Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-27 / 97. szám

6 A VÁROS ÉS KÖRNYÉKE DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. ÁPR. 27. • Munkaintenzitás helyett edzettség Rendhagyó május 1-je a Széchenyi téren A Művelődési és Közoktatási Minisztérium által 1993-ra kiírt Folyóirat-pályázat eredményei csak két szegedi folyóiratot érintenek. A Kincskereső 3 millió forintot kapott, míg a Tiszatáj 1 800 ezer forintot. A Pompeji című folyóiratot a minisztérium nem támogatja '93-ban. A kincskeresés folytatódik Beszélgetés Simái Mihály főszerkesztővel Idcn januárban 20. évfolyamába lépett a szegedi Kincskereső. irodalmi-művészeti-kulturális gyermekfolyóirat. Szép kor, fűként ha meggondoljuk, hány folyóirat ment csődbe az utóbbi években. Hozzájuk képest a Kincskereső nagy túlélőnek számit. Simái Mihály főszerkesztővel beszélgettünk múltjukról s lehetőségeikről. Ezen a május l-jén nem ácsolnak tribünt a Széchenyi téren, és nem intéz buzdító szónoklatot egyetlen politikus sem a piros zászlókat lengető néphez. Szólhat ugyan zene a platánok alatt, szállhatnak az ég felé a lufik, s lesz arra mód, hogy a városlakók aktív kikapcsolódással áldozzanak a munka ünnepének. Elhatározta ugyanis az ANTSZ megyei intézete, hogy rendhagyó módon, az. egészségre koncentrálva ünnepel az idén és egy kis közös gyaloglásra hívja a szegedieket. A 2 kilométeres, Széchenyi téri sétára jelentkezők mindegyike kap majd egy tesztlapot, amely tulajdonképpen a finn egyetemnek - a hazai Kardiológiai Társaság és a Testnevelési Egyetem által adaptált edzettségi állapotot fölmérő kérdőíve. Kinek-kinek be kell írnia egyebek között testsúlyát, magasságát, majd azt, mennyi idő alatt tette meg a kijelölt utat. Az. ANTSZ célban várakozó szakemberei az adatok alapján kiszámítják az illető edzettségi indexét, és ennek megfelelő életmódbeli tanácsokkal eresztik útjára. Amely, jóllehet, az újszegedi Ligetbe, a sült kolbászt és sört árusító sátrak közé vezet... A Gutenberg János Általános Iskola természettudományi hetet rendez. A most kezdődő eseménysorozaton a következő programokon vehetnek részt az érdeklődők: búvész és karatebemutató, akadályverseny, kozmetikai és videotechnikai szaktanácsadás, bemutatkozik a Droid tudomáA népegészség szegedi őrei korántsem akarnak ünneprontók lenni, de bevallják, az a tény szülte ezt az ötletet, hogy hazánkban népbetegség az elhízás. A férfiak 30, a nők 40 százaléka túlsúlyos. Ez azt jelenti, hogy testsúlyuk és testmagasságuk négyzetének hányadosa meghaladja az elfogadható 20-25-öt. Helyes táplálkozással, rendszeres mozgással mindez megelőzhető. Ezt igyekeznek tudatosítani - a Magyar Elhízásellenes Társaság jelen lévő elnökének közreműködésével - azokkal, akik maguk is hajlandóak tenni valamit kedvezőbb arányaikért. Aki tehát kíváncsi jelenlegi edzettségi szintjére, fogadja el a népegészségügyi és tisztiorvosi szolgálat május 1-jére szóló meghívását, és megfelelő öltözetben, órával fölszerelve nevezzen be a Széchenyi téri gyalogtúrára. Délelőtt 10 és 1 óra között vérnyomásmérővel, üdítővel, a legjobbaknak járó trikókkal és ajándékokkal várja az egészséges szívű fölnőtteket az ÁNTSZ, valamint azok a kereskedők, akik sportcikkeket is árulnak ezen a rendhagyó május l-jén. Ch. Á. nyos fantasztikus klub, valamint palacsintasütő-verseny, elsősegélynyújtási alapismeretek, természettudományi vetélkedő, ügyességi versenyek kerékpárral, akvarisztikai kiállítás és a hét kiemelkedően izgalmas eseménye a kacsavadászat, tőzsdejáték. A természettudományi hét ápr. 30-ig tart. • Adyval szólva: „Az élet szent okokból élni akar". A gyermeklap is élet, nem is akármilyen... Engem nagyon nyugtalanítanak azok a pici sírok a magyar gyermekkultúra temetőjében. Tény. hogy a nagyszerű és történelmi változások eufóriája után egyszerre csak egy piacgazdaságfélében, valójában egy garázda piacon találta magát a gyermeksajtó, így a Kincskereső is. Kényrekegyre kiszolgáltatva annak a Nagy Virágvágó Gépnek, ami nem akar megtűrni semmi olyat, ami csak kultúra, csak művészet, csak az irodalom csodája, csak az anyanyelv varázslata... Szóval: csak afféle nonprofit! • Mégis hogyan sikerült a túlélés? - Talán az átlagosnál szentebbek voltak az okok...? Vagy egyszerűen csak szerencsénk volt? Egyben biztosan: sok jóakarója, segítőkész pártfogója, szövetségese akadt a Kincskeresőnek, - elhivatott emberek, pedagógusok, könyvtárosok, akiket éppúgy az irodalom és a gyerekek szeretete vezérelt, mint a szerkesztőséget. Jó példa erre a tavalyi krízishelyzetünk, mikor is a Móra Kiadó hajóján voltunk. A hajó, mint az egész könyvkiadás, süllyedőben, és ilyenkor minden fölösleges tehertől igyekeznek megszabadulni. Mi pedig már csak azért is fölöslegesek voltunk, 'mert áldott emlékű főszerkesztőnk, Grezsa Ferenc halála után mást akartunk, mint a kiadó vezetése. Azóta nyilván kitett gyerekként hányódnánk... De megint akadt egy védőkar: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft.. Átvettek a Mórától s így nemcsak kiadónk lett, hanem ma már a Kft. saját nyomdájában önköltségi áron készül a lap. • Miből tartja fönn magát a Kincskereső? - Végeredményben - merjük ezt kimondani két évtized után! - a Kincskereső olyan lap, aminek irodalomtörténeti jelentősége ma már nem vitatható. Nehezen, továbbra is gondok közepette - és csak minisztériumi, önkormányzati, alapítványi támogatásból tartható fenn a lap de tovább folytatódhat a kincskeresés. Idei évünk szerencsésen indul: 3 millió forintos támogatást kapunk a minisztériumtól. • Milyen mércével, koncepcióval készül a lap? - Egy lapot két dolog jellemez: az, ami megjelenik benne, és az, ami kimarad. Nálunk a mérce magas: szerkesztői hitvallásunk, hogy a gyermeknek csak értéket, minőséget szabad adni. Húsz év alatt kikristályosodott szerkesztési, tartalmi, esztétikai elvek szerint áll össze minden szám. Költészet és kaland, játék és humor, történelem és nyelvművelés, nagy írók műhelyébe vagy a gyermekkultúra műhelyeibe való bepillantás - mindenből csak a nemesebbet, a marandó értékűt igyekszünk adni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a gyermekhez nem leguggolni kell, hanem fölemelkedni ahhoz a lelki nagysághoz-nagyszerűséghez, ami a gyermek sajátja. Ezért nem tehetünk engedményeket. Kell egy olyan folyóirat ennek a korosztálynak, amely többek között Krúdyt, Kosztolányit, József Attilát és Karinthyt, Tamásit, Sütőt, Áprilyt, Fekete Istvánt, Nagy Lászlót, Kormos Istvánt, Örkényt, Lázárt, Janikovszkyt, Mándyt hozza látókörébe. • Csakhogy úgy tűnik, ma inkább a videó, a képek kötik le a gyermekeket, nem pedig az olvasás. - Éppen ezért szeretnénk bizonyítani, hogy az olvasás nem utolsósorban jó szórakozás is. Ehhez azonban, gyermeklapról lévén szó, a szerkesztőkön kívül kell még valaki. Ezer szállal szeretnénk kapcsolódni olvasóinkhoz, ehhez pedig meg kell találnunk az utat potenciális szövetségeseinkhez: a magyartanárokhoz, a szakkörvezetőkhöz, a gyermekkönyvtárosokhoz. Vagyis az olvastatókhoz. • Milyen külső vélemények érkeztek a Kincskeresőről? - Minap a vásárhelyi olvasáskonferencián a gyermeklapokról szólva komoly dicséretet kapott a Kincskereső. Ám azt is hozzátette az előadó, hogy nem eléggé ismerik, sok iskolába nem jár