Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-19 / 115. szám

SZERDA, 1993. MÁJ. 19. A HELYZET 13 • Noha pontos fölmérés nem készült róla, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság két évvel ezelőtti adatai szerint a korhatárt betöltött népességből mintegy 320 ezren sem nyugdíjat, sem nyugdíjszerű ellátást nem kapnak. Ok azok, akik fiatalon gyermekeket neveltek, többnyire nem egykét,* ápolták idős hozzátartozóikat, így „áldozván föl" későbbi biztos nyugdíjukat a család oltárán. Voltak azonban, akik betegségük, vagy más, önhibájukon kívüli okból nem tudtak évtizedeken át munkát vállalni, s most emiatt sodródnak a társadalom perifériájára. Az ő sorsuk iránti társadalmi lelkiismeretet igyekszik fölébreszteni az 1991-ben alakult, ma már mintegy 4000 tagot számláló Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szeiyezete. Sorsok, vallomások „Apa nélkül négy gyermeket neveltem fel, akik már nyugdíjasok. Van nyolc unokám, tizennégy dédunokám. Óvoda, bölcsőde híján állandó munkát nem vállalhattam. Kapáltam, mostam, takarítottam, úgy tartottam fenn gyermekeimet. Jó gyerekek, segítenek anyagilag, de ők is nyugdíjból élnek, és gyermekeik, unokáik vannak. A tanácstól kapok kéthavonta 2000 forint esetenkénti segélyt. Nem sok, így nagyon kell spórolnom" - panaszolja az 1901-ben született T. B. Az egyéni tragédiákat tetézték a politika csínytevései és a jog buktatói. F. F.-né meséli: „...'45-ben özvegyen maradtam a gyerekekkel, négy nagybeteg öreggel. Férjem... agyonlőtték a háború alatt... Szüleimnek szőlei, földjei voltak, mind Nyugdíj nélkül, öregen a téeszé lettek. Megpróbáltam időnként dolgozni, de nem szereztem annyi munkaviszonyt, hogy téesznyugdíjat kaphassak. A háború, a Rákosi-rendszer elvitte a férjemet, mindenemet, és a sok beszolgáltatás, a kuláklista, a rettegés, a sok munka az egészségemet. Én csak adtam, adtam, amíg bírtam. Most meg?..." F. J.-t '44-ben elvitték a háborúba. Felesége otthon maradt két kisgyerekkel é.s 20 hold földdel. A következő tavaszon „...benzinnel és gyújtózsinórral leégették a házunkat. Az igavonó állatokat elvitték. Itt maradtam, mint egy koldus, lakás és kenyérkereső nélkül. 1946. szeptemberében kaptam 25 forint segélyt, azóta egy fillért se. Utána jött a beszolgáltatás. Én is úgy adtam mindent, mint az, aki megmenekült a háborúból. Termeltem az ország kenyerét. Férjem fogságba került, és 1947-ben meghalt a kórházban. 1959-ben bekényszerítettek a téeszbe, újra elvették az állatokat, nem maradt csak egy tehén. Ha nem kényszerítenek 9 hold földem eladására is, most kapnék egy kis földjáradékot. Ami érték a lakásban volt, eladogattam, ideáig az tartotta bennem az életet. Hetvennyolc éves vagyok. Hogy ezután mi jön, nem tudom". Nem a lumpen a nincstelen Béres Kálmán a hódmezővásárhelyi székhelyű, Nyugdíjnélküli Időskorúak Országos Szervezetének elnöke. Ő maga 30 esztendőn át dolgozott mezőgazdasági vállalkozóként, aki alkalmazottja után mindvégig fizette a nyugdíjbiztosítást, számára azonban csak 1982-től adatott meg ez a lehetőség. Fotó: Schmidt Andrea - Van vagy 100-150 ezer ember, aki önálló mezőgazdasági életvitele miatt most, öreg korára semmiféle juttatást nem kap. Ez késztetett arra, hogy 1991-ben létrehozzam érdekvédelmi szervezetüket. Felhívást tettünk közzé, melynek hatására 1500, meglehetősen hasonló sorsú idős ember fogott tollat. Elesettségük, nyomoruk oka az előző rendszerben gyökerezik. • Mit válaszol azoknak, akik most azt vágják oda ezeknek az öregeknek: miért nem mentek el ők is dolgozni? - Azt, hogy tévednek, szó sincs arról, hogy ezek az emberek lusták, munkakerülők lettek volna! Sőt, legtöbbjüket éppen a családért érzett felelősség, a régi erkölcsi tudat tartotta otthon. Tapasztalataink szerint nem a lumpen elemek alkotják ezt a szerencsétlen réteget, hiszen a munkavállalási kötelezettség alól ők nem bújhattak ki. A rendszeres ellenőrzés, a munkakerülés büntethetősége miatt - akárhogy is - összeszedtek 10 évnyi munkaviszonyt, még ha közben gyermekeiket állami gondozásba is adták. • Ki és mi segíthet a nyugdíj nélkül maradottakon? - Nézze: fordulhatnak segélyért az önkormányzathoz. Ezeknek az olykor 10 gyereket is fölnevelt anyáknak az emberi méltóságát sérti, hogy kegyelemkenyérért könyörögjenek, hogy állják a helyszínen szemlélődök fürkésző tekintetét: van-e még valami eladni való. • Mit tudnak tenni önök az érdekükben? - A címünkre befolyt egyébként igen jelentős - adományokból tudunk magunk is segíteni. A hozzánk fordulók 15-20 százalékáról - tanácsaink alapján - kiderül, mégis van valamiféle jogosultságuk, így megkaphatják a 6200 forint alapnyugdíjat, amely mégiscsak több, mint a semmi. Számos önkormányzat készséggel működik együtt velünk. Alanyi jogon járjon! A szervezet nem elégszik azonban meg az egyedi esetek orvoslásával. Céljuk, hogy elérjék: állampolgári alapon mindenkinek járjon a nemzeti alapnyugdíj. Ennek érdekében kapcsolatba léptek a kormánnyal, a Népjóléti Minisztériummal, el is készült már egy ezzel kapcsolatos tervezet is. - Megdöbbenéssel olvastuk, hogy a minisztérium alanyi' joggá szándékozik tenni a gyesre való jogosultságot. Égbekiáltó igazságtalanság ez az efféle kedvezmények nélkül gyerekeket nevelt, mai, magányos és nyomorgó édesanyákkal szemben. • Harcukat miként folytatják? - Ha pár hónapon beikül nem segítenek rajtunk, kivonulunk a Parlament és a minisztérium elé. Meg szeretnénk értetni mindenkivel: a gyermeknevelés is munka, amelyet megalázás nélkül honorálni kell! Méltánytalannak tartjuk, hogy bennünket kirekeszt a hatalom, s csak a választások idején tartanak számon bennünket mint társadalmi tényezőt. Ezt a réteget nem érintik a közelgő társadalombiztosítási választások sem, ezért felszólítottuk az érintetteket, tartsák távol magukat a szavazástól. Ezzel azt a véleményünket is ki akarjuk fejezni: a régi rendszert hibáztatjuk azért, hogy ide jutottunk, de az újnak bűne, hogy nem gondoskodik rólunk. Márpedig elvész az a nemzet, amely szüleit nem tiszteli, s önhibájukon kívül bajba jutván, öregségükre nem gondoskodik róluk. Chikán Ágnes Május 21 PÉNTEK / MUNKASTANACS A Munkástanácsok Szövetsége úgy gondolja: - a társadalombiztosítási vagyon közös vagyon, közösen kell döntenünk róla. - ez a vagyon jó gazda kezében megjavíthatja 10 millió ember életét. - rajtunk is múlik,milyen lesz az életünk jövőre. Döntsünk közösen az egészségügyi és nyugdíj-ellátásról !