Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-26 / 172. szám

ü SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK KONFERENCIA „Firtelmiség '93" Nyári Egyetem, a JATE aulában. Előadások: 9.30. Megnyitó - Bese­nyi Sándor 10.00-11.00. A kultúra és modernizáció a XX. század végén - Ágh Attila 11.00-12.10. Az egyetemes és nemzeti kul­túra társadalmunkban ­Almási Miklós 12.20-13.20. A nemzeti és a kisebbségi magyar kultúra napjainkban ­Katona Tamás IDŐSZAKI KIÁLLÍ­TÁSOK Kálvária Galéria (dr. Boross J. u. 27.) Plein Air '93 Csongrád, a nemzetközi alkotótelep kiállítása. Móra Ferenc Múzeum Kőbezárt világ (kövüle­tek) az 1. emeleten. Ókori művészet - kiál­lítás a Szépművészeti Mú­zeum válogatott gyűjte­ményéből - a II. emeleten. A Horváth Mihály utcai Képtárban: Testvéri diptychon. Te­mes megye és a Vajdaság képzőművészeinek mun­káiból rendezett Szegedi Fesztivál Tárlat. Fekete-ház Baross Gábor, a vas­miniszter Ortodox egyházművé­szet Ifjúsági Ház Werner Degreif képző­művészeti kiállítása A JATE Dugonics téri épületében (I.,1I. emelet, aula) Magyar organikus épí­tészet ÁLLANDÓ KIÁLLÍ­TÁSOK Móra Ferenc Múzeum Lucs-képgyűjtemény Patika-múzeum Csak egy földünk van (természettudományi ki­állítás) Móra-emlékszoba „avarnak mondták ma­gukat" (régészeti kiállítás) Csongrád megyei nép­művészet (néprajzi kiállí­tás) Mai magyar szobrászat Válogatás a múzeum képzőművészeti törzsanya­gából A Szegedi Vár Szeged múltja, jelene, jöv(íje (várostörténeti kiál­lítás) Fekete-ház Csongrád- és Csanád megyék társadalma 1867­1945 Buday György élete és művei Varga Mátyás színház­történeti kiállítása (Bécsi krt. 1 l/A) Díszlettervek, grafikák, kerámiák (14-18 óra között) < Ifj. Lele József néprajzi gyűjteménye (Szeged-Tá­pé, Vártó u. 4.) Szélmalom - berende­zett malom (Szeged-Kis­kundorozsma. Bölcs u.) HÉTFŐ, 1993. JÚL. 26. KULTÚRA 5 • „Jövőre veled ugyanitt" — ígéri sorozatának egyik elő­adáscímével a Nyári Szünet Színház létrehozója és minde­nese, Bicskey Lukács szín­művész. Amióta láttam az ál­tala rendezett, vállalkozó ked­vű színésztársai és az egyetemi színpadosok által előadott Übü királyt, el is hiszém: a jövő nyáron megint megszervezik a Nyári Szünet Színházat. Mert annyira szeretnek játszani. A július 11-től 24-ig egy­mást követő kisszínházi este­ket, vedégművészek fellépés­sorozatát zárta le a saját pro­dukció, a szegediek Übüje. Hogy miért pont Alfréd Jarry majdnem kerek egy évszázada született drámáját választotta ez a nyughatatlan társaság? Minek foglalkozik ezzel a gátlástalan puccsistával, oszto­gató-fosztogató diktátorral és aljanép pereputtyával egy nyári szabadságát színészetért áldo­zó kis csapat? Az előadásból „kiolvasható" válasz: Bicskeyéket egyáltalán nem Übíi papával, mint 20. századi drámai archetípussal összefonódó téma. a hatalmi tébolyda érdekelte; sokkal in­kább az eredeti diákpamflet, melyből egy csavarral színész­pamfletet csináltak. Egy ­felejthető - jelenet kivételével. Az Übü király összes hiva­tásos és nem hivatásos szerep­lője szemlátomást élvezte, hogy végre fesztelenül, szaba­don „garázdálkodhat" a szá­mára kijelölt szerepben és sze­reppel. Meglehetősen eklek­tikus előadás kerekedett, de azt nem lehet ráfogni, hogy nem volt benne öröm. A hang­súlyozottan színházi kellék­tárban - a színpadon előfor­duló összes kvázi-díszlet­elemet és minden kelléket vállaltan más előadásokból „lopkodták össze" - fergeteges bohózatot produkált az együt­tes, sok kitűnő színészi magán­számmal és számos - gyaní­tom: közös - előadói ötlettel. Ezek némelyike frenetikus stílusparódiákat eredménye­zett. Az önmagában is kacag­tató kellékfelvonulás, mint Übü mama - Dobos Kati ­dudamelle, Übü király - He­gedűs Zoltán - bilikoronája, a Übü papa - pisztollyal. (Fotó: Révész Róbert) Színészek uralma avagy Übüvel vége a Szünetnek Übü mama akcióban vacsorára tálalt csontváz, vagy a Figaro házasságából elő­vezetett, szekfűs aljnövény­zetben guruló életnagyságú „lószobor", illetve törpe társa, a plüss játékpaci, szóval e „kellék-komikum" mellett a Jarrynál nem föllelhető kiszó­lások, sőt jelenetek funkci­onáltak, mint nevettető-injek­ciók. Az ötletekben dúskáló, felhőtlen színészbolondozással boldogan ki is egyeztünk volna? Hiszen Hegedűs a megszokott potrohos Übü papák helyett a maga egyszál­bélű Übüjét olyan széles pan­tomim-gesztusokkal tette el­lenállhatatlanul nevettető kac­kiás kakassá, szemétdombon­királlyá, hogy az oldalunk is belefájdult; Dobos Kati az emlőlátványosságot is túlhar­sogó groteszk mozdulatokkal és szövegintonációval kétséget nem hagyott: Übü mama min­den rosszban túltesz élete párján; Markovits Bori és Sinka Károly királyi párosa maga volt az idült idiotizmus, Poszomány kapitány alkatilag egyenest Káró Sándor, s a ki­rályfi (Varsa Mátyás) tudálé­kos infantilizmusát sem pusz­tán abból láttuk, hogy rendel­tetésszerűen használta a hofno­kozó csúszdáját. A JATE Klub Színpad-osai tehetségesen vették át a színészi bolond­tempót. Miért akkor a fönti röpke feltételes mód? Nos, fölös­legesen keveredett egy meg­határozott - csak nemrég ki­múlt - diktatúrára és diktátorra utaló jelenet az ötletes, szín­dús, ám tartalmilag súlytalan epizódokat halmozó színész­bohózatba. Mert eldöntendő, ha már Übüékhez folyamo­dunk, hogy a hatalmi struktúrát mutatjuk - idegborzoló drá­mában; vagy bohóctréfában nevettetünk, úgy általában a fékevesztett kis piszkok alkal­mi regnálásán. De hagyjuk a kákán a cso­mót, köszönjük meg inkább, hogy a szünetben is van immár színház, s bíztassuk: jövőre is... S. E. • Pénteken este a Tisza Szálló zsúfolásig megtelt nagytermé­ben rendezték meg a nyár talán legizgalmasabb zenei cseme­géjének számító Nemzetközi Operagálát, immár az ötödik alkalommal. Nikolényi István a szabadtéri igazgatója vállalta a műsorvezető szerepéi. Köszön­tőjében utalt rá, hogy a tavalyi, a Honvéd téri templomban megtartott koncert után végre sikerült minden szempontból megfelelő helyszínt találni a házimuzsikálás hangulatát idé­ző hangversenyhez. A koncert stílusosan Rossini Sevillai borbélyából a cím­szereplő, Figaro belépőjével kezdődött. Mint mondani szok­ták. ez az ária minden barito­nista tudásának egyik próba­köve. Réti Attila, a gyönyörű orgánummal megáldott fiatal szegedi énekes jó technikával, kifejezően énekelte. Bizonyára színpadi gyakorlatlanságából adódik, hogy biztos felkészült­sége ellenére még kissé gör­csös a hangversenydobogón, figyelmét teljesen leköti a hangi megformálás. A követ­kező évadban sokat fejlődhet alakítása is, hiszen Pécs leszer­ződtette, sőt Prágába is meg­hívták Anyegint énekelni. Második számát, a Don Car­losból a kétrészes nagyáriát, Posa