Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-15 / 112. szám

8 JAMBUS SZOMBAT, 1993. MÁJ. 15. BELÁNYI GYÖRGY Őszi délután A kertbe mentem, megnézni a fákat, ahogy a körte ring. Öreg voltam épp, szótalan meg fáradt. No, de hát van ez így. Azt hittem, hogy nincsenek is a dolgok, csupán az ég lebeg. Ettől aztán boldog lettem, oly boldog, mint mókus gyermekek. Hanem akkor egy körte, hát, lepottyant s azt gondoltam csupán, milyen jó, hogy itt, még itt ért a holnap egy őszi délután. BAKOS ANDRÁS A Hajó Akt (kínai lakkfestmény, szerzője ismeretlen). Fotó: Révész Róbert Vers nélkül fél évig kibírom, de nem tovább. Ez már a vég. Estig matatni a papíron: szavak helyett csak a sötét, m Napokon át halottfehéren, akár a tengeribeteg a ringató hajófedélen, nézni a hamuszín eget. S ha este lehunyom szemem, szét éled kinn, a tengeren. Recseg a kötél és a fa. Három pokróc takar, de fázom. Átlyuggatott vitorlavászon dagad, lobog: az éjszaka. Az Ex Symposion 3-4. száma két történetet mesél egyszerre. Az egyik az Új Symposion című újvidéki fo­lyóirat új, magyarországi fe­jezete, mely visszatekintés is egyben a lap szellemi ha­gyatékaira. A másik történet a nemrégiben elhunyt Da­nilo Kisről szól. Egy új kör­nyezetbe került, megszokott impulzusaitól elszakított al­kotógárda önreflexióit, és egy teljessé vált írói és köl­tői (hiszen versei magyar nyelven ebben a számban jelennek meg először) pá­lyát vizsgálhatunk meg e vaskos folyóirat segítségével. Az első történet kezdetei 1961-re nyúlnak vissza, amikor az Ifjúság (később Képes Ifjúság) című lap mellékleteként Symposion néven irodalmi összeállítá­sok jelentek meg Tolnai Ottó szerkesztésében. Ő lett a főszerkesztője a '64­ben önálló életre kelt Új Symposion című irodalmi és művészeti folyóiratnak. Nyu­godt alkotómunka, botrá­nyok, ennek megfelelően fő­Szincsok György Danilo Kis enciklopédiája szerkesztők és generációk váltogatták egymást, amíg a háború emigrálásra nem kényszerítette az akkori és az előző szerkesztőket, va­lamint a különböző sympós generációk képviselőinek nagy részét. A történet számukra itt véget is érhetett volna, ha a lap akkori főszerkesztője nem kezd hozzá a szer­kesztőség magyarországi újjászervezéséhez. Bozsik Péter igen karizmatikus sze­mélyiség lévén, nem en­gedte „szétszéledni" a sym­pósokat az országban, és hosszas előkészítő munka után a veszprémi központtal . létrehozott szerkesztőség tavaly ősszel Ex Symposion néven megjelentette első számát. A pornográfiával foglalko­zó első magyarországi sym­pó szélsőséges indulatokat keltett, hiszen az igen szo­katlan szöveg- és kép­anyaggal ugyan betöltött egy űrt a hazai művészeti életben, mégis, abban szin­te mindenki egyetértett, hogy nem volt taktikus ezzel a tematikával kezdeni az Ex Symposion pályafutását. Érthető Bozsik Péter állás­pontja is, miszerint túlságo­san politikus lett volna eb­ben a helyzetben a háború­val foglalkozni, a lapot tá­mogató alapítványok mégis inkább ezt várták volna el. A most megjelent szám talán idejében visszaszerzi a ku­ratóriumok bizalmát, hiszen sem tematikai, sem szín­vonalbeli kifogásokat nem lehet emelni a Danilo Kis emlékszám ellen. Az össze­állítás bebizonyítja, hogy igen nagy szüksége van a magyar művészeti életnek arra, amit az emigránsok zsigereikben, tudatukban, és nem utolsó sorban kéz­iratcsomóikban átmentettek a határon. A sajátos tipográfia, a rengeteg fordítás, a doku­mentarista anyagok arányos elhelyezése, az életpálya súlypontjainak'hatásos ér­zékeltetése a folyóiraton belül a sympós hagyomá­nyok sikeres folytatását mutatják. Az anyag gazdag­ságát valószínűleg annak is köszönhetjük, hogy a külön­böző generációk képviselői most dolgoztak először kö­zösen. Szinte egyedülálló a lap képanyaga, melynek segít­ségével könnyen emberkö­zelivé tették a szerkesztők Kis személyiségét. Az író jellegzetes mozdulatait, életének sajátos színtereit megörökítő képek szövegek nélkül is feltárnak egy álta­lunk alig ismert történetet. A másik história, mely a szabadkai születésű Kis Dánieltől a lap hátsó borító­ján a szögesdrótok mögül, mint a túlvilágról visszanéző Danilo Kisig vezet, a szö­vegekben enciklopédikus aprólékossággal rajzolódik ki. A szerkesztők mintha éppen az író egyik legis­mertebb művéről, a Holtak enciklopédiájáról vettek volna mértéket, olyan nagy szerepet juttatnak az élet­rajzi adatoknak. Az élet minden részletének jelentő­sége van, hiszen írásmű születik belőle az író keze által. Tudni kell, mi a szere­pe a cigarettának, a szere­lemnek, az alkoholnak és a gonoszságnak, mert szám­ba kell vennünk ezeket ak­kor, amikor önmagunkról vagy másokról beszélünk. Azonkívül számba kell venni azt is, hogy kinek, mivel ma­radtunk adósai, amikor kiléptünk az élők sorából. Erről mesél például a ma­gyarul először megjelenő, Az adósság című írás. Danilo Kis nem adott san­szot azoknak, akik megkér­dezhették volna tőle. hová áll a gyilkos háborúban, olyankor halt meg, amikor még nem a nemzeti hova­tartozás határozta meg a vi­lágról való gondolkodást. A Hontalan című írásban vi­szont megdöbbentő pontos­sággal jelzi előérzeteit. „Én azonban nem ismerem el ezt a tudományt, a vér spektrál-elemzésének tu­dományát, melyet egyéb­ként egészen kétes érté­kűnek, veszedelmesnek és embertelennek tartok, külö­nösen napjainkban és eze­ken a mi vidékeinken ahol a talajnak és a vérnek ez a közveszélyes elmélete csak gyanakvást és gyűlölködést szül, s ahol a vér és a szár­mazás e spektrálanalízisét legszívesebben spektakulá­risan és primitíven: tőrrel és revolverrel végzik." A kelet-européer pontos­sága ekként fogalmazódik meg a Danilo Kis-életmű­ben. - Ki kéne már cserélnem ezt a fogkefét - nézett fog­keféjére Csopaki, majd gon­dosan kiköpködte a szájá­ban maradt műanyag szála­kat. Még egyszer belevi­csorgott a tükörbe, újabb, megszokott kísérletet tett ráncai kisimítására, s mivel továbbra sem érzett elége­dettséget tükörképe láttán, elfordult és kilépett a fürdő­szobából. - Szunya van, naagy­nagy szunya - dörmögte maga elé, miközben lerúgta papucsait s belépni készült a szobába. Mozdulata a szeme elé táruló látványtól félbemaradt. Olyan érzése támadt, eleven fényképet lát; az idő megállt és ha­bozik A megvetett ágy (melyre azóta vágyott, mióta reggel kikászmálódott belőle) kö­zepén, mint valami elvete­mült részeg szobrász gát­lástalan tréfája, szoborként állt a felesége, citromsárga hálóingben, hajában csava­rókkal, arcán éjszakai pako­lás. Kezét maga elé tartotta, amiből, fölfelé görbülő mu­tatóujján átvetve, szál cérna lógott. A cérna végén az a jegygyűrű függött, amit kéz a kézben vásároltak Cso­paki félhavi fizetéséből ­még tizenöt évvel ezelőtt. Csopaki megijedt. Azután megborzongott. Narkós, a társaság peremére szám­űzött, hátrányos helyzetű Justicia. Ez jutott eszébe először. Azután meg az, Bányász J. István hogy röviddel az elalvás előtt az embert ért pozitív vagy negatív élmények a hasonló előjel irányába be­folyásolják alvását, álmait, egész éjszakáját. - Lőttek neked nagy szu­nya. Éljen a hajnalig tartó forgolódás, éljenek a csu­romvizes felriadások, éljen a párt - sóhajtott, s beljebb lépett. > - Üdv, tenéked, ó kegyes Istennő, kérlek, tekints le rám, poros halandóra, te bölcs öröklétű, s adj nekem igazságot az én felhőnyi nagy bajomban, s kísérjen téged béke mindenféle utadon. - Ne hülyéskedj - röffent az asszony -, látod? -Mit? - A gyűrűt! - Ja, persze. Ráférne már egy polírozás - bambult zavarodottan a megfakult, kopott ékszerre CsopaKi. - Mozog! Azt nézd! - Jó. Mozog. És akkor mi van - érdeklődött, s türel­metlenül bandzsított saját fekhelyére, amin az asz­szony lába taposott -, sze­retnék alukálni. - Az van, hétalvó, hogy rossz helyen van az ágy. Hempereg a káros földsu­gárzások rontó hatásaiban. Megmutatta az inga. A ta­nfolyamon tanultuk. De ezt te úgysem érted. Alvásról pedig szó sem lehet, amíg passzív helyre nem raktuk az ágyat. - Micsodaaa!? - hördült a szándékában sebzett férj, mint lándzsával átdöfött hím oroszlán -, hát ide fi... - ...te figyelj ide ­csattant Csopakiné hangja idejekorán akarsz kipur­canni? Vagy nekem kívánsz hasonló sorsot? - Áááá, dehogy. - Ne szólj közbe. Ezek a sugárzások több kárt okoz­nak egyetlen éjszaka, mint te egy hónap alatt bennem. Pakolunk. Pakoltak. Éjfélig eljutottak odáig, hogy kezdhették elölről az egészet, mert a nagyszekrény nem fért be oda, ahova szánták. Kettő­kor véget ért a Danubius adása. Mikor az ásítozó mű­sorvezető nyugodalmas éjszakát és jó pihenést kívánt, Csopaki csak azért nem vágta a rádióhoz a padlóvázát, mert már képte­len volt lehajolni érte. Háromnegyed háromkor, igaz, kicsit megkésve, az elnyúzott Csopaki ködfoltos agyába mentőötlet dúrta be magát. Krákogva, rekedten hívta fel neje figyelmét a vekker számlapjának infor­mációjára. Javasolta, lega­lább Kerekesékre, az alsó szomszédjukra legyenek tekintettel, ők talán már sze­retnének ilyenkor nyugodtan aludni, bármennyire is elíté­lendően kispolgári hívság ez a szokásuk. Csopakiné, el­sősorban a háziingára össz­pontosítva, félszavakkal közölte vele, hogy Kerekes­nével együtt járnak a tanfo­lyamra, úgyhogy ne törőd­jön velük, ők is ugyanezzel vannak elfoglalva. Csopaki magábaroskadva nyúlt el az állólámpáért, s pakolt to­vább, mint a gép. Mikor elkezdődött a Da­nubius hajnali műsora, fejé­ben már kész volt egy inga­ellenes föld alatti fegyveres szekta alapításának terve. S mire hitvesi fekhelyük végre a helyére került, érzéket­lenül, lógó idegekkel dőlt párnájára. Rövid, közömbös horkan­tást hallatva tudattalanul re­agált felesége azon meg­jegyzésére, miszerint: - Majd meglátod, itt mennyivel jobbat fogsz aludni, a többiről nem is be­szélve - s arckenőcsös csó­kot nyomott férje mélyült ráncaira. Csopaki reggel természe­tesen elaludt. Viszont álmá­ban hasist pöfékelő, áttet­sző fehér lepelbe bugyolált isteni-nő masszírozta égő derekát, p hajában csava­rókkal, aztán hófehér, buja karjaival, kacagva magához ölelte. PODMANICZKY SZILÁRD Napozó megy a bogár a hátamon dobog a kő, a szívtelen fut a lány a napszünetben jó volna egy lángos tejföllel csak ne kéne fölkelni Boldog találkozás (Kínai batik, szerzője ismeretlen) Fotó: Révész Róbert

Next

/
Oldalképek
Tartalom