Délmagyarország, 1993. március (83. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-11 / 59. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. MÁRC. 11. MELLÉKLET Kísérleti karfiol A kertről szóló ismereteimet rendszerezve az az érzésem támadt, hogy a sokféleség a legki­fejezőbb jelzője. A „hurrá, megvettük majd lesz vele valami" kategóriában lévők, főleg, ha messze esnek a lakóhelytől, biztosan csak a pénzt veszik ki a tulajdonos zsebéből. Az első évben rendszerint minden, földtől nem irtózó családtag itt tölti a szabadidejét. Ki gondolta volna, hogy kapálni, gyomlálni mindig kell. A továbbiakat sokszor egy nagyon lényeges szempont dönti el: lehet-e öntözni? Manapság olyan idők járnak, hogy sem a krumlit, se a napi főzéshez szükséges zöldségféléket nem lehet enélkül biztonsággal megtermelni. Az általános szorgoskodás ellenére elég csak egyszer konkrétan mulasztani, egy majd mégegy hétvégén nem ráérni, s már a krum­plibogár vagy a szárazság át is vette az uralmat. A betakarítás utáni számvetés eredményét leginkább a gazda vérmérséklete, vagy feledé­kenysége határozza meg. Ha komoly volt a kezdés, a trágyát, a jó vetőmagot, az egészséges szál palántát, szép sorjában meg kellett venni. Ezeket, meg az esetleges vízdíjat, a kertbe autó­zás költségeivel megfejelve, s összeadva ijesztő összegek tudnak kijönni. Rendszerint ezen a ponton válik ketté a kertészkedők tábora. Az „egynyári" kertészek rendszerint megpró­bálnak kiszállni. Mivel befektetéseiket is szeretnék megtéríttetni, ritka a gyors üzletkötés. A parlagon hagyástól visszatartó szégyenérzet miatt mostmár csak az a lényeg, valami egyfélét és kevés munkával járót vessen. Mondjuk a saját termésű krumpli apraja próbálhat ilymódon mégegyszer szerencsét. Akinek még most sem ódzódik a bocskora, az eljutott egy következő lépcsőfokra. Tapasz­talatai alapján szelektálni kezd. A tavaly kipró­bált háromféle borsóból a legjobban sikerültet veti. A boltban már nemcsak azt nézi a tasakon, hogy sárgarépa legyen ráírva, hanem a bevált fajta után nem rest féltucatnyi magvasboltot végigjárni. Valahol, látott vagy ízlelt különle­gességekkel is bővülhet a repertoár. A „kísér­leti" parcellákon megtermelt cukkini, mángold, rebarbara, brokkoli családi fogadtatása ren­geteget számít a további útirány kialakulásában. Kellő bátorítással következhet a cikória, az endívia vagy épp a kerti laboda. A kert tanonca idővel így válhat annak iparosává, netán művé­szévé. Az „iparos"az, aki már árul is, s így az isme­retségi körében eladható mennyiségek is moti­válják. Neki már fel kell készülni némely válogatós vevők érdesebb és sokszor igazság­talan becsmérlésére. Való igaz a piacon már nem kelendő nyolcvan dekások között a tíz­dekás karfiol. Az az egyszem tetű, vagy kukac sem szolgálja az üzleti sikert. A fokozatokat végig kell járni. Jómagam a kísérletező szakasznál tartok. Egy-két ballépé­sem mellett már akadtak sikerek is. A brokkoli például kis kitérővel a család kedvence lett. Ami nem fogyott el otthon elvittem a feleségem édesanyjának.(Azért nem anyóst írok, mert mondandómat nem viccnek szánom.) Láttam, hogy gyanúsan méregeti az asztalára tett ajándékot. Én áradoztam róla, hogy milyen finom, de nem vette át a lelkesedésemet. Kíméletesen, ezért nehezen bökte ki a kritikát: nem valami fehérek a karfioljaim. Azt sosem árulta el, hogy penészesnek, vagy csak zöld színűnek látta. TÓTH SZELES ISTVÁN Kiskerti útirány... „Serkentő" A jó kertész „sürgeti" ­különösen ilyen hosszúra nyúló tél után - azt, hogy veteményei mielőbb kikel­jenek. Biopraktikák sorával próbálkoznak „ősidők" óta. Ime, néhány: Az előáztatott, cslrázta­tott magvak hamarabb kel­nek ki. A sárgarépa és a petrezselyem magját ezért néhány napra érdemes ned­ves homokba tenni, majd azzal együtt elvetni. Mégpe­dig olyan barázdákba, amikbe plusz serkentőnek friss komposztot szórunk. (A retek, a spenót és a sóska magját feltétlenül nedves földbe vessük!) Az ügyes háziasszonyok régtől fogva tudják, hogy a gyorsabb csírázás érdeké­ben a babot és a borsót te­jes vízbe kell áztatni, leg­alább egy éjszakára vagy egy napra. Az uborka mag­ját tiszta tejben jó dagasz­tani vetés előtt egy napig. A régi vetőmagokat meg lehet próbálni csírázásra bírni úgy, hogy a vetés előtt egy éjszakára almalébe teszik. „ Teáztatni" is lehet: a magokat érdemes vetés előtt kb. 20 percre kihűtött ka­millateába rakni — nemcsak nedvtartalmuk növekszik, hanem fertőtlenítődnek is. A dughagymát úgy lehel gyorsabb gyökérképződésre serkenteni, ha földbe tétele előtt rövid időre esővízbe teszik. Próbálják ki! „Ha egy vetőmag-félét nálunk meg nem talál, azt hiába keresi másutt!" ÁRENGEDMÉNY A SZEZONBAN? Igen ! A Gazdaboltok io% engedményt kínálnak minden profi és kiskerti, holland és magyar vetőmagra, növényvédő szerekre és műtrágyára! Szegeden Deszken a Mars téri Alkotmány u. 47. Szó'regen Hősök tere 10 355-583 kofasoron 371-310 ^Kedvezményes, szezon előtti vásár 1 a Bartók Béla téri vetőmagboltban elektromos és robbanómotoros fűnyírók 10% árkedvezménnyel - metszőollók már 189 Ft-tól 10% árengedménnyel kaphatók március 11—18-ig - ezenkívül hazai és import vetőmagok széles választékával állunk vásárlóink rendelkezésére. AGORA-Ker. Kft. 41. sz. Vetőmagbolt Szeged, Bartók Béla tér 12. Nyitva tartás: keddtől péntekig 7.30-16 óráig Szombaton: 7.30-12 óráig. Telefon: 311-194. Velünk kukoricázhat A Kiskun Gabonakutatási és Termeltetési Vállalat te­vékenységének gyökerei 1965­re nyúlnak vissza. Az azóta eltelt időszak hibridkukorica nemesítési programját három szakaszra oszthatjuk. Az első­ben, 1965-70 között, született meg a nemesítési program, illetve annak tudományos meg­alapozása. A genetikai bázis kialakítása az 1971-80-ig tartó évtized eredménye. A napja­inkra is jellemző harmadik fokazat a hibridkukorica­nemesítés gyakorlata. A több államilag minősített fajta egyre inkább tért hódít a köztermesz­tésben, Dr. M+Samir Rady főigaz­gató örömmel állapítja meg, hogy a Kiskun hibridek immár az ország kukorica vetésterüle­tének 25-30 százalékát adják. A korábban egyeduralkodó honosított hibridek monopol helyzete eképp oldódhatott. Az államilag minősített Kiskun hibridek széles skálája a kis­termelők számára is elérhető. Most alakuló népszerűségük­höz nagyban hozzájárul, hogy a gyökérszelekció alapján nemesített hibridek szárazság­tűrőek. A választékot böngészve már a szuper korai éréscsoport­ban is találhatunk figyelemre­méltó hibrideket. Tekintve, hogy a mostani tulajdonrende­zés, átalakulás elhúzódik, sok gazda nem tudja időben elő­készíteni a termelést. E má­sodvetésre alkalmas fajták - a Kiskun 4190, 4240 és az idén minősített 4201 - megfelelő tápanyagellátottsággal akár júniusban is elvethetők. A közép korai érésűek - a Kiskun 4297, 4298, 4310, 4314, 4380 és 4351- jól vizs­gáztak a tavalyi szárazság által feladott leckéből. A gyengébb adottságú homokra, szikes te­rületre, szegényes termőrétegű talajokra is gondoltak neme­sítési programjukban. A magas terméshozamok­hoz ragaszkodó termelőknek különösen jó választás lehet a Kiskun 4468-as és a 4425-ös, de a 4390, a 4398 és a 4451 is sokat igérő. A talajtípusra, táp­KISKUN HIBRID anyagellátásra kevésbé igénye­sek éppúgy megtalálhatók, mint az intenzív körülmények között sok esetben 10 tonnás átlagra is képesek. A Kiskun vetőmagvak érté­kesítési hálózatába a gazda­boltok, agroker üzletek, forgal­mazó káefték egyaránt beletar­toznak. A Kiskunhalasi Hib­ridüzemben közvetlenül is ki­szolgálnak. A Füzespuszta 42 szám a Halasról Jánoshalmára vezetó út 3-ik kilométerénél található. A megnövekedett kereslet ellenére is kaphatóak a más cégekéénél harmadával olcsóbb, Kiskun hibridek. A kereskedelemhez hasonlóan a vetőmagtermelési háttér is kialakult hálózatot alkot. Ebbe többek között a Hódmezővá­sárhelyi Állami Tangazdaság is bekapcsolódott, a Kiskun hib­ridek tavalyi sikeres próbater­mesztésével. Nemzetközi kapcsolataik sem lebecsülendőek. Több ve­gyes vállalatuk közül kiemel­kedik az egyiptomi, amely még Szudánban is értékesít magyar vetőmagot az ottani kisterme­lőknek. Az Amerikai Egyesült Államokban a magas karotin­tartalmú, pirosszemű kukorica biztat térnyeréssel. Franciaor­szágba, Németországba és a FÁK országaiba több ezer ton­nányi magyar hibridvetőmagot sikerült értékesíteni. A szük­séges exportmennyiség bizton­ságát szolgálja a téli, argentí­nai vetőmag céltermeltetés is. A hitelmentesen, saját erőből gazdálkodó cég idei forgalma meghaladja a másfél milliárd forintot. (x) Kiskundorozsmai mezőgazdasági bolt ajánlata KF és RK típ. rotátorok négyütemű motorral 3,75 LE-től 8 LE-ig 31 600 Ft-tól 50 600 Ft-ig - Rotátor utánfutók 16 700 Ft-tól 20 900 Ft-ig - 0-4 hátipermetező 18 l-es 3350 Ft - Kínai motoros hátipermetező 29 990"Ft - Japán háti motoros permetező 30 990 Ft Amíg a készlet tart. - Hazai és import vetőmagok, növényvédő szerek széles választékban kaphatók. Mezőgazdasági bolt Kiskundorozsma Tas u. 2. (ABC-áruházzal szemben) Tel.: 624361-865 Nyitva tartás: keddtől péntekig 7.30-16 óráig szombaton: 7.30-12 óráig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom