Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

DÉLMAGYARORSZÁG 2 KÖZÉLET Újra Genfbe hívták a boszniai vezetőket CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 22. • Az SZDSZ sajtótájékoztatója A „világcsúcstempó" nem hasznos Újabb tárgyalásokra hívta meg a boszniai polgárháborús felek vezetőit a hét végére Genfbe Lord Owen és Thor­vald Stoltenberg. A hírt a nemzetközi közve­títők szóvivője jelentette be szerdán a svájci konferencia­városban, nyilvánosságra hoz­va azoknak a leveleknek a Kedd este holtan találták egy Washington melletti park­ban, a Potomao folyó közelé­ben Vince Fostert, Clinton elnök tanácsadóját, a Clinton­család barátját. A 48 éves jogász halálát tűzfegyver okozta. Az AP fehér házi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy Foster való­színűleg önkezűleg vetett véget életének. „Románia kiszélesíti a ma­gyar kisebbség jogait" címmel számol be szerdai számában a Párizsban angol nyelven meg­jelenő International Herald Tri­büné arról, hogy megállapodás jött létre a román kormány és a magyar kisebbség képviselői között az oktatási lehetőségek kiszélesítéséről és a több­nyelvű utcanévtáblák használa­A brit parlament felsőháza szerdára virradóra harmadik olvasatban is elfogadta az európai pénzügyi-gazdasági unióról szóló maastrichti szer­ződés ratifikálási javaslatát. A végső szavazásnál 141-en voksoltak igennel, s csak 20-an nemmel. A maastrichti egyezmény törvénnyé válásához a kor­mánynak még meg kell vívnia egy nehéz ütközetet: az alsó­tartalmát, amelyekben a meg­egyezés eléréséig tartandó tár­gyalássorozatra hívták meg a vezetőket. A levél szerint Slobodan Milosevic szerb, Franjo Tudj­man horvát és Momir Bula­tovic montenegrói elnök is megerősítette: készek a tárgya­lóasztal mellé ülni. Bili Clinton látogatást tett a családnál és rövid közlemény­ben méltatta az elhunyt érde­meit -jelentette az AFP. Miként az elnök, Vince Foster is az arkansasi Hope városban született, és Hillary Clintonnal együtt dolgozott egy Little Rock-i jogi cégnél. Clinton megválasztása után került a Fehér Házba. tárói. Dávid Binder, a lap tu­dósítója a romániai Neptunból keltezett jelentésében azt írja, hogy a megállapodás sikere még magukat a tárgyaló part­nereket is meglepte, s „romá­nok és magyarok, két hagyo­mányosan ellenséges ország képviselői tapsoltak és gratu­lállak egymásnak ". házban csütörtökön szavaznak arról az ellenzéki javaslatról, hogy a szerződés szociális fejezetét - amely alól London „felmentést kapott" - mégis vegyék be az egyezménybe. Mivel a kormánynak csak 18 fős többsége van, s lehetséges, hogy taktikából több konzer­vatív is az ellenzékkel szavaz, a csütörtöki nap még összeza­varhatja a ratifikálási menet­rendet. • Átgondolatlannak, kapko­dónak tartja a törvényhozás első féléves munkáját a leg­nagyobb ellenzéki párt. A Sza­bad Demokraták Szövetségé­nek első féléves parlamenti mérlegét Kuncze Gábor frak­cióvezető, Kóródi Mária, Hack Péter és Gaál Gyula vonta meg a párt székházában tartott szerdai sajtótájékoztatón. A képviselők szerint a tör­vényhozás ütemében elért „vi­lágcsúcstempó" nem bizonyult hasznosnak - kevesebb tör­vény többet jelentett volna. A megalkotott 83 új jogszabály közül 35 (nagyrészt a már a jelenlegi törvényhozás által elfogadott) régebbi törvényt módosít. Sok volt a technikai jellegű jogszabály, illetőleg nemzetközi szerződés megerő­sítése, és az SZDSZ által is elismert 22 komoly, alapvető fontosságú törvény közül öt az utolsó két hétben született meg. Eszerint az Országgyűlés hat hónap alatt 17 érdemi törvényt fogadott el, és ezért az (Folytatás az 1. oldalról.) Amikor Peter Vladimír lerántotta a leplet az egyébként talán valóban kedves figuráról, szinte egy emberként hördült fel a zsúfolásig megtelt terem; még kevésbé volt sikeres a tanár-ötvösművész rögtönzött műelemzés órája. Tudniillik, hogy a csibe a századvégi ma­gyar életérzést jeleníti meg, az első lépések szorongását újszü­lötti bizodalommal elegyíti, értsd: Magyarország tétova, de jó szándékú viselkedését a felnőtt Európában: s feltétlenül pozitív érzelmeket vált ki. Akik a magyar image-t ke­resték benne - túl azon, hogy a különben sárga állatkának piros a csőre meg a lába, fehér korongot visel a „derekán" és zöld talapzaton álldogál -, nos, ők azt a választ kapták, hogy a „vérzivataros történelem" és egyéb hagyomány ugyan nin­csen benne, de újat képes meg­teremteni. Hiszen az Expo jelszava: kommunikáció egy jobb világért. Az újságírók - a külföldi hírügynökségek is szép számban eljöttek - ezek után jóformán egyetlen értel­mes kérdést sem tudtak felten­ni (kivéve talán, amelyek Bú­SZDSZ nem lát okot a tör­vényhozói teljesítmény túlérté­kelésére. Ennél is nagyobb gondnak tartják a szabadde­mokraták, hogy a kormány nem volt képes teljesíteni saját ígéreteit, egy sor alapvető fon­tosságú jogszabály-tervezetet mind a mai napig nem nyújtott be az Országgyűlésnek. A gazdasági törvényhozás átgondolatlanságának példája­ként említették a sajtótájékoz­tatón, hogy az Országgyűlés tíz elkülönített állami pénzalapról döntött, valamennyi esetben a szaktárcák készítették elő a javaslatot, de e munka során az államháztartás reformjának kö­vetelményeit nem vették fi­gyelembe. Ezért a pénzügymi­niszter már a témák tárgyalása közben jelezte, hogy az egész nyait és Rubikot hiányolták, ugyanis egyikük sem jelent meg, a művész még nem ér­kezhetett ide, a döntés csak tegnap délután született meg, a zsűri elnöke pedig már kül­földre utazott). Poénok, ötletek hangzottak el. úgymint: ez a mentőöves csibe a magyar gaz­daság - ez jelen is, meg ha­gyomány is. A körúti butikusok meg legalábbis jövőbe látók, egy hete árulnak már ilyenforma figurát, valaki ki is szaladt a teremből, hogy hozzon egyet összehasonlításra. Csibét a csibékkel, neve ugyanis még nincs, mint megtudtuk, ez egy újabb pályázat tárgya lehet. Abban azonban alighanem igaza volt Péter Dimitrovnak, hogy a végső szót, s ez lesz az érvényes döntés, bármit is írjon a sajtó, a gyermekek mondják ki. Az ő kedvükért is elsorol­juk, mi volt a zsűri választéka: kakas, páva, robotfigura, ju­hász, tyúkanyó, háromszárnyú ló. (Hogy miért háromszárnyú? Könnyen válaszolhatott volna a zsűri: egy piros, egy fehér, egy zöld.) kérdést újra kell majd sza­bályozni. Kifogásolja az SZDSZ a vállalati válságok kezelését, rámutatva: három vállalat tartozásait úgy enged­ték el ebben a fél évben, hogy a döntéshez nem járult sem­miféle válságkezelő koncepció. Az áfa-módosítás kapcsán az SZDSZ politikusai megem­lítették, hogy habár a pénz­ügyminiszter az ÉT-megálla­podás szentesítésének nevezte az áfa-törvény módosítását, a valóságban az egyeztető tár­gyalásokon elfogadottól eltérő kulcsot állapítottak meg, tehát éppenséggel felrúgták a meg­egyezést. A pótköltségvetést illetően az SZDSZ szerint már tavaly ősszel ismertek voltak azok az okok, amelyek a módosítást indokolttá tették, • Éjjel kivilágítandó, monu­mentális apostoli kettős ke­reszttel kívánja az FKGP az '56-os hősök emlékét és az ország függetlenségét dekla­rálni. Az emlékművet Buda­pestnek, mint a világszabadság fővárosának a kapujában, az MI -es és az M7-es utak talál­kozópontjáról jól látható ma­gaslati ponton ajánlják kisgaz­dák a felállítanni - adja tudtul az a közlemény, amelyet Tor­gyán József, az FKGP elnöke szerdán juttatott el az MTI-hez. A közlemény kitér arra is, hogy a párt elnöksége előké­szítő bizottság felállítását ha­tározta el, amely „méltó ke­retek között, mementóként országos megemlékezést készít elő 1944. március 19-re, a Független Kisgazdapárt betil­tásának és Magyarország meg­szállásának 50 éves évfor­dulója alkalmából". Ahogy a közlemény a továbbiakban kifejti, nem véletlen, hogy 1944-ben a kisgazdapárt betil­tásával kezdődött a magyar függetlenség • elvétele. Az emlékbizottság feladatai közé tartozik az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordu­lója megünneplésének méltó előkészítése is, amelynek idő­pontja, 1996. egybeesik a ezenkívül nem történt más, mint jóváhagyták az újabb ­részben a költségvetési tartalék terhére már korábban végre­hajtott - költekezést. Kuncze Gábor megengedhe­tetlennek nevezte, hogy a kor­mány több esetben a Parla­mentre hárítja a felelősséget az előkészftetlen, rossz döntések következményeiért. Sürgette, hogy a törvényalkotás során folyamatosan egyeztessenek az érdekképviseletekkel, a jog­szabályokat hangolják össze az európai jogrendszerrel. A frakcióvezető szorgalmazta, hogy már az előkészítés során - különösen a gazdasági tör­vénykezésben - végezzenek vizsgálatokat a jogszabályok elfogadása esetén várható következményekről. • FKGP-nyilatknzat Kettős kereszt, kivilágítva világkiállítással és 1100 éves kárpát-medencei tartózko­dásunk ünnepségsorozatával. Az FKGP elnöke a hírügy­nökség rendelkezésére bocsá­totta azt a nyilatkozatot is, amelyet a kárpátaljai magyar görög katolikusok templom­visszaszerző harcainak támo­gatására tett az országos el­nökség nevében. A dokumen­tum azzal zárul, hogy az FKGP „teljes erkölcsi súlyával küzd magyar testvérei igazáért." Kedvezményes pulykavásár! Baromfi bolt Szeged. Felső Tisza part 26. Pulykas7áray 125 Ft alsócomb 125 Ft felsőcomb 200 Ft nyak 120 Ft apróhús 230 Ft húskrém 180 Ft zúza 195 Ft máj 185 Ft mellszelet 300 Ft Legolcsóbban a városban Nyitva: 7-11, 15-18 óráig. C+C & DISZKONT Szeged, Fonógyári u. 11. HÉTVÉGI AKCIÓ! Július 22-24­TOMI MOSOPOROK BRILL SZJAR GALA MAT SUPER PERfUX IDEÁL ARIEL MOSOPOROK nl 2,4 kg 3 kg 485 Ft helyett 419 Ft helyett 534 Ft helyett 485 Ft helyett 455 Ft helyett 522 Ft helyett 471 Ft helyett 689 Ft helyett 437 Ft 377 Ft 481 Ft 437 Ft 410 Ft 497 Ft 424 Ft 620 Ft mn nff I TIP 84 | TIP 67 650 g 104 Ft helyett 93 Ft 650 g 68 Ft helyett 61 Ft ÚR fTéf^LIBRESSE (tisztasági) 114 Ft helyett 103 Ft ^^fliÁáiiÁÉe^UMESSE 184 Ft helyett 166 Ft PH CONCORD FÉNYKÉPEZŐGÉPEKET! CONCORD Jeans Pocket 860 Ft CONCORD 806 1035 Ft AGFA 24 es film 289 Ft AGFA pocket 279 Ft NAGY ÁRENGEDMÉNNYEL! mosógépek, centrifugák, bojlerek ÓRIÁSI válasxtékban JÚLIUS 31-IG! Keverőtárcsás mosógép 7390 Ft automata mosógép 35 810 Ft Energolux mosógép 32 630 Ft bojlerek 5 840-21 640 Ft hagyományos centrifuga 6040 Ft NE FELEDJE! Július 24-ig még AKCIÓS áron vásárolhat gáz- és villanytűzhelyeket, kerékpárokat! GYŐZŐDJÖN MEG RÓLA SZEMÉLYESEN! \ Nyitva tartás: h-p.: 8-17 óráig, sz.: 8-13 óráig. LILLY HUNGÁRIA, we are the local subsidiary of ELI LILLY & Co. Iadianapolis, USA, and we undergo a major expansion phase. To cope with our growth plan we need qualiűed representatives in following geographic areas: • Budapest • Bács-Kiskun • Békés • Fejér • Heves • Komárom • Nógrád 1 Somogy • Szabolcs • Szolnok ' Tolna • Vas • Zala If you are around 30 years of age, you live in or near one of above cities, you possess a degree in Medicine or Pharmacy, and you are fluent in English you may apply to us for an interview in view of a potential excellent job oppominity. Please send your CV to: LILLY HUNGÁRIA 1072 Budapest Nyár u. 32. Télephone: 252-4095 252-4299 or 252-4175 KFT. TUNÉZIA = MESEBELI AFRIKA! Látta a Família Kft. tunéziai sorozatát! Önnek is ugyanazt az. élményt nyújtjuk! 7 napos tengerparti nyaralás, repülővel, október közepéig, 3-4 csillagos szállodákban. juTAZÁSI ÍROD^j KRÉTA - 7 nap, repülővel, félpanzióval, 3-4 csillagos szállodákban, október végéig. Szeged, Tiszai,, krt. II. Nyitva: 11-17 Tel.: 62/484-531. DF.L-GÖRÖGORSZAG, (Kaloni, Eretria, Livantes) Apartman, légkond. bungaló, busz v. repülő, szept.-okt. hónapban is. Programfüzetünket postán is megküldjük! jk Szenzációs ajánlat ™ a „Pöttöm" PETYA TOURS-tól •SPANYOLORSZÁG: AKCIÓS ÁRON: 10 nap, 7 éjszaka Ha későn jutott eszébe vagy lemaradt, itt az alkalom: augusztus 20-ra még jelentkezhet! Ár: 19 990 Ft MINDEN 10-IK UTAS POTYAUTAS A PETYA TOURSNÁL Továbbá: július 31-ig 10% árengedmény: szeptember 17-26-ig ár: 16 220 Ft október 1—8-ig ár: 13 400 Ft Cím: PETYA TOURS, Szeged, Kossuth L. sgt. 25. Tel.: 62324-182. SÁMSON-SZOLID KFT. Szentes, Kossuth u. 16. Tel.: 63/314-430 Meghalt Clinton tanácsadója Romániai magyarok - IHT • „Kikelt" a hírvivő Expo-csibe 1996-ra A Lordok Háza elfogadta

Next

/
Oldalképek
Tartalom