Délmagyarország, 1993. április (83. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-10 / 84. szám

6 A KÖLTÉSZET NAPJÁN SZOMBAT, 1993. ÁPR. 10. A levélnek nem szoktak címet adni, avagy: a levegő fölött egy árnyalattal JS^Íífrry/ György rrrsrf A kávé illata Ahogy napra nap, délelőtt, délután, a dolgok mellett kissé elsétálva, jövök, karom két ringató oldalán, mint kinek Itt az érkezése mára. Még szótlanul, az idő is hiába -, de mintha bennem szólva őt hallanám, közöttünk a csend egyszerre oly árva, s a múltban hallgatok már az ő szaván. Csak hull odakünn kavarogva a hó. Vagyunk, valahogy még a földtől az égig. De semmi nem lehet velünk oly való, hogy nélküle lehessen már mindvégig. S felszáll a kávé gőze —, úgy, úgy a jó, amikor valami épp csak történik. Tájkép F. I. Tyutcsev emlékének Elmentek mind. Csend van hát, alkonyat aztán csak itt reked a csupasz égtáj. De mit se számit már, vagy nem sokat, hogy közel negyven év fel-alá sétál -, s jobb ez így. A fényüket vesztett fákon egész erdőt rezzent egy-egy levél, s akadozó szavakkal —bármi áron! — nagyon régi történetet mesél.. Az időre látni végig a parton (nem szól a világ szóval senkinek), hajnalra csupán a szél marad talpon, a múltját csupán a szél érzi meg. A többi mind, mind éjszakai fantom, s álmukban is könnyeznek a vizek. Kedves Gyuri! Amikor a kezembe vettem a borítékot, egészen vékonynak tűnt, de mintha mégis lenne benne valami, gondoltam. Megkaptam a könyved, köszönöm, és azt is, hogy baráti szeretettel, dátum. A borító finom, nem kóstoltam meg, nem úgy értem, igazán finom munka, bár nincs rajta különös, hanem az az acélszürke. ha jól sejtem az alapszínt, engem megnyugtat, ellentétben a zölddel, ami mostanában felkavar. Azon pedig igazán soká elnézelódtem, milyen karcsúra sikerült, holott '83-tól 91-ig keltezted a verseket. Azért azon megint van mit csodálkozni, hogy csak most jelent meg az első könyved, de lehet, hogy úgy gondolod, nincs ezen mit csodálkozni, mert az idő telik, a könyvek pedig nem jelennek meg, gondolom. Elképzeltem a szemüveges könytárost a raktárban, amint felrakja egy polcra a könyvet, és aztán eltűnik - a raktáros. Meg a könyv is eltűnik. Siralmas, nem? Nem tudom, hogy neked mi jutna erről eszedbe, az eltűnésről. Mert minden szerző, kivált ha magányos alkat, elég érzékeny arra, ahogy a könyvével bánnak. De hogyan lehet egy könyvvel jól bánni?, mert a könyv az elég igénytelen, csak néha leporolni, kölcsönadni, aztán visszakérni kell. Én, gondoltam utána, akkor bánok jól egy könyvvel, ha az eszembejut, eszembe juttatják magukat a versek. Megvallom, jól bánok a könyveddel, pedig kevéssel bánok jól, egyébként is mindig mindent elfelejtek. Kihagyok, és egészen sokáig bámulok egy helyre. Amikor először olvasásra szántam el magam, az összes párnát beraktam a hátam mögé, a lábamra tettem az acélszürkét, és egészen sokáig bámultam egy helyre. Lehet, hogy a falat néztem, ahogy a ritka szabálytalan formák összeolvadnak a tévé nyomógombjával. Aztán valahogy olvasni kezdtem. Nem szólt egyetlen belső hang se, hogy most olvass, fiam, és gondolkodj el, hanem a jobbik szemem, a bal, egy futó sorra tévedt. Azt láttam és olvastam ebben a könyvben. ahogy szemléled, nézed az elemi képeket, formákat, ahogy a szél, a nap, a fű, a fák mindegyre elrejtik magukat, de pusztán azért, hogy átsegítsenek azon a délutánon, hajnalon vagy estén, amikor nem lehet mással beszélni, nincs több társ, csak a fű, a fa, a nap, a szél, és esetleg a csillagok. Aztán a lombok közé kéredzkedik egy nő, vagy csak a hangja, vagy csak a nő színe, vagy az, amit belőle beléd képzelsz. Aztán ezt is feladod a következő nappal, mert mégis, mit ne lenne érdemes feladni, túl lenni az érintésén, ami később szó lesz, amiről később szó lesz. Ha jól éreztem - mert jól érteni öreg hiba -, a szó nem a csönd helyett van, és nem is helyetted, a szó maga a csönd, ami mindent kipótol, ami mindent lehallgat, s egy árnyalattal vonja be a tárgyakon a várakozást, s aztán, hogy kikerüljük a létezés hirtelen bevonulását, valahová el kell tűnni, valahová, mondjuk, a levegő fölé egy árnyalattal. Holott minden tárgy élő, egészen összeférhető társ, csak az a súlyuk ne lenne, amivel az emlékezetbe nyomulnak, hogy mégis mintha úgy lenne, ahogy van, ahogy hiába. PODMANICZKY SZILÁRD * Belányi György Mintha mégis című verseskötete a szerző kiadásában, a Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával jelent meg - néhány napja. (férc-mu) N

e keverjük a szezont a fazonnal, holott a versnek most szezonja van. Van valami közös a varrónők öltésében s a költők költésében. Ahogy a tű beszalad hegyével a méretes vászonban, aztán megint és újra, mígnem tavaszra elkészül a mű, ráncba szedi az anyagot a cérna, az egészet összetartja. De nem kell annyi öltés, ahány parányi lyuknak helye van, mert nélküle is átalakul az egész, az a néhány öltés az egészre emlékeztet. így készül a férc-mű is, rossz szándék nincs benne, az a néhány szó mind helyett áll. Néha fejre. Hogy a költészetnek napja legyen, legyen ege s alatta föld, valamit mindig el kell hagyni, eltitkolni, hogy az a titok magától is sejthető maradjon. Ahogy a költészet, ezzel az elhagyással, úgy születtek meg közöttünk a fontosabb dolgok: a Jó, mert eltekintettünk a rossztól, s a Rossz, mert valaminek mégiscsak lennie kell, ami létével kiemeli a másikat. De még ez sem volt elég a versnek. E

kettő a világ minden vágya ellenére megállíthatatlanul úszott egymás felé, majd egymásba is, ahogy a taszítás sem tudott soha elszakadni a vonzástól, s ahol a dolgok lencse-válogatása már nem ment, ott kellett, e szélesedő határterületen, mértéket találni magunknak. A tű, lám semmibe szúr, s így ölti - mi mást tehetne - egybe e sallangosan lobogó világot. P. SZ.-S. P.S. Szögi Amondó grafikája Költészetnapi Anteusz H

a van verskönyv, amely a mindenkori költészet napján elevendedik meg és kel új életre, mint csatájában Anteusz, akkor ez az: Szerb Antal Száz vers című antológiája. Ami versre ihlet és olvasásra szólít, az benne van. Szerb Antal vallja a válogatásról, s a válogató szándékáról, hogy „e verseknek jóformán mindegyike vigasztalója volt egyszer egy magányos vagy bánatos órán, vagy pedig titkos és kimondhatatlan sejtelmeket ébresztett benne a világ mélyebb, és örök összefüggéseire vonatkozóan". A könyv talán ettől lesz olyan, mint egy önálló mű, melynek szüzséje nem egy történet, kerete nem egy eszmei, vagy világnézeti rendszer, hanem maga a lélek, s annak csakis a versben lepárolható esszenciái. Ez egy megíratlan könyv - nem alkotói termék, hanem alkotói gesztus. Bizonyos mértékben a szerző nagy összefoglaló munkájának, A világirodalom történetének szubjektív és lírai hasonmása, mely, mint műfaji válogatás egyetlen ízlést tükröz ugyan, de az teljességet ad. Nem csak a poétikai sorsok, képek és formák teljességét. A nyelvét is, mely a vers által lesz anyaga egy kísérletnek, egy olyannak, ahol a hajszálnyi mutató sem erőre, sem tonnákra nem mozdul meg - csak egy semmi kis jelre, ami fel sem tűnik másként. Mert egyedül a vers az, aminek parányra és véghetetlenre, illanóra és örökkön készülődőre egyformán van mértéke. E

z a könyv a sorsok antológiája is. Fejezetei: Magányosok, Szeretők, Istenek, Halandók, Állatok, Nosztalgiák, Sorsok, Éjszakák, Bánatok. Hatalmak, látomások - akkor is összefoglalói egy antológiának, ha a válogató felhívja az olvasó figyelmét, „ne higgye azt, hogy a kedvenc versek válogatását valaki elvégezheti helyette". PANEK SÁNDOR I. Magányosok „Kinek most sincs még háza, sose lesz, s ki most maga van, már marad magára éjszaka olvas, folyton levelez s a ligetben bolyg, valakit keres, mikor a lombok őszi tánca járja." (Rainer Maria Rilke, Őszi nap. Komlós Aladár ford.) II. Szeretők „Tudtad lényem mindegyik vonását, tudtad, liogy peng minden idegem, tekinteted engem játszva járt át, kit aligha értett földi szem." (Johann Wolfgang von Goethe, Charlotte von Steinhez. Vas István ford.) III. Istenek „Ha rajtunk múlás üli már torát, te megmaradsz s mig új jajokkal ég az új kor, nékik is zengsz, hű barát: «A Szép: igaz s az Igaz: Szép!» - sose áhítsatok mást, nincs főbb bölcsesség!" (John Keats, Óda egy görög vázához. Tóth Árpád ford.) IV. Halandók „Az álom elkerül, ha alvó arcod éjjel a nyakamon pihen; mert leskel a halál s talán ilyenkor ér el s elaltat hirtelen." (Jean Cocteau, Az álom elkerül. Radnóti Miklós ford.) V. Állatok „Tigris! Tigris! éjszakánk erdejében sárga láng, mely örök kéz szabta rád rettentő szimmetriád?" (William Blake, A tigris. Szabó Lőrinc ford.) VI. Nosztalgiák „Itt rég a titáni fasorban lelkemmel, a ciprus alatt Psychével a ciprus alatt bolyongtam a vulkáni korban, mikor szivem árja szaladt, mint nyugtalan láva szaladt Yaanek-hegyi lávasodorban, mely távoli sarkra halad, mely zúg, mig a lávasodorban az északi sarkra halad." (Edgár Allan Poe, Ulalume. Babits Mihály ford.) VII. Sorsok „Sokkal drágább a sír és a börtön, Melyet honfi-névnek fény tölt meg, Mint a győzedelmi oszlop, a mit A szabadság romjain emeltek." (Thomas Moore, Ne feledd a tért... Petőfi Sándor ford.) VIII. Éjszakák „Az éj, az éj, az éj s az éjbe-mélybe halva Kezdődik csöndesen az óceán siralma, Matróz hajóra kap. Az ember felzokog, azt mondja «miserére» S az ég, a lég zokog, felel a bús zenére És sír, zokog a hab." (Victor Hugó, Az éj, az éj, az éj. Kosztolányi Dezső ford.) IX. Bánatok „Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma. Az Alkonyt hívtad, ím leszállt, itt van, fogadd: setét legét a halk városnak leplül adja és békét hint emitt, amott meg gondokat." (Charles Baudelaire, Áhítat. Tóth Árpád ford.) X. Hatalmak, látomások „Ó Jézus, a bukóra nézz. Térítsen meg tekinteted. Ha ránk tekintesz, hull a bűn, S elmossa könny a vétkeket. Ó fényesség, ragyogj belénk, A lélek álmát rontsad el, Első szavunk rólad beszél És ajkunk téged énekel. (Szent Ambrus, Himnusz kakasszóra. Sík Sándor ford.) * Szerb Antal - Száz vers (Görög, latin, angol, francia, német, olasz válogatott költemények eredeti szövege és magyar fordítása); Magvető Kiadó Budapest. 350 old. Ára: 450 Ft.