Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-05 / 154. szám

1993. július 5. Ili" SPORTJA 3 A Szeged SC NB Il-es labdarúgócsapatának sorsa, mint ismert, a június 19-i, utolsó fordulóban dőlt el. Akkor vált biztossá, hogy nem esik ki a másodosztályból, és végül 28 pontjával (10 győ­zelem, 8 döntetlen, 12 vereség, 39-46-os gólkü­lönbség) a 13. helyen zárta a bajnokságot. A végső helyezés elsősorban a csúfondáros őszi szezon számlájára írandó, ugyanis csak a tavaszi idény eredményeit véve figyelembe, 17 pontjával (22-19) az előkelő negyedik helyet foglalja el a Szeged SC... Tavaly ősszel, három fordulóval az idény befejezése előtt vette át a csapat irányítását Czibe­re László. Vezetőedzőként 18 mérkőzésen irányí­totta a társaságot, amely vele 8 győzelmet, 6 dön­tetlent és 4 vereséget ért el. Ez, akárhogyan is nézzük, 61 százalékos teljesítmény. Ha összességé­ben ennyit teljesített volna a társaság, osztályozót játszhatott volna! A szégyenletes őszi vergő­dés végére a 24. órában bekö­vetkezett edzőváltás tett pon­tot. Az addig csak az ifjúsá­giakkal foglalkozó Czibere László csak némi vajúdás után adta be derekát. - Ingadoztam, mert nem láttam biztos anyagi hátteret a csapatnál - avat be a klub „tit­kainak" egyikébe. - Hiúságom legyőzte aggályomat, mert úgy gondoltam, edzőként kiemel­kedhetek a szürkeségből. Dön­tésemet nem bántam meg, ugyanis számomra óriási él­mény volt ilyen jó focistákkal együtt dolgozni. Az ellehetetlenülés határán - A nagyszerű közösséget alkotó együttes mégis úrrá tudott lenni az ismert nehéz­ségeken, képes volt felülkere­kedni az egyéni érdekeken... - Amit tettek, egymásért, a csapatért, szenzációs helytál­lásként tudom minősíteni! Lehetőségeinket meghazud­toló, igen-igen erős alapozáson vettek részt a játékosok, akik zokszó nélkül csináltak min­dent. Az akkor végzetteknek köszönhetjük, hogy a későb­biekben - a már említettek Egy házi gólkirályt (balról Kiss Ferenc) nem lehet letaglózni. (Fotó: Gyenes Kálmán) A Czibere László kilép a „körből"? A lelátón csak pocskondiázták a focistákat fl bennmaradás nem oldott meg semmit. - Akikkel majdhogy zátony­ra futott, és majdnem bukott az edző is... Mert ugye, ha ne adj' isten kiesik az NB ll-ből a csapat, a „nép szája" mindent, csak jót nem mondott volna a társaságra. Függetlenül attól, hogy rajta kívülálló okok is jócskán közrejátszottak a történésekben. - De még mennyire! Az ellehetetlenülés határán áll­tunk, egy megyei másod­osztályú csapatnál különbek voltak a körülmények. Tudom, az olvasónak már a könyökén jönnek ki sirámáink, mégis emlékeztetnék arra, hogy a mai napig nem kaptunk fizetést és pontpénzt, az edzések után hosszú heteken át hideg vízben fürödtek a játékosok... Május 16-án játszottunk Kazincbar­cikán, akkor kezdődött, és hét meccsen át tartott Canossa-já­rásunk. Kiderült, hogy fizetés­képtelen a klub, csak hitegettek bennünket a vezetők, miköz­ben élethalálharcot vívtunk a bentmaradásért. ácsnak: Zoli, ne Egy nyugodt pillanat a gránitkeménységű kispadon miatt — nem csuklott össze a társaság. A délutáni edzéseken, mert a vfzgondok miatt csak akkor gyakoroltunk az utóbbi időben, az „öregek" vitték a prímet, biztatták, hajtották a fiatalokat. Hogy mennyire komolyak, élesek voltak ezek az egymás elleni csaták, bi­zonyság rá, mindenki sípcsont­védőben játszott... Hallottam jóakaróinktól, hogy öreg-fiatal ellentét alakult ki a csapaton belül. Ez így nem igaz! Lehet, hogy volt, akinek nem tetszett az ösztökélés, az, hogy az edzésen és az előkészületi meccsen is hajtani keli, de aki ebből gondot csinál magának, megérdemli sorsát. A kollek­tívát a szegénység kovácsolta baráti közösségé, amelyre mindvégig a régi idők focijá­nak csodálatos hangulata volt a jellemző. Még Nagy Zsolt is lelkesedett — Szándékosan kerülöm, hogy bármiféle rangsor szerint kerüljenek szóba a játékosok. Olyan focisták azonban minden csapatban vannak, akik valamivel kitűnnek társaik közül. A Szeged SC-ben kik voltak ezek? - Esetünkben tényleg nem lenne szerencsés bármiféle értékrendet is állítani. Akiket megemlítek, elsősorban emberi tartásukért teszem. A pályán mutatott teljesítményüket olykor-olykor lehetett vitatni, ám mégis ők tartották össze a gárdát, főként nekik köszön­hető, hogy nem esett szét a csapat. Közéjük tartozik Hajdú Attila, Nagy Zsolt (lelkesedé­séért, példamutató edzésmun­kájáért), Ott lakán Mihály, a Takács fivérek, József és Zoltán, Takó Feri és Kiss Feri. - Volt egy bajnokság, amit a Szeged SC szempontjából - a tapasztalatok kellő módon való hasznosítása, a tanulságok levonása után - gyorsan el kell felejteni. A vezetőedzőtől, mert ki mástól kérdezném: hogyan tovább? - Nincs tovább! Egy évvel sikerült elodázni az össze­omlást, de bentmaradásunkkal semmi, a klubon belül uralko­dó zűrzavar meg pláne nem változott, sőt... A csapat játé­kosai június 22-én önerőből, illetve támogatóink - a Hung­Italia Kft., Fenyvesi László vállalkozó, Gerecz Péter üz­v letember. Kása Zsigmond vál­lalkozó, az Aranylabda étterem -jóvoltából finanszírozott közös vacsorán búcsúztak el egymástól. A vezetők annyira sem érdemesítettek bennünket, hogy közöljék velünk szándé­kaikat, azt, hogy kire számí­tanak, kire nem! Kilenc labda­rúgónak lejárt a szerződése, hogy mi lesz a sorsuk, nem tudom megmondani, mint ahogyan azt sem, mit csinálok ezután... Közöny vette körül a csapatot - Erről, ha lehetne valamit bővebben... - Szép is, jó is, de bor­zasztóan nehéz is volt az olykor gránitkeménységűnek tetsző kispadon. Kétségbeejtő közöny vette körül a csapatot, ugyanakkor gyűlölet sugárzott a pocskondiázó Tisza-parti leátóról, mintha mindenről csakis a játékosok tehettek volna! Minket gyűlöl a veze­tőség - mert nem estünk ki -, szid a szurkoló, miért nem játszottunk jobban, eredmé­nyesebben, szóval elegem lett az egészből! Munkahelyet keresek, meglehet, hogy ­egyelőre legalábbis - „kilépek" a szegedi labdarúgóéletből. * Utószóként csupán annyit: a klub 12 pontért járó - szer­ződésben foglalt - prémium­mal és háromhavi fizetéssel tartozik a játékosoknak, akikkel július 13-án találkoz­nak (?) az egyesület vezetői... GYÜRKIERNŐ

Next

/
Oldalképek
Tartalom