Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-22 / 118. szám

10 JAMBUS SZOMBAT, 1993. MÁJ. 22. t ' Bakos András Kocsmagőz és rokokó (Bollman versei) Carl Michael Bellman nagy svéd költő, eddig azonban nem jelentek meg magyarul versei: e kijelentés valószínűleg gúnyos mosolyra ingerli azokat, akik bíznak és bíztak a régi nyugatos műfordítók jó orrában; ha ők nem fedezték föl és nem fordították ezt a svédet, akkor nem is lehet az annyira jó. A kétkedők talán mégis megnézik a könyvet, könnyed mosollyal kinyitják, beleolvasnak, talán elhűlnek egy-egy soron, mondaton, ilyesmiket látnak: Cornelius tegnap kinyúlt: Ötven év, s elvitte az úr; Angyalok közt áll józanul:... Bellmant valóban hiába keresnénk Babits vagy Kosztolányi műfordításgyűjteményeiben, hiszen az első magyar költő, aki olvasta és fordította e verseket, .Weöres Sándor volt. Neki megtetszett ez a különös világ, a kocsmagőz és a rokokó elegancia, szeretett volna egy magyar Bellmankötetet. A könyv, a Fredman episztolái és dalai megjelenését azonban már sem ő, sem a könyv szerkesztője, Csatlós János nem érhette meg. A kötet fordítóit érdekes munka várta: a versek strófaszerkezetei, rímképletei a lehető legbonyolultabbak, váltakozó hosszúságúak és üteműek a sorok. Régi, a magyar költészetben már elkopott, közhelyes fordulatok éledtek újjá azáltal, hogy a fordító világosabb, tisztább szórendet, érdekes, ironikus rímet, esetleg egyegy Csokonai-versből ismert szót használt. A műfordítások magyar versnek is élvezetesek. Volt Putifárnak nője S szólt, ciceréljünk, finom, Jóska; Sír, könyörög, unszolja nagyon: Jöjj, aranyom! Függönyös ágyban vágyva lobog, Várja, hogy tépjék, a rózsa, Hanem a tuskó bele se fog, Nyafog, nyafog. Hej, lettem volna csak én Ama Jóska helyén! A vers a Fredman dalai ciklus harmincnyolcadik darabja, melyet Orbán Ottó fordított. Különösen jól sikerültek Gergely Ágnes és Csordás Gábor fordításai, Várady Szabolcs egyetlen fordítása; azonban a könyv nagyon sok jó verse, és talán a legszebb, a Didergés című egy szegedi költő, Baka István magyarításai. A könyv tehát érdekes olvasmány. (Századvég, 1993.) Baka István Előadás után (Sztyepan Pehotnij versesfüzetéből) Mint Saljapin a Don Carlos után* Úgy lopakodtam haza tegnap este Bár nem dörögtek ágyúk és talán Célgömb se kószált tarkómat keresve Mégis szorongtam s úgy gyötört a bú Hogy én is az Escurialba vágytam Bár nem vagyok Fülöp s a savanyú Erzsébettel sem osztanám meg ágyam Talán szuronyt szegezve lenne jó Rohanni basszus-hangú ágyúszóra? Inkább Fülöp s az inkvizíció Mint Posa márki uljanovi póza Saljapin aznap mint atya s király Don Carlossal leszámolt volna végleg De közbeszólt egy véresebb viszály Mit ő nem értett és ma más sem ért meg Félbeszakadt az az előadás Az utcák operája hangosabb volt így hát ki nyerte meg ma is vitás Apák s fiúk között a régi harcot Hogy így esett ne vádold Saljapint Ágyúk a basszusánál öblösebbek Lelépett hát a színpadról s a kínt azok folytatták kiktől jött az ötlet Hogy talpra állítsák a fejeket Mint Hegelt Marx eltöltve hetven évet Míg összeállt a Matrjoska-sereg Egymásba visszadugható vezérek Mint Saljapin a félbeszakított Don Carlosról mentem haza lopódzva Ágyú se szólt Maxim se kattogott Éreztem mégis üthet még az óra S ránk villan újra Iljics fogsora A jövendő-protézis Auróra '1917. október 25-én (november 7-én) este F. I. Saljapin Fülöp király szerepét énekelte egy pétervári magánszínházban, miközben megkezdődött a Téli Palota ostroma. Az előadást nem tudták befejezni; a művész az egymásra lövöldöző vörös- és fehérgárdisták elől bújkálva menekült hazáig. Háy János Marionok és Marionok keletkezése Rózsa István illusztrációja Akkor bizony még buták voltak az emberek, nem éltek tudósok, meg kevesen is voltak. Akkor még Franciaországot sem a frankok lakták, Páris fenséges épületei közül egy sem állott még, hol volt akkor Huglo de Hernaut, aki a Notre Dame kereszthajójában a templomos lovagok titkát sutyorogta baromnézésű szolgája fülébe, aki néhány évvel ezt követően a Fekete Dámában sörözés közben a szívéhez kapott és továbbadta a titkot. Akkor még senki nem hallott Széphelénáról, s Achaia villogó szemű, bősz harcosairól, sőt, a görög istenek közül sem élt még egy sem, nemhogy Zeusz és az olümposziak nem, de Gaia és Khaosz sem adott magáról életjelt. Bár meg kell jegyeznem kedves olvasó, a görög istenek sosem léteztek, ezek bizony az emberi fantázia szüleményei. Gyermeteg élettörténetüket csak azért találták ki, hogy az emberek hosszú téli estéken ne unatkozzanak, míg a Fiú születését várják évezredről évezredre, évszázadról évszázadra. Ha felsorolnám, mi nem volt még, lassan egy világtörténelmi breviáriumba vezetném be gyanútlan kísérőimet, így hát engedjék meg, hogy magamra szóljak, mi több, üvöltsék: Ne tovább! - s a megfelelő helyről exponáljam a cselekményt. Akkor bizony Frankhont nem a franciák, hanem a számukban és rafináltságukban - mai szóhasználattal élve - silányabb Kromanyóniak és Neandervölgyiek lakták. Ám hiába a csekély létszám, a félig csiszolt, jobbára pattintott kőeszközök és a harci tudományok kezdetleges ismerete, e két népcsoport mást sem akart jobban, mint egymás rovására az általuk ismert szerény kiterjedésű világ egyedüli urávji lenni. Először persze ócska praktikákkal próbálkoztak. Például: - Jaj, ne haragudjatok, ezt a csapdát, azokkal a príma hegyes facölöpökkel tényleg mamutoknak építettük, igazán sajnáljuk, meg részvétünk. - így nyifogtak, közben meg számolták: mínusz tizenkét Neandervölgyi (ez akkor irdatlan szám volt, a népesség vagy negyven százaléka, egy egész hadsereg). Máskor meg azt bizonygatták a Kromanyoniak a Neandervölgyi asszonyoknak, hogy férfiak egytől egyig buták, mint a tök, még a faszuk hegye is szőrös, s ha szeretkeznek, olyan, mintha beleestek volna valaggal a fogkefébe. Azt hitték, így majd megakadályozzák további szaporodásukat. A különböző ártatlannak látszó praktikáknak, melyek terén a Neandervölgyiek nem jeleskedtek, nem azért, mert kevésbé voltak szellemesek, hanem mert a nyílt, tiszta, a test cseleit próbára tevő küzdelmet becsülték, tehát a praktikáknak vége szakadt. Egyértelművé vált, a Neandervölgyiek meg akarják szerezni Kromanyónt, mint a heroikus népek általában: minden hasznossági ok nélkül, csupán a harci virtus kedvéért, a Kromanyoniak pedig Neandervölgyet, amit ők edényszerű alakjáról Neandertálnak neveztek. Itt szerettek volna nyaralóövezetet létrehozni, afféle regeneráló pihe-puha tanyát a harcokban megfáradtaknak. Úgy gondolták, a völgyön átfutó patakot felduzzasztják és egy rákászásra, halászásra, siklófogásra alkalmas tavat hoznak létre. A tó mellett ezt már tervezni sem kellett - a leleményes kromanyóni polgárok majd kellemes hétvégi nyaralókat építenek. (Az üdülőövezet kialakítása egyébként meg is történt, bárki ellenőrizheti, ha Francia földre utazik, mert tudvalévő, e küzdelem a Kromanyóniak győzelmével végződött. Efért van aztán, hogy a Neandervölgyiek rekonstruált fejszobrát, bizony majomszerűnek tartja a civilizált közvélemény.) Újra bocsánatot kell kérnem, sajnos ez az öregség, amikor az ember azt hiszi, mindegy miről beszél, csak beszéljen, mert ha becsukja a száját, egy perc, kettő és elpatkol. Tehát hőseink keletkezése itt (helyesebben: errefelé) és ekkor (pontosabban: ekkortájt) kezdődött. Manapság nehéz elképzelnünk, hogy abban a legendás korbán, abban a háborútól szennyezett korban egy csapott homlokú, gúnyosan Sire-nek nevezett Neandervölgyibe beleszeressen a karcsú, szőke és kékszemű (ismerik) Kromanyóni. De akkor, abban a titokzatos és csodákkal rejtes korban minden megtörténhetett. A számtalan tiltások, életveszélyes fenyegetések ellenére azok ketten egymásba szerettek. Azt mondják: írja ide, öngyilkosság, és hagyjuk az egészet, töltsük értelmesebben az estét. Ha tehetném. Mert nem az elbeszélő bosszúja önökön, hanem a valóság kényszere: történetünket efféle olcsó hepienddel nem zárhatjuk. Abban a csodás korban az emberek sokkal életvágyóbbak voltak, mint manapság. Egyáltalán nem akartak megszabadulni evilági energiáiktól, meg valljuk be, a kromanyóni ősnőnek és a neandervölgyi ősférfinek némi szerencséje is adódott. Az istenek közbeszóltak mondanák a görögök, de hol voltak ekkor még a görögök. Fatális véletlen, hajtogatja egy múltszázadi pecsovics - ám legyen: a dolog megtörtént. Oh, majd végső pontot tettem, de hiszen csak a tényt jelentettem be, hogy mi is történt, szinte megfeledkeztem róla: Egy szerelmes sosem tartózkodik a lakótanya közelében, különösen akkor nem, ha párja az ellenséges törzsből választatott. Egész nap, reggel és este csak azon jár az esze, hogy jobbnál jobb szerelmeskedő helyeket fedezzen föl, messze a rokonság szállásától. Villódzó virágzó fák, levelek közt csillámló napfény, amitől rögtön a fekvés ájulat-ámulatába esik a nő. Érdekelte is őket a többiek pitiáner küzdelme, a gyilokösztön véres tobzódása. Bár meg kell jegyeznünk, a kormanyóni ősnő bizton tudhatta, hogy nyaralója lesz a mesés flórájú és faunáju Neandervölgyben, és a neandervölgyi ősférfi is biztos lehetett abban, hogy elkerülik majd a nyíltszíni ócsárlások, a külalakját és szellemi kompetenciáját érintő rosszmájú megjegyzések. Messze jártak éppen lakhelyüktől, amikor a föld mélyén hánykódó veszett erők megelégelték az állandó öldöklést, s az ezzel járó folyamatos kiabálást, csörömpölést, kitörtek otthont adó öblükből, s a föld felszínére szökkentek. A hegyek, mi több, a völgyek, mi több, a síkságok, tavak és folyók is megmozdultak. Iszonytatóan megzavarodott a korábban rendnek vélt állapot. Ami itt volt, az ott lett, a horpadás helyett magasulat, a magasulat helyett horpadás, a szárazföldeken állóvizek és folyók alakultak, míg a korábbi medrekből szárazföldek. Minden más lett, s persze csatározó őslakóink helyzete is igen megváltozott. Számos Kromanyóni egy az egyben meghalt, kit a föld nyelt el, kit tüzes csóva perzselt meg, másokat az ijedtség vitt az életvesztésbe. Szörnyű pusztítás volt ez, de mégis maradtak néhányan, pár tucat talán, míg a Neandervölgyiek közül - fájdalmas ezt leírnom - mind elpusztultak. Nem a Kromanyoniak fegyvere győzött rajtuk, ugyan hogy is tudtak volna erőben és harci ügyességben fölérni hozzájuk, legyőzhetetlenek voltak, s hogy nem pusztították el már korábban ellenfeleiket, csak a lovagiasság okán tették. Nem akartak annyi síró anyát, síró gyermeket és leányt látni, így csak a legnagyobb pofájúakat küldték a másvilágra, bosszankodó szavak kíséretében: mért ugatsz kromanyóni kukac. (A kromyanóniak vékony, nyúlánk teste tényleg kukacszerű volt.) A föld külseje megváltozott, ami eddig szabadon bejárható volt, örökre elrejtezett az emberi szem elől, míg más helyek megnyíltak a kíváncsi szellemeknek, hiszen a megmaradt népség főként effélékből állt. Dölyfös kutakodókból, akik nem bírnak lezöttyenni egy percre sem, csak járnak kelnek mindenfelé, a madarak, az állatok, de még a nap és a hold nyomában is. A két szerelmes titkos helyét, ahol éppen harmadszor próbálkoztak meg az együttjárással, hatalmas kőpillérek, mászhatatlan szakadékok, hasadékok kerítették el a kutatható világtól. Ritmikus, minden szerelmes által mindig vágyott mozgásukat immár csak a természet leshette ki. A sziklakoszorúkkal csipkézett völgyöbölben egy másik élet kezdődött el, melynek eredménye a szaporodás és sokasodás volt. A völgy megtellett újszülöttekkel, majd felnövekvőkkel, aztán megint újszülöttekkel, akik a szülőkről mind a Marion és Marion nevet kapták. A titkos völgyi Marionok és Marionok mindenben mások voltak, mint a Kromanyoniak zavaros külsejű, s még annál is zavarosabb beltartalmú leszármazottai. Mutánsoknak tarthatnánk őket, ahogyan ők is így nevezhetnének minket. Am e két mutáns faj sosem találkozhatott egymással szemtől szembe. A völgy máig rejtve van civilizált világunk elől. Sem az égre emelkedő ember, sem a fantasztikus teljesítményű műholdak nem akadtak a nyomára. Azt mégis állíthatom, a hegyek övezetén át létezik egy titkos járat, egy aprócska út, amin kijuthatnak a bentlakók. Itt oson ki minden évszázadban egy-egy MarIon és Marion. Megjelenésük az első írásos emlékektől végigkísérhető. Szerepeinek nemcsak az akkád ékírásos táblákon, de görög és latin auktoroknál is, sőt megjelenésükről modern nyelveken is született nem kevés beszámoló. Hogy eljöttüknek mi célja van, civilizált emberek számára felfoghatatlan. Talán csak azért jönnek, hogy megmutassák magukat, bár az is lehet - és én ettől félek valójában gonosz praktikákat eszeltek ki civilizált világunk megsemmisítésére.