Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-21 / 117. szám

20 RÖVIDEN PÉNTEK, 1993. MÁJ. 21. Kánikula májusban Júliusi kánikula májusban, ámbár ^lehet, hogy júliusban meg vacogni fogunk. S hogy tombol a nyár a legszebb tavaszi hónapban, bizonyság rá: tegnap háromnegyed 1-kor 29,3 Cel­sius-fokot mértek a Bajai úti Meteorológiai Állomáson. Ha­sonlóan forró májusi nap 15 éve volt. {Fotó: Somogyi Károly­né) Játékbemutató a Talentben Óvodásoknak, kisiskolások­nak készített különleges, fából készült játszószereket mutat­nak be ma és vasárnap a Talent Centerben. A gyerekek által máshol már „meózott", s kö­rükben osztatlan sikert aratott, kedvelt biojátékokat a Fito System Kertépítő és Szolgál­tató Kft. hozza Szegedre, s biz­tosítja, hogy a kicsik itt is meg­ismerkedhessenek velük. A gyermekörömöt, élményt kínáló bemutatót termékismer­tető kiséri, s az azon résztvevő óvodák, iskolák között játszó­szereket, sporteszközöket sor­solnak ki. Ma délelőtt tízkor tehát nyerhetnek is, akik ki­mennek a kiállításra, sőt, a kft. a megnyert játékszereket díj­mentesen fel is állítja a szeren­cséseknek. Tizenegy koszorú ­az emberi jogokért „Az emberi jogok nem ismernek határokat" vall­ja az Amnesty Internatio­nal nemzetközi emberjogi szervezet, amely felemeli szavát a Föld bármely or­szágában tapasztalható jogsértések ellen. Jelenleg a hazánk déli szomszédsá­gában harcban álló felek­től követelik, hogy vesse­nek véget a kínzásoknak és a felelősöket állítsák bí­róság elé. Hogy a szervezet nyomatékot adjon követe­lésének, az írországi szek­ció kezdeményezésére nemzetközi demondtrációt szervez. Az amerikai és európai aktivistákból álló konvoj május 21-én, azaz ma érkezik Szegedre. A Tisza-hídnál 14 órakor Pierre Samé, az Amnesty International főtitkára mond beszédet, majd Vác­lav Havel cseh és Göncz Árpád magyar köztársasá­gi elnök üzenetét olvassák fel. Végül tizenegy koszo­rút helyeznek a vízre, a háborútól legtöbbet szen­vedett városok polgárai­nak tiszteletére. A de­monstráción jelen lesz Jancsó Miklós filmrendező rYlintha tegnap történt volna, pedig LÍ/J már két évtizedénél is több... Ta­vasz volt akkor is, kikelet. - Apucikám, apucikám! Aranyos fecskék vannak az ablakban! - költött a szokásosnál jóval korábban, boldogság­tól sugárzó arccal a mellém bújó, azóta felnőtté cseperedett utódom. Hajnali álmomból ébredezvén Zsolti ujjongása nagyon távolinak tűnt, szavai­nak csak elmosódott foszlányai jutottak a tudatomig. Pillanatnyi kábultságom mú­lásával pillantottam meg a fiacskámat hangos csipogásukkal és csivitelésükkel ámulatba ejtő parányi lényeket. Nagy munkában voltak, építkeztek. Az ablak egyik sarkát választották leendő utódaik otthonául a nyugalmas, kertes házak biz­tonságot nyújtó ereszei helyett. Csőrük­kel apró sárgolyókból rakosgatlak, for­málgatták - mesterembereket megszé­gyenítő gyorsasággal, pontossággal ­puha fészfüket. Önfeledten csodáltam fá­radhatatlan szorgalmukat, villámgyors cikázásukat, miközben belém villant, mily' igaza volt Arany Jánosnak, amikor „az ég kőműveseinek" nevezte ezeket a kiváltságos kis lényeket. Kiváltságosak, mert mindenütt elegáns öltözékben - vakítóan fehér ingmellben, kifogástalan szabású fekete frakkban ­jelennek meg. Mindig készen arra, hogy a végtelen égboltot kedvük szerint, bármikor vidám bálteremmé változtassák. Kiváltságosak viselkedésük miatt is. Néha villámló gyorsasággal röpdösnek ide­oda, olykor forrón könnyes szemmel tudnak örülni, vagy éppen magukba roskadva gubbasztani, mint akiket nagy bánat, keserűség ért. Olyanok ők, akárcsak mi, emberek. - Ugye, ezek a mi fecskéink lesznek? ­riasztott fel mélázásomból a szöszke, für­tös fejű apró emberke. - Nyissuk ki az ab­lakot, hadd jöjjenek a szobába, én majd etetgetem őket. A fotelek között próbáltam az ablakhoz araszolni, hogy jobban szemügyre vehes-. sem jövendő „társbérlőinket", mennyire haladtak az „építkezéssel"? Vigyázatlan mozdulattal nyúltam az ablakkerethez, a félig kész fecskefészek a járdára hullott... Az időközben újabb sárgombócokkal ér­kező fecskék, leendő otthonuk hűlt helyét találva, riadtan, síró csipogással kering­tek az ablak előtt. - Most mi lesz velük? Biztosan meg­haragszanak ránk, és máshova költöz­nek... Miért nem vigyáztál? - fakadt ki kétségbeesetten a „ trónörökös ". Magyarázgattam, igazában nem akar­tam elűzni őket, véletlen volt a baleset, de talán jobb is, hogy így történt. Ha mindez később következik be, a fészekben lakó fecskefiókák is a kőre zuhannak, és elpusztulnak... A zsörtölődő ifjú, ha ne­hezen is, de elfogadta érveimet, beletörő­dött a megváltoztathatatlanba, és cuppa­nós puszival hozta tudomásomra - már nem is haragszik. A kis hírnökök -mert „előfutárok" ők, hiszen tavaszi érkezésükkel nyarat hoznak - máshol leltek otthonra, de tavaszonként fel-feltűnnek, ott röpdösnek az ablak előtt. Vissza-visszatérnek, mert a fecskék nem hűtlenek... • Ma is: Szieszta u Rendőrpillanat Péntek lévén ma déli 12-től délután 2-ig ismét jelentkezik a Szieszta adása a TV2-n. A tar­talomból: részeredmények a tb-választásokról; egy régi Szent János-napi hagyomány felelevenítéséről Baján; ho­gyan kell egyszerű tavaszi vi­rágokból virágtálat készíteni?; reformkonyha, ötletek hidegtál összeállításához; napszem­üveg-divat; sportösszeállítás, témája a kajak-kenu; kutyama­gazin, hozzá kapcsolódóan gyerekeknek szóló telefonos játék; idősebbeknek és fiat­aloknak szóló zene; hírek a Délmagyarország és a kék Délvilág szerkesztőségéből. Az adás telefonszáma: 62/480-534. • Széchenyi Kör A szegedi Széchenyi Kör tagjai tegnap délután a Napos útra, a városi tűzoltóságra láto­gattak. Megemlékeztek Szé­chenyi Ödönről, a magyaror­szági tűzoltóság megalapító­járól, majd Badényi István őr­nagy kalauzolásával megis­merkedtek a laktanyával. • lordén Tamás estje A MASZK Egyesület „Ex­sztázis program" keretében Jordán Tamás színművész lép fel ma este a JATE Klubban. Az „Amit a szivedbe rejtesz" című József Attila előadás este 19 és 21 órától látható. Akik megmentették a lányt Az Ady téri sporttelepen hétfőn este a fegyverét hasz­nála a rendőrjárőr. Megírtuk: három, a területet védő német juhászkutya fogai közül ki­mentettek egy 23 éves egye­temi hallgatót. Parancsnokuk, Szőke Péter ezredes, szegedi kapitány véleménye: „Indokolt volt a fegyverhasználat. A rendőrök példásan intézkedtek - magukra vonták a kutyák fi­gyelmét, így megmentették a lány életét. A riasztás után másfél perc múlva a helyszí­nen voltak, s a helyzetet jól mérték fel". • Varga Péter főtörzsőrmester és járőrtársa, Matyovszki János őrmester alkalmi páros, viszont sűrűn előfordult az utóbbi idő­ben, hogy együtt teljesítettek szolgálatot. Tiltakoznak az életmentő titulus ellen, azt állítják, ők a munkájukat vé­gezték. Ódzkodnak a nyilvá­nosságtól, hosszas rábeszélés után vállalták a pár mondatos helyzetleírást. - Szerencsénk volt. Rövid idő alatt a helyszínre értünk. Mikor a lányt a kerítésre föl­raktuk. abban a pillanatban megérkeztek a mentők. A ri­asztás pillanatától „össze­jöttek" a dolgok. • A két fiatal rendőrnek együtt ez volt az ejső emléke­zetes „kalandja". Ők egyértel­• Vasárnap 0 órától ÚJ autóbusz-menetrend SO-es, 71-es buszok - mikor, honnan, hová? Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! •QEJGOOEQ Biztonságtechnikai és Szolgáltató Kereskedelmi Cég. Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése. Telefon: 430-511 Telefax: 431-511 6726 Szeged, Szent-Györgyi u. 31. Nyitva: 13-17 munkanapokon A Tisza Volán bővíti nem­zetközi járatait, újdonság a Szeged-Arad-Déva vonal (ezen csütörtökönként jár a busz), és a Csongrád-Szen­tes-Hódmezővásárhely-Makó -Arad járat, (kedden, csütörtö­kön és szombaton). Szabad­kára vasárnap kivételével na­ponta el lehet jutni autó­busszal. A Volán vezetői hor­vát kollégáikkal is tárgyalnak, ismeretes, egy időben Rijekába és Selcére is indultak buszok Szegedről. A márciusban beindított Szeged-Tiszafüred-Miskolc és a Szeged-Székesfehérvár­Győr járat mellett Budapestre .