Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-21 / 142. szám

HÉTFŐ, 1993. JÚN. 21. • A KNDP nem az MDF vazallusa • Önálló megmérettetés Szellemi ós erkölcsi BELÜGYEINK 3 f •• » » •• • w É I uijaepulest! A Kereszténydemokrata Néppárt III. országos találkozójának küldöttei minden megnyilatkozásukban hitet tettek a párt egysége mellett. A kétnapos munka során az is világossá vált, hogy a tagság a koalíció és a négyéves kormányzati munka befejezése mellett foglalt állást - összegezte a miskolci tanácskozás legfontosabb tapasztalatait vasárnap Surján László pártelnök. Befejeződött a kereszténydemokraták HL országos A szombati nagyválaszt­mányi és szekcióüléseket kö­vetően vasárnap délelőtt öku­menikus istentisztelettel foly­tatódott az országos találkozó, majd politikai nagygyűlésre került sor a Miskolci Egyetem aulájában. A szónok. Surján László a többi között elmond­ta: a KDNP-nek elsősorban nem a hatalom megszerzéséért, hanem azért kell munkálkod­nia, hogy ez a becsapott, meg­nyomorított, kétségbeesett nép végre magára találjon. A párt a keresztényszociális eszmék érvényesítését, Magyarország szellemi és erkölcsi újjáépítését •tartja legfőbb feladatának. Eh­hez egy új nemzedéket kell fel­nevelni, amelyik végre rájön arra. hogy gazdája saját hazájá­nak. A néppártiság arra köte­lez, hogy ellentétes érdekek esetén rámutassunk a közös nevezőre, mert ha a választó­polgár észreveszi rajtunk a har­mónia jeleit, mellénk fog állni - hangsúlyozta. A megújhodás feltételeként határozta meg az igazságtételt: „mi nem 80-90 éves emberek meghurcolását, hanem a bűnök hivatalos meg­állapítását és a bűnösök meg­nevezését akarjuk. Enélkül csak üszkösödik a nemzet sebe, mert ha nem néz szembe múlt­jával, akkor képtelen biztos ta­lajra építkezni" - fogalmazott a szónok. A pártelnök az ország előtt álló igen fontos feladatnak je­lölte meg a közbiztonság to­vábbi erősítését, a jog és az erkölcs harmóniájának vissza­állítását, a szociális biztonság megteremtését. Ez utóbbi fontos kritériuma a nyugdíjak reálértékének megőrzése. A kultúra területén a nemzet szellemi és erkölcsi felemelkedésére törekszik a párt, a nemzeti értékek ápolá­sával. Ezen belül a közoktatás fejlesztésére, az egyetemek autonómiájának szélesítésére, a tudományos kutatások fokozott támogatására helyezik a fő hangsúlyt. A KDNP és az egyházak kapcsolatrendszeréről kijelen­tette, hogy a párt az egyházak szabadságát és működőképes­ségük teljes körű biztosítását támogatja. Ezt nem azért teszi, mert - mint sokan állítják ­hűbérese az egyházaknak, hanem azért, mert a magyar jövő elképzelhetetlen egyházak nélkül. Az országos találkozó .zá­rása után tartott sajtótájékoz­tatón kérdésekre válaszolva Surján László elmondta: a két nap során elhangzottak egyér­telműen rávilágítottak arra, hogy a KDNP egy önálló párt, és nem az MDF vazallusa. Ugyanakkor tudomásul kell venni, hogy nem lehet hatféle feleletet adni az ország prohlémáira, tehát hat párt is sok a parlamentben. A fejlődés iránya afelé mutat, hogy hosszú távon csupán keresz­ténydemokrata, szociáldemok­rata és liberális alternatívák létezhetnek, az adott belpoliti­kai helyzetben azonban értel­metlen dolog pártegyesítése­ken gondolkodni. A KDNP senkivel sem kíván választási koalíciót kötni. Az első for­dulóban