Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-24 / 69. szám

SZERDA, 1993. MÁRC. 24. • A szülők a testükkel akadályozzák meg Támadás a Béke tanulói ellen BELÜGYEINK 3 Itt járnának a teherautók... (Fotó: Gyenes Kálmán) • A Béke utcai iskola tőszom­szédságában egy régi épületet megvásárolt, s azt felújítani kívánó Szervező és Szolgáltató Kft. jogi képviselője, dr. Vass László több alkalommal felszó­lította az iskola igazgatóját, te­gye lehetővé számukra, hogy az iskola udvarát felvonulási területnek használják. Az is­kola igazgatója mind a mai napig megtagadta ezt a kérést, noha Vass úr perrel is fenye­getőzik. — Konkrétan mit is jelen­tene ez a felvonulási terület? ­kérdezem Mészáros Zsoltot, az iskola igazgatóját, aki a tett­helyen szemlélteti az ügyet, s a sportudvar egyik oldalát hatá­roló kőkerítéshez vezet. - A kerítésen akar a kft. kaput nyitni, hogy aztán ezen keresztül közlekedjenek a teherautók, amelyekkel a szemetet, hulladékot, kitermelt fát hordanák ki. El tudja kép­zelni, hogy itt teherautók köz­lekedjenek, miközben az ud­varban a gyerekek játszanak, sportolnak? Azon túlmenően, hogy a munkálatok akadályoz­nák a sportolást, a napközisek udvari játékát, közvetlenül veszélyeztetik a gyerekek testi épségét. Ki vállalja azért a felelős­séget, ha itt baleset történik, márpedig előbb utóbb az történne? - Az igazgató úr kérdésére válaszolva: már azt is nehéz elképzelni, hogy miként lehetett olyan építési engedélyt kiadni, miszerint az iskola udvara felvonulási területnek használ­ható. - Pedig kiadták, és Vass úr ezzel fenyegetőzik, mondván, hogy ő jogszerűen jár el ­mondja az igazgató, s mutatja az építési engedélyt, amely a többi között kimondja: az Polgármesterek, ha találkoznak A megye feladatához tar­tozónak érzi. hogy a telepü­lések között koordináljon. Legalábbis annyifa. amennyire ez lehetséges a polgármesterek rendszeres találkozóján. A polgármesterek tanácskozását rendszerint a megyegyűlés előtti napokban hívják össze, így történt ez most is. A mezőgazdasági hátterű vállalkozások, a kis és közepes méretű termelési háttérrel rendelekező gazdálkodók és szövetekezetek fejlesztéséhez ad tanácsokat és segítséget a VOCA (Volunteers in Overseas Cooporetive Assistance). Ez a non-profit magánszervezet mutatkozott be, s ajánlotta fel segítségét Csongrád polgár­mestereinek. Az amerikai szakértők munkája - többek között - a szövetkezetek vagy farmok működtetésére, a gaz­daságos mezőgazdasági ter­melésre, a betakarítást követő tennivalókra, az élelmiszerfel­dolgozásra, a mezőgazdasági termékek marketingjére terjed ki. A tűzoltóság decentralizálá­sának folyamata elkezdődött. A megyei tűzoltóparancsnok, dr. Kovács Zoltán ezredes számolt be erről. A változás egyik lényeges eleme: a tűzol­tóság hatósági jogkörét átadta a területileg éppen illetékes jegyzőknek. A szociális törvényből adó­dó feladatokról a megyei köz­gyűlési hivatal szakembere tájékoztatta a polgármestere­ket, ugyanis az új jogszabályok jelentősen megváltoztatták a korábbi gyakorlatot. Többek között meg kell tanulni, hogy a korábban jegyzői hatáskörbe tartozó feladatok némelyikét a képviselőtestület kapta meg. Jegyzői feladat azon ellátások elbírálása, melyek fedezete: a központi költségvetés, így pél­dául a gyermeknevelési támo­gatás, a munkanélküli hajlék­talanok jövedelempótlása, az alanyi jogú közgyógyellátás. Újdonság, hogy a képviselő­testület hatáskörébe került a döntés .- többek között - a szociális otthoni elhelyezésről. A térítési díjak megállapítá­sakor különösen figyelni kell a jövedelem és a vagyon közötti különbségre. Az idegenforgalom a kevés fejleszthető gazdasági ágazat közül az egyik. E területen a megye még nem használta ki összes lehetőségét. Az idegen­forgalmi hivatal átszervezését kíséri egy olyan alakulat ­például egyesület - életre hívása, amely a vállalkozókat és az önkormányzatokat tömö­rítené. E most formálódó szervezet koordinálná a felada­tokat, a különböző érdekek összefonásával segítene bemu­tatni és így „eladni" a megye idegenek számára hasznosít­ható értékeit. A polgármes­terek megbeszélése hozzájárul a megyei idegenforgalmi kon­cepció kidolgozásához. A csütörtöki megyegyűlés egyik témájáról kérték a polgármesterek véleményét, így a tanácskozáson szó esett a víz- és csatornamű vállalat vagyonátadásával és jövőbeni működésével összefüggő fel­adatokról. Ú. I. érdekelt szomszédos ingatlan tulajdonosa (kezelője, haszná­lója) ellenszolgáltatás nélkül köteles tűrni, hogy az ingat­lanára állványzatot helyez­zenek; hogy telkén átjárjanak; a szükséges mérési munkálato­kat elvégezzék; az építőanya­got átvigyék vagy lerakják. - Ezt az engedélyt jóval a fellebbezési határidő lejárta után kaptuk kézhez - fűzi hoz­zá az igazgató. - Építési en­gedély ide vagy oda, belegon­dolni is szörnyű, hogy az ud­varon teherautók játjanak, s ha elkerítik az ominózus udvar­részt, akkor viszont jó néhány négyzetméterrel lesznek sze­gényebbek gyerekeink. Arról nem is beszélve, hogy a teher­autók felverte portól és kipufo­gógáztól nem védi meg a gyer­mekeket egy drótkerítés. Az pedig érthetetlen, miért nem a két másik telekszom­széd ingatlanján keresztül akar közlekedni, ahol nincs közel ötszáz gyerek. Az iskola igazgatója segély­kérő levéllel fordult az önkor­mányzat közoktatási és közmű­velődési irodájához, kikérte az ügyben a tantestület és a szülői munkaközösség véleményét. Az SZMK és tanárok állás­pontja az, hogy a követelést nem szabad teljesíteni. E döntést követően a kft. jogi képviselője az önkor­mányzatot és az iskolát egy­aránt felszólította arra - ismét az érvényes építési engedélyre hivatkozva -, hogy engedjenek kaput vágni az iskola kerítésén. Az ügyvéd úr későbbi levelé­ben pedig már perrel fenyege­tőzik. Ekkor fordult a szülői mun­kaközösség és az iskola ve­zetése a szülőkhöz, akik egyér­telműen elutasították a kép­telen, ám jogszerű követelés teljesítését. Az ügyvéd úr és az iskola végül levélet intézett a köz­jegyzőhöz. Az előbbi azért, hogy jogainak érvényt szerez­zen, a másik azért, hogy gyer­mekeit védelmezze. Kíváncsian várjuk, hogy a jog győz, vagy a morál, a józan ész, vagy az íróasztal­nál kiállított papír, az ember gyermekének biztonsághoz való joga, vagy ezek sárba tip­rásának jogszerű mintapéldája. Merthogy az eset végkifejlete példa értékű lesz - már most sejthető. Ha az iskola számára kedvezőtlen döntés születik, akkor holnap helikopter-leszál­lókat lehet telepíteni az iskolák udvarára. Természetesen érvé­nyes és jogszerű engedély megléte mellett. Kalocsai Katalin • Az Országgyűlés tegna­pi ülésén a kultúra, az egészségügy, az oktatás és a sport támogatására el­különített állami pénz­alapokat hozott létre: a Nemzeti Kulturális Ala­pot, a Nemzeti Sport Ala­pot és az Országos Játék Alapot. (Ez utóbbi felett a pénzügyminiszter rendel­kezik, s bevételi forrásait a különböző szerencsejá­tékok át nem vett nyere­ményei. illetve a nyere­ményre szánt összegek 7 százaléka képezik.) - A Nemzeti Kulturális Alap új forrást nyit a kulturális élet számára. Az általános járulék nugyobb arányú befizetése egyébként csak egyes „termékekre'', így a szexre, a pornóra és az erőszakot megjelenítő al­Uj alapok, avult tárak kotásokra nézve lesz kö­telező. Elfogadták az em­beri jogok, valamint az alapvető szabadságjogok védelméről szóló - a Ró­mában 1950-ben kelt egyezmény kihirdetéséről rendelkező - törvényja­vaslatot. A képviselők az utolsó két határozatho­zatallal kiiktatták az eszerint immár elavult magyar törvénytárból a felszabadulás történelmi jelentőségéről, valamint a Magyar Tanácsköztársa­ság emlékéről szóló jog­szabályokat. Hazahozzák Bay Zoltán hamvait A közelmúltban washingtoni otthonában elhunyt Bay Zoltán hamvait végakarata szerint szülőföldjén, Gyulán, a gyulavári temetőben helyezik végső nyugalomra április 10-én - tájékoztatta a távirati irodát a Bay Zol­tán Emlékbizottság. Az eseményhez kapcsolódóan április 3. és 10. között számos rendezvénnyel tisztelegnek a világhírű fizikus emléke előtt. Április 3-án. 10 órakor Budapesten a Kálvin téri templomban istentisztelettel emlékeznek Bay Zoltánra, majd emlékkiállítás nyílik az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár épületében. 5-én a Technika Házában tudományos emlékülés keretében méltatják a jeles fizikus és műszaki alkotó munkásságát. A tudományos program ugyanezen a napon este Hódmezővásárhelyen, 6-án Szegeden, 7-én Debrecenben folytatódik. Bay Zoltántól 10-én 11 órakor vehetnek végső búcsút tisztelői a gyulavári templomban, majd hamvait a déli harangszó után helyezik a családi sírboltban végső nyugalomra. * Bay Zoltán 1900. július 24-én született Gyulaváriban. Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudomány­egyetemen folytatta, majd 30 évesen a szegedi egyetem elméleti fizika professzora lett. 1936-ban meghívták az Egyesült Izzó kutatólaboratóriumába, amely abban az időben Magyarország legjobban felszerelt tudományos műhelye volt. 1938-tól a budapesti Műegyetemen az ország első atomfizika tanszékének vezetőjeként is dolgozott. 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választották. Bay Zoltán 1948-tól az Egyesült Államokban élt. Nevéhez fűződik a modern atomfizika egyik legjelentősebb segédeszközének, az elektronsok­szorosítónak a megépítése, valamint az első Hold-radar kísérletek. Amerikában főként a fény sebességének vizsgálatával foglalkozott, s nagy része volt a radar­csillagászat tudományának kifejlesztésében is. m A vidék is bekapcsolódhat Dolláros tervezetek Az amerikai kormány egyik kereskedelmi és fejlesztési ügynökségének, a Trade and Development Agency-nek közép-európai országmene­dzsere járt tegnap Szegeden. Scott Contio azért tárgyalt a város polgármesterével és gazdasági ügyekért felelős al­polgármesterével. hogy feltár­ják az önkormányzat és az ügynökség közötti együttmű­ködési lehetőségeket. A TDA ugyanis pénzügyi támogatást nyújthat különféle megvaló­sítási tanulmányok elkészíté­séhez, konzulensi tevékeny­ségekhez, képzési programok­hoz, projekt-előkészítési fel­adatokhoz. Azzal a reménnyel, hogy a megvalósításban majd amerikai exportőrök is részt vesznek, bár a támogatás nem jár ilyen elkötelezettséggel. A TDA évente 45 millió dollár fölött rendelkezik, több mint száz országban. Bár Ma­gyarországgal régóta kap­csolatban áll, eddig főleg a központi kormányzattal műkö­dött együtt. Szakemberei idő­szerűnek tartják, hogy a vidéki önkormányzatokkal és gazda­sági társaságokkal is felvegyék a kapcsolatot. A szegedi meg­beszélés során több fejlesztési projekt is szóba került; így a belváros rehabilitációjának, a regionális hulladékégetőnek, az algyői erőműnek, a repülő­térnek az ügye. A Trade and Development Agency meg­vizsgálja ezeknek a projek­teknek a megvalósíthatóságát, az igénybevehető erőforrá­sokat, és - Ígéretük szerint ha­marosan - döntenek a támo­gatásról. K. 6. • A múlt pénteken az FM-ben. az agrárrendtartási bizottság ülésén - amelyen a hústanácsot dr. Kósa Ferenc képviselte ­állítólag megegyeztek az érdekképviseletek, valamint a szakminisztériumok képvise­lői, hogy támogatási rendszert léptetnek életbe a jelenleg 200­250 ezer darabosra becsült sertésfelesleg „levezetésére". A megállapodás - amelyről csak a végső pecsét hiányzik ­azt tartalmazza, hogy 10 százalék szubvenciót kap két teljes hónapon át a hízósertés export. Ugyanebben az idő­szakban pedig további 15 szá­zalék (így most már együttesen 35 százalék) szubvenció illeti meg a bőrös-, a hasított- és a félsertéseket. A Kaposvárról érkezett ven­dég az agrárrendtartási törvény terméktanácsokra vonatkozó fejezetét is elemezte. A húster­méktanács már egy évvel ez­előtt is hasonló szempontoknak felelt meg, mint amilyeneket most a törvény körülír. Tagjai a termelők, a feldolgozók és a kereskedők. A terméktaná­csoknak a jövőben a kormány­zattól leadott feladataik lesz­nek, miközben keményen kép­• A Pickről lecsúsztak a termelők Farkastörvények a húspiacon Az agrárpiaci rendtartásról, a vágóállat és hús terméktanács működéséről rendezett tanácskozást a Csongrád Megyei Agrárkamara kedden délelőtt Vásárhelyen, az Aranyági Mezőgazdasági Gazdaszö­vetkezetben. Ezen a sajtóban mindeddig meg nem jelent információk is elhangzottak dr. Kósa Ferenctől, a KAHYB Rt. vezérigazgatójától, az országos hústanács elnökétől. viselik a vertikumot. Dr. Kósa Ferenc jó dolognak tartja, hogy csak tanácskozási joggal hívják meg a szakminisztériumok a tanácsok képviselőit, legalább - mint mondta - kívül marad­hatnak a körön. (Ezzel a meg­állapítással nem mindenkinek egyezett a véleménye, sokak szerint a szavazati jog többet ért volna.) A terméktanács jövőbeni szerepe különben óriási lehet, azzal párhuzamosan, hogy majd bevezetik a kvótarend­szert: melyik termelőtől hány sertést vesz át a piac. A kvóta erejéig felvásárlási kötelezett­séget vállal föl a kormány, s azt a mennyiséget garantált áron veszi át a termelőtől. Ilyen védelmet természetesen csak a terméktanács tagja élvezhet. Elképzelhető, hogy a kvóta itthon is akkora hatalom lesz, mint Nyugaton, tudniillik eladható, bérbeadható „jegy". A húspiaci helyzettel kap­csolatban többen elmondták: jelenleg a farkastörvények uralják. Bogi Adám, a Csong­rád Megyei Agrárkamara ügyvezető igazgatója külön kiemelte: szabályozatlan a takarmánypiac, a tavalyi nyári gabonaárak és a mostaniak között óriási a különbség. De szabályozatlan a sertéspiac is, hiszen naponta tűnnek el vevők, mert csődbe mennek a vá­góhidak, s a korábbi évekhez ké­pest feleakkora sertésállomány mellett is nagy a túlkínálat. Az agrárkamara ügyvezetője mind a mai napig sérelmezi, hogy a Pick Rt. - a környék legnagyobb felvásárlója ­igazgatóságába nem került be termelő. Olyan állattartó, aki a létét kockáztatja, és nem csak a tiszteletdíját. A Pick privatizá­ciójáról már lecsúsztunk, de talán a tejiparnál még labdába rúghatunk - foglalták össze többen a történteket. Fekete Héra

Next

/
Oldalképek
Tartalom