Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-11 / 134. szám

» ji) PÉNTEK, 1993. JÚN. 11. KULTÚRA 5 A numerus clausus és a kollégiumok Már nem is lehet pontosan meghatározni a szomszédos országokból Magyarországra érkező és továbbtanuló fiatalok számát. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium 1990 óta, különböző célalapítványok segítségével kétezer körüli létszámban helyezett el külhoni magyarokat az ország felsőoktatási intézményeiben. E hivatalosan is elismert, beismert tömeg mellett nem jelentéktelen az a csoport sem, amelyet a társadalmi változások (a Vajdaságban) kényszerítenek a magyarországi intézményekbe. Ugyancsak nagy azoknak a száma, akik valamilyen okból kimaradnak a külföldi magyar küldőszervezetek hálójából és rokoni, ismerősi segédtettel lolvételiznek. Időközben sokaknak elege lett a nagy magyar egymásratalálásból: kevés a pénz, nagy az áldozat, bizonytalanok a perspektívák - és lassan becsukódnak a kapuk vagy csak résnyire „tárulnak", hogy azért valaki még bésuvadhasson rajta, ha teheti, ha mer... A becsukott kaput nem népmeséből kölcsönöztük, hanem hallottuk. Az egyik kollégium igazgatója (esetleg igazgatónője) azt mondotta, hogy nem enged be alapítvány ost az intézményébe, mert elég a farkas egyik lábát beengedni ahhoz, hogy nemsokára az egész állat, szőröstől, bőröstől beszemtelenkedjék. Az alapitványos - tévedés ne essék - nem farkas, nem szőrös állat, hanem külföldi magyar hallgató, aki alapítványi támogatással tanul Magyarországon, nem rendelkezik különleges ismertetőjelekkel, magyarul beszél, a bőre színe fehér. A tárgyilagosságra törekvő újságírás gyakorlatában nem engedhető meg a fentebb említett hallottuk, mondták-alapon való témavezetés. Mindezzel tökéletesen tisztában vagyunk, de e farkas-motívum mellett azt hallottuk még, hogy: a főiskolán tanuló alapítványosok mindössze húsz helyet kaphatnak a Károlyi Mihály Kollégiumban: később azt is hallottuk, hogy létrejött egy bizottság, amely döntést hozott ebben az ügyben. Két esztendővel ezelőtt létrejött, itt Szegeden az Erdélyi Magyar Diákok Egyesülete, amely hatóságilag bejegyzett jogi személyként felvállalta a külföldi magyar hallgatók jogképviseletét. Folyamatos kapcsolatot épített ki a diáktisztségviselők révén az intézmény vezetőivel, tanáraival. Több félév kezdetekor segített hallgatók kollégiumi elhelyezésében, több alkalommal szociális ügyekben keresett megoldást és szervezett néhány, az egész városban visszhangra lelt, kulturális megmozdulást is. Ez az egyesület ebben a nagy igyekezetben - mindezek mellett — még el is rontott, bizonyára, néhány nagyon fontos dolgot, amelyeket - hiúságból? - itt nem részletezünk... Az egyesület elvárta volna, hogy azok, akik farkast emlegetvén ezt a numerus clausust megállapították és épp a KMK-ra korlátozták, a döntés előtt, normális módon, véleményt kérnek a hallgatóktól, esetleg a hallgatók szóvivőitől. Amikor fontos és ismeretlen hatású döntések hozataláról van szó, nem lehet sebtében és ad hoc bizottságokkal dolgozni. Mert: nem létezik olyan bizottság, amely adatok hiányában ötven emberből ki tud választani húsz, kollégiumra érdemest. Mert: az istenverte alapitványos gondol egy nem túl merészet és nem túl nagyot (?) és beadja a honosítási kérelmet... Az illetékes hivatalok és a hallgatókból álló bizottság témához való viszonyulása arra enged következtetni, hogy nem történt meg az alapos megfontolás és körültekintés. A hallgatóknak arra kellene törekedniük, ha erdélyiek, ha vajdaságiak, ha kárpátaljaiak, ha moldvai csángók, hogy megtalálják a mindenkinek megfelelő középutat, hogy megfelelő módon segítsenek azon a szinten a kisebbségi kollégán. Hiányoljuk az együttes fellépést, fájdalmasan hiányoljuk. Ezek a bizottságos játékok azt a következtetést húzzák alá, hogy a magyar többségi környezetben már (vagy még?) nem működnek a kisebbséget összefogó és együtt megtartó erők. Az a kérdés, hogy az a kevés visszatérő (hány akad ilyen?), miután jó balkáni módon átélt itt néhány évet, alkalmas lesz-e arra, hogy a kisebbségi írástudó szerepében, szilárd erkölccsel világítsa be környezetét néhány évtizedig? Hiányoljuk a kisebbségi társadalmi szervezetek részéről a megnyugtató kezdeményezéseket, a belföldi és külhoni taníttatásra létrehozott helyi alapítványokat, a törődést. Attól tartunk, hogy néhány át nem gondolt cselekedet lavinaszerűen okozhat később károkat. Simó Márton Az Erdélyi Magyar Diákok Egyesületének jelenlegi elnöke Ki kapott a Kulturális Alapból? Szerdai számunkban kezdtük el közölni azoknak a - nem városi fenntartású - intézményeknek, szervezeteknek, magánszemélyeknek a sorát, akik a Kulturális Alap idei 5 milliójából pályázat alapján nyertek támogatást. A sort az alábbiak zárják: A SZÖG-ART Művészeti Egyesület katalógus megjelentetéséhez 100 ezer forintot kapott; az ásotthalmi alkotótábort 20 ezerrel, a Kaptár Kört nyári kézműves tábor szervezéséhez ugyanennyivel segíti a város, a pusztamérgesi olvasótáborhoz a szakszervezeti könyvtárt szintén 20 ezret kap. Az Aetas című folyóirat 90 ezer forintos támogatást nyert idei számainak kiadásához, az Existentia című 125 ezret, a Külváros 30 ezret A Konzervatórium iskolai énekversenyek szervezéséhez 50 ezret, a Szegedi Zeneiskoláért Alapítvány a gálaestjéhez 30 ezret kapott. Nóvák András festőművész katalógusának elkészítését támogatják 20 ezerrel, a Makói Művésztelep szegedi kiállítását 50 ezerrel. Dr. Csongor Győző 25 ezer forintot nyert el A Belvárosi temető című munkájának elkészítéséhez; a Tájak - Korok Múzeumok Egyesület szegedi csoportja 10 ezer forintot kapott a Barangolás barokk emlékek nyomában című dolgozat elkészítéséhez. H Az igazgató sikeresnek és vállalhatónak nevezte az elmúlt évadot. Ugyanez erről a főrendező véleménye is? - Nem tudom megítélni, hogy mihez képest lehettünk volna jobbak, vagy rosszabbak. Azt tudom, hogy nekem mik voltak a mulasztásaim. Ilyenkor az ember - miként az iskolában a tanár - elemzi, összegzi magában, hogy miket csinált rosszul, mikor volt felkészületlen, mikor nem figyelt úgy a gyerekekre, mikor alkudott meg egy helyzettel. Azt mondtam a társulatnak, hogy becsületre méltó belső fegyelemmel, alázattal és igényességgel dolgozott. És ez a legtöbb! Hogy ehhez képest meghaladtuk-e ömagunk tehetségének mértékét, azt kétlem. Úgy válallható tehát ez az évad, hogy a szándék mindenképpen becsületes és tisztességes volt. Ha csak a színészek munkáját értékelem, akkor nagyon biztató évadot zártunk. M A következő évadtól hivatalosan nem főrendező, hanem művészeti tanácsadó lesz. Betéti társaságot alapított, amely szerződéses kapcsolatban áll a színházzal. Mit jelent ez a bt. valójában? - Csupán az elnevezés változott, a színháznak ugyanúgy a tagja maradok, de nem közalkalmazottként. Azért leszek hivatalosan művészeti tanácsadó, mert jogilag összeférhetetlen lenne, hogy egy cég tulajdonosa legyen a főrendező, a színház egyik vezetője. A szerződésben ugyanazokat a feladatokat vállaltam, mint az előző évadban. A megbízási díjamból nekem kell adóznom, és minden egyéb kiadást abból kell fedeznem. Erre a lépésre engem a helyzet kényszerűen, mert amíg nincs a színháznak • A főrendező bt.-be megy Ismerem mulasztásaimat 99 99' A szenvedélyes igazságkeresés feszültségeket szil A főrendező mérlegel. (Fotó: Schmidt Andrea) Árkosi Árpád főrendező az áprilisi társulati ülésen szakmailag alkalmatlannak tartotta a színház vezetését az intézmény irányítására. Akkor úgy tűnt, a következő évadban ilyen körülmények között nem dolgozhatnak együtt. A körülmények nem változtak. Annyi azonban igen, hogy a következő évadban Árkosi Árpád főrendező helyett a színház művészeti tanácsadója lesz. elfogadott és érvényes működési szabályzata, és a munkaköröm nincs az utolsó pontig tisztázva, addig az átmeneti helyzet egy megbízásos szerződéses viszonyban sokkal egyértelműbb, legalizáltabb. M Tisztázódtak-e a nézeteltérések a színház vezetésében? - Nem úgy tisztázódtak, hogy eldöntöttük volna, hogy kinek van igaza. Továbbra is fenntartom azt a véleményemet. hogy a vágyaimnak és a törekvéseimnek ez a színház, ezzel az anyagi kondícióval nem felel meg. Ezzel a társulattal, mint közösséggel azonban szívesen dolgozom együtt, ezért most átmenetileg tudomásul veszem a helyzetet. Természetesen törekszem arra. hogy vagy itt a színházban, vagy másutt az eszményeimnek megfelelő közegben csinálhassak színházat. A politikában is megfigyelhető helyzethez hasonlíthatnám a mienket is: nem azért vannak összeütközések korábban egymást szerető és tisztelő emberek között, mert meghülyültek, hanem azért, mert a szenvedélyes igazságkeresés és az eszmények szolgálata óriási feszültségeket, ellentmondásokat tud teremteni. A színház vezetőinek tisztességes alapmagatartását én soha nem kérdőjeleztem meg. hanem a szakmai véleményemnek adtam hangot. Ha ez a struktúra, ez az erkölcsi és anyagi megbecsülés ami itt van, nem változik, akkor a következő évadban is fennmarad a véleménykülönbség közöttünk. Hollósi Zsolt Tanárok és tanítványok Széljegyzetek egy kiállításról Fischer Ernő: Golgota M A tanárképzős rajz szakos hallgatók nagy része szívesen ment volna a Képzőművészeti Főiskolára tanulni, de ez, a legendás túljelentkezés miatt többnyire csak vágyálom maradt. Azoknak, akik nem akarták vállalni a 4-5-szöri, de még így is bizonytalan kimenetelű felvételit, még mindig maradt egy másik út: a tanárképző főiskolák rajz tanszékei. Mondhatjuk hát, hogy ezen a tanszéken a realisták leltek oűhonra. A főiskolán pedig a kockológiától a fej- és alakrajzon át a festésig lényegében egy realista indíttatású és alapú képzést kaptak, amiből aztán mindenki úgy táplálkozott, vagy zárkózott el tőle, ahogy akart. Bár ez utóbbira jóval kevesebb a példa, ezt mutatja a Horváth Mihály utcai jubileumi kiállítás. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola fennállásának 120. évfordulóját, s ezen belül a rajz tanszék 45. születésnapját ünneplő tárlatra a szervezők meghívtak minden olyan volt növendéket, akinek művészi munkássága valahogyan regisztrálható, azaz akik Képzőművészeti Alap tagsággal rendelkeznek. Valójában persze nem biztos, hogy ez az érvényes határvonal, de a szervezési, technikai részleteket is megértve - úgyis felfogható, hogy azoknak a volt hallgatóknak láthatjuk a munkáit, akiket még egy főiskolától független szervezet is művésznek mondott ki. A földszinten a tanszék hajdani és mai tanárainak alkotásai, a további két szinten a tanítványok művei láthatók. Mindebből következik, hogy a kiállítás összképe igen hasonlít egy dél-alföldi képzőművészeti seregszemléhez. Ami a rajz tanszékre nézve dicsőség. A „bennfentes" valahogy mégsem a beidegződött szakmai elvárásokkal sétál a művek előtt, hanem a „mindnyájan egy köpönyegből bújtunk ki" meghittségével. Ezt a köpönyeget Fischer Ernő és Vinkler László viselte a leghatásosabban, s a kiállítók, szinte bizonyos, hogy valamennyien rajzoltak-festettek az ő korrigálásuk mellett. Olyan személyiségek ők, akiket szakmailag talán túl lehet szárnyalni (bár nem könnyű), de emberi-művészi magatartásuk örökké tiszteletre méltó mérce marad a ma már középnemzedékhez tartozó növendékek számára. Képeik a kiállítás magasan kiemelkedő színvonalú művei. A tanítványok között vannak tehetséges, jó festők, elismert művészek, és vannak kevésbé kiemelkedő kismesterek. Mivel „hivatásos" mivoltuknál fogva mindegyikőjük számára adott a megméretés és kritika számtalan lehetősége, itt azért is fölösleges a nevek sorolása, mert most az együtt a fontos, nem pedig a Ki a jobb? A sok festő mellett kevesebb a grafikus és a szobrász, néhányan pedig keramikusként dolgoznak. A bemutató reprezentatív keresztmetszetet ad azokról, akik a rajz tanszékről indulva teremtették meg művészi egzisztenciájukat. Noha ez a főiskola nem művészképző, a dél-alföldi művészek jelentős részét bocsátotta útra. Ugyanakkor megszerzett oklevelükhöz sem lettek hűtlenek, a kiállító hallgatók háromnegyed része egyúttal tanári diplomáját is „használja." Ibos Ér a Niván a Tallózóban? Ezúttal már lila köntösben jelent meg a közismert utánközlő hetilap, a Tallózó. A zöldről való áttérés valószínűleg azzal magyarázható, hogy a főszereksztő, Andai György nemrégiben meglepő lépésre szánta el magát: megvette a lapot. De mi olvasható a közéleti szemle 23. számában, amely június 10-i dátummal látott napvilágot? A fő témát természetesen az MDF körüli csatározások kölcsönzik. A Szakadt párt című összeállítást kommentárok uralják. Színesítik a képet a fővároson túli újságok állásfoglalása, például a miskolci Észak-Magyarországé vagy a Pest Megyei Hírlapé. A győri Kisalföld hasábjairól Varga Lajos politikai jegyzetét emelték át a tallózók, a békéscsabai Délkeletből pedig Szilasi Mihályét. Ugyancsak foglalkozik a Tallózó az MDF-Fidesz székház sorsával. Ezt az összeállítást a legutóbbi Össztűz szerkesztett változata egészíti ki (emlékezhetünk rá a tévéből. Szabó Iván pénzügyminiszter mondta el véleményét az államháztartás gondjairól). A mi kis ügyeink című összeállítás hagyományosan riportokat tartalmaz, mindenekelőtt olyan írásokat, amelyek eredetileg vidéki lapokban jelentek meg. Figyelemre méltó Nyilas Péter szegedi újságíró életképe egy 73 éves öregaszonyról, akinek a házát el akarják bontani, ő azonban nem engedi (a cikk a Délmagyarország hasábjain jelent meg először).