Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993, JÚN. 19. Film Az Európa nagy dobás Nekem speciel borsódzik már a hátam, ha meghallom, hogy valaki rákezd európázni, mert ez olyan mindenre jó kifejezés lett. Ezek után nem sok jót vártam az Európa című filmtől, félő volt, hogy beér­telmeznek valamit; a rendező neve, Lars van Trier se árul­kodott valami nagy dobásról. De már az első néhány perc­ben kiderült, hogy az a buta előítélet ezúttal nem az én mal­momra hajtotta a vizet. Hosszú perceken keresztül egy Európába futó sínpár fölött rohan a kamera és egy erősen meditatív szövegben teljesen elmerülhetünk abban a tény­ben, hogy Európába tartunk. ^ Megérkezünk Németország­ba egy amerikai német társa­ságában Az idő; 1945, köz­vetlenül a háború vége után. A férfi munkát keres, azzal a céllal jött vissza, hogy segítsen a talpra állásban, ha már a háborúból nem vette ki a részét. Hálókocsi! lauz lesz, s a Farkasemberek többször is megpróbálják beszervezni. De mindez csak a felszín, a váz, a film olyannyira különös, hogy az előbb említett részletezés teljesen elmerül, eltűnik a film csontváza. Ami megint csak izgatóan érdekessé teszi a dolgok ala­kulását, hogy az a hang. amely a sínek fölött futva eldiskurált velünk, a film további részében is megmarad, mint narrátor. De nem akármilyen narrátor. Nem elbeszél, nem is olyan min­dentudó narrátor, egészen más, erre talán még nem is találtak jó kifejezést. Folynak az ese­mények, s a narrátor folyton közbeszól, megmondja, hogy ha tízig elszámol, mi fog tör­ténni a főszereplővel. Még a halál pontos pillanatát is előre tudja. Nagyon érdekes film, nem lehet kihagyni, az elmúlt évek legjobb alkotásai között van a helye, de már ismerhetjük jól a díjazások minőségi szempont­jait. Podmaniczky Szilárd • A tettes IS éves Postarablók rendőrkézen Bravúros nyomozással né­hány óra alatt rendőrkézre kerítették a tatai postarablás tetteseit - közölték a Komá­rom-Esztergom Megyei Rend­őr-főkapitányságon pénteken tartott sajtótájékoztatón. Csapó János alezredes, megyei főka­pitány-helyettes elmondotta, hogy június 16-án szerdán a délelőtti órákban egy csuklyás fiatalember Tatán a kertvárosi postahivatal női alkalmazottját arra kényszerítette, hogy átadja részére a kasszában lévő 62 ezer forintot. A bátor tisztvise­lőnő lélekjelenlétének, fellépé­sének köszönhető, hogy a rabló pánikba esett, és zsákmányát eldobva elmenekült. A rendőrség nagy erőkkei szállt ki a helyszínre; csaknem félszázán vettek részt a bűn­cselekmény felderítésében. Lezárták a Tatáról kivezető összes utat, tanúkat kerestek, házról házra jártak, és nyo­mozókutyákat is bevetettek. A gyors akció eredményeként négy és fél óra elmúltával la­kásán elfogták a 15 éves K. A. tatai lakost, aki bevallotta, hogy tettestársa is volt, a 29 éves büntetett előéletű K.I. személyében, aki a rablás alatt a posta épülete előtt falazott neki. Kihallgatásuk során más bűncselekményükre is fény derült. Többek között a tavasz­szal a Stráda Skála Áruház egyik melléképületében elrej­tőztek, majd az üzlet zárása után különféle műszaki cik­keket eltulajdonítottak. Betör­tek Tatán egy élelmiszerboltba is. A házkutatás során a rend­őrség eddig 700 ezer - egy­milió forint értékű lopott árut foglalt le. A két fiatalembert a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásuk elrendelését. • A SZOTE-n ennél is tovább léptek. Az egyetem Ideg- és Elmegyógyászati Klinikájának 8 osztályán április elején kezd­ték - elsőként, s egyelőre csak próbaképpen - a külföldön be­vált Unit dose rendszerű gyógyszeradagolást. Az új módszerrel két hónap alatt több mint 1 millió forintot ta­karítottak meg. s tegyük hozzá azonnal, nem úgy, hogy a be­tegektől vonták el a terápiá­jukhoz kellő gyógyszereket. A Unit dose alkalmazásának szegedi szorgalmazója, dr. Csukonyi Katalin klinikai gyógyszerész beszélgetésünk alkalmával előbb azt vázolta, miért volt szükség az új gyógy­szerrendelési és -elosztási szisztéma kidolgozására. Tekintettel arra, hogy a SZOTE Ideg- és Elmegyó­gyászati Klinikája elmúlt évi osztott hitelkeretének 72 százaléka gyógyszerfelhasz­nálás volt, s az idei gyógyszer­keret a tavalyihoz képest egyharmadával csökkent, nél­külözhetetlenné vált az új módszer bevezetése. Az új szisztémában a