Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-30 / 176. szám
PÉNTEK, 1993. JÚL. 30. i./'i HAZAI TÜKÖR 5 Fotó: Gyenes Kálmán • A búcsúmondat: Szent Antal megkísértése Imre Zoltán mágikus körei Új balettjének szabadtéri bemutatója Utáni naptól - július 31-től - Imre Zoltán hivatalosan sem tagja a Szegedi Nemzeti Színháznak ekkor jár le a szerzó'dése. Azt szokta mondani, hisz benne, hogy a Sors könyvében minden eló're meg van írva; és valóban. kísérteties: megint hét év után fordul a sorsa, mint már többször is életében. A Szent Antal megkísértése című, ma este a dómszínpadra kerülő' balettet a második - hét esztendős - „szegedi korszak" lezárásának tekinti. Pestre költözik, számos színházi felkérésnek tesz eleget a jövő évadban és az a „titkos" terve, hogy létrehozza „Imre Zoltán Táncszínházát", egy kamaraegyüttest, kísérleti műhelyt. Amelyben az alkotótársak segítségével kideríthető: melyik a koreográfus továbbvezető művészi útja. • Az új balett első képében, Antal és a Sátán duettjében két mai öltözékű férfi viaskodik egymással. Mintha egyenrangúak lennének; párharcuk eldöntetlen, s rögtön ezután mindketten egy olyan Mennyek országában tűnnek fel, amely nagyon hasonlít a Pokolhoz. Miért? - Arról van szó, mint minden drámában: a velünk született ösztönökkel való harcról. Ezt a kinek-kinek önmagával megvívandó küzdelmét, a jobbik és a rosszabbik énünk harcát mutatja Antal és a Sátán duettje. A drámai téma szempontjából mindegy, hogyan nevezzük ezt a két alakot - egy ember két énjét; azért választottam Antalt, mert a világkultúrában az ő alakja vált szimbólummá, ő a Nagy Megkísértett. Az irodalomban Flaubert, a képzőművészetben Grünewald és Bosch teremtette meg a leghatásosabb allegorikus műveket; mindegyikük a saját kísértő démonjait írta-festette, olyan alakokat és erőket, amelyeket ők ismertek. A saját „rosszaikat". A mindenkori festők számára vizuálisan sokA VOXER KFT. szegedi irodája felvesz érettségizett fiatalokat Békéscsabára és Szegedre ÜZLETKÖTŐI munkakörbe. A feladat: a cég irodatechnikai és klímatechnikai berendezéseinek értékesítése Csongrád és Békés megyében. Beszélgetésre jelentkezni lehet: Weber Gusztávnál 62/312-822 Szeged, Kelemen u. 5. v. Bp.-en 186-8831 v. 186-9204. kai vonzóbb hely volt a pokol, mint a Menyország. Ez utóbbit nem ismerjük, alig is tudjuk elképzelni, milyen lehet szenvedés nélkül élni. A poklok pokla van körülöttünk - és bennünk. A pokol: az élet. Rémisztően érdekes. Az albigensek szerint a Földet a Sátán teremtette, s az Ég is az ő hatalma alatt áll, az imáinkat csak ő hallja meg; a balettben Antal víziója szerint a Menynyek országának főangyala a Sátán; ő teszi mérlegre az embereket, s megmutatja Antalnak: nem elég súlyosak a bűnöktől, nem juthatnak be az ő menyországába. • A megkísértés következő stációja és helyszíne a Sátán által manipulált, militarizált nagyváros. A hatalom démonával való küzdelem vissza-visszatérő témája a - Szegeden született - balettjeinek. Miért? - Nem tudok egzakt indokokat sorolni, legföljebb arról számolhatok be, hogy amióta hazajöttem külföldről, fölerősödtek bennem valamiféle titokzatos félelmek a diktatúrák kísértéseivel szemben. Talán az életkorral is együtt jár, hogy egyszer csak elkezdett érdekelni - a választás. Nem a szük politikai értelemben; inkább az az életkérdés, hogy mitől függ: hova áll az ember? • Hasonlít ez a kérdés Antaléhoz, illetve általában a szentekéhez: mi történik, amikor egy parázna, dorbézoló ember, aki talán még ölt is, egyszer csak eladja a ruháit és vezekelni indul és vállalja a világ bűneit? - A balett fináléjában a minden kísértésnek ellenálló Antalt mágikus kör, a krisztusi töviskoszorú védi a Sátántól; az embernek, aki pokolra ment, hogy megismerje és legyőzze önmagát, megadatik egyfajta spirituális védettség. Önmegtartóztatása, áldozata árán megválthatja mások bűneit. • Ez most úgy hangzik, mint egy szép búcsúmondat - Szegedtől. - A bűcsúmondat a Szent Antal megkísértése - és csak remélem, hogy szép lesz. Sulyok Erzsébet • Nyolcvanadik születésnapján köszöntötték tegnap kollégái a JATE Bolyai Intézetben Szőkefalvi-Nagy Béla profeszszort, Szeged díszpolgárát. A bensőséges találkozón az intézet munkatársai nevében Totik Vilmos szólt, megemlítve, hogy akik most a professzor urat köszöntik, szinte mind egykori tanítványai voltak. Meglepetésül a kolozsvári Brassai Sámuel Gimnázium egyik, a nyári egyetemen résztvevő tanárnője is elhozta az ottani matematikusok jókívánságait Szőkefalvi-Nagy Bélának, aki hajdan a kolozsvári Farkas utcai piarista gimnáziumban kezdte tanulmányait. Fotó: Révész Róbert Szőkefalvi-Nagy Béla köszöntése • „A drámai történés a A Parasztbecsület karmestere: - • A nagy dirigens elődök egyik legfontosabb erényeként fogalmazta meg a kritika a dinamikus tempók megválasztását. - Szakmai körökben szokás emlegetni egy közhelyet: minél jobb egy zenemű, annál többféle tempót „kibír". A Jánospassiót a legkülönbözőbb elképzelésekben hallottam már, és soha nem maradt bennem hiányérzet. A Parasztbecsület az operairodalomnak olyan fantasztikus gyöngyszeme, amely sokféle felfogásban meggyőző lehet. Ez az előadás elsősorban a temesvári operatársulatra épül, de a tenor főszerepet az argentin Dániel Munoz énekli, a karmester szegedi, és a szegedi operakórus is közreműködik. A temesváriak egy erősen bepróbált, rögzített tempójú előadást hoztak, nekem ebbe kell beleilleszkednem. Más felfogásban játsszák, mint ami az én eredeti elképzelésem, de létre tudunk hozni egy olyan kompromisszumos megoldást, amely a többféle koncepciót egyesíti. Nálunk elsősorban a lendületes előadásmód a tradicionális, míg a temesváriaknál egy szélesebb ívű, a bel cantóra nagyobb hangsúlyt fektető megszólaltatás. Ugyanakkor bizonyos esetekben hirtelen felgyorsulásokat alkalmaznak, ilyen például a bordal vége. Ezekből a törekvésekből néhányat örömmel átvettem, de nem mondtam le arról, hogy amennyire egy ilyen rövid próbaidőszak alatt lehetséges a saját elképzeléseimet is érvényesítsem, mert még egy ilyen hatalmas, és eleve kissé a statikusság felé orientáló szabadtéri színpadon is fontosnak tartom, hogy a drámai történést helyezzem előtérbe. • Mint az operatagozat vezetőjének mondom: sokan úgy érzik, hogy az előző évadban csökkent az operaelőadások száma Szegeden. - Statisztikailag hozzávetőleg megegyezik az előző két Szegeden a Szentes—Makó Téglagyártó Kft. termékei gyártelepi áron kaphatók. Metall-Technik Kft. telephelyén Szeged, Algyői űt 147. Ugyanitt: különféle építőanyagok: fűrészáruk, vasáruk, kedvező áron kaphatók! Tel.-fax: 62/470-875. Molnár László A szegedi szabadtéri történetében ma este harmadszor mutatják be Mascagni operáját, a Parasztbecsületet. Az első alkalommal maga a zeneszerző, másodszor a mára legendává nőtt Vaszy Viktor vette kezébe a karmesteri pálcát. Most Molnár László, a szegedi operatagozat vezetője kapta a feladatot, hogy zeneileg egységessé gyúrja a produkciót. évad előadásainak számával. A félreértést az okozhatta, hogy a három tagozat munkájának összehangolása az első félévben sok zökkenővel ment, és ezért a bérletezés szerencsétlenül sikerült. Akadt olyan hónap, amikor összesen csak két operaelőadás volt, de olyan is, amikor tizennyolc. Ez az aránytalanság azt a benyomást kelthette, hogy nincs ritmikus, egyenletes operajátszás. A koncepcióm az - és ennek a következő évadban érvényt is OLCSÓ HOLMIT! HOL? MIT? „ BENNE VANI Fotó: Gyenes Kálmán tudok szerezni -, hogy egyenletes, nagy repertoárt mutassunk be. Ez minimum 70 operaelőadást és 10 különböző operát jelent a következő szezonban. Az új darabokból, például az Anyeginből többet játszunk, a felújításokból, például a Lammermoori Luciából egy közepes előadásszámot tervezünk, míg a tovább játszásokból kevesebbet. A színház helyzete a közalkalmazotti törvényben előírt kettős szünnap rendszerének bevezetésével borzasztó bonyolulttá vált, csökkent az előadási napok száma. Ki nem mondott harc folyik a társulatok között, hogy ki mikor játszhat. Az elvett szünnapokat ki kell pótlólag adni, sőt jelentős százalékát ki is kell fizetni. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ha az állami ünnepnapokon is játszunk, próbálunk, dolgozik a műszak, akkor azt kétszáz százalékos bérrel kell honorálni. Erre nincs meg az anyagi fedezetünk. A következő szezonban remélhetőleg sikerül azt az elképzelést megvalósítani, hogy a Nemzeti Színház elsősorban egy zenés színház legyen, amelyben az opera-, operett-, musical- és balettprodukciók kapnak helyet, míg prózát többnyire a Kamaraszínházban játszanak majd. • Az elmúlt évad sikereit megkoronázta a pécsi színházi találkozón a Figaro házassága fantasztikus fogadtatása. A nehezedő körülmények között mit tud ígérni a következő évadra? - Néha úgy érzem, hogy vízfestékkel olajfestményt akarunk csinálni. Szégyellném az olvasók elé tárni, hogy milyen anyagi feltételek között dolgozunk, és hozunk létre évi 10 operát. Mindhárom tavalyi bemutatónk - a Figaro házassága, az André Chénier és A trubadúr - nagy siker volt, és kitűnő kritikákat kaptunk az országos szakmai sajtóban is. Sajnos olyanok az anyagi kondíciók. hogy csak légvárakat építhetnénk. Ezért egyetlen reális célunk lehet a következő évadra: a magas színvonalat megőrizni, és - mint az ország egyetlen vidéki operatársulata, amelyik univerzális választékot képes műsoron tartani semmiképp nem lemondani a repertoár-játszásról. Hollósi Zsolt 10-70% árengedmény. Blúzok, nadrágok 980 Ft ruhák, overálok 1980 Ft Az országban már 2 helyen! Budapest, Rákóczi u. 4-6. ARISSIMEONI Center, Rózsaszín Párduc Divat SZEGED, Fekete sas u. 19-21. Autóvezetés részletre! A nagy sikerre való tekintettel iskolánk augusztus 3-ig, 16 órától. Gyorsított tanfolyamot indít. Érd.: Quality Autósiskola Szeged, Mars tér 20. Telefon: 325-083. ISKOLÁK, VALLALATOK, VALLALKOZASOK! A KÉK CSILLAG étterem és presszó ELŐFIZETÉSES ÉTKEZTETÉST vállal 73,10 és 79,50 Ft/adag egységáron. Díjtalan ételkiszállitás!