Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-12 / 109. szám
Moszkvai tisztogatás • Korszerűbb lesz a nagylaki határaik 0 ALAPÍTVA: 1910-BEN 0 DELMAQYARORSZAQ SZERDA, 1993. MÁJ. 12., 83/109. SF^A® ARA: 15 FT villogott a piros Halálos biciklizés A 47-es főúton, Szeged és Hódmezővásárhely között haladt kerékpárjával H. I. 22 éves vásárhelyi (Tanya 4173.) lakos, majd arra a dűlőútra tért, amely a kishomoki vasúti átjárón át vezet. A fénysorompóval ellátott szintbeli kereszteződésnél villogott a piros jelzés. Ennek ellenére H. I. a sínre hajtott; tőle körülbelül 15 méterre érkezett egy tehervonat, melynek vezetője tülkölt, s azonnal gyorsfékezett — mindhiába. A mozdony az átjáróban elütötte a kerékpárost. H. I. a helyszínen életét vesztette. • A hét végi Sörfesztivál tiszteletére HDS és Délmadár - együtt! A kísérlet érdekes, mi több, egyedülálló. A Délmagyarország Kft. a hét végi sörfesztivál (lásd „beljebb") ürügyén igazi újítással lepi meg az olvasókat, a környék sportos családjait. Két népszerű hetilapunk, a Heti Dél Sportja és a Délmadár ugyanis ezúttal együtt, húsz(!), oldalon kerül holnap a standokra, az élelmiszerboltokba és a rikkancsokhoz. (A színes Telemagazin már csak afféle ráadás!) Hitünk szerint ebben az újságban a ricaropogtatáshoz szokott férj, a pletykákra is kíváncsi feleség, a zenemániás gyerek és az autók bűvöletében élő nagyszülő is megtalálja azokat az írásokat, amelyek éppen neki szólnak. Tartalomjegyzék helyett pedig annyit: 1. A SZAUNÁBA ültetett labdarúgóedző, Hiiner István elárulta, hogy a fiával is szerződést bontott; 2. 80 nap alatt a Föld körül Verne megálmodta, Peyron túlteljesítette; 3. Bóni gróf, alias Rácz Tibor, a dinamitlábú jobbszélső; 4. Az első szegedi szappanopera: Kovácsék, a negyedikről; 5. Nagy test, nagy élvezet, avagy leendő rendőröket oktattak a Mogorva Gorillák... 28. Szeles Mónikát nem érdekli a nagypolitika... Kártyacsata Deszken Amilyen békés és nyugodt a község a napsütéses délelőtt, olyan indulatok kavarognak a „mélyben" a most nem csak nemzetiségi szempontból vegyes faluban, Deszken. Kártyacsata dúl a település két orvosa között, akik eleddig békében éltek egymással. Ám a kártyarendszer elmérgesítette köztük a viszonyt. Nem egyedi jelenség ez. A teljesítményarányos finanszírozás alapjául szolgáló kártyarendszer bevezetése óta, nem egy magyar faluban tört ki ellenségeskedés orvos és orvos között. (Riportunk a 7. oldalon.) Parafálták a magyar-ukrán alapszerződést Tavaszi ülésszakának 30. munkanapján az Országgyűlés egyhangúlag határozatban erősttette meg a Magyar Köztársaság és a Spanyol Királyság között 1992 februárjában aláírt barátsági és együttműködési szerződést. Az Országgyűlés kedden 19 óra után név szerinti szavazást kezdett a Magyar Köztársaság és Ukrajna között a jószomszédság és az együttműködés alapjairól szóló, Kijevben 1991. december 6-án aláírt szerződés megerősítéséről benyújtott országgyűlési határo: zati javaslat felett. Ezt megelőzően Jeszenszky Géza külügyminiszter, majd Antall József miniszterelnök válaszolt a kétnapos vitában felvetett kételyekre. A miniszterelnök hangsúlyozta: vállalja a szerződést, amelyet a magyar külpolitika a határainkon túl élő magyarság érdekében írt alá. Visszatekintett az elmúlt évek magyar külpolitikájára, azokra a sok szempontból egyedülálló diplomáciai sikerekre, amelyeket a Szovjetunió felbomlása után könyvelhettünk el az utódállamokkal kialakult kapcsolatokban. Különösen sokat sikerült előrelépni az Ukrajnában élő magyarság helyzetének javítása terén. A miniszterelnök szavaiból kiderült, hogy a leginkább vitatott mondat azért került az egyezménybe, (Folytatás a 5. oldalon.) • Kósza hírek jönnek: felbolydult a „KGST-piac"; végeladás van; kapuzárás lesz. Jósolgatják: a május 15-én életbe lépő rendelet miatt - miszerint az árujuk eredetét igazolni nem tudó „kereskedőkre" sok ezer forintos büntetéseket fognak kiszabni - bealkonyul majd a Cserepes sor felett, és sokak lába alatt forró lesz a talaj. Már tegnap is az volt; aszfaltolvasztó hóség fogadott és semmi pánik. A bejáratnál banánárusok füzére, végén gazdira váró kicsi kutyákkal. Fajtiszta (?) buksijukban nyilván meg sem fordul, hogy mit is jelenthet „ebek harmincadjára kerülni"... A harminc zoknik áraként hallható az „adja föl kend" részen, ahol román, orosz árulja földre tett portékáját. A piac más fertályához képest olcsón - ugyanaz a viszonteladók asztalain már „áfás", 25, sőt 3040 százalékkal is többe kerül. Mert az igazi üzlet - úgy tűnik (Folytatás a 5. oldalon.) m Cserepes sor: végeladás, kapuzárás? Csak fű alatt... Fotó: Nagy László Gáztartály, akár egy egész utcának Születésnap Algyőn • A népüdültetésnek is megvan a maga története. Kezdetben volt a 3x8. Pihenés, munka, szórakozás. És üdülés. Proligyerek indult tejfehér arccal, ziháló tüdővel, soványan a Balatonra, Sopronba, a Mátrába. A tanácsállam szociális törvényei szerint. Élt 133 napot. A modern munkásmozgalomtörténet elsiratta. Utána jött a vívmány. A hős szovjet csapatok hozták. Magyar földön, magyar módon kopírozták. A szabadság SZOT-os változata a szakszervezetek ajándéka volt, mellyel a szöveg szerinti munkásosztály és némely réteg a paradicsomba költözött. Egykét hétre. Hűségjutalmuk Télen, tavaszon, őszön. így mondják. A nyár? A nyár volt a fontos mindenki számára. Meg a Balaton. Azért veszekedtek. Fizetésemeléskor az szb-titkár, nyáron az üdülési felelős volt a legjobb elvtárs. A tó vize meg a csodatevő, szakszervező erő. (Folytatás a 7. oldalon.) Tegnap, egy napra kinyitotta kapuit az érdeklődők előtt a Prímagáz Rt. algyői töltőüzeme. Amolyan születésnap félének is felfoghatjuk ezt a találkozást, hiszen egy esztendeje, hogy a holland-angolmagyar vegyesvállalat működik. Győrfy László kereskedelmi igazgató tájékoztatta a megjelent kereskedelmi partnereket. Elmondta, hogy továbbra is a propán-bután gáz palackos „kiszerelése" a legvonzóbb, ez a termelésük kilencven százalékát adja, s a jövőben új, Prímagáz-os felirattal hozzák majd forgalomba. A közel nyolcszázötven gázcseretelepüket is igyekeznek egységes arculatú hálózattá formálni. A speciális tartályos gáz, ha lassan is, de térségünkben kezd elterjedni. Az új technológia elsősorban ott segít, ahová nem jut el a vezetékes földgáz. Két változatban - 1,2 és 2,1 tonnás kivitelben - gyártják és telepítik ezeket a tartályokat. A nagyobb kivitel akár egész évre is fedezi egy közepes méretű lakóház energiaigényét. A Prímagáz egyébként nemcsak árulja, hanem bérbe is adja ezeket a tartályokat. Terveik között szerepel, hogy kisebb falvakban, akár egész utcákat is kiszolgáljanak ezzel a technológiával. Az újdonságok bemutatása mellett arról is szót ejtett a kereskedelmi igazgató, hogy ezentúl évente szeretnének hasonló nyílt születésnapot tartani Algyőn. R. G. A Prímagáz algyői üzemében tavaly több mint 40 ezer tonna gázt zártak palackokba. (Fotó: Somogyi Károlyné) Mi lesz veled, SZOT-nyuszi? Sándor Péter, a Forrás Szálló igazgatója. (Fotó: Schmidt Andrea)