egyértelműen meg akarja mérni saját magát. Mint középpárt, tárgyalási szintig minden politikai erő felé nyitottak. Az ember nem lép önmaga ellen Dr. Kószó Péter kormánypárti optikával teljes mértékben maga mel­lé állítani. Nem érzik ezt ve­szélyesnek? - Az MDF nem osztálypárt jellegű. Ideológiailag nem arra szövetkeztünk, hogy csak egyes rétegeket, csoportokat képviseljünk, mint például az MSZP, hanem a nyugat-euró­pai pártokkal azonos módon, úgynevezett programpártként alakultunk meg. Sajnos, azon­ban tény, hogy a jövő érdeké­ben mégis sokszor kénytelenek vagyunk népszerűtlen döntése­ket hozni, de azt gondoljuk, az ország felemelkedése érdeké­ben ezt meg kell tennünk. Az ember ugyanis nem lép önma­ga ellen! A választásokon ter­mészetesen - a történtek, vala­mint az esetleg hibás döntések ellenére - nem szeretnénk vesztesek lenni. Mégis rákény­szerülünk arra, hogy például a közös teherviselésből a vállal­kozókat se hagyjuk ki. Tudni kell, hogy hazánkban egyre több az ellátott ember, a mun­kanélküliség miatt vagy egyéb szociális okokból segítségre szoruló polgár. Rájuk is gon­dolni kell, máskülönben ka­tasztrofális helyzet alakulhat ki. Azt hiszem, még a leg­keményebb ellenzéki is elis­meri: a Szovjetunió szétesése, a balkáni válság és az egész nemzetközi környezet nagyban hozzájárult ahhoz, hogy meg­hirdetett elképzeléseinket nem tudtuk maradéktalanul valóra váltani. Ehhez az MDF-nek és a koalíciós partnereknek még négy évre lenne szükségük. A választások alakulását azonban ma szinte lehetetlen megjósol­ni. Az MDF-en belül történt változások kétségtelenül ked­vezőtlen hatást válthatnak ki, és nemcsak a választások ki­menetelében, hanem az ország jelenlegi kormányzásában is. Ennek felelősségével kell most gondolkodnia pártunk vala­mennyi tagjának. Mégis úgy gondolom - a szülővárosom­ban, Vásárhelyen tapasztaltak alapján az emberek nem azonosítják az MDF-et a szá­mukra nem megfelelő nézete­A KIÚT A KOZMIKUS UT Az erkölcsi átalakulás kérdéseiről Király István, a Magyar Természetgyógyászok titkára tart előadást a Deák F. Gimnáziumban Szeged, József A. sgt. 118. T99T. június 22-én, kedden 17 órakor Mindenkit hfv és vár a Kozmikus Út Társaság 6701 Szeged, Pf.: 233. í julis néni olaját emlegettem nemrégiben az 1%-ban, ÍJ dolgozatomban arról „értekezvén" minő csalafinta­ságokra csábíthatja kistermelőket a „Piroskáról", azaz a HTO-ról megszalajtott új rendelet. A téma úgy tűnik olaj­csúszós. Olvasóimtól több sikamlós „háztartási trükköt" kaptam a cikk nyomán (ha nagy családom és fóliásom lenne, talán még ki is próbálnám). A témát körbe-körbe járva, azazhogy csúszkálva kiderült, igazán csalafinta a jegyrendszert kiagyaló volt. A pusztaszeri határban, Német Jánosék fóliásában ­hová szóra szólni meghívtak a gazdák - bizony „elcsúsz­tattak" az érveléssel. Ugy, hogy jóformán , fenékre ültem". Merthogy nulla adóból kellene a kistermelőknek kedvezményt visszaigényelni. A dolog - mint magyarázták nekem - felettébb rafinált. A fóliások ezentúl csak a piros HTO-nál két és félszer drá­gább ipari tüzelőolajjal fűthetnek. Am a többletköltségüket adókedvezmény formájában visszaigényelheti. Már ha az évi bruttó árbevételük több 750 ezer forintnál - addig ugyanis az szja-törvény szerint a mezőgazdasági kister­melő adómentes. S itt a gondja. Nincs ugyanis (a többség­nek) évi 750 ezer forintot meghaladó árbevétele. Tehát nincs adója. Ha meg nem kell adót fizetnie, vagyis nulla az adója, abból hogyan lehet kedvezményt leírni? Sikam­lós kérdés. Mondhatnánk azt is: olajos. rtHTO-jegyrendszer kizárja (elvileg) a fóliák piros oJ olajjal való fűtését. S azt mondják a rendelethozók, fűtsék a melegházakat ipari tüzelőolajjal, árának jelentős részét adóbevalláskor vissza lehet igényelni. - Ha közben a kistermelő nagygazdává válik, s évi háromnegyedmilliónál nagyobb lesz az árbevétele. Ha nem, akkor olaj helyett füt­sön mással a fóliásában. Az olajkazánokat, tartályokat pe­dig dobja ki (és írja le a nemlétező adóalapjából azok érté­kének százezreit is...). Szerezzen, szereltessen be gázos, meleg vizes, villamos fűtést vagy szeneskazánosat - annak az árából is igényelhet vissza ilyen-olyan jogcímen esetleg (több százezerből néhány ezret...). S ha minderre nincs pénze? Akkor jöhet a „Juslis néni olaja", a HTO csalafinta módon való beszerzése. Törik a trükkökön a fejüket a pusztaszeri fóliázok is. Csakhát ennél a „nulla adóból próbálj kedvezményt kérni" simlinél nem biztos, hogy lehet csalárdabbnak lenni... BRAMAC TETOCSEREP SCD^ MODUL-BAU ÉPÍTŐIPA RI.KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. T.: 491-022 Szentes, József A. u. 24. T.: 63/3I4-OH Fotó: Enyedi Zoltán • Rohamosan közeledik a következő választások idő­pontja. Ön szerint a kor­mány és a Parlament eddigi tevékenysége, illetve az MDF-en belüli problémák milyen esélyt adnak párt­jának és a koalíciónak ar­ra, hogy a következő ciklus­ban is a magyar politika meghatározó szereplői le­hessenek? - tettük fel a kérdést dr. Kószó Péter MDF-es országgyűlési kép­viselőnek. - A kormány és a Parlament munkáját nyilvánvalóan más szemszögből nézi és látja egy kormányzópárti képviselő, mint az ellenzék. Ennek elle­nére igyekszem objektív véle­ményt mondani. Hangsúlyozni szeretném, hogy a parlamenti döntések előtt frakcióüléseken és a koalíciós partnerekkel is ütköztetjük véleményünket. Sőt, a nagy horderejű kérdé­sekben hatpárti egyezségre törekszünk. Mégis a nyilvános­ság sokszor hallhatja, hogy még a kormány és az MDF kö­zött is léteznek nézetkülönbsé­gek. Ezek egy része azonban az eltérő informáltságra vezet­hető vissza, és mivel most nem a „fejünk felett", hanem a sze­münk láttára zajlanak az ese­mények, az átlagemberek tanúi lehetnek ezeknek a vitáknak. Természetesen ezzel nem sze­retném tagadni azt, hogy létez­nek a párton belül alapvető el­lentétek is. • Az MDF a lakosság egyetlen rétegét sem tudta ket valló MDF-tagokkal W. Rácz ludit (Folytatás az 1. oldalról) Húzni-halasztani lehet, de egyszer úgy is el kell dönteni, a (Belvárosból az emberek vagy a kocsik legyenek-e kitiltva. Mindig baj van van a politikára végződő dolgokkal, szinte mindegyikkel, amelyik cipelni kénytelen ezt a hozzábiggyesz­tett terhet. A közlekedéspoli­tikában megszólalók megfelelő kategóriás jogosítványukra mint hozzáértésüket igazoló szakdiplomára tekintenek, vagy népük, éppenséggel egy­szerűen csak érdekeik nevében beszélnek. Pedig rettentő ke­veset kellene megtenniük, azt viszont föltétlenül. Választani: részben vagy teljesen forga­lommentes Belvárost akarnak­e. Nagyon kell vigyázni azon­ban, hogy ennél többet se te­gyenek, még azok sem, akik például egy mérnöki diplomá­val a zsebükben esetleg erre már feljogosítva érzik magu­kat. Talán ha mernék egyszer, hogy felelős aggodalmuk elle­nére próbaképpen a specialis­tákra hagyatkoznak. Ki tudja, hátha összejönne valami? Az új forgalmi rendet di­csérni még senkit sem hallot­tam, a bírálatra mindenki ide­ges lesz, akinek köze van hoz­zá, közösséget nem szívesen vállalnak vele, mondván, ennél azért sokkal jobb volt, amit eredetileg akartak. Városi for­galmi rendszerek tervezésére szakosodott mérnökkel beszél­gettem a minap, sorolta a té­nyeket. A forgalomszámláló méréseken rendszámkövető pontokat állítottak fel, kimu­tatták, a régi híd körülbelül 40 Ki a tejét a hurokba? Benzinüzemű Belváros százalékos átmenő forgalom­mal terheli a Belvárost; ennyi felesleg teríti a jobb partot, és csorog szét a két elvezető fő­csatornán, s ennyien vannak, akik már a Nagykörúton vagy azon kívül eldöntik: a centru­mon keresztül mennek Újsze­gedre. Ebből csak egyféle kö­vetkeztetést lehet levonni. A Sportcsarnoktól indulva a Bakay Nándor-Nagykörűt sa­rok a gazdaságosság határérté­ke: az új hídon eddig a pontig rövidebb az idő, kevesebb az üzemanyag. Vagyis, a mai ál­lapottal ellentétben, az Os­kola-Victor Hugo-Kelemen főcsatornát nem volna szabad a jobbra kanyarodás lehetősé­gével a Somogyi utcán keresz­tül a Kálvária sugárút irányá­ba megnyitni, hanem a Zrínyi utcán át Alsóvárosra kellene Fotó: Schmidt Andrea vezetni. Ha nincs mód oldal­irányba elszivárogni, az autós a hídról eleve nem is kanyarodik el errefelé, sőt, talán nem is a régi hidat választja. Ennek a forgalomnak a vissziránya okozza a Fekete ház előtti káoszt: a JATE jogi kara előtt a kocsik bekanyarodhatnak és be is préselik magukat a Köl­csey utcába és onnan tovább a Kelemenre, ahol találkoznak a régi hídról érkező tömött sorral, néhány méteren ve­gyülni próbálnak, majd ezzel teljesen ellentétes felfogásban kicsapódni balra, és az Osko­lán feljutni a hídra. A Belváros forgalommen­tesítése ellen hat, hogy a régi hídról jobbra kanyarodva egy engedélyezett balkanyarral mindjárt föl is lehet szívódni a színház és a kaszinó között a Vörösmarty utcán és átszelni a Belvárost Kossuth sugárúton. A visszirány: a Kossuth su­gárút és a Tisza Lajos körút forgalma a korzó peremén gyűlik össze és araszol a régi hídra. Ez és a Fekete ház mel­letti kiskapu tönkreteszi az egész rendszert. A Stefániáról a forgalmat a Tisza Lajos körúti sarkon valóban jobbra, Felsővárosra kell elvezetni. De % fönti engedmény nélkül. így aztán, miután a hídról se jobbra, se balra kanyarodni nem volna kedve senkinek, talán fel is szabadulna. Mind­járt fel is lehetne újítani. Visszaengedni pedig senkit nem ajánlatos, kivéve a tömeg­közlekedést, a bicikliseket, gyalogosokat. A többi irányból pedig csak az járhasson be kocsival, aki itt lakik vagy dolgozik. Később az se mind, ha lesznek lefogadó parkoló­házak végig a Tisza Lajos kör­út mentén. Tervek. Nem vagyunk már olyan precízek, hogy meg­mondjuk, melyik hányadik ötéves. Ezek között tetszett meg a csomóra kötött forga­lom. Ide még jöhet, keresztül nem, csakis körbe, vissza ugyanoda. Ez volna az a bi­zonyos hurok. Csakhogy egye­lőre senki nem meri átdugni a fejét. Ó. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom