Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
1993. május 24. 'IVUr SPORTJA 3 Lékó Péter második nagymesteri csillagja Karpov és a magyar fiatalok Rövid időn belül kétszer teljesítette Lékó Péter a nagymesteri szintet. Először az áprilisi budapesti „Első Szombat" nagymesterversenyen, ahol másfél ponttal (!) előzte meg a tapasztalt Lukács nagymestert, ahol a mezőnyben volt két olimpiai ezüstérmes üzbég nagymester. Horváth József, a kitűnő nagymester, többszörös válogatott csak 5,5 pontot tudott szerezni, 3 ponttal „leszakadt" Petitől. Szenzációs teljesítmény. amit a 13 éves szegedi fiú mutatott. Nem sokáig kellett várni a folytatásra. Májusban Spanyolországban erős nemzetközi nagymesteri tornát rendeztek, amelyen hagyományosan világklasszisok vesznek részt. A verseny rendezői felfigyeltek Peti eddigi eredményeire - sakkb rkekben az egész világon csodálják -, és meghívták. Játéktudása - már nem is csak életkorához képest biztosítja a médiák érdeklődését. így volt januárban Ausztráliában, most Spanyolországban. Természetes, hogy a „Sakkmagazin..." címlapján is az ő fotója szerepel, s hogy olvashatnak róla a szakfolyóiratban, hiszen a játszmák beszélnek legszebben. Leonban minden eddigi sikerét felülmúlta. Úgy kezdődött, hogy az első fordulóban remizett Karpovvalü! Gondoljanak csak bele, kedves sakkszerető olvasók, döntetlen az exvilágbajnokkal szemben! Karpov nem adja könnyen a fél pontokat, azt meg kell szerezni, ha kell 70 lépés után. Polgár Judit, aki fiatalabban lett nagymester, mint Karpov, első találkozásaikon rendre veszteti a 12. világbajnok ellen. Most Péter megdönteni készül Judit világcsúcsát. Ehhez már csak egyetlenegyszer kell normát teljesíteni, nem kétséges, hogy meglesz. Több mint másfél éve (!) van erre! Szerintem nem kell két hónap sem. Szeptemberben lesz 14 éves. Döntetlent ért el a győztes Judaszin és a második Vizsmanavin ellen is. Két plusszával holtversenyben a 3. helyen zárt Karpov (!) és Topalov (!) társaságában. Az utóbbi bolgár nagymester márciusban Budapesten győzött a zónaversenyen. A legközelebbin már Peti is ott lesz bizonyára. Karpov nyerte a sakk történelmében ez ideig a legtöbb versenyt. Legutóbb közel századikat, szintén Spanyolhonban. Az a verseny is nagy magyar sikerrel zárult, Polgár Judit végzett a második helyen. Kikapott Karpovtól. Peti Wijk aan Zee-ben Adam-szel és Korcsnojjal, most Karpovval bizonyult egyenlőnek. Egyszer majd meg is előzi őket? Reméljük, igen. Áprilisban volt egy bemutató. Polgár Judit és Karpov délelőtt egy könnyű (25 perces), délután egy „vak"-partit vívott. Mindkettőt Judit nyerte. Ismerjék meg az elsőt. Bővebben majd a „Sakkmagazin..."-bői! Anatolij KarpovPolgár Judit Monaco, március-április 1. d4 Hf6 2. Hf3 g6 3. Ff4 Fg7 4. c3 0-0 5. h3 c5 6. e3 b6 7. a4 Fb7 8. Fe2 d6 9. 0-0 Hbd 7 10. a5bxa5 11. Va4 He4 12. Vxa5 cxd4 13. cxd4 Hb6 14. Fh2 Vd7 15. Hc3 Hxc3 16. bxc3 Bfc8 17. Hd2 e5 18. Ba3 Ve6 19. Bdl h5 20. Ffl Vf5 21. Vb4Vc2 22. Fe2 X « X u * • i X i i Jl A i b i i jf fi Hpj^pippjjl Hl 1 Q fi HHHH fi A B fi A I 22. - Hc4! 23. Baal Hxd2 24. Vxb7 He4 25. Bdcl Vxe2 26. Vxe4 Vc4 27. Fg3 a5 28. Vbl a4, 0-1. Karpov ideje elfogyott. BLÁZSIK ZOLTÁN Taylor nem szereti a fáradt futballistákat Graham Taylor, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya érezhetően ideges. Erre oka van, mert május 29én Lengyelország ellen, majd június 2-án a norvégokkal szemben fontos két világbajnoki selejtezőn vezényli harcra együttesét. Mindkét 90 percet idegenben kell megvívnia az albioni csapatnak, ami cseppet sem egyszerű feladat. Az ArsenalSheffield Wednesday megismételt Angol Kupa-döntő után több játékos is jelezte, ők bizony fáradtak, jó lenne egy kis pihenő. - Aki fáradt, pihenjen - replikázott a szövetségi kapitány, aki persze volt annyira tapintatos, hogy nem nevezte néven azon futballistákat, akik fáradtság miatt „időt kérnek". A fáradt játékost azonban a környékére sem hívom keretemnek! Nem vitás, az angol labdarúgásban rengeteg a feladat, de ne a válogatott vberőpróbái előtt próbáljanak pihenni. Aki profi labdarúgó, az tudja, mit miért vállalt. Ha vállalta, akkor álljon helyt! Taylor 26-os keretet hirdet, abban biztosan számít a három olaszországi légiósra, Dávid Platt-re, Paul Gascoigne-ra és Des Walkerre. A kezdő rúgást Balogh Mihály, újszegedi szerszámkészítő vette meg ötezer forintért, amit a csapatnak ajánlotta fel. A mérkőzést az ismert volt labdarúgó és edző, Gerecz Péter ajándéklabdájával játszották. 10. p.: A jobb oldalról végezhettek el szögletrúgás a szegediek. A védők röviden mentettek, Újvári került lövőhelyzetbe, 17 m-ről leadott, kellemetlenül csavarodó, a kapu jobb oldala felé tartó labdáját Nagy vetődve ütötte az alapvonalon túlra. 22. p.: Takács J. 25 m-ről célozta meg a kaput, léc alá Labdarugó r° NB II. Jóllakottak és éhesek csatája... tartó labdája Károlyon iránytváltoztatva jutott az alapvonalon túlra. 30. p.: Egy hatvani előre ívelésnél Bárányi megelőzte Ottlakánt, fejjel megcsúsztatta a labdát, Bíró iramodhatott meg, ám ő ahelyett, hogy egyből kapura tört volna kivárt, így odalett a helyzet. 52. p.: Suslakov szép szóló után mesterien tálalt,Takács Z. elé, a csatár előtt ajtó-ablak nyutva volt, ő azonban 14 méterről előtte a labdát, amit Nagy vetődve hárított. 57. p.: Megint Suslakov hagyta faképnél őrzőjét, remekül adott középre, ahol a kaputól 7 méterre Újvári nem találta el a labdát... 61. p.: Kelemen saját térfeléről ívelt a szegedi védők mögé, Tuifel egyedül törhetett kapura, ám körülményeskedését kihasználva Csúcs beérte, így Hajdú megkaparinthatta a labdát. 63. p.: Gyors vendégakció végén újfent Tuifel került helyzetbe, de oldalra sodródva nem találta el a kaput. 65. p.: Bíró húzott el a baloldalon, középre lőtt labdájával Kelemen azt csinálhatott amit akart, ő azonban kivárt, Így lövése az egyik védőt érintve vágódott az alapvonalon túlra. 73. p.: Kelemen a jobbszélről Tuifel elé „rajzolta" a labdát, a középpályás azonban most is elügyetlenkedte a kínálkozó lehetőséget 78. p.: Suslakov ajobb oldalról, az alapvonal közeléből a bal oldali lécet találta telibe. 82. p.: Barna partdobása után Takács Z. az alapvonalról adott középre, Bluzsin kapáslövését a bal oldali léc hárította. Szeged SC-FC Hatvan 0-0 Szeged, Tisza-parti stadion, 1200 néző. Vezette: Ádám (Juhos, Greenhill). Szeged SC: Hajdú - Csúcs, Ottlakán, Takó, Takács J. - Újvári, Kiss, Nagy A., Bluzsin - Suslakov, Takács Z. Edző: Czibere László. Hatvan: Nagy I. - Nyikos, Károly, Krasnyánszky, Szabados - Orovecz, Tuifel, Gephard, Mogyorós Bárányi, Bíró. Edző: Tóth Dénes. Csere: Bárányi helyett Kelemen az 58., Újvári helyett Barna a 67., Suslakov helyett Váczi a 79. percben. Sárga lap: Nagy A. a 26., Krasnyánszky az 58., Gebhard a 89. percben. Az első perceket leszámítva - amikoris a hatvaniak kitámadva próbáltak zavart kelteni ellenfelük soraiban - a szegediek vették át az irányítást. Jóval többet birtokolták a labdát, mint ellenfelük, de valamire való helyzetet mégsem tudtak kialakítani. Olykor fölöslegesen, egyből előre ívelgették a labdát, amivel rendre a magas termetű hatvani védőknek kedveztek. A vendégek megszállva saját térfelüket kontrákkal próbálkoztak, de ezekkel, szerencsére, nem sok vizet zavartak a szegediek kapuja előtt. Szünet után a vendégek felhagytak életveszélyes, defenezív taktikájukkal, több és veszélyes támadást vezetve tették változatosabbá a játékot. Rohamaikkal megfogták a szegedieket, akik ebben az időszakban sokszor voltak pontatlanok, láthatóan meglepte őket ellenfelük váltása. A későbbiekben mindkét oldalon akadtak helyzetek - a hatvaniaknak valamivel több! -, a góllövéssel azonban a szegediek és a vendégek is hadilábon álltak. A találkozó végén az egyik szurkoló találóan jegyezte meg, a jólakott és éhes csapat összecsapásán egyik fél sem érdemelt volna győzelmet... (A néző bizonyára hatvaniak előkelő, harmadik helyére, illetve a szegediek hetek óta tartó lehetetlen helyzetére célzott megjegyzésével.) Jó: Takó, Takács J., Suslakov, ill. Nagy /., Krasnyovszky, Gebhard, Szabados. Czibere László: - Hetek óta minősíthetetlen körülmények között készülünk mérkőzéseinkre ezért csak gartulálni tudok csapatomnak a most látott lelkesedéséért, küzdenitudásáért. Tóth Dénes: - Ragyogó játékvezetés mellett több mérkőzésre elegendő gólhelyzetet hagytunk kihasználatlanul, ezért kesernyés ízű ez a döntetlen. GYÜRKIERNŐ További eredmények Keleti csoport: Kiskőrös-Bag 3-1 (0-1), Salgótarján-Baja 2-1 (1-0), Debrecen-Kaba 4-2 (1-2), Szarvas-Kazincbarcika l-l (l-l), Tiszavasvári-Budafoki MTE l-l (0-1), Gödöllő Hajdúnánás 1-0 (0-0), III. ker. TVE-Eger 5-2 (4-1) Keleti csoport: Nyugati csoport: Tatabánya-Szekszárd 2-2 (2-0), Haladás-Ajka-Hungalu 4-1 (1-0), Mohács-Pénzügyőr 1-0 (0-0), ESMTK-Sopron l-l (1-0), Paks-Rákóczi l-l (O-O), Nagykanizsa-BKV Előre 0-0, Dorog-Sabaria-Tipo l-l (l-l), ZTE-Dunaferr 2-0 (0-0) Nyugati csoport: 1. Debrecen 26 14 7 5 39-16 35 1. Haladás VSE 26 16 7 3 41-14 39 2. Kazincbarc. 26 12 7 7 37-20 31 2. Dorog 26 11 12 3 41-20 34 3. Hatvan 26 10 10 6 24-23 30 3. Szekszárd 26 11 9 6 27-22 31 4. Kiskőrös 26 13 3 1 40-31 29 4. BKV Előre 26 10 10 6 38-23 38 S. Gödöllő 26 11 6 9 31-26 28 5.ZTE 26 11 8 7 27-19 30 6. Kaba 26 to 8 8 29-24 28 6. Soproni LC 26 10 * 7 38-29 29 7. Baja 26 12 4 10 33-31 28 7. Sabaria 26 10 9 7 32-26 29 8. Tisza vasvári 26 9 9 8 35-28 27 8. Nagykanizsa 26 10 7 9 32-22 27 9. III. ker. TVE 26 10 7 9 35-30 27 9. Dunalerr 26 10 6 10 24-26 26 10. Szarvas 26 9 9 8 27-33 27 10. Paks 26 8 8 10 33-36 24 11. Hajdúnánás 26 9 8 9 23-23 26 11. Tatabánya 26 6 9 11 35-39 23 12. Budarok 26 7 9 10 19-30 23 12. Mohács 26 8 6 12 25-38 22 13. Szeged 25 8 6 11 31-38 22 13. ESMTKt 26 8 5 13 22-44 21 14. Eger 26 7 6 13 28-38 20 14. Rákóczi FC 26 9 2 15 29-43 28 15. SBTC 25 6 6 13 30-46 18 15. Pénzügyőr 26 5 9 12 24-38 19 16. Bag 26 3 9 14 19-43 15 16. Ajka-Hungalu 26 3 6 17 24-53 12 Bowe-bombák a második menetben Totóredmények Riddick Bowe megőrizte trónját. Az amerikai nehézsúlyú hivatásos öklöző a washingtoni RFK-stadionban 9000 néző előtt a második menetben kiütötte kihívóját, egyben honfitársát, Jesse Fergusont. A 25 éves Bowe a 12 menetesre tervezett World Boxing Association (WBA) nehézsúlyú csata első menetének végén padlóra küldte a 36 éves Fergusont, akit csak az mentett meg a kiszámolástól, hogy kilencnél megszólalt a gong. A folytatás 17. másodpercében azután jött a k.o.: Bowe egy hatos (!) ütéskombinációval nyitotta a második három percet. A féltucat bomba megrengette Fergusont, aki elveszítette a lába alól a ringpadlót; kiszámolták. Ez volt Bowe második sikeres vb-címvédése. Korábban, februárban Michael Dokest ütötte ki a 2:19 percben. - Úgy viselkedtem Fergusonnal, mint egy rossz fiú kommentálta röviden győzelme után Bowe, aki 34 profigyőzelmet számlál. Elegáns mérleg, egyetlen alkalommal sem kapott ki hivatásos karrierje során. Cynthia Ferguson, a vesztes neje így nyilatkozott az összecsapást követően: - Pontosan fél éve azt ajánlottam férjemnek: ne vállalja ezt a mérkőzést. Ne hívja ki Bowe-t, mert rossz vége lesz. Jobban tette volna, ha már hat hónapja visszavonul. Megszívelendő tanácsnak tűnt... Egy statisztikai adat a mérkőzéssel kapcsolatban: Washingtonban utoljára 1941. május 23-án rendeztek profi ökölvívó-mérkőzést. Akkor Joe Louis a Griffith-stadionban megverte Buddy Baert. menyei: 1. Ferencváros-Vasas 2. Békéscsaba-Vác FC-Samsung 3. Pécs-BVSC 4. Siófok-Diósgyőr 5. Bochum-1. FC Köln 6. VfB Stuttgart-Mönchengladbach 7. Saarbrücken-Bremen l-l X l-l X 1-0 1 l-l X 0-0 X 3-2 1 törölve a megállapított tipp: 1 8. Genoa-Parma l-l X 9. Juventus-Sampdoria l-l X 10. Napoli-Torino l-l X 11. Roma-Atalanta 2-2 X 12. Bologna-Modena 2-1 1 13. Ternana-Pisa 3-0 1 Pluszmérkőzés: 14. Remscheid-Leipzig 2-3 2