Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-24 / 119. szám

HÉTFŐ, 1993. MÁJ. 24. • Csongrád megye Egyharmados érdeklődés BELÜGYEINK 3 A szavazásra jogosult pol­gároknak Csongrád megyében 33, Szegeden és környékén 31 százaléka vett részt a társa­dalombiztosítási önkormány­zati választáson - tudtuk meg szombaton hajnali 5 órakor a megyei választási munkacso­porttól. A telefonvonalnak „köszönhetően" a kérdéseinkre adott válaszok mögöt is hallat­szott: elégedetten, jó hangulat­ban zárta szombaton hajnalban a hosszúra nyúlt pénteki mun­kanapot a területi választási bizottság. Az új számítógépes rendszer is jól vizsgázott, hi­szen a nyilvánosság fórumai segítségével szokatlanul gyor­san, különböző napszakokban „szavazási pillanatképet" kap­hattak a polgárok. Mint meg­tudtuk, azért hogy a szavazó­körökből érkező adatokat mi­nél előbb feldolgozhassák, a jogi és az informatikai rend­szert szétválasztották. Azaz a sajtóban ismertetett adatsor nem a hivatalos végeredmény, azt a különböző „kifogásolási" és egyéb jogi procedúrákra Hárman a leválasztásról - Elmentem szavazni, hogy ne az állambácsi döntse el ezentúl, a nyugdijakra, az egészségügyi ellátásra mennyi pénz jusson. Ugye, ismerik a cigányprímásról szóló viccet? - kérdezett vissza a kérdezők­re, a JATE BTK újságíró­képző programjának elsőéves hallgatóira nézve Szilassi Lajos, főiskolai adjunktus. ­A bazseválás eredményekép­pen összegyűlt pénzt a cigány­prímás osztja el. Mindenki­nek odaadja a részét, kivéve a cimbalmost. Erre az megkér­dezi: „Nekem nem jár pénz?" A válasz: „De jár. Csak nem jut!"... - Nem érdekelt ez a szava­zás se. Már nem tudok bízni senkiben... Ezt a rendszert támogassam?! Édesapám most kórházban fekszik, s annak ellenére, hogy 25 évig fizette a társadalombiztosí­tást, azért is könyörögnie kell az orvosnak, hogy egy nyugta­tót felírjon neki - kesergett G. Gabriella eladó. - Mi a jövőre, gyermekünk jövőjére szavaztunk - jelen­tette ki a fiatal házaspár, Ko­csis István és felesége. ­Mindegyik szakszervezet tud­ja, mi a probléma, melyek a feladatok az elérendő cél érdekében, csakhogy nincse­nek sajátos megoldási elkép­zeléseik. Az igazi győzelem az, hogy érvényes lett a szavazás. biztosított határidők letelte után, pár hét múlva fogjuk megtudni. Pénteken délután 4 órakor megyénkben még nem volt érvényes a választás, azaz so­kan munkából hazafelé menet tettek eleget állampolgári kö­telezettségüknek, járultak sza­vazóurnához. A megye 469 szavazókörében leadott voksok alapján elmondhatjuk: mindkét listán az MSZOSZ-t támogat­ták a legtöbben. Az egészség­biztosítási listán: 1. MSZOSZ 44%, 2. Munkástanácsok 14%, 3. Liga 12%, 4. ÉSZT 9%, 5. Keszosz 8%, 6. SZÉF 7%, 7. Autonóm 5%. A nyugdíjbiz­tosítási listán: 1. MSZOSZ 50%, 2. Munkástanácsok 12%, 3. SZÉF 9%, 4. ÉSZT 8%, 5. Liga 8%, 6. Keszosz 7%, 7. Autonóm 4%. Szegeden kissé más a hely­zet: a delfin jelképezte ÉSZT jobban szerepelt, mint a me­gyében. így hát az egészség­biztosítási listán: 1. MSZOSZ 44%, 2. Munkástanácsok 13%, 3. ÉSZT 12%, 4. Liga 10%, 5. Keszosz 7%, 6. SZÉF 6%, 7. Autonóm 5%. A nyugdíjbiz­tosítási listán: 1. MSZOSZ 49%, 2. Munkástanácsok 12%, 3. ÉSZT 10%, 4. SZÉF 8%, 5. Liga 8%, 6. Keszosz 6%, 7. Autonóm 5%. Megyénkben legelőször a szentesiek jelentkeztek nem hivatalos választási végered­ménnyel. Úgy tűnik, ott voltak a leggyorsabbak a „szavazási szakemberek", arrafelé a leg­jobb a telekommunikációs kap­csolat. Ú. I. Antall József Dániában Hivatalos látogatásra Dániá­ba utazott vasárnap délután Antall József. A miniszter­elnököt elkísérte felesége is. A hivatalos kíséret tagjai között van Medgyasszay László, a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkára, Martonyi János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára, Marinovich Endre kabinet­főnök, Kodolányi Gyula, a miniszterelnök külpolitikai főtanácsadója és Hermán János külügyi államtitkár­helyettes, szóvivő. Programja során Antall József megbe­szélést folytat meghívójával, Poul Nyrup Rasmussen minisz­terelnökkel, valamint a dán parlament, a Folketing veze­tőivel. A magyar kormányfő és felesége tiszteletére ebédet ad II. Margit királynő és férje Henrik herceg. • Az első negyedévben több mint 106 ezer bűncselekmény vált ismertté, ez az adat 2 százalékkal (1782-vel) na­gyobb. mint egy évvel koráb­ban. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatása szerint a bűncselekmények 40 száza­lékát Budapesten követték el, a növekedés 21 százalékkal ha­ladta meg az előző évit. A negyedév során a hatóságok 57 emberölésről szereztek tudo­mást, ez 19-cel kevesebb mint egy évvel ezelőtt. A bűnesetek több mint négyötödét a vagyon elleni cselekmények teszik ki. A közlekedési bűncselek­mények száma (7352) 4 szá­Három hónap ­57 gyilkosság zalékkal mérséklődött. Orszá­gosan 28 ezer 487 bűnelkövető vált ismertté a negyedév alatt. Ez a szám 473-mal - 2 szá­zalékkal - kevesebb mint 1992 első negyedévében. A bűnel­követők kilenctized része férfi. Kismértékben, 2 százalékkal tovább nőtt a fiatalkorú tette­sek száma, arányuk az összes bűnelkövetők között 11 száza­lékot tesz ki. Két keréken a megyei döntőn Szombaton, Vásárhelyen az Ifjúsági Parkban rendezték meg a Kerékpáros Iskola Kupa megyei versenyét Csapatver­senyben első Szentes, második Vásárhely, harmadik Szeged. Az egyéni fiú kategóriában Juhász Péter (Szentes) szerezte meg a győzelmet, második lett Radnai Krisztina (Szeged), harmadik pedig a vásárhelyi Makai Attila. A lányoknál Törőcsik Anikó (Szentes) lett a győztes, második helyezést ért el Nagy Istók Gréta (Szentes), harmadik Kovács Katalin (Vá­sárhely). A fiúk és lányok első-második helyezettje al­kotja majd a június 16-17-18­án Szegeden megrendezendő országos versenyen a megyei csapatot. Ők egy-egy melegítőt kaptak, amely egyben a for­maruhájuk is lesz. Hazatérnek a műkincsek A második világháború vé­gén a Szovjetunióba került műkincsek közül a festmények már ez év végén, a jövő év ele­jén hazaérkezhetnek. Az ez ügyben folytatott tárgyalások eredményeként aláírt jegyző­könyv értelmében már a közel­jövőben megkezdődik a mű­kincsek azonosítása. A vissza­származtatásuk elsősorban at­tól függ, hogy az orosz félben milyen mértékű lesz a készség az együttműködésre - össze­gezte ez ügyben folytatott moszkvai megbeszéléseit Mádl Ferenc. A művelődési és köz­oktatási tárca vezetője az orosz fővárosból hazaérkezve nyilat­kozott a repülőtéren. A kultuszminiszter elmond­ta: kétoldalú együttműködés alapján történik a műkincsek származási helyének a megál­lapítása, a jogi kérdések tisz­tázása. (s> zombaton az egyik tekintélyes francia újság komoly CL/ figyelmeztető jelnek ítélte, hogy - úgymond - az első szabad kelet-európai szakszervezeti választásokon elsöprő győzelmet arattak a volt kommunisták, azaz az MSZOSZ. Tény, hogy a megjelentek fele rájuk szavazott, ám csupán mintegy minden harmadik választópolgár járult az urnák elé, tehát csak minden hatodik magyar támogatta a KISZ KB egykori titkára vezette szakszervezetet. Ez pedig ugye távol esik az elsöprő többségtől, akárhogy számoljuk is. Köztudott, hogy a kommunistákkal és a belőlük mássá vedlettekkel szimpatizálók jól szervezettek, ,fegyelmezett szavazók", tehát közülük vélhetően kevesen maradtak tá­vol a pénteki aktustól. S ha még azt is megkérdezzük, vajon az MSZOSZ-ra szavazók hány százaléka tudta ponto­san, hogy ő most nem az egyik szakszervezetre, hanem „a" kommunista utód-szakszervezetre voksol, akkor a francia tudósító aggodalmát akár el is oszlathatjuk. Fontosabbnak tűnik inkább annak vizsgálata: valóban tartanak-e a nyugati vezető körök a komolyabb kommu­nista visszarendeződéstől? Mert ha valóban félnének ettől, akkor nem csak némi verbális ejnye-ejnyét kapna tőlük a nagyromán álmokat nem egészen esélytelenül szövögető, az emberi és kisebbségi jogokat semmibe vevő kommunista Iliescu-rezsim, miközben nyugati közreműködéssel lassan­ként gyakorlatilag hazánkéhoz hasonló státuszba lavírozza magát, s nem pöffeszkedhetne Belgrádban nyugodtan a sikeres területrabló háborúkat vívott Milosevics sem. A Varsói Szerződés államainak egykori helytartói, párt­vezérei amúgy is élen jártak hazájuk eladósításában, vala­mint a kelet-európai szürkeállomány elüldözésében. Mind­két folyamat haszonélvezői a nyugati vezető körök, illetve az ottani társadalmak voltak, s azok ma is. 1989-90 óta egy másik törekvés is megfigyelhető: az új demokráciák szür­keállománya egy részének nyugati „kiképzése", akik haza­térésük után - kevésbé meggyőződésből, inkább egziszten­ciális okokból - majd kinti tanítómestereinek (is) dolgoz­nak. (E sorok írója irtózik a marxista terminológiától, ezért nem használja itt a „komprádor burzsoázia" és a „komprádor értelmiség" kifejezést.) S persze látványos politikai gesztusok, Bush-látogatás alamizsnaosztással és egyebek az egyik serpenyőben, s rekvirált magyar libamáj Frankhonban, illetőleg birkatü­relmű és pestismentes malackák és rideg marhák a Ixijtán inneni karanténokban, „akik" mind a másik serpenyőbe helyezendők. S aligha akad főváros, ahol ne tudnák (mert hisz' örökké tartó háborúra még nem volt példa), hogy Raguzát, Mostart, Szarajevót és a többi szétlőtt várost nem szlovák, magyar vagy albán tőkéből fogják újjáépíteni. De nem is szerbből... gen: a Nyugatnak egyáltalán nem érdeke, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia romjain, vagy annál is szélesebb földrajzi környezetben bármikor is létrejöjjön egy viszonylag egységes, gazdaságilag erős és versenyképes közép- és kelet-európai országcsoport. S ha ennek megakadályozására létezik az egyébként erre hajlamos (volt) kommunistákon kívül bőségesen más kollaboráns jelentkező is, akkor a nyugatiaknak teljesen mindegy, hogy a vörös-rózsaszín pártok és mozgalmak hány százalékot szereznek az itteni választásokon. Csak nekünk nem, talán. a J*a'.ffaf, Aki még emlékszik Horoszpókunkra, az tudja róla, hogy egy kicsit horosz, egy kicsit pók, de leginkább szerencsét hoz. Aki most találkozik vele először, annak illik őt bemutatnunk. Horoszpók - családi bingójátékunk neve. Hétről hétre izgulhat a család, vajon melyik tagja született szerencsés csillagzat alatt. Akár mindegyik? Az is előfordulhat, csupán a szerencsén és a kihúzott számokon múlik! Ha nyert, akkor már jöhet is jól megérdemelt 25 ezer forintjáért! Költheti, amire akarja. És hogyan lehet játszani? Nagyon ne szaladjunk előre, a játék június elsején indul. Egyelőre ennyit: Hétfőnként a Délmagyarországban és a Délvilágban találja majd meg a játékszelvényt, a nyertes számokat pedig csütörtökönként családi lapunkból, a HDS és Délmadárból tudhatja meg. LEGYEN SZERENCSÉJE A HOROSZPÓ/C 'KAL! Szeged, Lajta u. 20. NÁLUNK EGÉSZ EVBEN v | MODUL-BAU ÉPÍTŐIPARI KFT. | Szeged, Csongrádi sgt. 27. T.: 491-022 " Szentes, József A. u. 24. MODUL-BAU T : 63/314-011 TETŐCSERÉP-AKCIÓ! Csabai és holland cserép 10%, Bramac cserép 5% engedménnyel, május 31-ig! • Beszédében rögtön a lé­nyegre tért. Helyzetértékelése szerint az ország a gazdasági katasztrófa állapotába jutott. A mai hatalom csak egy poszt­kommunista társadalmat tud felmutatni, holott egy új tár­sadalmi rendszer megterem­tésére kötött szerződést a ha­talomhoz segítő szavazókkal. E sikertelen kurzus nem a nép, hanem vezetőinek tehetségte­lenségéről árulkodik. A pártelnök szerint a meg­talált kiúton csak egy, a jövő évi választásokon sikeres kis­gazda párt vezetésével, vagy komoly közreműködésével in­dulhat el az ország. Ha a li­berális baloldali blokkot nem sikerül kiütni pozíciójából, valóban az általuk emlegetett Európába jutunk, csak épp ku­katologatóként asszisztálunk az ő jólétükhöz. Keresztény • Tor gyén keletre tekint Jövőnk a csillagos égen Torgyán József komolyan veszi azt a titulusát, mellyel beköszöntötték a vasárnap délutáni sándorfalvi kisgazda gyűlésen. Pártja miniszterelnök-jelöltjeként járja a vidéket, s szavaival szólva: térít. Sándorfalván munfció­ként egy díszes citerát kapott ajándékba. A politikus nem próbálta ki a hangszert, mondván, a megszólalásá­tól citerázzanak ellenfelei. nemzeti összefogásban, a Ma­gyar Út Körök tagsága be­vonásával, s egy Surjántalaní­tott KDNP-vel összefogva meg­teremthető az a jövő, melyet nem a sárban, hanem a csilla­gos égen érdemes keresni. A társadalombiztosításról rendezett népszavazáson való várakozáson felüli részvételi arányt Torgyán József egy Antall elleni csendes tüntetés­ként értékelte. Bajban mindig a paraszt­ságra, a vidékre lehetett tá­maszkodni. Most sincs ez más­ként. Az ország gazdasági új­jáépítését a keleti térségekben kell elkezdeni, méghozzá Ázsiából és a Csendes-óceán vidékéről behozott tőkével. A mezőgazdaság és élelmiszer­ipar megsegítésével, a mező­gép ipar kiépítésével két év alatt húzóágazat születhet. A művelődési házat zsúfo­lásig megtöltő közönség e vá­zolt jövőképet látványos tet­szésnyilvánítással köszönte meg. Egyébként sohasem rossz érzés, amikor a csodálatosan termő magyar földet, az ország tehetséges népét, erőtől duzza­dó férfiúit, s gyönyörű lányait s asszonyait dicsérik. Ha már ott van az ember, hajlamos ma­gát is beleérteni. T. Sz. I. HOLLAND TRAVEL IZRAEL-SZENTFOLD 8 nap, repülő, szálloda, félpanzió, BudaPiSt>Anker Mz 2-4. , , Jelentkezés Szegeden: program, biztosítás, idegenvezetes Hotel Forrás, Rutz Tibor Elérhető áron az. On számára is!!! Tel.: 62-430130/526,

Next

/
Oldalképek
Tartalom