ez a lap. Márpedig manapság, mikor a pavilonokat újságlavinák temetik maguk alá, láthatóvá csak az iskolákban válhat a folyóirat. Ezért keressük újra meg újra a kapcsolatot a pedagógusokkal, felhívjuk figyelmüket arra, hogy havi aktualitást, érdekességet, gyakorlati hasznot is jelenthet a lap az iskola, a magyartanár, a szakkörvezető számára. Nevezhetjük ezt szolgálatnak, de akár szolgáltatásnak is, és örülünk neki, hogy egyre több iskolából érkezik válasz fölhívásainkra. • Hogyan állnak az árral és a példányszámmal? - Valaha magas példányszámban és olcsón tudtuk megjelentetni a lapot, ma az ár magas és a példányszám elég alacsony. A postai terjesztés el- lentmondásait megunva ma már saját terjesztéssel is foglalkozunk, s ezért az iskoláknak példányonként 12 forint kedvezményt ad a kiadónk. Jelenleg már az ország minden táján több száz pedagógus közvetíti a Kincskereső kincseit, s naponta érkeznek az új megrendelések. Nyilvánvaló, hogy ez a jövő útja. Podmaniczky Szilárd •••••••••••••••••••••iMi^MM^BHB • Természettudományi hét Bemutatkozik a Droid • A házak maradtak, de bizony az utcák mára ugyancsak beszűkültek. Mondhatni, mióta önkormányzatunk van, a város közlekedése rendszeresen fölbukkan a bizottságok, vagy éppen a közgyűlés napirendjén. A leghangosabb a Belváros volt. Képviselőik a forgalom azonnali kitiltását követelték. Erre természetesen nem kerülhetett sor. Be kellett látni, hogy egy ilyen intézkedés fölforgatná az egész város forgalmát. Az egészet kell végiggondolni tehát. A Belvárosnak bele kell illeszkedni az elkészítendő általános rendezésbe. A gépkocsiparkolás ügye került asztalra elsőnek. A műszaki iroda - helyesen - abból indult ki, ami tőlünk nyugatra már bevált. A parkolók nagy részét fizetővé kell tenni. Ha a díj elég magas, az. autósok kétszer is meggondolják, hogy autóval jöjjenek-e a Belvárosba. Az intézkedés azonban visszájára sült el. Az autók száma tovább növekedett, a bevételek pedig csökkentek. Talány? No azért annyira nem az, hogy magyarázni kellene... Amikor azonban az ügy ismét előkerült, a közgyűlés alighanem eltévedt. Úgy döntött, hogy a parkolást privatizálni kell. Nyilván megfeledkezett arról, hogy az eredeti cél a forgalom csökkentése volt. Márpedig, ha a díj beszedése magánkézbe kerül, a bérlő épVita 30. Szögedi közlöködés pen a forgalom növekedésében lesz érdekelt. A különbség csupán annyi, hogy nyilván és nyíltan a saját zsebére fog dolgozni... Időközben elkészült a terv és a következő lépcső ennek végrehajtása lett volna. Addigra azonban az is kiderült - amitelőre is látni lehetett. Az tudniillik, hogy itt bizony érdekek fognak összecsapni. A vizsgálatok ugyanis kimutatták, hogy a Belvárosban megjelenő autóforgalom mondhatni fele csak átmegy a Belvároson, ott semmi keresnivalója nincsen. Választhatna más útirányt is, de úgy véli, erre rövidebb. A kényelmes megoldás a déli híd fölépítése lehetne. Amire, úgy tűnik, még várni kell egy darabig. Miután itt elsősorban városi érdekről van szó, központi pénzeket itt aligha lehet megcélozni. Nem elképzelhetetlen viszont valamiféle koncesszióba adás, amit viszont az önkormányzatnak kellene kezdeményezni. Ebben az esetben viszont meg kellene barátkozni azzal a gondolattal, hogy a híd használatáért bizony fizetni kellene. KézenfekRá-rácsodálko/.ik az olvasó a régi szegedi képeslapok reprodukcióira a Szeged cimű lap hátsó oldalán. Ugyanazok a házak és ugyanazok az utcák is, mégis mennyire más! Az utcák például feltűnően tágasak. Ahhoz képest, hogy csupán néhány emher és néhány szekér ődöng rajtuk. Nem is ődöng, ácsorog inkább, hogy megkönnyítse a fotográfus dolgát. vő, hogy amíg az új híd nincsen, csak a józan belátásra és a szolidaritásra hagyatkozhatunk. A Belvárost ugyanis meg kell szabadítani az átmenő forgalomtól. Az eddig bevezetett intézkedések kevés sikert arattak. Nem túlzás ha kimondjuk: az autósok átok- és szidalomzáport zúdítottak és zúdítanak az önkormányzat fejére. A fő vádpont az, hogy az új közlekedési szabályok nem hogy megkönnyítenék, de még inkább nehezítik a közlekedést. A megfigyelés alapjában helyes. Hiszen éppen ez volt a cél: megnehezíteni a Belvároson történő átkelést. Öszönözni az autósokat az új híd használatára. Fel van bolydulva a közlekedők tábora, pedig a feketeleves még hátra van. Mit szólna például a kedves olvasó, ha hamarosan arról értesül, hogy a Kossuth Lajos sugárúton befelé haladva, az Anna-kútnál fordulhat jobbra, fordulhat balra. Csak éppen egyenesen nem mehet tovább a régi híd felé? Az ötlet egyáltalán nem légből kapott. Többek között ez is szerepel a forgalmi terv második szakaszában. Az eddigi tapasztalatok alapján bizton megjósolható a felzúdulás. És nyitott kérdés, hogy a közgyűlés nem esik-e ismét az emlékezetvesztés állapotába. Hogy a belvárosiak meg tudják-e győzni a külső területeken lakókat arról, hogy a városmag védelme összvárosi érdek. Hogy egy jól szabályozott zöldhullám ernyője alatt autózni lehet ugyan hoszszabb, de mindenféleképpen kényelmesebb* És a szűk utcákon történő araszolásokhoz képest valószínűleg még benzin-megtakarítást is eredményez. Persze a megszokás nagyon nagy úr. Ámbár a keserű tablettát mindenképpen le kell nyelni hamarosan. Ha ugyanis megkezdődik a régi híd már nemigep halogatható felújítása, az azon való átkelést hónapokra le kell állítani* És ez még mindig nem a nóta vége. Máris tapasztalható a zsúfoltság növekedése a kis- és nagykörút közötti területen. Ünnepnapokon itt-ott látható egy-egy autó. Munkanapokon azonban már nagy a fölfordulás és kezd divatba jönni a „kettős parkolás" is. Minthogy az autók száma tovább növekszik, a fizetőparkolást fokozatosan ki kell terjeszteni az egész területre. Sokan és sokat várnak föld alatti vagy többszintes, parkolóházak építésétől. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a parkolók számának növelése forgalomnövekedéssel jár. A felszínen. Miért is ilyesmire a Belvárosban nem szabad gondolni. Ennyit legalább már meg kell tanuljunk a nálunk fejlettebb országok kárából. Tökéletes megoldás tehát nincsen, csak valamiféle kompromisszum. Egymás lökdösése helyett az igazságosan és ésszerűen elosztott kis kényelmetlenségek. A tömegközlekedés fejlesztése például. Ami ugyan most sem rossz. Hogy a villamoskocsik lassan szétesnek, hogy a pálya felújításért sikolt, más kérdés. Mint ahogyan az sem ide tartozik, hogy a vezetők nem mindig udváriasak és a szerelvények időnként ragadnak a szutyoktól. Azt persze látni kell, hogy a tömegközlekedést önkormányzati támogatás nélkül életben tartani nem lehet. A külföldi tőke pedig a füle botját sem mozgatja. Érdeke inkább az, hogy az autóit sózza ránk. A közlekedési vállalatok tudják: a szegediek cefet kényelmesek. Azt szeretnék, ha küszöbtől küszöbig szállítanák őket. Ha autójukat háztól házig tudnák használni. Nem nehéz belátni: ezt az igényt egyre nehezebb lesz kielégíteni. Gyalogolni is kell valamicskét, meg elő kell venni a biciklit. Bizony. Mindazonáltal hamarosan eldől, hogy a közgyűlés elég bátor-e ahhoz, hogy szavalatok helyett ténylegesen tegyen is valamit a környezet védelme érdekében, hogy a város vezetése csak a saját népészerűségét nézi-e avagy a város érdekét? Borvendég Béla a VKM bizottság elnöke