Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-14 / 136. szám

HÉTFŐ, 1993. JÚN. 14. Kísértetiesen hasonló a páriák sorsa. Azoké a szerencsétleneké, akik munka, vagy legalább tisztes megélhetést nyújtó munka hiányában kénytelenek külföldön keresni a boldogulást. Kiszolgáltatva a rajtuk gazdagodni akaró munkaadóknak, közvetítőknek, szinte mindennek és mindenkinek. Sokáig úgy hittük pedig, hogy számunkra is külföldön nyílhat meg a kánaán. Nem is figyeltünk arra, hogy milyen a sorsuk a Makó környékén feketén foglalkoztatott, nyomorban és kiszolgáltatottan tartott romániai „vendégmunkásoknak". (Nagy László fotói különben róluk készültek.) És kiderül: tapasztalataik megegyeznek Nyugatra szakadt magyar sorstársaikéval. • Elég csak végiglapozni a hirdetőújságokat: miközben idehaza több mint hétszázezer munkanélküli kopogtat naponta a cégek ajtaján, legtöbbször hiába, addig jónéhánji erre „szakosodott" káefté, bété csillogóbbnál—csillogóbb állást kínál nyugaton. Nem is csoda, ha olykor meglett emberek is megszédülnek: hátuk mögött hagyva a családot nekivágnak a bizonytalannak. Elég csak az ezer-ezerötszáz márkás fizetést átszámolni: ami ott siralmasan alacsony bér, az itt fejedelmi fizetés. - Igen ám, de azt senki sem számolja, hogy kint is élni kell valatrjiből - összegzi a tanulságokat a szegedi fiatalember Nekünk 1350 márkát ígértek. Ennek jó, ha harmadát haza tudja küldeni az ember, a többit feléli odakinn. Ráadásul egy siófoki káefté, amely minket kiközvetített, talán azt se tudta, hová is küldi az ügyfeleit. Egy hónapig úgy kellett kenyérre, meg tejre kölcsönkérnem, hogy ne haljak éhen. Most meg a kft. megtagadja a fizetést, ráadásul az irataimat is elzárták, így azután idehaza sem tudok munkát vállalni. Azok a szegedi lányok sem jártak sokkal jobban, akiket egy közeli vállalkozó ajánlott ki Ausztriába: - Két hétig szinte éjjel-nappal kávét csomagoltunk, se túlóra, se fizetés. Aki szólni mert, azt azonnal szélnek eresztették - egyetlen fillér nélkül. Végül azon bukott meg az egész, hogy jött az ellenőrzés. MindModern rabszolgák az ígéret földjén? enkinek adtak egy kis aprót, azután hazazavartak bennünket. Már nem is bántuk: egy csűrben aludtunk, a művezető meg úgy kiabált velünk, mint szódás a lovával. - Egyáltalán nem legális a külföldi munkaközvetítés állapítja meg Vladiszavlyev András, a megyei Munkaügyi Központ vezetője - Törvény ugyan nem tiltja, de csak az Országos Munkaügyi Központon keresztül lehet külföldre munkaerőt közvetíteni. • Fekete fejvadászok mégis tucatjával megélnek a munkaerő kiajánlásából! - Kiskapuk persze akadnak. Arra a törvény is lehetőséget biztosít, hogy aki külföldön tendert, pályázatot nyert, itthonról vigye a munkaerőt. Ezzel is vissza tudnak élni néhányan. • Ha ügyes vállalkozóknak megéri, miért nem végzi a közvetítést a Munkaügyi Központ? - Mi is közvetítünk külföldre. De legtöbbször azon bukik meg a dolog, hogy a kinti megrendelő németül, vagy angolul jól beszélő szakmunkásokat kér. Ilyen pedig alig van Szegeden. Higgye el, a huszonhétezer Szegeden regisztrált munFeketén csomagolták a feketét A márka elúszott, az útlevél megmaradt Kölcsön: kenyérre Ádám és Éva - Úgy indult az egész mint a mesében: havi hetvennyolcvan ezer forintos kezdő jövedelmet, európai szállást és ellátást ígértek, amikor Stuttgartba szerződtünk a barátommal. A valóság rémisztő volt: balkán Nyugat-Európában. Nekem szerencsém volt, egy hónap után kaptam négyszáz márka előleget, amiből haza tudtam utazni. Sokaknak az útlevelét is bevonta a munkaadó. Olyanok voltunk, mint a modern rabszolgák - meséli a szegedi Gombos Zoltán, miután kalandos útjáról hazatért. kanélküli közül a külföldi munkavállalás csak töredékének jelenthet megoldást. Úgy tudom, országosan 2-3 ezer embert ajánlanak csak ki a munkaügyi központok. Akadnak, akik jól beszélik a nyelvet, de ők inkább maguk próbálkoznak. Ádám és Éva története nem mindennapi. - A nevünket ne írd le, hiszen a szüleink se tudják mivel is keressük odakinn a kenyerünket - mondja a fiatal, rendkívül vonzó szőke hölgy. Az egyetem negyedik évét hagytuk itthon, mert már albérletre sem futotta. Kint meg elég jól megfizetik, amit csinálunk. • Elárulnád végre, hogy mit? - Live show-t. Bárokban, mulatókban lépünk fel a barátommal és a színpadon csináljuk azt, amit mások lekapcsolt villanynál odahaza. Nincs ebben semmi. Még egy év, azután itthon befektetjük, amit odakinn kerestünk. Legalább tíz évvel megelőzzük magunkat anyagilag. • És az egyetem? - Azt hiszem, az már a múltté. Nyugaton is azt láttuk, a diploma, a papír semmit sem ér. A vállalkozó szellem a lényegLakatosokból, bádogosokból persze nem lesz showman. Éváék esete egyedi, s maguk is megerősítik: fejvadászokkal, közvetítőkkel nem érdemes szóba állni. Akkor ugyanis egy valaki biztosan meggazdagodik, de az nem a munkavállaló lesz. Akadt olyan szegedi fitalember is, aki a külföldi munkaszerződése másolatát hozta be a szerkesztőségbe. Olvassam és döntsem el magam, érdemes-e külföldön, magyarként munkát vállalni: „A munkaidő mértéke heti 52 és fél óra. túlmunkának csak az e fölötti idő minősül... A dolgozó jogosult három havonként egyszer saját költségén hazautazni. A munkavállaló a létfentartási költségeket saját maga fedezi." - S mindezt a hazai minimálbérért, no meg ezer márka kiküldetési ellátmányért - fűzi hozzá a fiatalember - Ezért a munkáért egy német legalább a kétszeresét kapja. Ráadásul, amikor fülest kap a munkaadó, hogy jöhetnek az ellenőrök, mindenkit hazazavar. Jó, ha az útiköltségre a markunkba nyom valamit. - Egyetlen jótanáccsal szolgálhatok csak - mondja végül Vladiszavlyev András - Ne higgyen senki sem a jól hangzó hirdetéseknek, győződjön meg róla, kivel áll szemben. Odakinn pedig ne adja ki a kezéből az útlevelét, senkinek sincs joga bevonni. Ha mégis megjárja a gyanútlan munkavállaló, akkor azonnal forduljon a magyar konzulátushoz. Rafai Gábor • Na végre, most Ön le van leplezve! Azt olvastam az újságban, hogy az összes pilótajáték, amit ma széles e hazában szerveznek, matematikailag bizonyítható szélhámosság, mert akik indítják, nyernek, akik beszállnak, veszítenek. Remélem, akkor most Kiss Mátyás ügyvezető levonja a következtetést. - Levonom. • És slussz! Vége a vásárhelyi Magad Uram... játéknak. - Miért lenne? Azt hiszi, mert valamiről azt írják, hogy rossz, attól azonnal el is fordulnak az emberek? A remény és a pénz nagyobb úr, mint az ismeretterjesztő vitairat. • Ön cinikus. - Realista, uram! Nézze meg ezeket a fényképeket! Megnéztem. Ismerősöket is láttam rajtuk, kötetnyi ötezrest lobogtatva, s mosolyuk szélesebb volt, mint egy rágógumi reklámé. Ők már nyertek. • Jó, jó, de mi lesz azokkal, akik összeadták ezeket a százezreket? - Először is, tízmilliós nagyságrendű az a pénz, amit mint ajándékot - továbbítottunk már a résztvevőknek, másodszor mindenki, aki beszáll, azzal a tudattal teszi be a pénzét, hogy ha a lánc folyamatos lesz, kap pénzt, ha megáll, nem kap. A felvett pénz pedig nem nyeremény, hanem ajándék. A szervezők csak mint megbízottak közvetítenek a tagok között. Ez jogilag rendezett viszony. • Vagyis a tagok veszíthetnek is. A Délmagyarországban közölt elemzésben tízezres veszteségek szerepelnek, miközben az indítók milliós hasznot húznak. - Tévedés. A belépők egy hónapig visszakaphatják pénzüket, s csak a rendszer működtetéséhez lekötött összeget „veszítik" el. A tízezerből kilencet visszaadunk. Ám a gyakorlat az, hogy aki belépett, Einstein forog a sírjában (Négyszemközt a Nagy Szeizővel) nem akarja meggondolni magát. • De, hát bebizonyította a szakember, hogy nem járhat jól. - A gyakorlat azonban az érdeklődés élénkülését bizonyítja! • Mondjuk ki, mindenki arra számit, hogy nem Ő lesz az utolsó. - Arra. Mi meg fizetünk. A szegedi rokkantnyugdíjas néni, aki a lakbérfizetéstől is félt, hosszú évekre biztosította magát a többszázezer forinttal, amit a múlt héten kapott. Egy másik idős ember millión felül jár már. Nekik Eistein is magyarázhatná, hogy a „pénzküldős marhaság" egy nagy átveres. Ők úgy számolnak, hogy tízévi lakbérük rendben van. Einstein igazsága itt: relatív. • Hallottam, a Magad Uram..." Klub be sincs jegyezve, mint klub. Nem zavarja? - Az elnevezés volt szerencsétlen, mert nem klub, hanem számítógépes rendszer. A klub nevet azóta visszavontuk, hiszen szükségételen, viszont a rendszer él és működik. Sőt: gyereke született. És már anyakönyvezve is van. • Hogy hívják? Osztap Bender, Félix Kurll, Háry János? Ne is mondja, mert ez itt nem a reklám helye. Inkább arra feleljen, hogyan meri elindítani? - Úgy, hogy egy saját találmányú szabadalmaztatás alatt álló védett pogram segítségével a vállalkozóknak kínálunk gyors kilábalási esélyt pénzügyi gondjaikból. Múlt kedden kaptuk a telefont egy miskolci kft.-től, hogy az új, önreprodukáló számítógépes rendszerünk jóvoltából kifizette az összes hitelezőjét és újra termel. • Mint a mesében, olyan szép. És főleg: önreprodukáló. Szépen hagzik, de nem értem. Több a méz a madzagon? - A szabadalom lényege, hogy száz résztvevő közül negyven külsőre van csupán szükség, a többi hatvanat maga a rendszer produkálja. Senkinek nem kell senkit beszerveznie. • Zseniális! A végén két számítógép küldözget egymásnak súlyos milliókat, aki meg akarja, megtekintheti a mutatványt. Legföljebb szednek egy kis beléptidijat. Mennyit? - Visszakérdezek: és Ön nem cinikus? Kijelentem, teljesen nyílt, bármikor ellenőrizhető, megtekinthető rendszer. És megnyugtatom, többen lesznek benne, mint amennyien - Önhöz hasonlóan - gyanakodnak. Ha szélhámosság lenne, rég betiltották volna. Egyébként pszichológusnak való téma: azt mondja a kedves ügyfél, nem szállok be ebbe a „pénzküldő marhaságba", mert be kell szerveznem másokat... Aztán, amikor megtudja, hogy van olyan, amelyikbe nem kell beszerveznie senkit, belép és két nap alatt hoz huszonötöt. Szóval nem lettem okosabb. Nagy marhaság ez a népi pénzküldözgetős, Einstein forog is tőle a sírjában. - De hát azt még Ő sem tudta; a pénz a lényeg, nem a matematika... Igiiczi Zsigmond