Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)
1993-07-24 / 171. szám
12 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. JÚL. 24. • Már csak a játékengedélyre várnak Megegyezett Détári és a Ferencváros Pénteken megerősítést nyert a csütörtöki MTI-információ: Détári Lajos, aki legutóbb az olasz Ancona színeiben szerepelt, a Magyar Kupa-győztes Ferencváros labdarúgó csapatához tart. Havasi Mihály, a Ferencváros klubtitkára arról tájékoztatta az MTI munkatársát, hogy valóban megállapodtak a válogatott középpályással, de a szerződést még nem Írták alá, mert az olasz szövetségtől várják a futballista játékengedélyét. Havasi úgy nyilatkozott: egy évre szeretnék leigazolni a több nyugati klubot megjárt játékost. A klubtitkár azt is közölte: amikor pont kerül az ügy végére, haladéktalanul tájékoztatják a részletekről a sajtó képviselőit. Megkezdődik az Alföld Kupa Ma már edzőrepülést tartanak az Alföld vitorlázórepülőbajnokság résztvevői, délután hat órakor az ünnepélyes megnyitóval pedig kezdetét veszi a két hétig tartó repülőviadal. Az Alföld Kupáért mintegy 50 versenyző indul az ország minden részéről, köztük természetesen Szegedről. • Hosszúpályán Kőeső vb-döntős! Nem akármilyen bravÚTt hajtott végre a napokban a Szegedről „elszármazott" salakmotoros, Kócsó Antal. A hosszúpályás vb csehországi elődöntőjében ugyanis a 31 éves vaspapucsos az előkelőnek mondható 6. helyig jutott. (gy jogot szerzett arra, hogy szeptember 25-én rajthoz álljon a müldorfi fináléban. Kócsó Antal egyébként eddigi pályafutásáról és terveiről a HDS & Délmadár jövő csütörtökön megjelenő számában nyilatkozik. • Tudta Dobó József, a Szegedi Roncs Kft. vezetője, hogy mire adja a pénzét, amikor úgy döntött. Lengyel Rolandot, a Szegedi VSE tehetséges birkózóját anyagilag is segíti. A kis „támogatott" pedig meghálálta a gondoskodást, hiszen a serdülő világbajnokságon a szabadfogás 40 kg-os súlycsoportjában hatodik lett. A szegediek duisburgi „hősével" a napokban beszélgettem. • Mint mindenkinél nálad is érdekes lehet, hogy miért éppen birkózó lettél? - Játszottam a bátyáimmal, s a nevelő apám meglátta, hogy milyen jó a mozgásom, s* azt mondta nekem a legelőnyösebb a birkózás lenne. El is vitt az SZVSE pályára Bárkányi Zoltán edzőhöz. • Hány évvel ezelőtt volt? - Már öt. Akkor 10 éves voltam. • Most végezted az általános iskolát. Hol tanulsz tovább? - Felvettek a Textilipari Szakközépiskolába. • Hogyan álsz a tudománnyal? - Ha nem muszáj, akkor ar• Felnőttes dolgokról gyerekes komolysággal m A vb-n nem csaltak a bírók Akit megcsapott a világbajnokság szele ról ne beszéljünk, hiszen nyári vakáció van... • Hát akkor mesélj arról: milyen volt a vb? - Emlékezetes. Sokat tanultam. Ami nagyon teteszett, hogy nem csaltak a bírók. • Nem izgultál nagyon életed legnagyobb versenyén? Fotó: Révész Róbert - Miért izgultam volna? Csak az zavart, hogy mindenki idősebb volt nálam. • Volt aki jobb helyezést várt tőled... - Azt tudom! Én is jobb helyen szerettem volna végezni, de ez jött össze. • Neked a kötöttfogás megy jobban? - Azt a fogásnemet jobban szeretem. Sajnos,-a magyar bajnoki címemet abban „elrontották". Csak második lehettem... • Az edződ, Csikós Ferenc mivel bíztat? - Azzal, hogy még többet dolgozzak. Én azt beismerem, hogy nem követtem el mindent a siker érdekében, de nem csak rajtam múlik az eredmény. A válogatottságot szerintem meg tudom jövőre is tartani. • Akkor a következő vb-n előrébb végzel? - Természetesen! • Mi a kedvenc ételed? - A pizza. Lengyel Roland igazi gyerek tele érzékenységgel, könynyelműséggel. Végülis a körülötté lévő felnőttektől függ, hogy milyen birkózó lesz belőle... Süli lózsef • A Csongrád megyei Labdarúgó Szövetség által üzemeltetett bajnokságokra a nevezés határideje lejárt. Sajnos, mint minden esztendőben most is voltak feledékeny csapatok. Nem küldték el a nevezésüket a két baktói együttes, a Metál és a Szilánk, valamint a Pitvaros és a KiFeledékenyek rályhegyes vezetői. A feledékenyek hétfőn 17 óráig adjanak életjelt magukról a szövetségben. Egyébként a közelmúltban alakult csapatok jelentkezését is elfogadják még. • Veszprémben találkozott öt nemzet - Horvátország, Szlovénia, Szlovákia, Wales és Magyarország - atlétikai válogatottja. A szegedi versenyzők közül mindössze Alexa Szabolcs szerepelt a legjobbak küzdelmében. A Szeged SC sprintere tagja volt a 39,73 mp-cel győztes magyar 4X100-as váltónak. Alexa a győztes A válogatott versenyző legközelebb augusztus 4-5-én áll rajthoz, 100 és 200 méteren, az országos bajnokság keretében. • Kétszer 0-1 jó játékkal, s egy ötödik helyezés m Salátástál a sportszerűségárt • Stunbenbergi felhőszakadás Csengelei focisták bajor földön ••• Nyitómérkőzést játszottak a csengelei fiúk vendéglátóikkal. A megye II. osztálynak megfelelő ligában játszó eringiek léptek fel támadólag. A biliárdasztalhoz hasonlító gyepszőnyeghez nem szokott csengeleiek rövid ideig ismerkedtek a pályával, s az ellenféllel, de aztán egyre inkább magukhoz ragadták a kezdeményezést, melyet az elpuskázott gólszerzési lehetőségek is igazoltak. A félidőt követően, mely 0-0 volt, Dóczi ígéretes helyzetből sem tudta bevenni az ellenfél kapuját, s mint ilyenkor lenni szokott mikor már mindenki a mérkőzés végét várta - egy jól eltalált táyoli lövéssel a hazaiak megszerezték a győzelmet jelentő gólt. Fájó vereség. A második mérkőzést zuhogó esőben játszották, a Taubenbach csapata ellen. Már döntetlen esetén is a csengeleiek játszhattak volna a harmadik helyért. A játék irányítását teljesen átvették, szebbnél-szebb támadásokat vezettek Kun-Szabó és Vigh vezérletével, de a döntő pillanatokban elfogyott a tudomány. Egy kontra támadást, egyéni alakítást követően szép gólt rúgtak a taubenbachiak. A csengeleiek futottak az eredmény után, s mindent egy lapra tettek fel. A fordulást követően a sajál kapujukhoz szegezték az ellenfelet, s a góltól csak a csoda, s a jól védő kapus mentette meg őket. Vigh, Szabó Dóczi és Molnár külön-külön is eldönthették volna a mérkőzést a sok helyzet közíil, eközAz eringi tornán részt vett csengelei csapat. Álló sor: Vincze, Szigeti, Dóczi, Tóth, Hegedűs, Kun-Szabó, Szabó. Guggolnak: Hegedűs, Vfgh, Kiss, Zsótér, Kuesora, Molnár, Pigniczki, Királv. Félnapos fárasztó és embert próbáló buszozás után érkeztünk meg alsó-bajor földre. Az osztrák határtól nem messze lévő, több mint 1200 éves múltra visszatekintő Fring községbe. Fz a 2187 lelkes település, az Inn folyó jobb partján található, s a környék természetvédelmi ékszerdoboza. Peter lloffmann polgármester úrral az élen, népes fogadóbizottság várt bennünket a község főterén. Ugyanis, aki még nem tudná, Csengele Ering testvérközsége. A szivet-lelket melengető' kölcsönös üdvözlések után a mélyen barátságos eringi családok fogadtak be bennünket három éjszakára, sgját családi otthonaikba. A felejthetetlen bajor vendéglátást követően, másnap került sor a pályaavatóval fűszerezett nemzetközi tornára. A hat csapatot két hármas csoportra osztották a rendezők. I. csoport: Malching, Simbach, STV Fring II. A II. csoport: Csengele, Taubenbach, STV Fring I. ben Kuesora Attila nemes egyszerűséggel két jogos büntetőt is kivédett. Minden erőfeszítés ellenére 1-0 vereséggel, de hatalmas közönségsikerrel búcsúztak a fiúk a zöld gyeptől. E mérkőzésen Kuesora, dr. Szigeti és Hegedűs I. nyújtott kiemelkedőt, utóbbi kiemelkedő német nyelv tolmácsolásával is. Az 5. helyért járó trófeát és legsportszerűbb csapatnak ítélt salátástálat Kun-Szabó Tibor vette át, a tornán résztvevő csapatok tiszteletére rendezett sátras sörfesztiválon. A tornát egyébként a Simbach csapata nyerte a hazaiak ellen, a döntőben elért 3-0-ás győzelmével. Másnap, a minden kívánságunkat leső és teljesítő eringiek, az Ober-ligában játszó Stunberger csapatával kötöttek le számunkra mérkőzést. A községtől 20 kilométerre lévő, csodálatos környezetben megbúvó stadion szurkolótábora sem csalódott a magyar fociban. A szakaszosan eső égi áldásban lejátszott mérkőzésen a küzdeni tudással nem is volt baj, de a csapaton már látszottak a fáradtság jelei. 4-1 félidői követően 7-2 arányban maradtak alul a minden tekintetben jobb német csapat ellen. A csengeleiek első találata egy Kun-Szabó, Kiss, Szabó P. háromszögelés után az utóbbi roppant okos gólt rúgott. A második gól Kiss András nevéhez fűződik, aki Hegedűs Flóri álomgólpasszát követően jobbal kilőtte a bal alsó sarkot. A számszerű eredményt látva mondhatom, hogy a magyarok nem játszottak alárendelt szerepet. Az éjszakába nyúló fogadás után, ahol nagyon sok barátság köttetett, tértünk vissza szálláshelyünkre. És. hogy még mi történt a 800 kilométeres úton, Eringben, s hazafelé, arról a jövő csütörtökön megjelenő HDS-ben olvashatnak a sportot szerető olvasók. A Csengele KSE vezetősége ezúton mond köszönetet mindazon szponzoroknak, akik anyagilag hozzájárultak ehhez a csodálatos szép úthoz, név szerint: a Délmagyarország Kft.-nek, a Dashell Kft.-nek (Pusztaszer), Lévai Attila, Lengyel János, Csókási Zoltán, Csókási László csengelei vállalkozóknak. Bokor Béla • Mezdivat a Bundesligában Rekordbevétel a reklámokból A német labdarúgó Bundesligában már évek óta a mezen elhelyezett reklámok szabják meg a „divattervezők,, lehetőségeit. Különösen vonatkozik ez a következő szezonra, hiszen a 17 csapat rekordbevétellel büszkélkedhet. Azért csak 17, mert a Dynamo Dresdennek egyelőre nem sikerült megfelelő szponzort találnia. A Bundesliga csapatok 1993/94-es együttes bevétele a mezreklámoklíól 33.5 millió márka. (Az előző szezonban ez az összeg 28.05 millió márka volt.) A lista élén a Bayern München található holtversenyben a kupagyőztes Bayer Leverkusennel. Mindkét együttes 5 millió márkával gazdagodik, az Opel, illetve a Talcid cég jóvoltából. A csapatok többsége - mint a Bayem és a Leverkusen is - hű maradt korábbi jól bevált szponzoraihoz. A „nagy dobást,, azonban az Eintracht Frankfurt tette meg. A gárda új partnere a Tetra Pak, egy csomagolással foglalkozó cég. A Tetra Pak 3 millió márkát fizet a frankfurtiaknak, hogy az együttes a szerelésen az ő vállalatukat reklámozza. Ezzel az Eintracht a bevételi lista harmadik helyére lépett előre. Ugyancsak új szponzorral, méghozzá a Pepsi Colával kötöttek szerződést a kölniek, így 2.2 millió márkával gazdagítják a klub kasszáját. A nagycsapatok támogatóihoz képest elenyészőnek tűnik az újoncok bevétele. A lista végén a VfB Leipzig található. A csapat az Axtmann cégtől 400 000 márkát kap a következő szezonra. Uszóseregszemle Mórahalmon Július 24-én, szombaton délelőtt 10 órától Mórahalmon a város önkormányzata - a Csongrád Megyei Úszószövetség támogatásával - nagyszabású úszóversenyt rendez. A seregszemle kegyeleti ünnepséggel kezdődik. A szervezők és a sportolók a 70. életévében elhunyt Kószó Dezsőre emlékeznek, akinek kezdeményezésére (közadakozása másfél millió forint) a helyi vezetők indították el a jelenlegi sportlétesítmény megépítését. Az 1989-ben átadott feszített víztükrű, nyolcpályás medencében a következő egyesületek képviselői lépnek startkőre: Szeged SC, Szentes SC, Makói VSC, Csongrádi Idegenforgalmi SE, Tisza Bútor SE, Hód Úszó SE, Tótkomlós, Orosháza, Baja és Szolnok. Mellettük kis Jugoszláviából és Romániából is érkeznek versenyzők. A győztesek oklevél díjazásban részesülnek.