Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-06 / 55. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1993. MÁRC. 6. • Vasutasokf határ-, vám- és pénzügyőrök Háromoldalú együttműködési szerződós Tóth Imre, a MÁV Szegedi. Üzletvezetőségének igazgatója köszöntötte a vendégeket abból az alkalomból, hogy sok évtizedes közös munkájuk megpecsételéseképpen együttműködési megállapodást írnak alá. Ábrahám Lajos üzletvezető igazgatóhelyettes a vasutasok, vám- és pénzügyőrök, valamint a határőrök egymásrautaltságáról beszélt. A közelmúlt történelmi változásai köztük a jugoszláv polgárháború - szinte kikényszerítették a még szorosabb együttműködést, ezért a korábbiaknál is Tegnap délelőtt a MÁV Szegedi Üzletvezetőségének Igazgatóságára kaptak meghfvást a vasutas szervezeti rend szerint Szeged irányítása alá tartozó Csongrád, Békés és Bács-Kiskun megye határőr-, valamint vám- és pénzügyőr parancsnokai és igazgatói. összehangoltabbá kell tenni a közös munkát. Ennek jegyében állapodott meg egymással múlt év decemberében a Határőrség, a PM Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint a MÁV Vezérigazgatósága abban, hogy kinekkinek saját működési területén kell részletesen kidolgoznia az együttműködés módozatait. A legfelsőbb szintű megegyezés eredménye a szerződés tegnapi aláírása, amelytől Kátai József, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság vezetője is a közös munka hatékonyabbá válását reméli. Az okmány minden - a három aláíró felet egyaránt érintő - fontosabb területet részletesen tárgyal. így együttműködnek majd a nemzetközi vasúti menetrend összeállításában, az országok közötti vonatokon előforduló rendkívüli események kezelésében. Tájékoztatják egymást a vonatok kihasználtságáról, megosztják az ember- és kábítószercsempészetről, és a vonatokon előforduló más erőszakos cselekményekről szerzett információkat. Ezenfelül - többek között - együttműködnek a vasúti balesetek megelőzésében is. MIRŐL ÍRT A DM? Ny. P. Márványszobor helyett szovjet emlékmű Porlódi minotaurusz Csatakos vádirat Megjelent a folyókat idei második száma Szenzációt sejtet a Szeged című városi folyóirat most megjelent, idei második számának egyik írása. Dr. Bokor Pál emigrációban élő ügyvéd 1976 februárjában 88 évesen vetette papírra emlékiratait, melynek egyik fejezete arról szól, miként kért levélben márványtömböket Mussolinitői szegedi világháborús emlékműtervének megvalósításához, írásának végén a következő sorok olvashatók: „Hogy aztán sorstragédia következtében Mussolini márványai hirdetik ma a szovjet csapatok szegedi bevonulásának dicsőségét?! Örök szégyene lesz az ellenállás nélküli kommunista terjeszkedésnek!" Az emlékműveket azóta lebontották, a márványlapok felhasználásával készül a második vilkágháború szegedi áldozatainak emlékműve Belvárosi temetőben. A márványok holléte azonban bizonytalan. Sorsukat követi nyomon a fellelhető dokumentumok alapján Tóth Attila. Szeged köztéri szobrainak kutatója. A lap szerkesztői kérnek mindenkit, akik tudnak a márványokról, jelentkezzenek. A folyóiratban Szuromi Pál tanulmánya történeti áttekintést ad a közterek építészeti és politikai vonatkozásairól. Az Aba Nóvák freskó felújítása ismét napirendre került, ehhez kapcsolódik a lap Vinkler László 1942-ben írott tanulmányának újraközlésével. A szegedi akadémikusok sorában ezúttal Mérei Gyula történészprofesszort mutatja be Sulyok Erzsébet. Megszólal a lapban Smaranda Enache román ellenzéki politikus és dr. Ágoston Mihály újvidéki egyetemi tanár. Porlódi minotaurusz című dolgozatában Pleskó András azt elemzi, lesz-e Szeged nábob a magyar városok között? Folytatódik Apró Ferenc régi szegedi novellistákat bemutató sorozata, kritika olvasható Dinnyés Ferenc albumáról, Darvasi László második verseskötetéről és Farkas György a Kalot-mozgalom és népfőiskolái című könyvéről. Megjelent Németh András Csatakos vádirat című novellája is. A lapszámot Papp György rajzai díszítik. A színes borítókon ezúttal a Móra Ferenc Múzeum gyűjteményéből való iskolajelvények és a század első éveiben készült Kárász utcai fotográfia láthatók. A folyóiratot az Oskola utcai Sík Sándor könyvesboltban és a Sajtóház portáján vásárolhatják meg az érdeklődők. • A megyei önkormányzat épületében elvégezte az 1992. év értékelését a megyei polgárőrszövetség. A tavaly alakult, friss szervezet meghallgatta Magyari Béla megyei elnök beszámolóját, melyből kiderült, hogy példa értékű együttműködés alakult ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a polgárőrcsoportok között. Két példával szolgálhatunk e területről: Fábiánsebestyénen, mióta megalakult a helyi polgárőrcsoport, nem történt bűncselekmény; Mindszenten pedig csoportosan elkövetett rablás tetteseit juttatták rendőrkézre. Jelen volt Csóré György, Polgárőrök számvetése az Országos Polgárőrszövetség elnökségi tagja, a megyei rendőr-főkapitányság vezetőjének bűnügyi helyettese és a kapitányság összekötője, valamint az orosházi és kiskunhalasi határőrigazgatóság képviselője. A helyi polgárőrcsoportok vezetői az együttműködés jövőbeni lehetőségeit taglalták, miközben megtartották a kiscsoportok eredményeit vázoló beszámolóikat. Jóga és meditáció Jóga és meditáció címmel dr. Fülöp Gunagriha, Bécsben élő fogorvos kétrészes, ingyenes előadást tart ma, szombaton este 6, illetve holnap délelőtt 11 órai kezdettel Szegeden, a megyeháza dísztermében. Az előadás bevezető témái az újjászületés, karma, fejlődés. Mi az élet célja? Hogyan válhatok tudatos kapcsolattá az ezoterikus és a külső világom között? Továbbá szó lesz a csakrákról, a kundaliniről, a mantrákról. Az összejövetelt ingyenes meditációs tanfolyam követi. KÖZÉLETI NAPLÓ MA DR. EKE KÁROLY képviselő fogadóórái: 10-12 Kisteleken, 13-14 Csengelén, 15-16 óra között Pusztaszeren, a város-, illetve községházákon; VASÁRNAP Dócon 10-11, Sándorfalván 11-12, Forráskúton pedig 13-14 óráig tart fogadóórát dr. Eke Károly. HÉTFŐN A NYUGDÍJASOK PÁRTJA tagtoborzót tart 14 órakor kezdődó nagygyűlésén a Kossuth Lajos sugárút 53. számú épületben. A SZOCIALISTA PART irodájában (Tisza Lajos krt. 2-4. I. em. 123.) dr. Bálint János jogi tanácsadást tart 15-16 óra között az érdeklődőknek. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. A MUNKÁSPÁRT Csap utca 62. szám alatti pártházában 16-17 óráig ingyenes jogi tanácsadást tart Mohosné dr. Krajkó Margit. A MUNKÁSPÁRT 16 órai kezdettel ünnepséget rendez a nemzetközi nőnap alkalmából az IKV Dáni utcai központjának éttermében. DÉLMAGYARORSZAG 75 éve A kereskedelmi ós iparkamarák hódoló küldöttsége a királynál Károly király trónralépése alkalmával a kereskedelmi és iparkamarák elhatározták, hogy hódoló feliratukat küldöttségileg fogják átnyújtani az uralkodónak. A hódoló felterjesztés már elkészült és az rendkívül diszes, művészi kivitelű remekmunka. Mintegy 30.000 koronába került. A felirat, melynek szövegét korvinbetükből szerkesztették meg, antilopbőr dobozban nyugszik. A mü talapzata palisander fából készült és Thék Éndre ipartelepét vallja alkotójának. Az egész munka talapzata drágakövekkel ékes, gyönyörű ötvösmunka, amelyet Zutt Richárd iparművészeti tanár készített. A hódoló feliratot Lánczy Leó v. b. 1.1. vezetése mellett néhány hét múlva fogja átnyújtani a kamarák küldöttsége őfelségének. (1918. márc. 6.) DÉLMAGYARORSZAG 50 éve Mit mond a tavaszról a magyar néphit? A néphit szerint az első fecske láttára a leánynak meg kell mosdania, hogy az egész nyáron át szép és fehérarcú maradjon. Akinek pedig szeplője van, midőn tavaszkor elsó fecskét lát, tenyerével dörzsölje meg arcát és kezeit mellén keresztbetéve s vállait érintve mondja: „Fecskét látok, szeplőt hányok!" A néphit szerint erre elveszti szeplőjét és egész nyáron át nem lesz többé egy foltocska sem az arcán. (Ha mégsem sikerül ez, akkor nincs más hátra, elskell menie a kozmetikushoz...) A régi népdal szerint a hirmondó fecske tavaszt énekel... De csak március 19-én, József napján jönnek meg a fecskék. Csányi Piroska (1943. márc. 6.) VFI-MAGYABOÜSM Péve Fényt, több fényt! Szeged közvilágításának továbbfej- fénytelen utcák. Éles kontrasztok: rövid, világos utcaszakasz, s mellette sötéten ásító tér. A Széchenyi tér Lenin körút felé eső oldalán a tervek szerint eltávolítják majd az úttest közepéről a lámpákat, s higanygőzzel működő, úgynevezett magaslámpákat szerelnek fel a tér szélén. Ez kellően megvilágítja majd a parkos részt, az úttestet és a városi tanács impozáns épületét is. Halmai Zsuzsa (1968. márc. 6.) lesztéséről nemrégiben tanulmány született, mely azzal foglalkozik, miként lehet megvalósítani, hogy a belváros utcái esténként valóban nagyvárosi fényben ragyogjanak, s ne botorkáljon sötétben az ember akkor sem, ha a város központján kívül kell járnia. A jelenlegi helyzet egyáltalán nem kielégítő. Pislogó, hunyorgató lámpák, „Potyautas" a Petyánál (3.) Turisztikai játékunk szabályait és a beküldendő szelvényt múlt hét csütörtöki számunkban közöltük. (Fotó: Enyedi Zoltán) MA SZÍNI TANODA 8-12.30 óráig a BBMK Belvárosi klubjában (vasárnap is). SÁRKÁNYNAP lesz 9-12 óráig a Százszorszép Gyermekházban. Vendég lesz Süsü, a sárkány és egy igazi sárkányrepülő...; 10-12 óráig Superbook-klub MÚZEUMI MATINÉ. Dr. Markos Gyöngyi vezetésével néprajzi foglalkozás lesz 10 órától a Móra Ferenc Múzeumban. UFÓ-KLUB 14 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban. ALFAJÁRÓK KLUBJA agykontroll tanfolyamot végzettek számára 15 órától a BBMK Belvárosi klubjában. LUTRA KLUB, NÉPTÁNC gyerekeknek 16 órától a Juhász Gyula Művelődési Központban; 19 órától koncert a rockklubban. Fellép az eFeMeR együttes. MICSODA BULI 20 órától DM PROGRAMAJÁNLAT a JATE-klubban. Házigazdák: Száraz Ferenc és Mátrai Róbert. TAVASZKÖSZÖNTŐ BÁL lesz a zsombói József Attila Művelődési Házban 20tól 02 óráig. Zenél a Bambino együttes. KIÁLLÍTÁSOK Amerika, új világ (Amerika felfedezésének 500. évfordulójára) és Baross Gábor emlékkiállítás a Fekete-házban. Krúdytól Kaffkáig - Kass János bélyegei a Kass Galériában. A csodálatos természet - fotókiállítás a Móra Ferenc Múzeum Képtárában (Horváth Mihály u. 5.). Téli Tárlat '93 - a Horváth Mihály utcai Képtárban. Martyn Ferenc Petőfi olvasása közben című grafikai sorozata a Bálint Sándor Művelődési Házban. Esteban Fekete festményei a JATE aulájában. Sorsok. Schmidt Andrea fotókiállítása a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban (Magyar utca 4.). VASÁRNAP A FRANKIÉ LATÓ JAZZ BAND műsora 19-22 óráig a Jazz kocsmában (Kálmány L. u. 14.). HÉTFŐN ZENEI VETÉLKEDŐ. A 7. és 8. osztályosok vetélkedőjének 4. fordulója 15-17 óráig a Százszorszép Gyermekházban. ÖTÓRAI TEA (A hipnózis) és AGYKONTROLL KLUB (ismétlők részére) 17, OM DEEP VÉDIKUS JÓGAKÖR 18, a NO együttes lemezbemutató koncertje 18 órától Gyújts tüzet...! címmel az ifjúsági házban. AZ UFÓK LÉTEZNEK című filmet vetítik 18 órától a Károlyi Mihály Kollégiumban. Utána a Ryufor szervezet tagjaival beszélgethetnek az érdeklődők. JATE JAZZ: 18 órától a büfében a Volvox Globátor játszik, 21-től Jazz story 1. (Szaniszló János előadása). Az IRODALMI EST vendége 19 órától Podmaniczky Szilárd. A beszélgetést Szigeti Csaba vezeti. Közreműködik: Bosznyai József színművész - mindez a JATE-klubban. KALÁKA KONCER"20 órától a Tamási Áron szabadidőközpontban.