napi gyógy­szerelést - a klinikai gyógy­szerraktárból - a gyógysze­részek és asszisztensek végzik, az egyéni gyógyszerfelhasz­nálási kartonon szereplő kiírás­nak megfelelően, 24 órás ada­golásban. Ily módon csak annyi gyógyszer kerül az osz­tályokra, amennyi valóban in­dokolt, egyetlen tablettával sem több. Az osztás minden nap a vizit után történik, annak érdekében, hogyha a kezelő­orvos változtat a gyógyszeres terápián, akkor a beteg még aznap megkaphassa az újonnan rendelt gyógyszerét. Az eddigi gyakorlattól eltérően tehát megszűnik az osztályokon a gyógyszerek raktározása. De mi történik, ha a beteg nem a „terveknek megfelelően viselkedik", és hirtelen-vá­ratlan az előírtakon kívül más gyógyszerre is szüksége van. Természetesen ezt is megkap­ja, mert a gyógyszerészek behívható ügyeletet tartanak, s Fotó: Révész Róbert • Takarékosság, klinikák és orvosságok A gyógyszert egészen a betegágyig követik Manapság mindenütt takarékosságra kényszerülnek a kórházakban és klinikákon. A gyógyszerrel is spórolni muszáj anélkül, hogy a beteg szenvedne hiányt. Ta­karékossági intézkedések már korábban is születtek a fekvőbeteg intézményekben: a gyógyszerek bizonyos köre csak osztályvezetői főorvosi aláírással rendelhető, illetve a széles spektrumú antibiotikumok terápiás alkal­mazásához intézetvezetői jóváhagyás szükségeltetik. ott van az osztályokon az életmentő és az osztályvezető orvosok által meghatározott ­az osztályok profiljának meg­felelő - minimális gyógyszer­készlet is, amivel szintén kö­telesek elszámolni. A gyógyszernek a beteg­ágyig történő követése, a Unit dose rendszer bevezetésével teljesíthető a tb igénye, misze­rint csak a beteg által tényle­gesen felhasznált gyógyszer árát kelljen megfizetnie, hiszen a gyógyszerfelhasználási kar­ton segítségével könnyen kiszámítható minden egyes beteg gyógyszerköltsége a klinikán töltött idő alatt. Az új gyógyszeradagolási szisztémát április elején kezd­ték kipróbálni az Ideg- és Elmegyógyászati Klinika 200 ágyán, s noha a nóvum nem örvend nagy népszerűségnek, a tények azt bizonyítják, hogy nagyon is érdemes lenne ki­terjeszteni. A tények pedig azt mondják, hogy áprilisban 700 ezer forinttal, májusban 400 ezer forinttal kevesebb gyógy­szer fogyott a kísérleti osz­tályokon, mint a megelőző év ugyanezen időszakában, annak ellenére, hogy azóta több gyógyszeráremelés volt, s jó néhány új és drága pirula került a gyógyításba. Ahhoz, hogy a SZOTE vala­mennyi klinikáján bevezessék az Unit dose rendszerű gyógy­szerelosztást, létszámfejlesz­tésre vagy átcsoportosításra lenne szükség. Az új szisztéma ugyanis a gyógyszerészek és a gyógyszertári asszisztensek munkáját sokszorozza meg. Az már számítások kérdése, hogy mennyit lehetne nyerni, né­hány státus árán. K. K. MMMMMMI • Aszály és jégverés után mi jöhet még? A kérdés már nem kérdés, amióta megkaptuk a Csongrád Megyei Növénye­gészségügyi és Talajvédelmi Állomás jelzését: sáskajárás! A növényzet új „vámszedője", az olasz- vagy fehérnyakú sáska Üllésen a Petőfi dűlő határ­részben tömegesen jelent meg. E két centiméternyi nagyságú, ugráló-repkedő, falánk rovar válogatás nélkül megrág min­dent útjába kerülő növényt. Látogatásuk után csak levél­erek és szárcsonkok maradnak. • Gondozatlan, parlagföld a lakásuk Támad az olaszsáska! E Magyarországon őshonos sáskafaj legelőn, parlagon, lucernában lappangva, a rovar­világban elvegyülve eddig is jelen volt, de észrevehető károkat nem okozott. Meleg és csapadékban szegény években - mint most - főleg az alföldi homokvidéken szaporodhat el. Ilyenkor vándorösztönétől hajtva portyázó rajokat alkot. Nem könnyű ellene véde­kezni. Most nyáron a kifejlett példányokat csak gyéríteni lehet, hűvös, hajnali órákban, rágókártevők elleni szerekkel végzett, több termelő által összehangolt permetezéssel. A nőstény sáska augusztus végén rak petét, s a következő év májusában kelnek ki a kis sáskalárvák. A további elsza­porodásuk legjobb ellenszere a földek rendbentartása, műve­lése, a mezsgyék, parlagterü­letek és gyérfüvű legelők nyár­végi feltörése. A téli lakhelyre lelő sáskautódok csak fiatal lárva korukban puszíthatók el, permetezéssel. Elsősorban a volt Szeged járás területén gaz­dálkodóknak ajánlott, hogy fi­gyeljék: kertjük alatt van-e már a hívatlan vendég. T. Sz. 1. • Ordítás az ablakbál Kutyavilág - tolerancia nélkül „Ugye, te nem szereted a kutyákat?" - kérdezi kedves egykori iskolatársnöm, akivel ritkán találkozom. Megdöbbe­nek, hiszen idegen tőlem min­denfajta állatgyűlölet. Kutya­sétáltatásról szóló írásaim mégis ilyen nyomot hagytak benne - s a múlt héten kapott telefonok tanúsága szerint másokban is. Akadtak, akik egyenesen kutyaellenes hecc­kampányról beszéltek. Akkor pedig az írásokban lehet a hiba. Szólaljanak meg hát ők is, a kutyások, a „másik oldal", amely pedig nem is létezik, hi­szen mind egy oldalon állunk. Egy szóval sem bántottam az állatokat, egyedül a rendet­len ebtartók ellen szóltak azok a tudósítások, amelyek a köz­területfelügyelők legutóbbi ellenőrzéseiről adtak hírt. A szigor nem megalapozatlan, hiszen bárki tucatnyi példát tud olyan esetekből, amikor akár a Széchenyi téri gyep kellős közepén, vagy éppen a gyere­kek és fölnőttek által egyaránt használt lakótelepi zöldterület fáinak tövében végeztetik el a kutyuskák szükségét. Ugyancsak elgondolkodtató bizonyos B-né levele (az alá­írás helyén csak ennyi szere­pel), amelyben a nyugdíjas hölgy arról ír, hogy - miköz­ben kis termetű, kiállításokat is megjárt kutyáját makkosházi lakóhelyén sétáltatta - több in­zultus érte. Emeleti ablakokból ordítottak rá, kilátásba he­lyezve, hogy megrugdossák „a dögöt", valamint őt magát is. Írja még. hogy a futtatásra kijelölt töltésoldalba nem meri vinni kedvencét, mert ő maga is fél az ott szabadon engedett nagytestű kutyáktól. Néhány méterrel arrébb, a garázsok előtt viszont három „nősze­mély" az eb megmérgezésére tett ígéretet. A levélíró úgy ér­zi, egyre nagyobb az ellensé­geskedés „kutyások" és „nem kutyások" között. B-né elkeseredése érthető, együttérzünk vele, s valameny­nyi kutyatartó társával, aki hozzá hasonlóan tiszteli és védi környezetét - semmikép­pen sem szabad őket felelőssé tenni azok miatt, akik fittyet hányva mindenféle szabálynak, azt és ott teszik ebükkel együtt, amit és ahol kedvük tartja. Persze marad még a kérdés: ha már a szabályok ilyen „sarkosan" rendelkeznek, adot­tak-e a kutyatartás feltételei? A válasz nem lehet egyértelmű; egy kertes házban természe­tesen igen, lakótelepen viszont már kevésbé. Azt, hogy hol és milyen kutyát tart. mindenki­nek magának kell eldöntenie, nem megfeledkezve közvetlen lakókörnyezete, és természete­sen az eb érdekeiről. Az ordítozást, fenyegetést viszont semmi sem indokol­hatja. Úgy látszik, némely „embertársunkra" - hasonlóan a nagynövésű kutyákhoz ­ugyancsak rákívánkozna a póráz és a szájkosár... Ny. P. Szájkosár, futtatás, szabályok Szeged város közgyűlése 1992. május 6-án rendelkezett a kutyák tartásáról. Eszerint az ebeket „közterületen, illetve a lakóház közös használatú he­lyiségeiben, s a ház udvarán" pórázon kell vezetni. Kötelező a szájkosár vise­lete a következő kutyafajták­nál: terrierek, staffordshire, komondor, dog, doberman, rotweiler, mastino napoletano, német juhász, óriás schnauzer, kuvasz, nagytestű pásztor- és juhászkutyák, sarplanae pász­torkutya, kaukázusi juhász, driand, bonvier. belga juhász (ha valamely kutyafajta nevét pontatlanul írtuk volna, a szak­emberektől elnézést kérünk). Tizennégy éven aluli gyer­mek nem vezethet olyan ebet, amelynél kötelező a szájkosár használata. A kutya tulajdonosa, illetve az eb vezetője köteles az állat által közterületen okozott szeny­nyeződést azonnal eltávolítani. Tilos ebet beengedni játszó­térre, játszószerek, homokozók közelébe. Kutyát szabadon futtatni a következő helyeken lehet: az új Tisza-hídtól északra, a Tisza hullámterén, mindkét oldalon (kivétel az üdülőterület); az árvízi emlékműtől délre a Tisza hullámterén, mindkét oldalon; a kamaralöltésen; a Csongrádi sgt., a körtöltés, valamint a hódmezővásárhelyi vasútvonal által bezárt terüle­ten; a körtöltésen; a Cserepes sortól délre eső területen; a piac, illetve a parkoló kivéte­lével a beépített területeken kívüli részeken; a hajóállomás és az új Tisza-híd között, a folyó jobb partja felöli hullám­téren. A szabálysértésért kiszab­ható bírság mértékéről már többször írtunk. Az idézett rendelkezés bárki számára hozzáférhető a városi közterü­letfelügyeletnél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom