Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-13 / 61. szám

SZOMBAT, 1993. MÁRC. 13. ITT AZ IDŐ, MOST VAGY SOHA 9 Szeged város hű fia, s első polgára" Ruszoly József Osztróvszky-könyve OSZTRÓVSZKY JÓZSEF Reform, forradalom, kiegyezés Összegyűjtött írások és beszédek ISKÜ NSNTIKB! <£} ® ÍR © 32 H tábornok ur gödöllői fó haili-szállásáról f. év s hó lO-éii kóvctkezö tartalmú jelentést küldött az országos honvédelmi bizottmány elnökének Gyöngyösre. llazliui örömmel van szerencsém ezennel u Váczról must vett jelentést küzleni: Vácz igen csekély veszteséggel be van véve. (üútz tábornok és az ellenséges itt állott sereg jiarunrsuioka halálra sebesítve itt fekszik. Az ellenség halottak és se besüti lek ben twbb liszteket ós közvitézeket vesztett ; foglyokat is nyertünk többeket. Egy vetágyú és több liuüi-készületek elfoglaltatlak; az (tudott meg. Ennyit előleges tartozó jelentésül; a részletes jelentés következni fog. CSdrgel tábornok m. k. Legújabb! hiteles fair szerint, Gdtl ellenséges tábornok csakugyan meghalt, s Váczon a mieink által eltemettetett. Xftauiiaiiics tábornok vitéz seregével Kontárom felé űzi az ellenség egy részét. Isten nem hagyja el a magyart igazságos harczábaii ! Kelt Szegeden aprít 14-én 1819. Osztrovszki József, képviselő és scgéé-koriuéliybislos. cnu. ""V.I.I.I. Osztróvszky József hátramaradott írásait gyűjtötte egybe, és hozzá életrajzát is elkészttette Ruszoly József profeszszor. A munka, amelyet a Szegedért Alapítvány és a szegedi közgyűlés támogatott, a napokban jelent meg a Somogyikönyvtár Szegedi arcélek cínű sorozatában. A szerző e kötettel tiszteli meg azt a példa értékű életet élt szegedi értelmiségit születése 175. évfordulóján, aki „a századforduló meg a későbbi korok embereinek már csupán... a történelem fakuló adata: a város egy mellékutcájának névadója ". A szegedi polgárcsalád szülötte a helyi piaristáknál végzett tanulmányai után Pozsonyban jogot hallgatott, majd hazatérve ügyvédi irodát nyitott, és bekapcsolódott a reformkori küzdelmekbe. A forradalom alatt Szegeden a nemzetőrség szervezője, a város első tanácsnoka, később országgyűlési képviselője volt. A szabadságharc idején Vukovics Sebő és Batthyány Kázmér mellett segédkormánybiztos, majd az utóbbi távozása után kormánybiztos lett, végül az országos törvényszék bírójává nevezte ki Kossuth. A szabadságharc leverése után 6 évet raboskodott, elsősorban Josefstadtban. Szabadulása után bekapcsolódott a szegedi politikai életbe, 1860— 61-ben, a „kis forradalom" idején polgárnagy (polgármester) lett. A kiegyezést követő politikai küzdelmekben is részt vett, de ellenzékbe szorult, majd miután 1869 májusában kúriai bírónak nevezték ki, Pestre költözött, ám élete végéig figyelemmel kísérte hőn szeretett városának sorsát. A száraz adatokból is egy mintául állítható életvezetéssel alakuló sorsot láthatunk magunk előtt. Az értelmiségi pályát választó fiatalember kitűnő szakemberré képzi magát. Szakismereteinek bővítéséről politikai pályája és börtönévei alatt sem feledkezik meg. Ez a szaktudás lendíti majd át élete válságos szakaszain, mert munkát, elismerést és hivatalt hoz számára. Sorsával nem kérkedő (éppenhogy csak megmenekült a halálbüntetés végrehajtásától), hanem mindenkor legjobb tudását a köz számára is átadni vágyó tevékeny ember típusa. Generációjának nem egy tagja futott be hasonló életpályát. Közülük említsük meg a szomszéd vár, Vásárhely jelesét, Garzó Imrét. Ők és mások képezték sok esetben majd egy évszázadot átívelő pályájukkal a 19. századi magyar átalakulás előrevivőinek derékhadát, akiknek vállára nehezedett egy ország sorsa, és a nagy, országos hírű nevek mellett becsületes életet élve ők végezték különböző szintű pozíciókban és hivatalokban azt a munkát, melynek során a nemesi társadalom korából az ország átlépett a polgári világba. Ha „Szeged város hü fiának, s első polgárának" nem is tudott szobrot állítani (azonban egykori polgárnagyának képét megfejtette), és a 20. századnak, az új barbárság korának gyermekei megfeledkeztek jeles elődjükről, Ruszoly József körültekintő kutatás után a rá jellemző pontossággal szép szavakban, kerek és lendületes mondatokban formálta meg Osztróvszky emberi arcát. Gondolkodásmódját pedig összegyűjtött és közreadott írásaiból ismerhetjük meg, amelyeket a Pesti Hírlap első szegedi levelezőjeként, a Szegedi Híradó alapító tagjaként írt. Bennük haladó, liberális álláspontját kifejtő politikai cikkek mellett ír a mindennapi problémákról: vízvezetékről, kereskedelemről, egyebekről, olvashatjuk visszaemlékezését a szegedi 1848-49-es eseményekre, amelyekben Reizner könyve mellett is találunk újat városunk 1848-49-ére vonatkozóan. Ruszoly József olyan embert fedezett fel újra számunkra, akit sohasem szabadott volna elfelejteni. Blazovich László Emlékek a szabadságharcról Részletek Osztróvszky 1908-as visszaemlékező leveléből Midőn az 1848-ik év tavaszán a Batthyányminisztérium ama 10 honvédzászlóaljnak toborzás útjáni felállítását elhatározta - melyek azután a 200 000főre szaporodott magyar hadseregnek magvát képezték -, a híressé lett 3-ik zászlóalj székhelyéül Szeged tüzetett ki. A város tanácsa az illető miniszteri rendelet vételével néhai Rengei Nándor (Rengey Ferdinánd) tanácsnok, majd országgyűlési képviselőtársammal engemet küldött ki toborzásra, Rengeit a város alsó, engemet pedig a felső részére. Társam alsóvároson nem nagy sikerrel működhetett, de annál nagyobb lelkesedéssel özönlött a harcszomjas ifjúság az én zászlóm alá. legnagyobb részben iparossegédek, főleg asztalosok, úgyhogy némely asztalos műhely, hol 5-10 segéd dolgozott, teljesen kiürült. Az első szegedi fi, ki nálam magát besoroztatá, az akkor alig 17 éves technikus tanuló, jelenleg Szeged város telekkönyvvezető-ellenőre, Szabó Mihály volt, ki később mint őrmester a 3-ik zászlóaljtól a Győrött alakult 29-ik honvédzászlóaljhoz hadnagyként tétetett át, mely zászlóaljnak a világosi fegyverletételkor parancsnoka volt. Amint említem, annyira özönlött az ifjúság a zászló alá, hogy alig 8 nap alatt a minisztérium által megállapított 1000 főnyi szám nemcsak együtt volt, hanem még dacára, hogy az orvosi vizsgálaton - az akkori osztrák tisztek és katonai orvosok tűi nehézkesek lévén - majd minden harmadik ember mint alkalmatlan visszautasíttatott, 400 fiúnál több - mert már honvéd nem lehetett - a Turszky-ezredbe soroztatták be magukat. Azonban a lelkét e zászlóaljnak azon mintegy 150 főnyi újonccsapat képezé, mely Nagyváradról és Szabadkáról jött. Ezek között volt Gorove Antal a 3-ik zászlóaljnak későbbi parancsnoka, Fluck Ferenc s több mások, kik a hős Damjanich vezetése alatt e zászlóalj győzhetetlenségéről méltán megérdemelt hírnevének kivívásában legfőbb tényezők valónak. Nem hagyhatok megemlítés nélkül e vitéz zászlóalj alakulása idejéből egy jelenetet, melyre visszaemlékezve, most is sebesen érzem lüktetni ereimben a vért. A Batthyány-minisztériumnak, miként köztudomással van, főhibája volt, hogy túlbecsületességében a bécsi kamarillát nem látta oly gonosznak, mint amilyen valósággal volt, másrészről pedig óvatosságánál fogva, nem helyezett a magyar nép lelkesedésében annyi bizalmat s nem várt tőle annyi áldozatkészséget, mennyit szabadságharcainkban tanúsítva méltán megérdemelt. Ez volt az oka, hogy a Batthyány-minisztérium az első 10 honvédzászlóalj felállításához is, mondhatom, oly félve nyúlt, mert nem bízott, hogy csak önkéntes toborzás útján kiállíthatok legyenek. E bizalmatlanság következménye volt azután az is, hogy a zászlóaljhoz szükséges felszerelésekre a kellő intézkedések mindenütt hiányoztak. Mert - mint említém - a 3-ik zászlóalj létszáma alig 8 nap alatt betellett, de az újoncok számára nemcsak a fegyvetfről) és ruházatról nem volt gondoskodva, hanem még azon pénzösszeg sem utalványoztatott, amelyből a felavatottaknak ígért 8 pengőforint előpénz fedezendő lett volna, úgy hogy Szegeden, toborzótár•sam(mal,) Rengeivel azon pénzekből fizettük a zászló alá felesküdött honvédeknek az előpénzt, melyet a lakosságtól - e részbeni hivatalos kiküldetésünknél fogva - a haza megmentésére adakozás útján gyűjtöttünk. Megtörtént, hogy a zászlóalj már hetek óta kiállítva levén: fegyver, ruházat s mi legfőbb vala, tisztek nélkül hevert Szegeden, türelmetlenül várva a pillanatot, melyben a csatatérre szállíttassék. Végre talán az ötödik hétben jött Szegedre Utassy Károly, ki a cs. (császári) huszároknál mint hadnagy szolgálván, ott lemondott, s a 3-ik zászlóaljhoz főhadnagynak nevezetetett ki. Ezalatt a fellázadt rácok Szt.-Tamásnál és a római sáncoknál mindinkább gyülekeztek, s a vész, mely aztán oly iszonyú mérvben kitört, napról napra fenyegetőbb alakot öltött. Ekkor történt, hogy a kormánynak egy küldöttje s megbízottja Szegeden megjelenvén, Vadász Manó akkori polgárnagyot felszólítá, hogy 5-600 szegedi nemzetőrt mozgósíttatván, a rácok ellen Ó-Becsére küldjön. Vadász Manó még akkor éjjel tanácsülést gyűjtvén össze, előterjeszté a kormány megbízottjának kívánságát. Mire elhatároztatott. hogy a Ferenc Károly magyar gyalog sorezrednek egy egész zászlóalja állomásozván Szegeden, igen rossz vért szülne a polgárság-• ban, ha a nemzetőrök, mint családosok, tűzhelyeiktől elszakasztatva, ellenségre vitetnének, a rendes katonaság pedig azalatt Szegeden heverne, miért is eszközölje ki a kiküldött úr a kormánytól, hogy előbb a rendes katonaság menjen, s ha szükséges lesz, menni fognak mind a nemzetőrök is. Úgy is lőn. Alig telt bele három nap, s a Ferenc Károly zászlóalj, mely azután az egész harc folyama alatt vitézül viselte magát, Szt.-Tamás alá küldetett, a nemzetőrök pedig teljesítették ezen időtől kezdve a háború végéig a helyi katonai szolgálatokat. A 3-ik zászlóalj pedig még folyvást Szegeden hevert, öltöny, fegyver és tisztek nélkül. Ezalatt a Budapesten alakult 1-ső és 2-ik honvédzászlóalj is leszállíttatott Becsére, teljesen felruházva és felfegyverezve. Lélekemelő volt e daliás alakokat látni abban a gyönyörű honvédruhában. Egy napig pihentek Szegeden, s megjelenésük annyira felvillanyozta Szeged fiait, hogy akár még három zászlóaljat kiállíthattak volna rögtön, de annál jobban elkeserítette a 3-ik zászlóalj vitézeit, hogy amíg társaik a dicsőség mezejére vitetnek, ők Szegeden kénytelenek heverni. Azonban alig telt pár nap, ismét felhívás érkezett Szeged város hatóságához, hogy egy zászlóalj nemzetőr indíttassék Szt.-Tamás alá. De már erre a 3-ik zászlóalj tökéletesen elvesztette béketűrését. A szó szoros értelmében ostrom alá vették a városházát, hangosan követelve, hogy adják nekik a nemzetőrök fegyvereit, mert nem tűrik, hogy amíg ők itt tétlenségben hevernek, addig a nemzetőrök - mint családapák - harcba menjenek. A polgármester rögtön tanácsülést tartott, melyben Utassy Károly is jelen lévén, a zászlóalj nevében annak elindítását erélyesen sürgette; - közmegegyezéssel elhatároztatott, hogy a 3-ik zászlóalj amennyire lehetséges felfegy verettetvén, Utassy Károly főhadnagy parancsnoksága alatt haladék nélkül gőzhajón Becsére szállíttassék, s a kormány ezen szükség parancsolta intézkedésről, a felelősség elvállalása mellett, azonnal tudósíttassák, - minthogy a zászlóaljbeli legénység legnagyobb része a legszükségesebb ruházatot nélkülözé, a város minden részeibe küldöttséget menesztettek, a zászlóalj számára csizmákat, fehérruhákat stb. gyűjteni. Míg a tanácskozás tartott, a zászlóalj minden tagja a városháza elé gyűlve várta az eredményt, szüntelenül hangoztatva: „Szt.-Tamásral", s midőn Utassy Károly főhadnagy a határozat kimondása után a tanácsból eltávozott, s lent váró bérkocsijára felállva elkiáltó magát: „Fiúk, holnap reggel megyünk Szt.-Tamás alá!"; ekkor adta elő magát azon lélekemelő jelenet, melyről fentebb érintést tevék. Ezer torok eget verdeső „éljen" kiáltása üdvözlé Utassy szavait. A honvédek, ki csak hozzáférhetett -felugrottak a kocsiba, ölelték, csókolták a főhadnagynak még a ruháját is, és annyian özönlöttek fel hozzá, hogy a kocsi a szó szoros értelmében leszakadt terhe alatt. Ekkor pedig karjaikra emelve vitték szállására. Szóval: a zászlóalj örömét s azon boldogságot, mely minden egyes tagjának arcáról sugárzott, leírni lehetetlen. És miért örültek e jó fiúk oly kimondhatatlanul?... Mert végre elmehettek Szt.-Tamás sáncai alá, a hazáért... meghalni.'... Mert bizony ezen 1030 fiúból a szabadságharc végével alig volt még életben 100 vitéz, s ezek is sebekkel terhelve. Másnap reggelre annyi fehérruha és lábbeli gyűlt össze a lakosoktól, hogy az illetők teljesen elláttattak e részben; Szeged város tanácsa pedig az egész zászlóalj számára nyári zubbonyokat és nadrágokat készíttetvén, ezeket rövid idő múlva utána küldé a táborba. Az indulás napján a nemzetőröktől beszedett fegyverekkel 4 század. 2 század pedig a kifeszített kaszákkal lett ellátva s eképp felszerelve szállíttatott el a zászlóalj gőzhajón Becsére, a szegedi népnek őszinte üdvkiáltásaival kísérve. A zászlóalj eltávozása után harmadnapra megjelent Szegeden Damjanich János őrnagy tisztikarával együtt, hogy átvegye zászlóalját, s bámult, midőn hűlt helyét találta. Felkeresett, s tréfálkozva tőlem kérte számon. Ekkor láttam a hőst először s fájdalom utoljára is! - Daliás és férfias szép alakja, első tekintetre teljes rokonszenvemet megnyeré. Egész elragadtatással kérdezi tőlem, hogy a Pestről jött honvédzászlóaljakat láttam-e? - „Mily isteni gyerekek azok" mondá s hozzátéve: „hej! ha az én zászlóaljam is olyan lenne." „Ami a külsejüket illeti - felelém -, ha majd egyenruhába öltöztetik őket, ezek is oly gyönyörű gyerekek lesznek, mint azok; lelkületüket illetőleg pedig meg merem jósolni őrnagy úrnak, hogy aligha lesz párja a hadseregben. " Ekkor elbeszéltem, hogy mily lelkesedéssel indultak el a táborba, s megvallom, élvezet volt szemlélnem a Damjanich arcán azon, mondhatni szellemi felmagasztaltságot, melyet elbeszélésem benyomása idézett azon elő. Forró hévvel szorító meg jobbomat, s csak arra kért, hogy rendeljek számára kocsikat, mert nincs nyugta, míg a fiúkat meg nem láthatja. Még akkor nap este - egy vasárnapon - elutazott tiszttársaival Becsére. Mi lett Damjanichból!... és k?ze alatt az ő kedves fiaiból, a 3-ik zászlóaljból- szükségtelen elmondanom. - Száz csaták diadala tanúskodik Damjanich és a 3-ik zászlóalj dicsőségéről, melyet a történelem örökített meg. Csak annyit említek még meg, hogy a legelső magyar, ki Szt.-Tamás sáncai alatt elvérzett, a szabadságharcnak első áldozata, a 3-ik zászlóaljnak egyik közvitéze, egy szegedi fiú: Baurnfeind Gyula volt. Illő, hogy legalább Szeged népe el ne felejtse nevét.