Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-22 / 67. szám

HÉTFŐ, 1993. MÁRC. 22. HAZAI TÜKÖR 5 • Kedden közmeghallgatás Lesz-e telefon Sándorfalván? Sándorfalva Nagyközség Képviselő-testülete és a Magyar Távközlési Kt. Szegedi Igazgatósága folyamatos tárgyalások eredményeként idén január 29-én eljutott addig, hogy konkrét megállapodás született a sándorfalvi lakossági távbeszélő-hálózat önerős fejlesztéséről. A MATÁV február 9-én rendelkezésére bocsátotta az önkormányzatnak azokat a dokumentumokat, amelyek részletesen tartalmazzák a lakossági önerős telefonfejlesztés feltételeit, és a telefont igénylők szervezésének feltételrendszerét. A fejlesztés feltételeit, annak konkrét módját az önkormányzat képviselőtestülete február 18-án megtartott ülésén megtárgyalta, ahol jelen voltak a MATÁV képviselői és a feltett kérdésekre válaszoltak. A megállapodás szerint Sándorfalván egy önálló, 1600-as kapacitású telefonközpont kerül megépítésre, amely a szegedi Vértói új telefonközpontba kerül bekapcsolásra. A költségek figyelembe vételével 800 telefonigénylő szükséges ahhoz, hogy a telefonhálózat a teljes településre kiépüljön (természetesen az igénylők száma ettől lényegesen több is lehet). Sándorfalván jelenleg a MATÁV által nyilvántartott telefonigénylők száma 578. Egy telefonállomás költsége 40 ezer forint, amelyből a teljes összeg befizetését követően 15 százalékot vissza lehet igényelni. Két alternatíva között választhat a polgár, illetve a telefonigénylő: választhatja a rendelkezési jogot, vagy a díjkedvezményt. A rendelkezési jog tulajdonjogot jelent, ami magába foglalja a telefon értékesítését is elköltözés esetén. A díjkedvezmény pedig kétéves időtartamra szól egy bizonyos összegre, amely a havi távbeszélő-számla összegének 50 százaléka lehet. A telefonhálózattal párhuzamosan kerül sor a kábeltévéhálózat kiépítésére, melynek várható költsége 15-16 ezer forint, igénylőnként. A témáról a képviselőtestület március 23-án, kedden 17 órakor a művelődési házban közmeghallgatást, illetve lakossági fórumot tart, ahol bővebb tájékoztatást adnak az érdeklődőknek. • Szegeden ez az első kiállítása. - Egyéni kiállításom ugyan még nem volt, de nagyon korán, amikor katona voltam, megkaptam a Szegedi Városi Tanács díját. Emlékszem, nagy fogadást is tartottak, s egy festőművész kollégám odament az asztalhoz, a belső zsebét telerakta szendvicsekkel, ami később odaragadt. Szóval Szegeden már voltam, mint képzőművész, ki is tüntettek. • Most viszont Munkácsydíjasként tért vissza. Milyen a Munkácsy-díj? . - Semmilyen. Semmi köze nincs ahhoz, amit én csinálok. Rendszeresen dolgozom, csinálom, amit csinálok, s akkor egy bizottság eldöntötte, hogy kapok egy Munkácsy-díjat. Valójában nem képeimnek az értékét, vagy a saját értékemet mutatja, hanem annak a négyöt embernek az elképzelését a művészetről. Gondolom, ugyanannyi ember nem kap Munkácsy-díjat, pedig megérdemelné, mint amennyi kap és nem érdemli meg. • Meglepte a díj? - Egyáltalán nem. Világéletemben vártam, Munkácsy-, Kossuth-, Oscar-díjra. • A tárlaton zene szól, s bizottságot emleget, így megkérdem: már csak a festészet van? - Nem, most éppen megpróbálom összevágni a New York-i filmemet, de remélem, többet már nem fdmezek, mert nem szeretek. Van viszont egy stúdióm, melyet nagyon szeretek. Ezt a zenét, ami itt is szól, most adtuk ki, „Edd meg a fényt!" a címe, s Laca, Kokó, Dzsoni, vagyis a régi Bizottság zenekar néhány tagja működik közre. A közeljövőben pedig Wahorn András utolsó tárlata Edd meg a fényt! Az elmúlt évben több időt töltöttem kint, mint idehaza. Most is készülök kifele. • Mennyi időre? - Nem tudom, mindig Open-jegyet veszek a repülőre, hiszen ki tudja, mi fog történni. • Térjünk vissza az erőszakra, szexre és Amerikára. - Ezzel csak részben értek egyet, hiszen ezeken a képeken nem erőszak, hanem erő van. Budapesten egyébként sokkal félelmetesebb, mint New Yorkban. Ott ha tudod a szabályokat, akkor nem nagyon lehet problémád, Budapesten viszont lehet. • Hány kiállítása van jelenleg, itthon és külföldön? - Jelen pillanatban már egy sincs. Egy év alatt csináltam hármat Amerikában és négyet Magyarországon. • Akkor most a szegedi az egyetlen... - ...és remélem az utolsó, mert most egy pár évig nem akarok kiállítást csinálni. Úgy gondolom, elég volt ebből, inkább festegetek, s majd néhány év múlva jelentkezem. • És a zene? - Nem tudom. Mindig megfogadom, hogy soha többet nem zenélek, soha többet nem filmezek, azt viszont még nem fogadtam meg, hogy soha többet nem festek. Fotó: Schmidt Andrea Amerikai csendéletek címmel nyílt meg pénteken az Impala Házban Wahorn András tárlata. A falakon függő képek elől a hátsó helyiségbe „menekülve", egy festékfoltos fapadon beszélgettünk a Munkácsy-díjas művésszel. kiadok egy dzsesszlemezt is, amit egyedül csinálok. • Nem lép fel még egyszer a legendás Bizottság? - A Bizottság együttes még mindig legendás, és pont azért nem is fog fellépni soha többet, hogy legendás is maradjon. • A kiállított képeken, ahogy Vágvölgyi B. András is mondotta megnyitójában, erőszak, szex és Amerika látható. Pedig nem is Magyarországon festette őket. - Ezek a festmények az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában készültek. Takács Viktoi Polgárok Ópusztaszerért A médiára figyelő állampolgár az utóbbi hónapokban egyre több - de talán még mindig nem elég - információhoz juthat az 1996- os magyarországi világkiállításról. S bár még ma sem ült el teljesen az a vita, amely az Expo szükségessége körül oly élesen zajlott, a mostani hírek már inkább az előkészületekről, a megvalósítás mikéntjéről szólnak. Megszületett a régvárt pályázati kiírás, s ennek nyomán a főváros mellett megmozdult a vidék is. Helyi bizottságok alakultak, szakemberek és laikusok, kis- és nagyvállalkozók igyekeznek olyan elképzeléseket, sőt már konkrét terveket kidolgozni, melyek révén részesévé válhatnának az eseményeknek. Barsiné Pataky Etelka számos fórumon — nemrég Szegeden is - biztat mindenkit a részvételre, érzékeltetve egyben, hogy a vidék központi torrásokra nem, csak salát öntevékenységére számíthat. Ezzel együtt a dolog nem tűnik reménytelennek. „Csupán" olyan ötletek kellenek, amelyeket másutt még nem találtak ki, s amelyek a speciális helyi adottságokra építve nem csak a tágabb vagy szűkebb régió üzletembereinek fantáziáját mozgatják meg, de - különlegességük és várható garantált színvonaluk miatt idevonzzák legalább egy-két napra a közönséget is. Ilyen tervekben itt, a Tisza partján sincs hiány. A Délmagyarország is tudósított róla: az önkormányzat által megbízott Koordinációs Bizottság legutóbbi ülésein már megállapodás született, hogy a város támogatásával a pályázat első körében milyen intézmények milyen projektekkel vesznek részt. Van azonban Szegednek, de egyben a tágabb dél-alföldi régiónak ezek mellett egy olyan adu a kezében, amelynek jó megjátszása esetén - azt az Expóval összekötve, de akár külön is - nagy érdeklődésre számíthat; amely így szintén számos üzleti lehetőséget kínál, s ezen keresztül a gazdaság élénkítésének és az infrastruktúra fejlesztésének ígéretét rejti magában. Arról a közismert tényről van szó, hogy az Expo időpontja és a honfoglalás 1100. évfordulója egyaránt 1996-ra esik. Tudom, hogy a megyei közgyűlés már nagyszabású koncepció keretében foglalkozik azzal, hogyan lehetne Ópusztaszeren e kiemelkedő történelmi eseményt méltóképpen megünnepelni. Azt is örömmel olvastam nemrég a Délmagyarországban. hogy Géczi József, az egyik szegedi parlamenti képviselő szerint: „Az alföldi megyéknek különös érdeke fűződik ahhoz, hogy ha már Budapesté az Expo, akkor akár lobbyzással, de elérjük Ópusztaszeren rendezzék meg a honfoglalás 1100. évfordulójának ünnepségeit." Csak remélhetjük, hogy e képviselői kezdeményezés megvalósítása érdekében e táj törvényhozói felülemelkedve politikai vitákon és pártérdekeken - hajlandók lesznek összefogni, s együtt hallatják majd hangjukat az Országgyűlésben. Az ugyanis, hogy az 1996-os megemlékezések várhatóan hosszú sorában Ópusztaszer kiemelten, mint a hivatalos, állami ünneplés színhelye szerepelhessen, országos szintű politikai döntést kíván. Ez jelenthetné nemcsak a központi anyagi források igénybevételének lehetőségét, de a kapcsolódó magánberuházások egyik garanciáját is. Az ötlet remélhetőleg számíthat már meglévő társadalmi szervezetek, intézmények, alapítványok - mint például az Ópusztaszeri Emlékbizottság vagy a Feszty Alapítvány - támogatására. Ezzel együtt, ezen törekvéseket alátámasztandó, véleményem szerint az oly sokat emlegetett helyi civil társadalom összefogására is szükség volna. Ezt bizonyítja az ópusztaszeri ünnepségek múlt században gyökerező története is. Hadd hivatkozzam itt most csak Zombori István egyik tanulmányára, amely az Ópusztaszer című kötetben — más neves szerzők, mint Trogmayer Ottó vagy Péter László írásainak társaságában - jelent meg. Ebből megtudhatjuk, hogy az ezredéves emlékmű felállításáért annak idején Kecskemet és Szeged versengett egymással. S abban, hogy végül Ópusztaszeren készült el az az emlékhely, amely azóta is a honalapítás szimbóluma, nem csak az Országgyűlés akkori döntésének, hanem a szegedi polgároknak is jelentős szerepe volt. „Szegeden a jobb módú férfiak hetente legalább egy alkalommal összejöttek barátaikkal egy-egy vendéglőben, ahol poharazgatás közben elbeszélgettek. Ilyen szűkebb baráti társaság ült össze minden szombat este egy felsővárosi vendéglőben. A társaság a Szombatosok Egyesületének nevezte magát. Tagjai között akadt iparosember, egykori színész, vezérigazgató, pénztárnok és újságíró, elnöke pedig a városi tűzoltóparancsnok volt. Tömörkény István is közéjük tartozott." - írja Zombori István, ők határozták el először, hogy minden év augusztus első vasárnapján ünnepséget rendeznek Árpád vezér tiszteletére. Fákat ültettek, és aközben elkészült emlékműre ők helyezték el az azóta is látható bronz emléktáblát. Később e kezdeményezést kiszélesítve létrejött a szegedi székhelyű Pusztaszeri Árpád Egyesület, amely 1902től az Árpád-ünnepségek gazdájává vált. Az első világháború és az 1919-20-as francia megszállás miatt a megemlékezések sorozata megszakadt, de 1921-től újra megrendezték a „szobori búcsút". Sőt, a következő évtől Szegeden mindig megtartották az ehhez kapcsolódó Nemzeti bált is, melynek táncrendjében az egyesület hivatalos táncaként szerepelt az Árpád Andalgó. 1936-ban a Pusztaszeri Árpád Egyesület kötött szerződést gróf Pallavicini Alfonz Károllyal, aki itteni birtoka területéből 99 évre átengedett közel 30 holdat - évi egy pár fehér galamb és holdanként egy ezüstpengő fejében - haszonbérletbe, hogy az emlékmű körül létrehozhassák a Nemzeti Árpád Ligetet. Az Egyesület tevékenységének végül a második világháború vetett véget. 1945 után Pusztaszer az új földosztás szimbólumává vált, majd nem sokkal ezután az Árpád-kultuszt, de a polgárok öntevékenységére épülő civil szerveződéseket sem tűrte meg a hatalom. Az ünnepségek csak 1957 után kezdődtek újra, már egy más politikai szellemiség jegyében. Úgy látom, Itt az alkalom arra, hegy folytatódjék a hagyomány: most is megszerveződik egy társaság, amely felvállalja az egykori Árpád Egyesület törekvéseinek felelevenítését, illetve a mai kornak megfelelő újrafogalmazását. Egyben támasztékot nyújt azoknak, akik a politika régióiban igyekeznek tenni az ügyért. Tekintélyes polgárok köré szerveződve, oldott, de hatékony formában működve, pártállásra, vallásra, nemzetiségre való tekintet nélkül magába fogadva mindazokat, akik magukénak tekintik és támogatják azt a szándékot, mely Ópusztaszeren szeretné látni az 1100. évforduló központi ünnepségeit. Megmutatva azt az erőt, amely nehéz körülmények közepette is megvan a civil társadalomban, ha közös ügyről van szó. Kovács László Másfél centi Ennyi az esése annak a Pipacs utcai csatornának, amelynek bekötéséért 24 ezer forintot fizetett egy idős asszony (nyugdíja: 9510 forint). Hogy ez a másfél centi elegendő-e ahhoz, hogy a csatorna megszabadítsa a kicsiny, hatvan éve épült házat a benne keletkező szennyvíztől, nem tudom. Ahhoz viszont bizonyosan elegendő, hogy a ház magányosan élő gazdájában félelmet keltsen. A néni ugyanis így beszélt: „Mi lesz, ha egyszer visszaömlik rám a víz? A szerelők, meg a mérnök együtt spekuláltak ezen a másfél centin. Hogy kevés lesz. De nagyon alacsonyan fekszik ez a ház, negyven centivel lejjebb, mint az utca alsó vége. Aztán mégis ráhagyták. Egyszer megnézte az udvari aknámat valami hivatalos ember, és azt mondta, hogy ezen a csatornán még egy vödör víz se ment le, mert teljesen száraz. Én meg félek beleengedni a mosóvizet, inkább kihordom vödörrel a ház mögé, egy betemetett, régi kútba. Fürdésnél, mosogatásnál meg spórolok a vízzel, ahogy csak tudok. Ezért fizettem ki azt a rengeteg pénzt. Panaszkodtam én, de csak hümmögtek, nem csináltak semmit. Maga legalább meghallgatott." Megnyugtató befejezés ezúttal nincs. Csatorna, ház marad, ahol van. Marad a másfél centi, marad a félelem. De a néni legalább kipanaszkodhatta magát. Úgy látszik, ez is számít valamit. My. P. • Litvánok és oroszok u Eltűnt egy autó Gyűrűző kábelgyári „áru" Kifosztották egykori polgártársukat. Hat litván állampolgárt - 21-26 évesek, javarészt leszerelt katonák - vádolnak azzal, hogy a szegedi kemping előtt feltörtek egy Lada típusú személygépkocsit, mely R. Sz. orosz állampolgár tulajdonát képezi. Az eltulajdonított értékeket a rendőrség megtalálta a litvánok használta, magyar rendszámú autóban. Lefeszítették a lakatot. A Bem utcai M. J. lakásának pinceajtajáról ismeretlen tettesek lefeszítették a lakatot, s eltulajdonították a 229085 gyári számú, 18 ezer forint értékű kerékpárt. Eltűnt a Lada. A Kereszttöltés utcában lakó P. K.-né bejelentette: a háza előli parkolóból ismeretlen tettesek eltulajdonították a BTA 169 forgalmi számú Lada személygépkocsit. A rendőrség megtette a szükséges intézkedéseket a jármű felkutatására. Tápai utca. A ház előtti parkolóban álló személygépkocsi háromszög ablakát törte be azon ismeretlen, aki K. Gy. Tápai utcai lakos járművéből 20 ezer forint értékű Macrom típusú autórádiót lopott. Kábelgyári eset. A Zalaegerszegen lakó Sz. J. F. 39 éves magánkereskedő alaposan gyanúsítható azzal, hogy a Szegedi Kábelgyártól 30 ezer folyóméter kábelt vásárolván, az áru ellenértékét nem biztosította, így jogos a fizetési kötelezettség elmúlasztása miatti bűntetti eljárás. Az áru ellenértéke több mint 1 millió 300 ezer forint. Oszlopok. A szentesi műszaki technikai ezred parancsnoka keresteti a rendőrséggel azon ismeretlen tetteseket, akik az ópusztaszeri bázis ingatlanáról, a szociális otthon mögötti erdőrészből 60 darab vasbeton kerítésoszlopot és 10 darab, betongyámmal ellátott villanyoszlopot tulajdonítottak el. A kár 120 ezer forint.