Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

JAMBUS SZOMBAT, 1993. JÚN. 26. 1993. június 22-én Weöres Sándor nyolcvanadik születésnapját ünnepeltük. A .„magyar Orpheus" egyik verse, a Talizmán arra a strófára végződik: „születek születni / meghalok meghalni / születek meghalni / meghalok születni". A gondolat gyakran előkerül másmás formában a weöresi életműben, hiszen eredete az örök körforgást, az örök megújulást példázza. A külső végtelen és a belső végtelen együttesét, egyenrangúságát és egymást feltételezését hirdető gondolatkörben a lét és a lehetőség, az „esse" és „posse" határán otthonosan mozgott a költő. Az iménti idézet juthat eszünkbe az utóbbi fél év eseményei nyomán; két kötete jelent meg a mesternek - három évvel a halála után. Szántó Tibor megrendelésére 1979-ben írta a költő a jánosréti Szent Miklós templom képeire négysorosait. A Münchenben élő Kiss Ferenc áldozatkészségéből 1992 karácsonyára készült el a kiadvány, színes reprodukciókkal - s mindegyikhez egy-egy négysoros. A képek témájára adott, gyakran tanulságokat is megfogalmazó sorokban a szent püspök csodatettei, intései, példája és aktualitásai egyaránt megfogalmazódnak. A dedikáció szerint: „Szántó Tibornak / e vers megrendelőjének / szeretettel / Weöres Sándor / Bpest, 1979. XI. 8." Az alkotásnak 13 évet kellett várnia a megjelenésre. Mind ez az ajánlás, mind a négysorosok Weöres tiszta kézírásával olvashatók. Kovács Sándor Iván értő ós érzékeny záró gondolatai (Mesterek Szent Miklósa) így kezdődik: „Weöres Sándor nem ismert lehetetlent a költészetben. Szántó Tibor nem ismert lehetetlent a tipográfiában." A a szerkesztő jóvoltából a gimnazista Weöres bizonyítványa („Fő-névkönyv") és hatodikos Petőfi-dolgozata mellett. A tizenéves költő Kosztolányi hangján szólal meg az Invokáció című versében. A kezdő strófa megismétlődik a zárásban is: „Rím, bólintó tilinkó csöpögj szívemre, vers és oldj ki szépen onnan mindent, mi fás, mi nyers." Alcímében „régebbi vers" A rokkák kórusa. Talán részlete is tanúsítja a szerző ritmikai érzékét: „sok a len sok a szál sok a láb sok a kéz sok a munka s a dal sose kész, sose kész" A groteszk látásmód gyakori ezekben a költeményekben. Ismert 16 éves kori Öregek-jének előhangjait is adja a Groteszk egyik strófája: „Öreg mankó, gyámoló messzi-surranó: templomlépcsőn kushadó béna lett a szó." Eszünkbe juttatja Kodály nagyszerű kórusművének szekvenciáit az Öregek-bői: a neki-nekikezdő „úgy állnak búsan, árván"-tól a reményvesztetten realista lehajló dallamig: „a sárga porban". A Parazsak litániája előre jelzi az Egysoros verseket. Nem a sorokra töredezettsége csupán, a látásmódja is: „Láng-gyilkos víz sistereg Dongó, bús varázs. A tűz magja még meleg Parázs és sírás." A tréfás alapötletből eszperente vers is születik: csupán e és é magánhangzókkal: Fekete ecsettel, fehéret... Fekete ecsettel fehéret kenve... Emberek menetek felfelénekelve. Egyszerre nevetve s remegve mentek. Meztelen életet fehérre kentek. és kentek: fehérrel telt-telt az élet — Remegtek: lehet még, regés fehéret...? Nevettek: fehérre festve az élet nevet véle - és kentek fehéret. Bérré festékeknek fehérke vére Cseppent embereknek nyelve hegyére... Kezére cseppent... és rebegték: méreg. De selymes, de meleg, kézen e bélyeg. Érkeztek reggel és elmentek este fekete ecsettel fehéret festve. Hatodikos dolgozatában Weöres Petőfi leíró művészete, a „Kiskunság" és a „Kutyakaparó" alapján címmel ír. Részlete: „Milyen mesteri: a költő egy szót * sem ír önmagáról és menynyire ott van az egészséges emberi sajnálkozásával minden kép, minden ötlet, minden fordulat mögött." Ebben a két versben Petőfi alig írt önmagáról, majdnem tisztára élettelen tárgyakról írt, de mégsem lett egyik költemény sem leltárrá. Mint ahogy egy igazi tájképen rajta van a festő egész kedélye, sőt jó vagy rossz napja és percnyi hangulata is, úgy csillog át itt mindenen a költő igazi arca." Köszönet Simon Miklós tanár úrnak, hogy megőrizte, köszönet mindazoknak, akik közreadták. Ha manapság az antikváriumban keresünk Weöres-könyvet, sajnos sehol nem találunk. így örüljünk a Szent Miklós-kötetnek és a diákkori verseknek, dupla örömmel. Nagy L. János MM A Jt^^rf ( Kí^^fi. yVlnt^Vj Í/X JjUXfa*. ( ujkifh f^r^^v-rT^ AÍAAjkU JZA^f 4 s^xt^Hk MJtl^t- Nemzeti Galéria őrzi az oltárt, a reprodukciókhoz pedig szinte azonnal születtek a naiv-egyszerű hangvételű sorok. Az első az ostyát osztó képhez: „Szent Mikulás itt vagyon, a szent ostyát osztja, kicsinyeknek, nagyoknak ajándékát hozza." A legérdekesebbnek az üldözés, korbácsolás képéhez írott strófát ítélhetjük. Nemcsak azért, mert régies szóalakokat hoz. Főként azért, mert a keresztyének formát használja, az ökumené sajátos értelmezésében: „Keresztyének vattok, rajtatok korbács csattog. Szent Miklós könyörög, elbuknak az ördögök." A református keresztyén frázison kívül még egy megjegyzés: a képen lényegesen nagyobb méretű a feje fölé korbácsot emelő (természetesen sötét ruhájú) figura, mint amekkora az imára leboruló szent püspök. A szenvedők és megkínzottak védelmére szóló strófa: „Mennyi rontás ez életben! Ember embert bántja. Miklós püspök ártatlanul szenvedők barátja." Az utolsó képen a halott püspök mellett is mankós alak látszik: „Miklós püspök koporsóban. Mankós ember térdel. Ez az utolsó kép, menjetek békével." A zárás sajátos „Ite, missa est"-je a kötet befejező sora is. Öröm kézbe venni a karcsú könyvet, szép munkát végzett a Stádium Nyomda. Weöres Sándor diákkori versesfüzete, iskolai dolgozata és levelei Turbók Arnold Bertalan szerkesztésében olvashatók a Műhely című folyóiratban. A versesfüzetben és a levelekkel együtt összesen 55 vers és két Werfel-fordítás található, Meghalok születni" Weöres Sándor jubileumára SrZíACt M&dJU AMft^ , t-c /Q&Jt öáf-ytí J& ÚA-LAiyz UhUK, /IA a^^^J/C