Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-06 / 104. szám

8 BOLYGÓK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK 1993. MÁJ. 6 A jegyző, aki kétszer pályázott Hétvégeken rendre fölparázslottak a családi viták Bordányban. Számos alkalommal hétfőn betérve a polgármesteri hivatalba, hangos szóváltástól volt zivataros a jegyző szobája, ahol dr. Kerekes Tibor próbált igazságot tenni, vagy legalább békességet teremteni, s útbaigazítást adni. • Adódik a kérdés, hogy jegyzőkénI amolyan mindenes döntőbírónak tartják-e a községben ? - Most már egyre ritkábban forful elő, hogy például rokonságban keletkező vitákat rám testálnának, döntésre. Tudatosodik az eltelt évek nyomán egyre erősebben, mi is a jegyző dolga. Elsősorban nem lakossági ügyekkel foglalkozó valaki, nem helyettesit sem ügyvédet, sem bíróságot. A jegyző az önkormányzati hatósági és az államigazgatási hatósági ügyek helyben legfőbb felelőse. Az önkormányzati döntés előkészítésében és utána a végrehajtásban is nagy felelősség hárul a jegyzőre, az államigazgatási ügyek pedig, mint magasabb jogszabályok tartoznak hivatalból jegyzői hatáskörbe. Éppen elég kemény feladatot ad mindez, s nem hiányoznak az emberileg érthető, de semmiképp nem a jegyzőre tartozó, többnyire személyes vonatkozású ügyek. Szerencsés megoldást találtunk, hetenként két alkalommai ügyvédek tartanak fogadóórát a községben, akiket ilyen dolgokkal felkereshetnek az emberek. • Ha már a jogvégzettség kétféle ágánál tartunk: nem irigyli a jegyző a kollégák ügyvédi székét ? - Nem hiszem, hogy minőségi különbség lenne kétféle jog ág között. Számomra semmiképp sem kisebbrendú dolog jegyzőnek lenni. Jóllehet alapvetően nem készültem kimondottan erre a pályára. A véletlen hozta (gy. Az egyetem elvégzése után, 1985-től a Csongrád megyei Illetékhivatalban dolgoztam, s öt év elteltével 1990 áprilisában gondoltam rá, a bordányi tanács pályázati kiírását látva, hogy megpályázom az akkor még vb-titkári állást. Hét jelölt közül nyertem el az állást, azóta Fotó: Gyenes Kálmán járok ki naponta Szegedről. Tény és való, kétszer kellett pályáznom, mert a választások után az átmeneti időszakban szeptembertől ismételten meghirdették az állást az előírásoknak megfelelően. Két hónapos megmérettetés után dőlt el, hogy továbbra is enyém az állás. Immáron jegyzőként. Idősebb kollégák mondják, de magam is tapasztaltam rövid ideig, hogy jobban hangzott, nagyobb tekintélye volt annak, ha kimondták a szót vb titkár. Azóta az új-régi kifejezés és beosztás is meghonosodott, hogy úgy mondjam. • Valóban régi, históriai ízű kifejezés a jegyző. - Foglalkoztam is egy keveset kíváncsiságból a témával, hogy a történelemben milyen változásokon ment át a tisztség, miféle jelentősége volt. A XVIII. században a nagyobb települések adminisztrációjának vezetőjeként jelent meg a jegyző. Tudni kell, hogy mint írástudó és törvényekben járatos ember, nagy tekintélylyel bírt, mert a falusi vezetők jelentős része abban az időben írástudatlan volt. Mindez a messzi múlt. Egyvalami talán állandósult. A felelősség a legtöbb esetben az államigazgatási, önkormányzati törvény betartatásáért, a helyi rendeletek előkészítéséért és végrehajtásáért a jegyzőt illeti. Ha a munkát nézem, talán nem eléggé kifejező a jegyző szó. De nem a megnevezés a fontos, hanem az ember és amit Becsei Péter Aranykorona-szerző hadművelet Szatymazon Dr. Vígh Jánosáétól az okát is megtudhatjuk: - A törvény csak mint lehetőséget kínálja a földnélküli tagoknak a harminc aranykoronát. Abból a megfontolásból, hogy aki nem vitt be a téeszbe földet, annak is jusson hely a megélhetésre. De ez nem jár mindenkinek egyformán, mert ellenkezik a józan paraszti ésszel meg az igazsággal. Aki kicsit dolgozott, az is annyit kapjon, mint aki harminc évig jól szolgálta a közös gazdálkodást? Arról már nem is beszélve, hogy talán a hanyag munkája miatt ment tönkre a szövetkezet. • Ami ésszerű az nagyszerű is... - A gazdakörben és minden lehetséges fórumon, hivatalos helyen, törvények őreinél érveltem, írtam az újságnak, végén csak bebionyosodott, hogy én tudom jól. A szövetkezet közgyűlésére van bízva minden. Úgy határoz, ahogy akar. A szatymaziaknak még megadatott a szerencse, hogy a tavaly ilyenkori ügyben legalább most dönthettek. A kiválók nem nyugodtak bele a szétmálló szövetkezet kívánta föld és vagyonosztásba. Igazukért átléptek a szatymazi dűlőn, s útjuk - mint mindenhol másutt az országban, - a fővárosba vezetett. Onnét visszajőve tudták meg, hogy úgy osztják a földnélküli tagoknak járó aranykoronákat, ahogy akarják. Erre mi is kíváncsiak voltunk, annak ellenére, hogy mostanában nem voltunk híján mindenféle szövetkezetek elvetélt átalakulásainak. A hivatalból kiküldött érdeklődők, ha Zákányszék, Forráskút, Szatymaz téeszeibe mentek segíteni, igencsak hosszú napra számíthattak. Errefelé nehezebben adta meg magát a nép, mint mondjuk Sándorfalván, Kisteleken vagy Bakson. Itt már idejében szóvá tették a nem tetsző dolgokat s nem elégedtek meg a hőbörgés lealacsonyító voltával, éltek a szabályokba bújtatott kiskapu lehetéségével. Mint a régi, jó pártállami időkben... Aranykoronu-zuhatag csillámlott Szatymazon. A közelmúltban rendezett téeszosztozkodáson fejkendős asszonyok, kalapos emberek szeme láttára nyitotta meg magát a föld. - Aki hamar ér, tartja kalapját annak zúdul. Aki késik... - vág fancsali ábrázatot alkalmi figyelőtársam s rámbízza a dolgok mostani állapotának megítélését. Eljátszva az aranykorona-zuhatag és a melléje kuporodó szegényember képével keserves a mese: a törtetők, a kapzsik, a jó szimatúak zsákokkal viszik, míg a csupasz tenyérrel érkezők kezéből még az is kisiisszan, ami már a markukban volt. Szatymazon is igazolódni látszott a régi magyar osztási gyakorlat. Előbb kapkodjuk szét amink van, utána hirdessük meg a demokráciát, legyen á döntés joga a népé és törvényesedjék - aminek törvényesednie kell. Mlost például éppen az, hogy ne mindenkinek egyformára zacskózzák ezután. A zuhatagból mentett aranykoronák hasonlatánál maradva az egyiknek kicsit, a másiknak kisebbet. Dr. Farkas Miklós újbóli jogi helytállása majdnem a csodával volt határos. A szövetkezeti mozgalom tapasztalt harcosa, új megbízatásaként mint az Agrárkamara és az átalakulást segítő jogi iroda képviselője - kiválóan érvelt. A szócsatára bőszült embereknek elegánsan elmagyarázta, hogy ma már más a világ. Gondolkozzanak. Az egybeseregletteknek érdemes egyességet kötniük. Való igaz, a közgyűlési meghívóra ráírták a kiküldői, hogy a szövetkezetet elhagyók már csak csendes megfigyelői lehetnek a képzeletbeli földosztásnak és az azt követő zárszámadásnak, de van még beleszólásuk a dolgok menetébe. Visszatérhetnek pár órára a múltba. A törvény megengedi. A szatymazi Finn-Magyar Barátság téeszben végül is száznál többen voltak kíváncsiak a sorsuk alakulására. - A maradók előre, a kiválók utánuk, s leghátsó részbe pedig az örökösök meg a kárpótlósok - hangzott a kérés az ülésrendet illetően. A művelődési ház nagytermében némi átcsoportosítás után a csoportjának megfelelően helyezkedhetett el mindenki, mégis szólalnia kellett az egyik résztvevőnek, amellyel kérte az elnök - igazgató urat, névsorolvasással határozza meg ki hova is tartozik valójában. - Tudjuk azt anélkül is hallatszott innen-onnan a széksorokból s az elnöki asztal sem látta értelmét a kedélyek ebbéli borzolásának. A formaságokon mindenképp át kellett esniük. - A tagi földalap újbóli elosztásáról kell ismét döntenünk, mert ezt tavaly elmulasztotta a vagyonnevesítő közgyűlés. A földrendező fórum tavaly nem fogadta el a mi ajánlatunkat, most április elsejétől viszont már érvényes. Akik azóta kiváltak, azok erre az alkalomra meghívót kaptak és az első napirendi pont tárgyalásában szavazati joggal vesznek részt - tudtuk meg Gavallér Józseftől, a megmaradó szövetkezet vezetőjétől. - Ezt miért csak most tudjuk meg! tette föl a kérdést Víghné - hiszen a tagok nem sejthették a meghívóból, hogy ketté lesz osztva az idő a mai napon. Azokivül, ne fogjátok Jóska a hibát a fórumra. Ti nem készültetek föl rá. Ha most a múltban vagyunk, mint ahogy mondtátok, akkor minden tagnak itt kellene lennie. - Nem szükséges ! - szúrja közbe a törvény őre - Akik itt vannak jogosan döntenek mások helyett. Ez is szabály. És mi történt ezekután? A darázsfészekhez hasonlított szatymazi közgyűlésen több ésszerű javaslat hangzott, medrében folyt a diskurzus, s a végén többszöri voksoltatással, de egyezségre jutottak a kiválók a maradókkal. Órákig röpködtek a levegőben a képzeletbeli aranykoronák, míg eldöntötték a múltba kényszerített szatymaziak: a földnélküli téesztagok ezután 14 aranykoronát kapnak. A kevesebbet erre egészítik. A többire pedig a vagyonnevesítés szabályait alkalmazzák, a „mindenkinek egyformán" elve helyett. - Annak lesz több így, akinek már eddig is volt - előlegezte meg véleményét a döntéshez Sárközi Ernő, a maradó szövetkezetből, ki szivesebben adott volna a törvényben ajánlott harmincat a földteleneknek. A rossznyelvek szerint azért lehetett hamarjában szent a béke a két torzsalkodó csoport között, mert a harmadikról, a maroknyiról kellett dönteniük. Az egymás közti civakodás évekig eltarthat a magyar igazságszolgáltatás berkeiben. A valamikori neves szatymazi szövetkezetről már évek óta csak a rosszat hallani. Tény: tizenhatmillió forintos évi nyereségéből 16 millió forintos veszteség lett. Emiatti a nagy félelem a kiválók részéről, hogy nem kapták meg időben a vagyonukat. Félnek, hogy a számlát azokkal fizettetik meg majd, akik bentmaradtak a közösben. Akkor pedig igazán elszabadulhat a pokol. A novemberi osztozkodó gyűlésen épp azt vetették a mostani vezetők szemére, hogy fölélik a vagyont, s csak a múlt javaiból tartják fenn magukat. A későbbiek döntik el igazán, hogy a mostani vezetés a ludas-e a dolgok ebbéli alakulásáért, vagy tán épp azok, akik még a zivatar kitörte elótt elmenekültek a süllyedő hajóról. Az sem elképzelhetetlen, hogy a politikai pálfordulat nélkül is idejutottak volna. A múltból előbányászott aranykoronák csupán csak látványát csillantották a szegényemberek boldogulásának. Felénk, minden előfordulMajoros Tibor • Ember és erdő múzeuma • Középkori lakóhéz • Temetőképolna Az. Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban az értékek megőrzésének sajátos formájával találkozhatunk. A szabadtéri néprajzi múzeum (a skanzen) mellett a középkori templom romkertjét, az „Ember és erdő múzeumát" is egyre kiteljesedettebb formában láthatjuk majd. Dr. Trogmayer Ottó megyei múzeumigazgató az emlékpark fejlesztési terveiről beszélt. Dr. Trogmayer Ottó fontosnak tartja az „Ember és erdő múzeumát" létrehívó gondolat következetes végigvilelét. A legutóbbi Szent István ünnep idején szentelték föl az épületegyütteshez tartozó ökumenikus kápolnát, s ezzel egy időben nyílt meg az első bcmutatópavilon is, amelyben a világban szétszóródó magyarságról látható kiállítás. A templomot és a pavilonokat Csele György tervezte. Idén remélhetőleg még két pavilon nyílik: ezekben az erdők történetével ismerkedhetünk majd. A millecentenáriumig szeretnének még három épületet átadni; a Magyarok Világszövetsége segítségével a maga teljességében szeretnék bemutatni az országhatárokon kívül élő magyarság életét. A szabadtéri néprajzi múzeumban tervezik újra fölépíteni azt a temetőkápolnát, amely egykor a Pallavicini uradalomhoz tartozó Ányásmajorban A romkert virágai állt. A háború után tégláit széthordták, de a tervrajzok máig megmaradtak; a néprajzi múzeumban látható mezővárosi utcaképhez stílusosan illeszkedne a kápolna, amelyhez dr. Trogmayer Ottó elképzelése szerint még kálvária is csatlakoznék. Ugyancsak a dél-alföldi temetkezési kultúra megőrzését szolgálná, ha a kápolna és a kálvária mellé még a különféle felekezetek jellegzetes síremlék-típusait is fölsorakoztatnák. Ezzel le is zárulna a szabadtéri néprajzi múzeum Fotó: Enycdi Zoltán és kélvéria építése - bár a későbbi kiegészítések lehetősége sem kizárt. A templom régészeti föltárása még folyik, Vályi Katalin vezetésével. Ha elkészült a kolostor falainak konzerválása, lehetséges, hogy középkori kertet telepítenek a romok közé. A fönnmaradt korabeli tervek szerint ugyanis a szerzetesek fűszer- és gyógynövényeket, valamint virágokat nevelgettek kertjükben, ezért nem lenne idegen a hely szellemétől, ha ismét kert zöldellne a kövek tövében. A múzeumigazgató még egy érdekes elképzelésről beszélt: a kutatások során középkori lakóház maradványaira bukkantak: tetőtartó oszlophelyek kerültek elő. Ez adta az ötletet egy korabeli lakóház újraépítéséhez. Az épületnek nem lenne párja Magyarországon; mert az akkori „lakásviszonyokból" csak a kastélyokat és a várakat ismerjük, de éppen arról a háztípusról nincs képünk, amelyben a legtöbb ember élt. A kéthárom osztató, középkori lakóház az eredeti oszlophelyek fölhasználásával épülne föl. Ny. P.