halálát is rokonszenve­sen, szép sikerrel szólaltatta meg. Mario Malagnini, aki a közönséget tovább doppingolta. (Fotó: Révész Róbert) é • Operagála a Tiszában Gail Gilmore-é a korona Erdélyi Erzsébet, az Aida főpapnője Saint-Saéns Sámson és Delilájából Delila híres Csókáriáját énekelte. A kitűnő mezzoszoprán finom líraiság­gal, nagyszerűen ábrázolta azt a szuggesztív érzékiséget, amely Sámson szerelmét láng­ra lobbantotta. Második szá­mával, a nagy sikert hozó szín­padi szereppel, Azucena Mág­lya-áriájával ezúttal is hatal­mas tapsot aratott. Az est egyik meglepetése volt a nemzetközi karrietje kezdetén álló szép és tehetséges fiatal szegedi szop­ránénekesnő, Frankó Tünde fellépése. Dvorak Ruszalka című operájából a főszereplő áriáját szólaltatta meg nagy átéléssel, biztos technikával, majd a Figaro házasságából énekelte Susanne áriáját a IV. felvonásból játékos könnyed­séggel és humorral. Mint hír­lik, a következő évadban a kül­földi szereplések mellett Sze­geden Tatjánaként láthatjuk. Anatolij Fokanov, a Magyar Állami Operaház bársonyos szép hangú orosz baritonja, aki az Aidában Amonasrót alakí­totta, a koncerten az Álarcos­bál Renéjeként és a Carmen Escamillójaként mutatkozott be. Ráadásul az öreg Germont „Apa-áriáját" énekelte a Tra­viátából. Mindhárom számával kivívta a közönség elismerését. Az őt követő Szonda Éva a Sevillai borbélyból Rosina cavatináját (Una voce poco fa) és Dorabella áriáját énekelte a Cosi fan tuttéből. Mindkettőt remek technikával, a figurát is megjelenítve és biztosan into­nálva. A közönség szűnni nem ak­aró köszöntő tapsától alig tudta elkezdeni műsorát Airizer Csaba, a szegediek felfedezett­je és nagy kedvence. Delibes Lakméjából és a Simon Bocca­negrából énekelt egy-egy áriát, majd ráadásként sikerszámát, Mefisztó rondóját adta elő virtuóz technikával és utánoz­hatatlan profi mimikával. Szendrényi Katalin sláger­számot, Tosca imáját válasz­totta. A szegedi születésű énekesnő gyönyörű, sötét színű hanggal rendelkezik, éneklése kifejező, átélt, de sajnos bi­zonytalan a hangjának a szop­rán szerepekhez elengedhe­tetlen magas regisztere, így azután - miként Aidaként a színpadon - a csúcshangokat kínosan alul intonálta. A hangverseny egyre forró­sodó hangulatát Mario Mala­gnini fellépése tovább doppin­golta. Először a Bajazzókból Canio híres monológját éne­kelte, amelyben a megcsalt férj dühe kerül összeütközésbe a jelenésre váró színész készülő­désével. Rendkívül szuggesz­tív, kidolgozott volt, ritkán le­het hallani ezt az áriát ilyen profi biztonsággal, ilyen inten­zív drámai erejű előadásban. Nem is fogta vissza magát a hallgatóság, olaszos hevülettel hangzottak fel a bravók. A kitűnő tenortól még két nápo­lyi és egy spanyol szerelmes dalt hallhattunk, amelyek után a közönség nem akarta elen­gedni. A koncertre az amerikai Gail Gilmore parádés fellépése tette fel a koronát. A tavaly Carmenként, idén Amnerisként bemutatkozott izgalmas hangú mezzoszoprán Gershwin Porgy és Bess című operájából ­amely a spirituálé, a blues és a jazz elemeire épül - énekelt két csodás részletet. A tomboló hallgatóságot végül azzal kápráztatta el, hogy az addig remekül kísérő Patkó József helyett maga ült a zongorához, és egy néger spirituáléval zárta a nagyszerű hangulatú estét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom