is, aki­nek viszont orvoshoz kellett mennie, mert mlg autóját, jó­szágait igyekezett menteni, őt is „megverte", megsebesítette a jég. Ami - mint Dénes Lász­lótól, a szegedi meteorológiai állomás ügyeletesétől meg­tudtam - valóban kőzáporhoz hasonlított, mert viharos fo­kozatú szél rázta ki a felhők­hői. Az állomáson 18 óra 58 perctől észlelték, mintegy 12 percig a 82,08 km/sec. erős­ségű, viharos szelet Szeged egy részén is. A jégeső a várost most szerencsénkre elkerülte. A meteorológusok azonban a következő napokra újabb fron­tok átvonulását jelzik, s azi, hogy július második felében hűvösebb idő lesz. Bízzunk benne, hogy nem jéggel hűlve... Szabó Magdolna A HÉT KÉRDÉSE Fotó: Somogyi Károlyné Amint.i megjelent az új magyar forint, rengetegen pa­naszkodnak rá. No nem az értékére, vagy a konvertál­hatóságára. A szépmívű érmék elleni fő kifogás, hogy túlságosan aprók, könnyen összetéveszthetőek a még ér­vényben lévő régi pénzekkel, s nem csak a gyengén látó idős embereknek okoz gondot azonosításuk. Rettentő könnyű összetévesz­teni a kétszázast, a tízforintost, a húszforintosokat. A váltó­pénzeink. az egyforintosok, az új kettesek minősíthetetlenek. Annyira apróak, hogy ügy­feleink is panaszkodnak, szem­üveget kell íratniuk hozzá. Meg kell mondjam, mi is nehe­zen kezeljük őket a pénztárban. A fizetéskor, a ki- és bevéte­lezéskor nagy galibát okozhat­nak az összetéveszthető érmék. A nyugati pénzekhez képest, azt hiszem szébbek az új ma­gyar forintok. Grafikai kivi­telük, formájuk a pénzeknek jobb mint az európai országo­ké. de az ezüst kétszázas ki­vételével a fémpénzek nem na­gyon tetszenek. Az apró­pénzeink valószínűleg többe kerülnek, mini a névértékük. Németh Mariann, üzletve­zető-helyettes:- Nekem még csak-csak tetszenek az új fo­rintok, de az időseknek, akik­nek már nem túlságosan jó a látásuk, sok gondot okozhat­nak. Nagyon apróak ezek az érmék... A régi forintokhoz ké­pest egyértelműen szebbek az új pénzek, csupán egyetlen probléma van velük; nem job­bak náluk. Előállításuk sem le­hetett olcsó mulatság, ez egyértelmű. A minőségük vi­szont jó, még a külföldi pén­zekhez képest is. Ez az új fo­rint, ha az értéke szerint nem is, de formája szerint már mindenképpen európai. Ha egy kicsit apró is... P. T. P. • - Ezeknek, az embereknek­szeretnénk most ségttő kezet nyújtani - mondotta Vladiszav­lyev András, a megyei mun­kaügyi központ igazgatója teg­nap délelőtt egy sajtótájé­koztatón. Hogyan? Először is úgy. hogy megpróbálnak tiszta ké­pet kapni azokról, akik ki­kerültek az. ellátottak köréből. Ezt a célt szolgálja az a repre­zentatív fölmérés, amit most kezdtek meg. Országszerte 20­25 ezer, a megyében ezer kérdőívet küldenek ki azoknak, akik kikerültek már a munka­ügyi központok látóköréből: mondják meg, mi lett velük? - Szeretnénk, ha komolyan vennék a kérdéseinket az érint­ettek, s a mellékelt válaszborí­tékban miharabh vissza is küldenék elmünkre. Bár anyagi segítséget to­vábbra sem nyújthatnak ezek­nek az embereknek a munka­ügyi központban, azt azonban ígérik, mindenféle szolgáltatás­sal igyekeznek majd a segít­ségükre lenni, hogy ismét munkába állhassanak. Bár viszonylag szűk kört érint, mégis megnyugtató: libe­ralizálták az előnyugdíjazás feltételeit. A munkaügyi köz­pont számításai szerint a me­gyében körülbelül száz. munka­KÖZÉLETI NAPLÓ MA A SZOCIÁLDEMOKRA­TA NÉPPÁRT szegedi alap­szerve/ele 14-18 óráig fogadja a szimpatizánsokat, a jelentke­zőket; 15-17 óráig Halasi Szil­veszter ingyenes jogi-, Lázár Sándor adó- és pénzügyi tan­ácsadást tart az Eszperantó utca 1-3. szám alatt. AZ SZDSZ szegedi s/erve­zetének civil segélyszolgálata várja a polgárokat délután 3-tól 5 óráig a párt Földváry utca 3. szám alatti helyiségében (Hon­véd térnél). Kérdi \ck, nyom­tatványok kitö xében is segítenek. HOLNAP A KKRESZTENYDE­MOKRATA NÉPPÁRT székházában (Victor Hugó u. 5.) ingyenes jogi tanácsadást tartanak 16 órától. AZ MDF Római kőrút 31. szám alatti székházában 17 órától dr. Kiss Lajos jogi ta­nácsadást tart. Olasz és hazai csempék nagy szín- és méretválasztékban 10x20 vörös fagyálló padlólap 760 Ft/m2 25x33,3 egyszínű falicsempe I. o. 790 Ft/m2 10x20 magyar falicsempe IV. o. 480 Ft/m2 3,5 m széles amerikai PVC 2890 Ft/m 1,83 m széles amerikai PVC 1090 Ft/m oltott mész 400 Ft/q • Kérdések a munkanélküliekhez Pénzt már nem ­segítő kezet igen! Országszerte sok a ta­lálgatás a szakemberek körében is, valójában hány embert is érint a munkanélküliség ma, Magyarországon. Becs­lések szerint 600-700 ezerre tehető a számuk, de a munkaügyi közpon­tok sem „látnak" min­denkit. Sokkal jobban megfogható azoknak a köre. akik előbb-utóbb kikerülnek a munkanél­küli ellátást kapók cso­portjából: az idén orszá­gosan 300 ezerre tehető a számuk. Csongrád me­gyében eddig 5 ezren ve­szítették el januártól idáig jogosultságukat az ellátásra, decemberig várhatóan újabb 11 ezer munkanélküli válik szin­te teljesen kiszolgáltatot­tá. nélkülinek jelenthet a rendelet módosítása megnyugató meg­oldást. A változtatás alapja az NE KERESGELJEN! SZEGED, STEFANIA 10„ SAJTÓHÁZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! DtLMAQYAROR5zAQ DÉLMAGYARORSZÁG 175 éve A Belvárosi Kabaré a tapasztalat, hogy az ötvenes éveiben munkanélkülivé váló embereket szinte lehetetlen újra elhelyezni. Ki élhet majd a módosított rendelet nyújtotta lehetőség­gel? A négy feltétel küzül a két legfontosabb, hogy egyrészt rendelkezzen az öregségi nyug­díjhoz szükséges minimális szolgálati idővel, azaz a nők 15, a férfiak 20 évvel, másrészt az utolsó négy évben legalább két éves munkaviszonyt igazol­jon. Legalább ilyen fontos kri­térium, hogy 180 napig része-' süljön munkanélküli járadék­ban és egy éven belül töltse be az előnyugdíjhoz szükséges korhatárt: azaz a nők az 52 évet, a férfiak az 57-et. Hogy első hallásra kicsit bonyolult a rendelet? Lehet, de a munkaügyi irodák ígérik, szívesen adnak tájékoztatást az érdekelteknek, hiszen itt vég­zik a teljes ügyintézést is. R. G. A Belvárosi Kabaré űj mű­sora iráni nem hiába volt óriási az érdeklődés, mert a hétfő esti műsor a legkényesebb igényeket is kielégítő, nagy gonddal meg­játszott darabokból áll. A Tisza­löki Tüzoltőlestület-bcn. meg a többi darabokban Árnyai Ká­roly, aki már csak két napig ma­rad Szegeden, kiváló tehetsé­gével és humorával a közönséget halálra kacagtatta. Hétfőn külön­ben uj tag is mutatkozott be: Kuhinyi Margit, a Fővárosi Or­feum kiváló művésznője, aki a magánszámokban és játékával művészete legjavát nyújtotta. (1918. júl. 22.) DtLMAGYARORSZAC 50 éve Hazug hír budapesti tüntetésekről A 8 Órai Újság irja: Az Associated Press ankarai jelentése szerint julius 15-én ál­lítólag ..nagy embertömeg tün­tetett a magyar miniszterelnök hivatalos helyisége előtl Ma­gyarországnak a háborúban való további részvétele ellen". Az amerikai hírügynökség ankarai tudósítója még hozzáfűzi, hogy egy küldöttség a miniszterel­nöknek emlékiratot nyújtott ál. amelyben Magyarországnak a háborúból való kilépését kö­vetelték volna. Az Associated Pressnek ezl a minden alapot nélkülöző fan­tasztikus álhirét voltaképen fö­lösleges megcáfolni, mert hiszen Budapesten mindenki tudja, hogy a Sándor-palota előtt semmiféle tömegtüntetés nem volt sem julius 15-én, sem a háború kitörése óta semmikor s ha az ankarai laptudósitók nem sajnálták volna a fáradságot és lelkiismeretesen utánanéztek volna a dolognak, semmiesetre sem lát napvilágot még az Associated Press-bcn sem ez a hazug koholmány. (1943. júl. 22.) Vti-MAmmmo 25 éve Hogy érzi magát munkahelyén? Átnéztem húsz munkavállaló felmondási papírját. Az egyik így, a másik úgy indokolta meg elhatározását. Volt, aki nem is magyarázkodott, csak egysze­rűen felmondott és elment. Fel­kerestem azt a húsz embert és szóban megkérdeztem tőlük, miért hagyták ott munkahe­lyüket. A jobb keresetekre gon­doltam, de meglepett a válasz, mert a húszból tizennyolc nem anyagi előnyökre hivatkozott, hanem másra. Arra. hogy nem érezték jól magukat régebbi vál­lalatuknál. A húszból tehát ti­zennyolc maradt volna eredeti helyén, ha... Ha jól érezte volna magát. De nem így volt, valami bántotta őket. Valami, vagy vala­kik megmerevítették körülöttük a levegői. Azt mondták, még akkor is elmentek volna, ha új he­lyükön kevesebb fizetést kapnak. Hiányolták az üzemi demok­ráciát. S nem csak úgy .játsza­dozásból". Bensőjükben, szí­vükben és lelkükben érzik és ma­gukénak vallják a szocialista rendszert. Tudják és megértik kettős szerepüket is: munkavál­lalók. de tulajdonosok egyben. Joguknak és kötelességüknek tekintik a beleszólást, s elvárják a viszonosságot. Az ember álta­lában elismeri az alá- és föléren­deltségi viszony szükségességét. Van beosztott munkás, csoport­vezető, művezető, üzemvezető, igazgató, miniszter. Mindenki­nek megvan a maga munkaköre, hatásköre. Mindenki teljesíti a kiadott utasítást, mert az együtt jár a munkavégzés mechanizmu­sával. GAZDAGH ISTVÁN (1968. júl. 22.) „V „V „V „V „V „V .V „V „V „V -V ,V „V ,V .{ vr .( Zt .( > Tours EMMANUELLE TOURS EmmaiHielle Szefied. Oroszlán u. 1. Tel.-fax: 471-066. .V Costa Brava: szálloda+busz+félpanzió: 22 000 Ft/főtől -V Rodosz: 1 hét, félpanzió: 29 000 Ft-tól •> Kréta: 1 hét, félpanzió: 29 000 Ft-tól .V Korfu; 1 hét,.félaanzió: 29 000 Ft-tól V OLCSO REPÜLŐJEGYEK I éves, fehér, Dodge Stcalth full extrával igényesnek eladó. Érdeklődni lehet: a 313-113­as telefonon, 9-17-ig. A SAS BUTIK nyári akciója! AJ. üzlet teljes árukészletéből 20-30%-os árengedmény! Fekete sas u. 28. 260-as, automata sebvállós, légkondicionált, tárgyalásokra ill. kiállításokon termékbemutatóra átalakított Ikarus busz eladó. Érdeklődni lehet: a 313-113-as telefonon. 9-17-ig. Az Alabárdos Étterembe, idegen nyelvet beszélő felszolgálókat keresünk. Érd.: 473-564. Fekete sas u. 28. Boss Club MA A KÉZMŰVES FOG­LALKOZÁSON rongybabá­kat készíthetnek az érdeklődő gyerekek 10 órától, az itjúsági házban. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kálmány L. utca) 20 órától la Volvox együttes szórakoztatja a vendégeket. NOSZTALGIABULI 20 órától a JATE-klubban. Házi­gazda: Poór Zsolt. VÁROSNÉZÉS PANO­RÁMA autóbuszon, idegenve­zetővel. A busz a Klauzál tér­ről indul 10-18 óra k,özött. óránként. HOLNAP A CSILLAGVIZSGÁLÓ DM PROGRAMAJÁNLAT (Kertész utca) 18-tól 22 óráig látogatható. KISMAMA KLUB műkö­dik a Juhász Gyula Művelődési Központban 18-19 óráig. Ve­zeti: dr. Trényiné dr. Rákóczi Zsuzsa. NYÁRI SZÜNET SZÍN­HÁZ. A. Jarry: Übü király be­mutató előadása este 8 órakor kezdődik a Kisszínházban. TWIST AND SHOUT rock and roll buli 20 órától a JATE­klubban. Házigazda: Száraz Ferenc és K. Szabó Botond. A DALLAS BÁRBAN (Ti­sza Lajos krt. 77.) este 10 órá-­tól Szaniszló János szórakoz­tatja a vendégeket. A MORAHALMI NAUTI­LUS KLUBBAN 22 órától éjszakai diszkó lesz. KIÁLLÍTÁSOK A Móra Ferenc Múzeum időszaki kiállításai: Kőbezárt világ (kövületek) az I. emeleten. Ókori művészet - kiállítás a­Szépművészeti Múzeum válogatott gyűjteményéből - a II. emeleten. A Fekete-ház időszaki kiál­lításai: Baross Gábor, a vasmi­niszter; Ortodox egyhá/.művé­szet. Milorad Krstic American Dream című kiállítása az Inipala Házban (Zárda u. 9.). Herpai Zoltán festményei a Gulácsy Teremben láthatók. A plei air '93 Csongrád Nemzetközi Alkotótelep kiállí­tása a Csongrád Városi Galé­riában. Werner Degreif kiállítása az ifjúsági házban. Testvéri diptyehon. A Te­mes megye és a Vajdaság kép­zőművészeinek munkáiból ren­dezett Szegedi Fesztivál tárlat a Móra Ferenc Múzeum Hor­váth Mihály utcai Képtárában. Magyar organikus építészet a JATE aulájában. Batáné Bertus Terézia naiv festő munkái a Juhász Gyula Művelődési Központban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom