Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-22 / 143. szám

KEDD, 1993. JÚN. 22. Derült égből villámcsapás Mihály gazda kocsiján rozstáblától a kukoricásig KÖZÉLETI NAPLÓ 5 M (Folytatás az 1. oldalról.) - Tudja, valamikor is voltak ilyen viharok, de akkor másutt is volt kenyérgabonája a családoknak, és ha az egyikben tett is kárt, a másik valamennyire pótolni tudta. Most csak ez az egy tábla rozsom van, hát csak szerettem volna, ha mindön szömet betakaríthatnék. • A kombájn fölszedi? - Föl, de rettenetös munka ez annak is. Amikor még kis kaszával arattunk, mindig szépen aláfordítottuk a kaszát, hogy apró kutú maradjon, vagyis, nézzön ki a tarló valahogyan. Mert a gazdák, de a részesaratók is sokat adtak arra, milyen tarlót hagynak maguk után. Máma kérőm úgy mondanánk: minőségileg kifogástalan munkát végeztek régen az aratók. A kaszások is, meg a marokszödők is. És, látja, a régi aratószerszámok egytől egyig múzeumba, az aratásról szóló szavaknak nagy része pedig a meséskönyvbe kerültek. Kasza, sarló, üllő, kaszakő, tokmány, takaró, körösztözés, nagybőgőzés, mármint a nagygereblyézés, mind-mind meseszók, ugye? • Hány éves korában kezdett kaszálni? - Fűkaszálást már tízévesen is rám bízta az apám. Ott tanulgattam. Apám mögmutatta a fogást, aztán azt mondta: „Odafigyejj, hogy a penge jól feküggyön. Kicsikét fogjál, né akard égy kaszavágással lévágni az egész táblát. A pengének az orra égy kicsit fölfelé álljon, néhogy tüvestül vesse ki a szálat." Tizennégy éves voltam, amikor két kaszára vágtunk. Apám mönt elől, utána a nővéröm szödte a markot, aztán mentem én. Nézögettem közben az apámat, milyen szépen lendít, emel, és azt, hogy komótosan ballag a kasza után. Én is úgy akartam, de kevésszer sikerült. Szögény anyám vót a marokszödőm. Néha halkan mondogatta: „Majd csak alakul mán a té röndöd is." Délben apám mögkalapálta a kaszámat. Én is nekiültem, hogy az övét kalapáljam. Nem szólt rám, csak annyit mondott: „Bentrül üssek kifelé, három ütéssel vékonyíccs." Nagy melegök jártak akkoriban is, de valahogy nem éröztük annyira, mert fokozatosan szoktunk bele tavasztúl a mezei munkákba. Möghát, fiatalok vótunk. • Milyen kosztokat ettek, hogy bírják a heteken át tartó nehéz munkát? - Tudom is én. Frustokra sütöttünk nyárson szalonnát, hagymát. Apám szeretett tojást ütni a kenyérre, arra csöpögtette a forró zsírt. Anyám a pirítós kenyér pártján vót- nemigen övött forró töpörtőt, mert mögviselte a gyomrát. Én mindég éhös vótam, hogy alig vártam, hogy mögsüljön a szalonnám, máris öttem, hogy aztán nem győztem inni. Persze, nem bort, vagy seritalt, hanem ásotkút vizet. A csöcsöskorsó hidegön tartotta. • És ebédre? - Anyám este mindég mögfőzte a másnap délre valót. Tizenégy órakor befogtunk, és hazahajtott érte. Jól fölmelegítötte, aztakkor hozta kifelé. Ott a fődasztalon is tányérbul öttünk, legtöbbször babgulyást, máskor paprikáskrumplit, vagy krumplistarhonyát, vagyis, ilyen égytálételöket. Ebéd után mögitattam a lovakat. A legközelebbi tanyába jártak az aratók, mindönhova beeresztöttek itatni. Aztán, amíg az öreg nagyon pérkált, lédeleltünk. Nem volt veszítött idő, mert hajnalban már akkor kezdtünk, amikor alig lehetött látni a kalászokat. Möghát, este addig csináltuk, amíg láttunk. De mondom, beleszoktunk ebbe a nehéz munkába, és engöm mindég idegösítött, amikor ilyet mondott a rádió, hogy régen a parasztemberek látomtul vakulásig dolgoztak aratáskor, embert nem kímélő körülményök között. Ilyet csak az mond, ír, aki csak könyvből olvasott az aratásról. Mihály gazda felült az ülésre, jelezve, hogy tovább akar menni. Még egyszer fölállt, betekintett a tábla közepén fekvő rozsszálakra, és megcsóválta a fejét. • Istenöm, Istenöm, miért és büntetőd az embört. - Pedig - fordult felém megint - búzaszentölőkor szép imákkal szokta kérni a mi papunk is, hogy né vetje jég a határt. Azt' éhun van é, elverte, mégpedig alaposan. Hónapokig egy csöpp eső sé, aztán durr, a közepibe. Ilyen a világ. No, én mögnézöm a kukoricát is. Lépjön föl, ha érdekli, gyűjjön. Addig is beszélgetünk. Muki egy kicsit hátranézett, mintha meg akart volna győződni róla, följutottam-e már, aztán szép lassan elindult. Az eső keményre verte az út homokját. Két oldalt paprika, majd krumplitábla következtek. Némelyiknek csak a szára maradt, a leveleket leverte a jég. A paprikában nagy a kár, de a krumpli, lévén korai, már nem szenvedett akkorát, akár föl is lehet szedni. Igaz, ha a jég nem veri, pár hétig is maradhatott volna, hadd nőjenek a gumók. A gyümölcsfák is siralmasak. A sok termés a fák alatt hever, sőt, az egyik öreg, de még jól termő cseresznyefáról hatalmas ágat tört le a szélvihar. - Hirtelen gyütt, mint derült égbül a villámcsapás. Először galambtojás nagyságú jég esött, aztán gyütt a szél, majd mögeredt az eső. No, csak az eső volt jó. A jég, mög a szél, főleg itt, homokon csak kárt tösz. Látja, ez a kukoricám — mutat jobbra vagyis hát ez vót. Újra köll ezt vetni. Akár mán hónap. Itt nem lőhet várni, késni mög égy percöt se, ha azt akarom, hogy lögyön mit ötetni a jószágokkal. Nézze csak. Az árpát, ott a másik oldalon, sémmi baj nem érte. Égy sávba nyargalt végig a jeges fölleg. Az én kukoricámat még elverte, a szomszédék árpájának sémmi baja. Az mán lassan kasza alá való lösz. Mert amikor a kalász mögázik, rágyün a meleg, hamar szórni kezdi a magot. Ezért aztán jobb mielőbb lévágni. Mihály gazda után én is lemászok a kocsiról, és megyek utána. Itt is, ott is megállunk. Mihály innen is, onnan is felhúz egy-két kukoricamaradványt. Megnézegeti erről is, arról is, meg a gyökereit is, aztán visszadugja a helyére. - Újra köll vetni az egészet. Hónap. Még beérik, ha késve is. Főleg, ha égy-két héttel möghosszabbodik majd a vénaszonyok nyara. Majdnem olyankor érik, mint régönte a tarlókukorica. Még az is möglehet, hamarébb. A szemközti tanyából Pista gazda jön közelebb, abbahagyva a gépek szervizelését. Éppen aratógépet reparálgatott. - Az enyém is így néz ki, Mihály - mondja még tán ígyebbül. Még jó, hogy most verte el, nem két-három hét múlva. Most még be lőhet pótolni újravetéssel. Hanem a gyümölcsös: az almás, a körtés, mög a szőlő?! Annak vége erre az esztendőre. Én mánis hallom a városiak szidásait, mert drága lösz ősszel mindön. Látja - fordul felém - mindég a parasztot szidják, ha drágaság van. Nem ölég, hogy beletögyük a sok pénzt a bizonytalan termésbe, mög a fóliázásba, azt vagy hoz valamit, vagy nem, még akkor a városiak is minket szidnak anyastul-apjastul, mert mögkétjük az árat. • Lassan indul a kombájnozás, ugye? - terelem el a szót. Lucernát és füvet vágtam. Most lécserélöm a sfeerkezetöt árpára, mert ha belesüt, pár nap múlva mög köll kezdeni a vágását. Még akkor is, ha a szömet nem lőhet ám hambárba tönni, hanem olyan helyre, ahol napokon át köll forgatni, hogy be né gyullaggyanak. A rozs, a búza még zöld. Most van viaszérésbe. Látom, Mihály is emelgette a kalászokat, hogy né rothadjanak a fődön. Ami errefelé nagyon mögsinylötte, az a paprika, a paradicsom, a kukorica, a tányérica, és hát a szőlő, meg a gyümölcs. A kalászosok java része még eléggé nyers és zöld ahhoz, hogy totális kárt jelentőn vóna a jégverés. Amit viszont jég nem ért, de eső sok volt, ott nagyon nagy áldás ez az eső. A két gazda csak most ért karnyújtásnyira egymás közelébe. Kezet fogtak és egy-egy városias szerbuszt mondtak egymásnak. Felém is odabiccentett István, biztosan valami nadrágos úrnak nézett, merthogy ráadásul szemüveget is viselek. Odaléptem hozzá, hogy ezt - netán - a ferde gondolatát eloszlassam, és illőn bemutatkoztam. - Ja, maga az a sziesztás Lele? Szoktuk nézni mindég. A múltkor tetszett énekölni égy éneköt, olyan esőkérőt. No, mondom az asszonynak, de jó vóna mögtunni, hun dolgozik ez a Lele, hátha mögírná a szövegit, hogy amikor nagyon szükségös, mink is kérhessük az esőt. Léírná? Készséggel és azonnyomban leírtam, de az aljára azt is, hogy vihart és jeget ne adj, Uram! Ezen jót nevettünk. - No, Pista - így Mihály -, pétörpálra azt hiszöm kész lösz az árpa. Mármint, hogy mind lé lösz vágva, ugyé? - Egészen biztos, ha az Isten is úgy akatja, Mihály. Azt nézőm, hogy jó közepes termést ád a kalászos. Mert a télön égy kicsit több volt a hó, az eső. Másképp?... De alma, szőlő, bor, hajaj, az nem lösz az idén errefelé. Mihály közben a ló mellé ér. Útjából egy tavalyról maradt lucemacsokrot szakasztott ki a paprika- és a kukoricamezsgyéről, és azt adta neki, hadd rágogassa. Én is ballagtam utána, hátha elvisz még egy kicsit kocsikázni. Pista is odajött, kezet fogott Mihállyal is, velem is, aztán megveregette a Muki nyakát is, és visszaballagott a tanyaudvarba. Oda, ahol apja, nagyapja valamikor a kaszát, a sarlót és a többi ilyenkor szükséges szerszámot készítgette elő, ő most az aratókombájnnal foglalatoskodik. Készül az árpa vágására, majd a búzaaratásra, és a rozséra, mégiscsak hagyományos izgalommal és reményekkel, mint elődei tették évszázadokon át aratás idején. iq. Lele lózsef • Szeged és Temesvár történelmi kapcsolatai régiek és természetesek. Csak a politika és az ideológiai ^mesterséges határai emeltek gátat a kapcsolatok folyamatosságának. A romániai forradalom bölcsője, Temesvár és Szeged között a konszolidáció első napjaiban erőként a képzőművészek nyújtottak egymásnak kezet. A temesvári alkotók Szegeden rendeztek nagy visszhangot kiváltó kiállítást, az itt élők pedig a Bega-parti városban mutatkoztak be. Az egész városra kiterjedő kapcsolatok mellett művészeti csoportosulások is egymásra találtak. Nemrégiben a szegedi Kálvária Galériában láthattuk 12 temesvári festő, grafikus és szobrász alkotásait, ennek viszonzásaként az elmúlt hét végén a Szög-Art művészei rendeztek kiállítást a Temesvári Galériában. Aranyi Sándor, a nemrégiben elhunyt Dér István, Eszik Alajos, Farkas Pál, Fritz Mihály, Kalmár Márton, Lapis András, Nóvák András, Sinkó János, Szathmáry Gyöngyi és Zombori László alkotásait Szuromi Pál művészeti író ajánlotta a temesvári érdeklődők figyelmébe, s szólt a vendégekhez Szekernyés János temesvári művészeti író, az ottani színház igazgatója is. Szuromi Pál megnyitójában jelezte, hogy az utóbbi esztendőkben Temesvár és Szeged képzőművészeti kultúrája szerencsésen közelebb került egymáshoz. Kölcsönös kollektív és egyéni tárlatok bizonyítják e kibontakozó kapcsolatot, amely éppen e kiállítással még konkÖnismeret, új koordinátarendszerben A Szög-Art alkotóinak bemutatkozása Temesvárott Fritz Mihály: Bartók-érem rétabb, még emberközelibb formát öltött. Ámde miféle értelme, haszna lehet e közvetlenebb kéznyújtásnak? Közhely lehet, hogy a közös gyökerek föltárulhatnak, hogy a mesterségesen létrehozott falat lebonthatjuk, hogy a két város művészei bizonyos kérdésekben közös nevezőre találhatnak, és sorolhatnánk. Ám talán mindennél fontosabb az önismeret, mely csak egy más koordináta-rendszerben mérhető igazán. A Szög-Art gondot fordít az önértékelésre, a megméretésre, s ezáltal egy nagyobb tájegység művészeti életébe való bekapcsolódásra. S ez igaz akkor is, ha a temesvári és a szegedi képzőművészet között eltérő irányú trendek a meghatározóak. A szegediek művészeti szemléletében nagyobb hangsúlyt kap a szelídebb érzelmi líra, a bensőségesebb fogalmazásmód, a meditáció, a nosztalgia. Talán ezek a szellemi kirándulások újabb impulzusokkal, indulatokkal gazdagítják a Szög-Art művészeit is. Vaszy Viktor próbál • Fotók is kerestetnek Könyv készül a Vaszy-évfordulóra Vaszy Viktor ebben az évben lenne 90 éves. Munkásságának teremtő ereje, kisugárzása napjainkban is hat, s a halála óta eltelt évek során nem vesztett jelentőségéből. Objektív számvetésre alkalmas korunkban, s amikor még számítani lehetett az egyre fogyatkozó hajdani pálytársak személyes visszaemlékezéseire, számos muzsikus és zenetörténész szövetkezett a Vaszy Viktor emlékezete című könyv megírására, melynek megjelentetési költségeit most a szegedi önkormányzat vállalta. A munka 1991 -ben indult, s az olvasmányosnak, de egyúttal forrásértékű adattárnak ígérkező kiadványban az életrajz és a személyes visszaemlékezések mellett helyet kapnak a művésztársakkal készített inteijúk. A kötetben szerepelnek majd Vaszy művészettel kapcsolatos írásai, nyilatkozatai, diszkográfia zeneszerzői munkásságáról, rádiófelvételeiről, hanglemezeiről, illetve a szegedi zeneigazgatói és karmesteri tevékenységét dokumentáló adattár. A zárófejezet a „Vaszyjelenség" máig ható utóéletéről számol majd be. Az önkormányzat a megszerkesztett és lektorált kézirat gondozásával a Somogyikönyvtárt bízta meg. A szerkesztők egyúttal kéréssel is fordulnak mindazokhoz , akiknek Vaszy Viktorról készült fényképek vannak a birtokukban, s azokat - természetesen visszaszolgáltatás mellett felajánlanák a kézirat illusztrációs anyagaként. Kérik, hogy e fotókat július 17-ig Vaszy Viktor emlékezete feliratú borítékban adják le a Somogyikönyvtár szolgáltató részlegénél, valamint, hogy a hátoldalára íiják rá a tulajdonos nevét és lakáscímét, illetve a képhez kapcsolódó összes információt. A Vaszy-évforduló alkalmából a Nemzeti Filharmónia ezév decemberére szimfonikus koncertet tervez a mester műveiből, s a Vaszy Operastúdió szintén decemberben tartja új operabemutatóját a Szegedi Nemzeti Színház színpadán. Mindkét esemény méltó alkalom lesz arra, hogy a decemberben megjelenő könyvet ünnepi külsőségek mellett vehessék kezükben Vaszy Viktor tisztelői és a helyi kultúrtörténet iránt érdeklődő olvasók. A könnyűzene dominál szabadtéri programjai Az újszegedi szabadtéri színpadot mindig mostohagyerekként kezelte a város. Bár jogilag a Szabadtéri Játékok Igazgatóságához tartozik, a működtetéséhez nem kapnak külön költségvetést. A Dóm téri produkciók elviszik a szabadtérire szánt teljes összeget, sőt a hiányzó 8 millió forintot pályázatokból, különféle alapítványi támogatásból tudják csak pótolni. Az újszegedi színpadra ezért olyan programot kell kitalálni, ami sokak számára vonzó, így biztosan eltartja magát. Tavaly 1492-re, Amerika felfedezésének 500. évfordulójára emlékezve a latin-amerikai zene adta meg a rendezvények alapkarakterét, idén a könnyűzene lesz a domináns. A nyitórendezvény július 2án Demjén Ferenc koncertje lesz, július 8-án Zámbó Jimmy, július 11-én a Walluka and the Kabaka, július 18-án a Molnár Dixieland Band, július 25-én a Laudate műsorát láthatják. Július 31-én és augusztus 1-én a Néptáncfesztivál együttesei mutatkoznak be. Augusztus 6án a Szandi-show-t, augusztus 11-én Gergely Róbert showját, végül augusztus 13-án Öreg rockerek címmel régi neves szegedi zenekarok találkozóját rendezik meg. Az előadások este fél 9-kor kezdődnek, jegyek a Szabadtéri Játékok pénztáraiban 300 forint körül kaphatók. Az újszegedi szabadtéri színpad az előadások közötti napokon továbbra is kertmoziként üzemel, népszerű filmek és előadás közben is működő büfé várja a közönséget. H. Zs.