Délmagyarország, 1993. február (83. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-05 / 30. szám

PÉNTEK, 1993. FEBR. 5. Johannesburg felhőkarcolóitól alig karnyújtásnyira húzódik az „aranycsík Sun City, a „semmi" közepére megálmodott meseváros 1

EGY TÖRTÉNET, • AMELYBŐL KIDERÜL: AZ ÁLLATOKNAK IS TÖBB KIRÁLYUK VAN. John. az ötvenes éveit taposó farmer már jó ideje egyedül élt egy takaros tanyán, úgy 80 kilométerre Pretoriától. Szeretett dolgozni. Ha éppen nem a földet túrta, leginkább a marhái között szorgoskodott. (Volt neki vagy 4 tucat, így szegény sosem ért rá semmire...) Sokáig úgy hitte, a magánynál nincs jobb a világon. Aztán egyszer, a ritka esti séták valamelyikén belebotlott két bűbájos oroszlánkölyökbe. Az anyjuk ott feküdt a közelben. Nem lehetett tudni, mi végzett vele... Teltek-múltak a napok, és az apró „cicákból" szinte észrevétlenül érett vadak lettek. Úgy viselkedtek, mint a házőrző kutyák. Imádták a gazdájukat, és üldözték az idegeneket. Nem csoda, hogy még az amúgy sem túl sűrűn előforduló vendégek is elszoktak John farmjától. Az a pillanat is eljött egyszer, amikor a ház derék ura szabadulni akart kedvenceitől. De nem volt ereje és eszköze ahhoz, hogy visszakergesse oroszlánjait a természetbe, az övéik közé... Az egyik reggel aztán betelt a pohár. John éppen itatni akart, amikor észrevette, hogy az egyik oroszlán megtámadta a legszebb tehenet. A vér elborította az agyát. Odarohant az állatokhoz, és iszonyatos erővel rugdosni kezdte a fenevadat. Egészen addig, míg az fájdalmas vonyítások közepette el nem bicegett a legközelebbi bokorig. Mire a házhoz ért. John már Ahol már a fekete is (majdnem) fehér sajnálta is egy kicsit egykori „barátját". Az a legutolsó rúgás talán már nem kellett volna... gondolta bűnbánóan. Benyitott az ajtón, és másodpercek alatt kiverte a hideg veríték. Az ő két oroszlánja békésen szundikált a heverő mellett... a EGY TÖRTÉNET, AMELY IGAZOLJA: OLYKOR AZ IS GYÉMÁNT, AMI FÉNYLIK. Ezt a mesét valahol és valamikor már olvastam, de a biztonság kedvéért dél-afrikai „bennszülöttekkel" is elmondattam néhányszor. Igazán szép mese. Arról szól, hogy mindenkinek lehet szerencséje. Legalább egyszer, az életben. 1865-öt írtak akkor. A Vaal folyó mentén a hat év körüli kisgyerekek ugyanazt csinálták, mint hasonló korú társaik a Föld más tájain. Játszottak. Birkóztak, ugráltak, fára másztak, kavicsokat dobáltak a vízbe. Tették a dolgukat. Egy búr fiúcska, egy bizonyos Dániel Jacobs sem lógott ki a többiek közül, egészen addig, amíg egy csillogó „üvegdarab" nem akadt a kezébe. Azt sajnálta belevágni a folyóba, ezért inkább hazavitte. Hónapokon át a Jacobs családban senki sem sejtette, hogy ez a .játék", ez a piciny kő jóval többel ér az ő egész birtokuknál. Az édesanya is „potom pénzért" adta el a gyémántot (merthogy az volt...) egy zsibárusnak, aki eljuttattta azt a kor ismert geológusához, Atherstone-hoz. Igaz történetek Dél-Afrikából Ajánlás Nem tudom, megfigyelték-e már, hogy az emberek többsége egyetlen országba sem utazik előítéletek nélkül. Egyszerűen azért, mert a földi halandók jelentősebb hányada roppant könnyen befolyásolható és fölöttébb nehezen felejt. Egyeseknek mesélték vagy megsúgták, mások olvasták vagy tapasztalták, hogy Amerikában mindenkinek minden sikerül, hogy Új-Zéland felett vészesen vékonyodik az ózonréteg, hogy a svédek hűvösebbek egy fridzsiderekkel telezsúfolt szobánál, hogy a japánok udvariasabbak a régi idők lakájainál, hogy az olaszok harsányabbak a - kelleténél... Szóval, szinte az összes népről és országról van véleményünk, ha úgy tetszik, egy előre megfestett képünk. A Dél-afrikai Köztársaságról például hosszú időn át csak annyit tudtunk, itt Európa közepén, hogy valami nagyon nincs rendben arrafelé. A XX. század második felében a rádió és a tévé másról sem beszélt, az újságok egyébről sem írtak, mint hogy a világ azon szegletében szörnyű dolgok történnek. A fehér kisebbség, a fajüldöző rezsim „elnyomja és állatként kezeli" a feketéket így szóltak a hírek. Egészen másfél esztendővel ezelőttig. Azóta - több évtizedes polgárjogi küzdelem eredményeképpen - megszűnt az apartheid, és ennek egyenes következményeként a Dél-Afrikát sújtó nemzeti bojkott is. A szegedi olvasók 1992 és 1993 januárjában - hála a Johannesburgban vendégszereplő magyar salakmotorosoknak és meghívóiknak - már elrepülhettek (persze, csak képzeletben) ebbe az egzotikus országba, és talán már meg is rajzoltak magukban egy (tér)képet erről m vidékről. Most néhány olyan történetet ajánlunk a figyelmükbe, amelyek egytől egyig hozzájárulhatnak a kép „tágításához"... Ekkor tudta meg a világ, hogy ebben a földben érdemes keresgélni. Kimberley környékén bukNégy évtized históriája - egy-egy mondatban 1948: A Dél-afrikai Unióban hatalomra kerül a Nemzeti Párt. 1950: A választásokon győztes Nemzeti Párt alkotta kormány meghozza első apartheid-intézkedéseit. 1953: Rendelet a fehér és a színes bőrű lakosság szétválasztására: előírja, hogy a fekete lakosság nem használhatja ugyanazokat az iskolákat, könyvtárakat, közterületeket, nyilvános illemhelyeket, amelyeket a fehérek részérc tartanak fenn. 1960: Sharpeville-ben egy aparthcidellenes megmozdulás tomegmészárlással végződik: 69 ember leli halálát a zavargások következtében; a kormán) törvénytelennek nyilvánítja az Afrikai Nemzeti Kongresszust (ANC) és a Pánafrikai Kongreszszust. az „ellenállás" kél vezető szervét. 1961: A Dél-afrikai Unió átalakul Délafrikai Köztársasággá, és kilép a brit nemzetközösségből. 19.64: Életfogytiglani börtönre ítélik Nelson Mandelát, Walter Sisulut és az ANC több más vezetőjét. 1983: Az új alkotmány a feketéken kívül az indiánok és az egyéb, úgynevezett „kevert" lakosság parlamenti jogait is korlátozza, beleértve szavazati jogaikat is. 1986: A zavargások miatt bevezetik a teljes szükségállapotot. 1989: Frederik de Klerket államfővé választják; októberben szabadon engedik az első politikai foglyokat és a nyilvános strandfürdőket minden dél-afrikai számára megnyitják. 1990. február-május: Az ANC legális; Mandela kiszabadul; a közkórházakban is megszűnik az apartheid. 1990. június-szeptember: Bejelentik a rendkívüli állapot megszüntetését; az ANC „felfüggeszti a fegyveres harcot" a kormányzat ellen; összecsapások az ANC és az Inkatha-mozgalom hívei között - több mint 800 halott! 1991. október-december: A nyilvános helyeken megszűnik a faji megkülönböztetés; de Klerk amnesztiát jelent be valamennyi politikai fogoly számára. 1991. június: A parlament semmisnek nyilvánít minden, a faji megkülönböztetést szentesítő törvényt - nem létezik többé apartheid. 1991. november: A kormány és 17 apartheidcllenes csoport megegyezik a decemberi tárgyalások megtartásában a hatalom megosztásáról. minden meccs után. És még a szerelést is megvették neki. Nagy szó volt ez akkor. Egy magyar centerhalf látványos befogadása. Egy idő után Tunyoghy István már „csak" a munkahelyén akart megfelelni. Úgy érezte, nincs értelme egyszerre két dolgot erőltetni. Pár év alatt sikerült is elérnie a 110 kilót. Akkor döbbent rá, hogy valami hiányzik az életéből. A haverok könnyen rábeszélték őt visszatérésre. Egy jobbára olasz fiúkból verbuválódott csapatban még tíz (!) évet lehúzott ezután. Azt mondja, pusztán szórakozásból. A mai magyar foci eredményeit különben jól ismeri az újságokból. És nem igazán érti, hogy lehet mostanság valaki 15 találattal gólkirály, amikor annak idején ő védő létére is lőtt idényenként 6-7 gólt szabadrúgásból... M EGY TÖRTÉNET, AMELY A FELEJTÉS TUDOMÁNYÁRÓL SZÓL. Hetekkel ezelőtt Winnie Mandela, az ismert polgárjogi harcos, Nelson Mandela (politika iránt élénken érdeklődő) neje finoman fogalmazva is „megszólta" az Afrikai Nemzeti Kongresszus néhány vezetőjét, akik szerinte szépen lassan szem elől tévesztetteék a mozgalom igazi célját, és elszakadtak a „fekete valóságtól". Ez a nyilatkozat késztette a Sunday Tribüné munkatársát, Brendon Seeryt arra, hogy körülnézzen egy kicsit az ANC néhány frontemberének - így Nelson és Winnie Mandelának, valamint Walter Sisulunak - a portáján. A „leghangosabb" hölgy, Winnie Mandela Soweto közepén álló, testőrökkel is „érdekesebbé" tett villájáról képet is közölt a lap. megemlítve, hogy Dél-Afrika egyik legszebben öltözött asszonyának komfortérzetét néhány csodálatos luxusautó is szolgálja. Azt csak találgatni próbálta az újságíró, hogy Zinzi nevű lányának az igen-igen előkelő Cariton Hotelben rendezett esküvője (amelyre a fekete és a fehér elitet is meghívták) milyen összegbe került. Egy szó, mint száz, az 59 éves Winnie-nek is van mit a tejbe aprítania... Nelson Mandela, aki egy ideje külön él feleségétől, manapság megelégszik egy „átlagos", ám felettébb biztonságos johannesburgi házzal. A másik vityillóját most építteti szülőföldjén, Transkeiben. Úgy látszik, a börtönben töltött 27 év alatt Mandela sokat gondolt a fiatalságára. Ami pedig a közlekedését illeti: leginkább azt a Mercedest használja, amit az autógyár munkásai adományoztak neki a közelmúltban. Úgy látszik, a „melósok" nehezebben felejtenek... Réthi J. Attila kantak rá egyébként a „Dél Csillagára" és a „Cullinanre", két világszerte híressé vált gyémántra is. Azon kincskeresők nevét viszont nem őrizték meg a történelemkönyvek, akik életüket (szerencsés esetben csak vagyonukat) áldozták hirtelen lobbant szenvedélyüknek... 3

EGY TÖRTÉNET, • AMELY A MAGYAR FUTBALL DICSŐSÉGÉT ZENGI. Tunyoghy Istvánnal egy „braai"-on (azaz egy kerti hússütésen) futottunk össze, Johannesburg egyik rendkívül csinos peremkerületében. Volt ott vagy huszonöt magyar, de én véletlenül éppen az ő székére ültem le. Ahogy közeledett felém, görbe lábaival, jóféle sörrel a kezében, rögtön kiszúrtam, hogy ennek a nyugdíjkorhatár felé közelítő úrnak valaha a labdarúgás körül forgott minden gondolata. Lehuppant mellém, és mesélni kezdte az életét. Csapot-papot, NB 1et (!) hátrahagyva menekült el Magyarországról '56-ban. DélAfrikában úgy futballozott, hogy közben dolgoznia is kellett. Pontosabban azért kapott állást egy vállalatnál, mert focizott. Tíz randot adtak neki Délnyugat-Afrika egy egészen más világ...