Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)
1993-03-25 / 70. szám
IAKÁSMJARKÁCS CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 25. Hagyjuk hintaló-háton! Biztos vagyok benne, hogy ha a képeinken látható ringatók közül a gyerek választhatna, a hintaló hátára pattanna. Csakhogy a kicsik többsége mifelénk még a felnőttek tárgyai, bútorai közé kényszerül. Ha van is külön kuckója, a családi egy, árva tévét nézni a nagyok, a família közös szobájában tud. Rosszabbik esetben ott „vigyázzba vágva magát." Pedig a gyerekek számára éppen attól otthon a lakás, hogy saját sarkuk, szobájuk van, ahol egyéniségüknek megfelelően élhetnek. Engedjük ezt nekik! Alkalmazkodjon a lakás (s alkalmazkodjunk mi felnőttek) a gyerkőcök korához, igényeihez. Legegyszerűbb ez a csecsemőkorban, hiszen akkor a pici „csak" emberközelséget, az anyjával való kontaktust igényel, helye a mama fekhelye melletti kiságy, s hozzá elég egy szekrényke a holmijainak. Később a járókával már „terjeszkedik", majd azt is kinövi, elindul, és saját birodalmában szeretne bolyongani. Aktivizálódik, bővül a mozgásigénye, a fantáziája, a játék- és felfedezőkedve. Idomítsuk ehhez a szobáját vagy lakássarkát, s ne fordítva: ne a szoba berendezéséhez a gyereket! Több gyerek és kis lakás esetén emeletes legyen az ágy, s lehetőleg olyan, amelyik állítható polcokkal kombinált, miket játék- vagy tanulóasztalnak használhatnak. Kis lakásban praktikus a falba illesztett, lehajtható ágy. Nagy légterű, magas szobában viszont mezzaninek vagy belső galériák is beállíthatók, amikkel igazi kétszintes élettér alakítható ki. Az önálló élettér különösen a kiskamasz korszaktól jelentkezik elemi erejű igényként: biztosítsuk a „nagy elvonulások" lehetőségét. Engedjük, hogy kialakítsa a saját körét; szobájának, lakássarkának berendezésébe ne nagyon szóljunk bele. Inkább biztosítsunk gyűlő személyes tárgyainak új polcokat, tárolókat; tehesse fel a falra a posztereit, kabaláit, fotóit. S ha a kamaszodó fiú és leány kénytelen egy szobában lakni, válasszuk azt valami módon ketté (függönnyel, tapétázott farostlemezzel, paravánnal). Vegyük tudomásul, hogy a kamaszoknak természetes igényük, hogy a környezetüket gyakran átalakítsák. Ennek érdekében célszerű, ha könnyen mozgatható, variálható, elemes bútoraik vannak. Nemüknek, egyéniségüknek, hajlamaiknak megfelelő kuckójuk kialakításában, meg-megújításában vegyenek részt a szülők! Közös fantáziával és munkával változtassuk meg a „már uncsi" környezetüket. Öntapadós tapétákkal, átfestéssel mássá tehetjük a bútorokat, meszeléssel a falakat (akár mindet különböző színűre pingálva), huzattal, takaróval felöltöztethetjük a heverőt, a széket. Vehetünk vagy barkácsolhatunk új polcokat, egymásba rakható tárolódobozokat, készíthetünk nyüstölhető párnákat. Amiktől szép, új lesz a gyerekbirodalom - a lakás, az otthon legeslegfontosabb része. Szabó Magdolna ScPoSo CONFER IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. FAKERESKEDÉS ajánlata Építkezők, vállalkozók! - tetőszerkezeti faanyagok - svéd hajópadló, lambéria kiváló minőségben, kedvező áron kapható. Asztalosok, barkácsolók! - konyhai munkalapok - felületkezelt bútorlapok széles választékban kaphatók. 6728 Szeged, Doroszmai út 35. Tel.: 06-60-80-023. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 8-16 óráig. Szombaton: 8-12 óráig. A SZERELVENY :PLUSZ KERESKEDELMI KFT. i SZÉV MINTABOLTJA ; várja kedves vásárlóit • az alábbi árukínálattal: [ b Ipari szerelvények: tolózárak, szelepek, karimák, gömbcsapok. , ZJ Szivattyúk: keringtető, öntöző, búvár. , b Csaptelepek és tartozékai, víz- és fűtési szerelvények. ', b Radiátorok: Radal, Panel, Dunafer. , b Gázkészülékek: kazánok, bojlerek, tűzhelyek, konvektorok, PVC-csövek és idomok. | Hódmezővásárhely, , Andrássy út 30. ^ ' Nyitvatartási idő: ! hétfőtől-péntekig • 7.30-16.30 óráig, j szombaton . 8.30-12 óráig. Kosz' • Teleforvfax: 62G41-656. MELLÉKLET Magad, ha... nincsen rá pénzed, vagy ha szeretsz barkácsolni, könnyen készíthetsz a kis panelkonyhába lehajtható asztalt. Az asztallapot készíthetjük dekorittal borított pozdorjából, furnérlemezből vagy fából. Kell még egy hátsó keskeny rész is, amelyet zsanérral erősítünk a nagyobb asztallaphoz. Erre a célra nagyon jó a már ismert zongorapánt. A keskeny polcrészre két „L" vasat csavarozunk. Ezeket aztán tiplikkel tudjuk a falhoz erősíteni. A lapot mágneszárral rögzíthetjük a kerethez. A felhajtható asztallap így nem esik le, hanem biztonságosan a falhoz, azaz a polchoz tapad. Érdemes még az asztallap két oldalára láncot tenni, így még jobban bírja a terhelést. Az asztallap alá is készíthetünk keskeny polcot, így több rakodóhelyünk lesz a kicsiny konyhánkban. Nem kell szekrény! A gardróbot, a mindent elnyelő szekrényt nem feltétlenül szükséges rengeteg fából vagy drága műanyagból készíteni. Megteszi szekrénynek egy letapétázott fal részlet, tolóajtóval, mögé akasztótartó rúd, polc vagy kosár. Nem kell a lomha szekrény, amely helyet foglal, teret vesz el. Az a legjobb megoldás, ha az építész már előre megtervezi a gardróbot, hiszen a beépített szekrény falat helyettesíthet, kihasználatlan tereket is hasznossá tehet. „Díjazott" ötlet - lakótelepi a példa a „járható szekrény", amely egy teljes egészében tárolóhelyül szolgáló ablaktalan szoba. Az otthon melege áJkM K Könnyű az angoloknak: esténként körbeülik a nagy családi kandallót a nappaliban, serceg a tűz, táncolnak a lángok meleget varázsolnak a lelkekbe. De mit csináljunk mi, tízezerszám panellakásban élő magyarok. Mitől lesz otthon a lakásból? - teszem föl néha magamnak is a kérdést, amikor nagy ritkán a megszokottnál több időt töltök otthon. Csupán a kandallótól nem, az már bizonyos. Gyermekkorom szülői otthonából két emléket őrzök ma is élénken. Az egyik egy hatalmas fekete váza, amolyan görög-motívumos, a szélén finomerezetű arany csíkkal. A másik egy szófa-féle ülőalkalmatosság, amire szívesen másztunk föl, elücsörögtünk rajta szinte óraszám. Az idő azután elsodorta mindkettőt. Egyébként túl sok jellegzetesség nem akadt akkortájt a mi otthonunkban sem. Az egyenholmik, a gyári bútorok kora volt az ötveneshatvanas évek. Az apró, különleges tárgyakat próbálom azóta is magam köré gyűjteni: korall-darabot a tengerből, egy-egy szép kavicsot, kőzettörmeléket valahonnan a messzi északról. Az íróasztalomra egy sódarab került a lengyelországi Wieliczka sóbányájából. Egy hetven-nyolcvan centis koreai népművészeti baba ékesíti az étkezőszekrény tetejét. Egyébként minden egyszerű, célszerű és lecsupaszított a lakásban. Mert ugye létezik a lakás és vagyok én, s annál inkább otthon lesz bebőle, minél több benne az „én". Ezért is kuncogok fejcsóválva magamban, amikor a bútoráruházakban látom, hpgy egymásra licitálnak a vásárlók. Ki tud drágábbat, ki tud még díszesebbet, még mutatósabban venni. A módosan felékesített lakásban nem vagyok otthon. Ridegek és hűvösek is olykor, mert az otthon melegét nem lehet pénzért beléjük pakolni, mint egy drága szekrénysort. Így vagyok én a kandallóval is. Éghet benne esténként a tűz, mégis a „hűvös" jelzőt aggattuk az angolokra. Az otthon melege minden bizonnyal a lelkünkben lakozik, az emlékeinkben, amire apró tárgyaink figyelmeztetnek nap nap után. Rafai Gáboi Engedményes vásár 1993. március 16—31 -ig a Szeged Domus Áruházban és a Fonógyári úti raktárban D indiai faragott bútorok, használati tárgyak féláron n egyes bútorok 10-20-30%-os árengedménnyel vásárolhatók A Domus Áruház textilosztályán D maradék szőnyegpadlók fi egyes függönyök • asztalterítők O maradék bútorszövetek 20-30-40-50% engedménnyel vásárolhatók. A csiilárosztályon Cl egyes tapéták • konyhafelszerelési cikkek (Zyllis termékek) • gyermekkocsik 20-30-40%-os engedménnyel Kanizsa Trend Kft. kárpitos termékei • Minea sarok gt. D Donna sarok gt. n Alexa 3-1-1 gt. D Zsuzsanna 3-1-1 • Szulimán 3-1-1 • Clarissa 3-2-1 73 200 Ft-tól 100 300 Ft-tól 87 000 Ft-tól 91 800 Ft-tól 54 100 Ft-tól 54 400 Ft-tól • Carlos sarok gt. Cl Alexa 3-2-1 gt. • Sarolta 3-1-1 gt. • Szulimán 3-2-1 • Dániel 3-1-1 Cl Clarissa 3-1-1 79 200 Ft-tól 99 600 Ft-tól 75 700 Ft-tól 58 100 Ft-tól 66 500 Ft-tói 50 100 Ft-tól megrendelhetők, illetve egyes raktáron lévő kárpitok azonnal megvásárolhatók. Textilosztály most érkezett különböző színekben német, 4 m Rally szőnyegpadló 2488 FVfm. Tekintse meg választékunkat. DOMUS Domus Áruház Szeged, Dugonics tér 8-9. Telefon: 326-911. Raktár, Fonógyári út 11. IGAZI OTTHONT TEREMT