- a „Holdfény" utódaként és tek intettel a' továbbutazókra hajnali 3 óra 20 perckor -, Bé­késcsabára is közlekedtet bu­szokat a Tisza Volán. Au­gusztus 31-ig naponta indulnak a Mars térről az úgynevezett fürdőjáratok is Siófokra, Har­kányba és a Szelidi-tóra, va­Nemesak az országos meleg jelzi, hogy itt a nyár, hanem a - szintén országos - menetrendi változások az autóbusz­közlekedésben. lamint a hétvégeken Cserke­szőlőre. A helyközi közlekedésben az önkormányzatoktól beérke­zett kérések 95 százalékát tel­jesítette a Volán, s összesen 193 módosítást hajtott végre, s érvényben tartotta minden korábbi kedvezményét. Kiad­ványa, a 11 ezer példányban megjelentetett zsebmenetrend, a megye 66 településének valamennyi autóbusz-közleke­désre vonatkozó adatát tartal­mazza. (Szeged helyi közleke­désének forgalmi adatait a Volán és az SZKV közös könyvecskében foglalja össze.) Az új menetrendet természe­tesen a Tisza Volán munkatár­sai kifüggesztik a falvak és a városok legfontosabb megálló­helyein is. • A MÁV-menetrendhez iga­zodva a Tisza Volán május 23­án, vasárnap 0 órától megvál­toztatja az 50-es autóbusz köz­lekedési rendjét. A járatok a személypályaudvarról 8.50­kor, 10.55-kor, 13.05-kor, 14.50-kor, 16.55-kor, 18.50­kor és 21 órakor; az új szegedi vasútállomásról 4.55-kor, 5.50­kor, 7.00-kor, 9.00-kor, 12.55­kor, 15.00-kor (hétköznapokon 19.00-kor is) és 21.50-kor indulnak. (Ezek az időpontok adott esetben igazodnak a vonatok késéséhez.) A 71-es megállóhelyét a Mars tér zsúfoltsága miatt át­helyezték az Ipari Vásár be­járata elé. A pályaudvaron így felszabadul egy megálló, amelyet helyközi és távolsági járatokkal töltenek fel, utazás előtt tehát érdemes utánanézni, a régi helyről indul-e autóbu­szunk. A FORD CAPITOLTÓL Kizárólagos Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/314-178 Nyitva: hétfőtől péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet Fotó: Révész Róbert műen fogalmaznak: a munká­jukat végezték. Az bizonyos, hogy helyzetfelismerésükkel a „polgárbarát rendőr - rendőr­barát polgár" képet erősítették, anélkül, hogy ezt szó szerint megfogalmaznák. Ez különben is parancsnokaik „kiváltsá­ga"... Pataki Sándoi • Divatshow a Forrás­ban! Először Szegeden a Di­óró Divat Stúdió. A budapesti Dióró Divat Stúdió ma, pénte­ken 16 és 18 órai kezdettel „Divatshowt" rendez a Forrás Szálló kerjében. (Rossz idő esetén a hallban). Bemutatásra kerülnek: fürdőruhák, fehérne­műk, délutáni- és cocktél ruhák és az est fénypontjaként nagy­estélyik és menyasszonyi ru­hák. A szünetben a Mazda-Du­ba Bt. mutatja be legújabb tí­pusú gépkocsijait. Minden ér­deklődőt szeretettel vár ma délután a budapesti Dióró Di­vat Stúdió. (x) • A Partiscum Kft. divat­bemutatót rendez június 4-én, pénteken este 5 és 7 órai kez­dettel a Forrás Szállóban, nyári felnőtt és gyermekruha kollek­ciókból. A rendezvényt a Dél­magyarország is támogatja. Je­gyek vásárolhatók: Centrum Áruház Lottózó Pavilon, Nagyáruház Card-Press Pavi­lon, Színház Jegyiroda és a Partiscum Kft. új székhelyén, Szeged, Arany J. u. 7. II. eme­let. (x) A RÁDIÓ „PARTISCUM" MELEG IDŐ, ZÁPOROKKAL. Az Országos Meteorológi­ai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig ismét több órás nap­sütésre számíthatunk, de a korábbi napokhoz képest némi­képp növekszik a csapadékhajlam, futó zápor többször is elő­fordulhat. Ezzel együtt marad a májusban szokatlan hőség, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27-30 fok között alakul. Nissan slágerlista. Horgász ötperc Szerkesztő: Marik István „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-18 <SrataMaH9MfreB ŐBSSüBIÜS tallámtosszan! Hirdetésfelvétel: Szeged, Stefánia 7. Tel/fax: 325-930. Tel.: 477-377

Next

/
Oldalképek
Tartalom