Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-11 / 134. szám
8 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. JÚN. 11. • Triatlon • Nyílt nemzetközi Mezőbank-Pulser Kupa u CISM regionális verseny Úszva, kerékpározva és futva több mint félszáz kilométeren át A Balázs-tanyáról Wimbledonba A teniszcirkusz a párizsi Grand Slam torna után a szigetországba költözött, ahol köztudottan füvön futnak a labdák után a világ legjobbjai. Tudomásunk szerint széles e hazában csupán a Csongrádhoz közeli Balázs-tanyán található gyeppel borított játéktér. E hét derekán a teniszfarm tulajdonosa, dr. Fröhiich Antal budapesti ügyvéd vendégszeretetét élvezte Temesvári Andrea, Noszály Sándor és Sávolt Attila. A wimbledoni versenyre készülő legjobb honi ütőforgatók csütörtök délutáni edzését a helyi klub, illetve tenisziskola fiataljai is megtekintették. Temesvári Andrea és Sávolt Attila a gémeskút tövében. Fotó: Gyenes Kálmán Úszásoktatás felnőtteknek Ismét jelentős, nemzetközi sportesemény színhelye lesz a Maty-éri Gróf Széchenyi István evezőspálya és környéke. Szombaton és vasárnap ugyanis a BHSE - a Szeged Városi Sport igazgatósággal, a Vízügyi SE-vel. a szegedi Önálló Műszaki Dandárral, a megyei triatlon szövetséggel és a JGYTF-fe! karöltve - itt rendezi meg a nagyszabású Me/.őbank-Pulsar Kupa és CISM Szombat Kézilabda NB II. Nők: Tanúrképző-Soltvadkert, Topolya sor, II. Tenisz Amatőr bajnokság. Kisstadion, 8. Triatlon Nemzetközi nyílt verseny, Maty-ér, 10. Labdarúgás Megyei I. osztály: Móraváros-Csongrád, Horgosi út, 17, Kérdő. Mártély-Ruzsa, Mártély, 17, Knerczer. Előmérkőzést az, itjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Tömörkény-UTC, Tömörkény, 17, Horváth L. Vasárnap Kajak-kenu A jövő évi. Amerikai Egyesült Államokban megrendezésre kerülő labdarúgó világbajnoksághoz kapcsolódva. Magyar Árutőzsde Kupa néven országos, felmenő rendszerű kispályás labdarúgó versenysorozat indul felnőtt és ifjúsági kategóriában. Az országos győztes csapatok kéthetes turistaút keretében részesei lehetnek a VB küzdelmeinek, ahol két mérkőzést tekinthetnek meg. A második helyezeti csapatok egyhetes tengerparti üdülést, a többi helyezett csapatok értékes tárgy- és pénzjutalmat nyernek. Nevezni 11 fős csapatokkal az. alábbi lapon lehet. Határidő: 1993. június 15., 24 óra. Cím: 1464 Budapest, Pf.: 1572. Jelentkezési díj: 11 000 Ft/csapat, mely összeget a nevezés beküldése után a visszaigazolással együtt megküldött csekken kell befizetni 3 napon belül. Feltélelek. Ifjúsági kalegóriában: nem indulhat, aki 1975. augusztus 1-je előtt született. Felnőtt kategóriában: korhatár nélkül bármely magyar állampolgár nevezhet. Mindkét kategóriában kizáró ok, ha a kupa meghirdetésekor (1993. május 14.) és azt követően NB-s labdarúgó szakosztállyal rendelkező sportegyesület igazolt labdarúgója, korosztálytól függetlenül. A versenysorozat 4+1 fős létszámmal 2x20 perces játékidővel kerül megrendezésre 1993. szeptember 15.-1994. május 30. között. A versenysorozaton mindenki saját felelősségére vesz részt. regionális triatlon versenyét. A tegnapi sajtótájékoztatón dr. Jakab György, a Bp. Honvéd öttusa és triatlon szakosztályának igazgatója örömmel újságolta. a modern kor klasszikus, embert próbáló sportága nemcsak egyesületüknél és a honvédségnél népszerű, a triatlonnal igen sokan szimpatizálnak szerte az országban. Elmondta, Szegedre mindig boldogan jönnek, mert a város Hanzok Örs országos utánpótlás emlékverseny, Tisza Úsfóhúz előtt, 9. Tenisz Amatőr bajnokság, Kisstadion, 8. Triatlon Nemzetközi nyílt verseny, Maty-ér, 10. Vízilabda OB I.: Szeged SC-Szentes, űjszegedi Sportuszoda, 15. Labdarúgás NB II. Hajdúnánás-Szeged SC, Hajdúnánás, 17. NB III. Szegedi DózsaKecskeméti TE, Hunyadi tér, 17. Kiskundorozsma-Mezőkovácsháza, Dorozsma, 17. Megyei I. osztály: ÜllésMindszent, Üllés, 17, Gábor. Tisza-Új-Fábiánsebestyén, Újszentivún, 17, Horváth L. M6mindenkor szívélyes házigazdaként látja őket vendégül, ezért is szeretnék, ha ennek a versenynek a város adna állandó otthont. Szabó Tibor, a Magyar Hadsereg sportosztályának munkatársa a CISM (Nemzetközi Katonai Sporttanács) versennyel kapcsolatban jegyezte meg, a szervezet 1948-ban a franciák javaslatára öt tagországgal jött létre, ma viszont már a világ rahalom-S/.őreg. Mórahalom. 17, Serfőző. Tápé-Zákányszék, Tápé, 17, Farkas. Szentes FC-Sándorfalva, Szentes, 17, Madácsi. Bordány-Kistelek, Bordány, 17, Rácz L. Előmérkőzést az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei II. osztály: Csanytelek-NOVO-TEL, Csanytelek, 17, Samu. Ferencszállás-Szegvár, Ferencszállás, 17, Hegyi. Csanádpalota-Nagylak-Nagymágocs, Csanádpalota, 17, Kovács J. Kiszombor-Szentes Deco, Kiszomhor, 17, Csuka. Földeák-Zsombó, Földeák, 17, Forgó. Apátfalva-Szatymaz, Apátfalva, 17, Kiss A. JATE-Röszke, Kertész u, 17, Tóth G. Előmérkőzést az ifjúsági csapatok játszanak. Megyei III. osztály: Pusztaszer-Csengele, Pusztaszer, 17, Lőrik. négy régiójában 101 országot számlál. A mostani erőpróbára nyolc ország küldte el katonasportolóit, tehát minden tekintetben színvonalasnak ígérkezik a vetélkedő. A verseny - amit a rendezők elitnek említettek, mert limitált, csak magasabb kategóriájú minősítéssel rendelkezők indulhatnak - szombatot) délelőtt fél 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, míg a start 10 órakor lesz. A triatlonisták 1.5 km-es úszással kezdenek a Maty-ér remélhetően hűs habjaiban, utána kerékpárra pattannak, hogy Kiskundorozsmán áthaladva a zákányszéki úton 40 km-t pedálozzanak (cél a Maty-érnél). Végezetül, ugyancsak az evezőspálya környékén kijelölt terepen, 10 km-t futnak. Vasárnap, szintén délelőtt 10 órától a váltóversenyt rendezik meg. • Tenisz Amatőrbajnokság szegedieknek A Szeged Városi Sportigazgatóság Tenisz Szakcsoportja június 12-13-án (szombat, vasárnap) a Kisstadionban rendezi meg a város idei amatőrbajnokságát. (A versenyen azok vehetnek részt, akik megfelelnek az MTSZ amatőr minősítésének!) A férfiak 40 évfeletti és alatti korcsoportban valamnint párosban, a hölgyek egyéniben és párosban, valamint vegyes párosban tehetik próbára felkészültségüket. tudásukat. Jelentkezni - egyéniben 300. páronként 400 forint a nevezési díj - az egyéni számokra szombaton reggel fél 9-ig, a férfi párosra 14 óráig, a vegyespárosra vasárnap reggel fél 9 óráig lehet a helyszínen. Horgászverseny A Szegedi hermán Ottó HE június 13-án (vasárnap) rendezi Gumis nevű vizén a Fesztivál Kupa nemzetközi versenyét, amin a zentai, romániai és természetesen magyar csapatok vesznek részt. A vetélkedő helyszínén, az említett napon, reggel 6-tól 13 óráig mások nem horgászhatnak. Labdarúgó sportnapközi A Délmagyarország Kft. és a Szeged Városi Sportigazgatóság nyári labdarúgó sportnapközit szervez alsótagozatos diákoknak. A kétszer egy hetes tábor foglalkozásait junius 14-től 18-ig és 21-tói 25-ig tartják az űjszegedi Kisstadionban és a Sportuszodában. A tanfolyam díja ebéddel, pálya- és uszodabelépővel egy hétre 1000 forint. Jelentkezni a Makkosházi Általános Iskolában lehet délelőttönként, illetve hétfón és csütörtökön 16.30 valamint 18 óra között. Itt a nyár, s a nagy forróságban mily jól esik a hűs habokban felüdülni - mármint azoknak, akik tudnak úszni! Nagyon sok felnőttnek gyermekkorában nem volt arra lehetősége, hogy megtanuljon úszni, most viszont itt az alkalom, hogy pótolja a mulasztottakat. A nagy érdeklődésre való tekintettel újabb úszótanfolyam lesz felnőttek részére az újszegedi Sportuszodában. Az oktatás junius 14-én (hétfő) kezdődik, a foglalkozásokat hétfőtől péntekig este fél 9-től fél 10-ig tartják. Jelentkezni június 14-én este 8 órakor lehet az újszegedi Sportcsarnok földszinti előterében, bővebb felvilágosítást (későbbi turnusokkal, előjegyzésekkel kapcsolatban) ugyancsak ott kaphatnak az érdeklődők. Magyar Árutőzsde Kupa MAGYAR ÁRUTŐZSDE KUPA NEVEZÉSI LAP Megye: (Bp.) Csapat neve: Kategória: felnőtt - ifjúsági* Csapatot támogató cég neve: Címe: * nem kfvánt rész törlendő Név A RÉSZTVEVŐK ADATAI <t Születési év, hó nap Anyja neve 1. 2.... 3.... 4.... 5.... 6.... 7. ... 8. ... 9. ... 10. . A csapatvezető neve: lel.: Levelezési címe: Dátum: Aláírás: Beküldési cím: 1464 Budapest, Pf.: 1572 MINDEN PÉNTEKEN ÉS VASÁRNAP BOUNTY D1SCO MÓRAHALMON! | Fogadóiroda ajánlatából. IP Reál Madrid—Atletico Madrid Róma-Torino spanyol bajnokság olasz kupadöntő Osasuna-Barcelona BVSC-Szeged spanyol bajnokság OB-I. vízilabda Ezeken a meccseken kívül a hétvégén még 52 mérkőzésre fogadhat különböző sportágakban! Szeged, ForTás Szálló presszó|a: Szent-Györgyi A. u. 16. Sportműsor