Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-30 / 176. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAQYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. JÚL. 30. * FEKETE PONT nrjvenként minimálisan annyit utazok i I keresztül-kasul kis hazánkban, hogy nyugodtan körüljárhatnám a Földet. Így történeteim egy részéi az autóstopposok szolgáltatják. Én még ahhoz a kaszthoz tartozom, amelyik megáll, ahelyett, hogy tetszetős elméleteket gyártana, miért nem szabad megállni. A múltkor egy fiatal pár stoppolt. A nő ült előre, ami a ritkábbik eset, mert a gyengébbik nemet szokták hátrazavarni a csomag mellé. Hamarosan kiderült az elhelyezkedés oka, a férfi nem beszélt magyarul. Aztán fokozatosan megtud­tam, hogy a házaspár Kárpátaljáról költözött hozzánk. Az asszony ugyan német, de itt volt ismeretsége. A férfi, akit első pillantásra cigánynak véltem, kaukázusi. A kijevi egyetemen kerültek össze. Ettől kezdve jobban érdekelt a férfi. Gyönyörű, tiszta, irodalmi orosz nyelven - nélkülözve szülőföldjének viccekben terjesztett akcentusát - elmondta, hogy dagesztáni. Mire én Lermontovot idéz­tem, aki egy versében azt álmodta, hogy Rigó Béla halálosan megsebesülve fekszik egy dagesztáni völgyben, közben pedig egy szentpétervári bálról álmodik. Tájékozottságomat méltányolva azt is közölte, hogy ő avar. Ezek után elbüszkélkedhettem vele, hogy személyesen ismerem Raszul Gam­zatovot, a nagy avar költőt, sőt közismert elméncségei közül én provokáltam ki egyet. Amikor tolmácsoltam delegáció­vezetőm kérdését, miszerint a költők har­colnak-e az alkoholizmus ellen, Raszul sok ilyen csatában megedzett tekintetével rám pillantott, és azt mondta: fiatal­ember, mi szovjet költők vagyunk, a mi erényeink hibáinkban rejlenek. Történetemnek valahogy nem volt igazán átütő sikere. Pedig elmeséltem, hogy vágott vissza Raszul az írószövet­ség egyik hatalmasságának, mikor az rákérdezett, olvasta-e új könyvét. Az ördöngös avar ártatlan képpel kérdezett vissza: mi vagyok én, olvasó. Szóval amikor épp sikerüli "kellően körülár­nyalni korunk Naszredin Hodzsájának figuráját, akkor utasom újra csak azt firtatta, személyesen ismerem-e. Be kel­lett vallanom, ismeretségünk futólagos volt, húsz éve nem is láttam. Erre megnyugodott. Elmondta, Raszul most a legnagyobb hatalom Dagesztán­ban. Az aktuális belügyminiszter vigyázz­állásban jelent neki, ha paranccsal fel­érő tanácsot kér, kit kell letartóztatni, vagy szabadon engedni. Raszul dönt ki­nevezendők, kirúgandók ügyében, egy­szóval mindabban, ami a lényeg. Még a maffia is tiszteli, amely birodalomszerte a kaukázusiak kezében van. - Ugye micsoda képtelenség? Egy költő kezében vagyunk, aki kitalált hősei helyett a mi sorsunkkal játszik. Maguk Európában ezt el sem tudják képzelni. Megnyugtattam. Valóban, nem is le­het elképzelni ezt - Európában. ...és ez. inost elsősorban rólunk szól. Tegnapi számunkban ugyanis nem a megfelelő szöveg került „feketepontos" képünk alá. Az Oskola utcai lakóházak mögötti szemétdomb mellékelt felvételünkön látható, ehelyett varázsolnának parkot a házak lakói. Tegnapi képünk egy halesetveszélyes útszakaszról készült, egy telefonáló olvasónk hívta föl rá a figyelmünket. A llősiik kapuja felé, a villamossíneken közlekedő járművezetők nem vehetik észre a közlekedési lámpákat, mert a fák eltakarják. Erről mi is meggyőződtünk, ezt mutattuk be tegnapi felvételünkön. (Fotó: Somogyi Károlyné) • Turkálni érdemes Milliós értékű festményekre bukkant padlásán az innsbrucki Európa szálloda tulajdonosa. Ottó Plattner, aki alig négy éve tulajdonosa az Európának, találomra turkált jókora pad­lásának limlomjai között, mikor két, Max Weiler festette vászonra bukkant. A híres osztrák festő művei egyenként legalább egymillió schillinget érnek. A festményeket a szál­loda előző tulajdonosa vásárol­ta 1949-ben potom 3000 schil­lingért. Szent Pantaleon vére Mint minden évben a 15. század óta. Szent Pantaleon vére kedden újból cseppfolyóssá vált a madridi Mária Megtestesülése nevű kolostorban összegyűlt hívók és érdeklődők százai előtt. A spanyol lapok beszámolói szerint Szent Pantaleon vére minden évben ezidőtájt, július 26-27-én válik cseppfolyóssá ­eddig meg nem magyarázott módon. Az egyház mindeddig elutasította, hogy vegyészek és hematológusok vizsgálhassák meg az ereklyét, mert a hivatalos magyarázat szerint attól tartanak, hogy a kicsiny üvegpiramisban őrzött szent vér a levegővel érintkezve elvesztheti tulajdonságait. Szent Pantaleon, akiről Dunaújvárosban is kápolna van elnevezve, római keresztény mártír voll a 4-ik században. A hívók szerint gyógyító erők birtokában volt, és több csodát is művelt. Spanyolországban és szerte a világban ereklyeként őrzik Szent Pantaleon különböző csontdarabkáit, ám a legnagyobb becsben tartott ereklye a madridi szent vér. • Két részeg egy kocsiban Mártély és Hódmezővásár­hely között haladt személygép­kocsijával J. J. Szeged, Bal fasori lakos, amikor egy mo­torkerékpáros előzésébe kez­dett. A nagy sebesség miatt letért az útpadkára, elvesztette uralmát a jármű felett s árokba borult. Mindezt ittasságának köszönheti. Utasa. H. I. újsze­gedi férfi 8 napon belül, míg a gépkocsivezető 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenve­dett. Az anyagi kár 300 ezer forint. & Szeretné előfizetni lapunkat? Lapunk telefonon is előfizethető: 62/481-281/4 l-es mellék. Ügyintéző: Dénes Mónika A Dclmagyarország terjeszté­sével kapcsolatos észrevételei­ket is a 62/4X1-28l-es telefon 41­es mellékén várjuk. támo­gatá­sával! A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, önnek is szól!" mindennap 16 18 óra kd«8l a 94,9 MHz-cn (a PANUBIl'S hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Aranv János u. 7. II. cm. Tel.: 480-166/127. Fax: 325*30 A TET: 75 000 Ft roszpók játékunk 9. játékhetén ennyi a nyeremény! A családi bingójáték nyertes számait a HDS & Délmadárban találhatja meg. És miről ír a lap? Lehull a lepel a darabo.lós gyilkosról? Miért áll rendőr a pénzváltó mellett? Farkas „Cinga", a vándormadár Hegyeshalmi sört csapol. • Szieszta Ha péntek déli 12 óra, akkor a TV2-n Szieszta. A mai mű­sor néhány ajánlata: portré Gail Gilmorról, a Szegedi Sza­badtéri Játékok amerikai éne­kesvendégéről; látogatóban a szegedi csillagvizsgálóban; ég és föld között - a békéscsabai repülőtér ejtőernyősei; arató­fesztivál Kecelen; hölgyeknek ajánlható a Sálvariációk című összeállítás; Tipegő, a kisgyer­mekes szülők magazinja; re­ceptajánlat, kutyamagazin, óránként telefonos játék - és sok zene. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A FORD CAPIT0LT0L Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/314-178 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! • Szegedről eltűnt a Trau­bisoda. Olvasónk nehezmé­nyezi. hogy mlg „hatvanhat féle" külföldi üdítőt reklámoz­nak, a hazai szőlőitalt sehol sem lehet kapni. • Öröm tudni, hogy olva­sóink jó hírért, köszönetért is felveszik a kagylót. Megyeri Valéria az lij klinika trau­matológiai osztályára közeli hozzátartozóját ment meglá­togatni. akit azonban addigra már átszállítottak a belklini­kára. Ekkor kisebb nyomozás indult a betegért a két bel­klinikán, s ez hosszan el is hú­zódott volna, ha a 2-es számú­belklinika fiatal portása nem oly szolgálatkész. Olvasónk ezt szeretné megköszönni, és tudatni: ha olyan az intézet is, amilyen a portása, akkor sok ilyen intézetet kíván Sze­gedre. • Nagy Péterné kevésbé elégedett a gyermek-bőrgyó­gyászati rendeléssel. A ren­delés hatig tart, de kedden fél hatkor, mondja, már nem fo­CSÖRÖG A l(CC<p»)))))l MVIESTEL Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között oszthatják meg ügyeletes újságíró kollégánkkal, I'anek Sándorral. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhív juk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Amennyiben ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák szerkesztőségünkkel! gadták. A következő alka­lomig pedig egy teljes hetet kell várnia. • Az Orthutay utcában a napokban elvesztettek egy kulcscsomót. Olvasónk meg­találta, s a 494-023-as telefon­számon várja a tulajdonos hívását. • Több telefonáló panaszko­dik arra, hogy megmagyaráz­hatatlanul nagy összegű tele­fonszámlát kapott. Méltány­talannak érzik azt az eljárást, amely szerint előbb a számlát kell kiegyenlíteni (ha nem, a MATÁV kikapcsolhatja a készüléket), s csak azután lehet panasszal élni. Nyári Ferenc olvasónk már-már ott tart, hogy visszaadja készü­lékét. Utánanézett, és elképe­désére kiderült, hogy számító­gépes szelvénye túlnyomóan olyan telefonszámokat tartal­maz, amelyeket soha nem hívott. Közötük egy egyesült államokbelit is. Mi ilyenkor a teendő, kérdezi. Vajon, ha a számítógép hibás számlát ad. azt a MATÁV újra ellenőrzi­e. S egy másik kérdése: miért nem fogadja el a MATÁV ama készülékeknek az adatait, amelyek maguk mérik a hívások időtartamát? • Egy dorozsmai olvasónk bosszúsan állapítja meg, hogy az autóbuszok új, digitális számkijelzését valószínűleg nem nappal találták ki. Ekkor ugyanis alig látszik valami be­lőlük. • A Kossuth Lajos út 79. szá­mú 1KV bérházból telefonáló olvasónk elégedetlen az ingat­lankezelő vállalattal. A ház la­kói elhatározták, hogy maguk gyűjtik össze az udvaron ta­lálható, részben az. IKV által otthagyott lomot, s ehhez csak egy szemétgyűjtő konténert kértek a vállalattól. Igenlő választ azonban nem kaptak, csak annyit, hogy a konténer drága, s „majd a főnökkel meg kell beszélni". NAPOS IDŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elő­rejelzése szerint ma estig jobbára napos, száraz idő várható. Mérsékelt lesz a légmozgás, erősödik a felmelegedés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27-30 fok között alakul. • A VIDIA Kereskedő­ház Rt. Diszkónt Áruházának (Szeged, Bakay N. u. 52.) ajánlata: 170 l-es 2 csillagos hűtőszekrény 17 290 Ft, 170 l-es energiatakaré­kos üvegajtós hűtőszekrény 29 400 Ft, 175 l-es fagyasztószekrény 28 3ÍK) Ft, Engergomat aul. mosógép 36 500 Ft, Villanybojlerek 50­200 l-ig 13 200-22 300 Ft között Hagyományos mosógép 8100 Ft, Hagyományos centrifuga 6800 Ft, 12 féle alu. létra 2600-20 400 Ft között (nagyobb tételre előjegyzést felveszünk). Klf. műanyag áruk: nagy alakú kosarak 226, 256. 297 Ft/db felmosószelt műa. vödörrel 617 Ft, izzók olcsón nagy válasz­tékban 40 W normál 27,80 Ft, 60 W normál 31,80 Ft, 100 W norál 29,30 Ft. fél" golyós csap BB-KB kivitelben 390-480 Ft. Engedényes áruk: csaptelephez ACRIL fo­gantyú 23,60 Ft, fonottszélű műa. táka 79 Ft, csöbilincs több mé­retben 1 FPdb. (x) • A szemfüles szomszéd A szegedi Teleki utca egyik lakója felfigyelt a külső za­jokra. Míg értesítette a rendőr­séget, a betöréssel próbálkozók „dolgoztak." A kiszálló rend­őrjárőr elfogta és előállította K. S. és a fiatalkorú L. M. Juhász Gyula utcai, valamint a fiatal­korú R. I. József Attila sugárúti lakosokat. A Benex Kft. va­gyonára fájt a foguk - való­színűleg mert a lopási szán­dékot tagadják. QQQQOQQS Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 430-511 Telefax: 431-511 6726 Szeged, Szent-Györgyi u. 31. Nyitva: 13-17 munkanapokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom